Ukrajna orosz inváziója óta központi kérdéssé vált, hogy mennyiben lehet képes Oroszország kihívást intézni a jelenlegi, Kína felemelkedése ellenére is az Egyesült Államok dominálta világrend ellen. Ennek egyik lehetséges eszközének már akkor is a BRICS-társulást tekintették sokan, hiszen a Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika alkotta tömb már ebben a formában is a világ népességének és gazdasági teljesítményének egy igen jelentős szeletét képviselte.

Aztán jött az augusztus végén (augusztus 22-24. között) Dél-Afrikában  megrendezett BRICS-csúcstalálkozó, és főleg a végén tett nagy bejelentés: hat új ország csatlakozik az egyelőre jobb híján immár BRICS+-ként emlegetett csoporthoz Argentína, Egyiptom, Irán, Etiópia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. Az új világrendet vizionálók és propagálók (itt akár a magyar sajtó a NER irányítása alatt álló részére és a kormányközeli „szakértőkre” és véleményvezérekre is gondolhatunk) rengeteg muníciót kapott.

És valóban, a kibővített BRICS a számok tükrében valóban erős kihívója a Nyugatnak. A világ GDP-jének 29, a lakosságának 46 százaléka immár e társulás tagállamaihoz tartozik, és amit még sokan kiemelnek: a világ olajtermelésének 43 százaléka immár a BRICS+ fennhatósága alá tartozik.

Ezek valóban impresszív adatok, akár a NATO országaihoz képest is, hiszen az Észak-Atlanti Szövetség tagjai együttesen nagyjából a globális GDP 30, a lakosságnak pedig csupán 12 százaléka felett „uralkodnak”.

Elcserélt hangok, eltűnő elnökök

Akkor itt van tehát a nagy váltás: megjelent egy olyan szövetségi rendszer a világban, amely eséllyel veheti fel a kesztyűt a „globalista, liberális, sorosista, dekadens” Nyugattal? Azért nem eszik olyan forrón a kását.

Először is, nézzük csak meg kicsit közelebbről ennek az erődemonstrációnak is szánt csúcsnak a részleteit – már csak azért is, mert Jevgenyij Prigozsin váratlan(?), idő előtti elhalálozásának hírei kicsit háttérbe szorították a találkozóról érkező híreket, pedig volt néhány igencsak furcsa esemény is Johannesburgban.

Eleve ott van az a tény, hogy a gazdaságilag és népességben ugyan a csoporton belül is eltörpülő, de mégiscsak – saját maga által mindenképp – a BRICS „lelki vezetőjének” tekintett Vlagyimir Putyin nem tudott elmenni a találkozóra, mivel Dél-Afrikában is érvényes az ellene a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancs. Bár nehéz elképzelni, hogy az orosz elnököt bilincsben vitték volna el a repülőtérről, végül mégis az a döntés született, hogy megspórolják ezt a diplomáciai és jogi értelemben is kényes helyzetet.

Putyin e helyett a távolból tartotta meg a beszédét – csakhogy igen furcsa módon. A találkozóra érkező hang ugyanis nem a sajátja volt, mint az a beszéd orosz eredetijének párhuzamos meghallgatása után egyértelmű. Hogy miért változtatták meg az orosz elnök hangját, azt nem tudjuk.

Putin addressed the BRICS summit via video as he was afraid to attend in person. He was also afraid to use his own voice, it seems.

The video published by a Russian news media,
uses a changed voice. Meanwhile, the video on the Kremlin's website used Putin's voice. pic.twitter.com/9bL5Xm5GWE

— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) August 22, 2023

De az Egyesült Államok másik fő kihívójának vezetője, Hszi Csin-ping körül is történtek furcsa dolgok. A kínai elnöknek ugyanis nyoma veszett a találkozó első napján, és csak a vacsorára került elő, tervezett beszédét sem tartotta meg – magyarázatot erre se szolgáltatott senki. (Külön pikantériája a történetnek, hogy nem sokkal korábban az aztán tisztázatlan okokból leváltott kínai külügyminiszter tűnt el a világ szeme elől.)

Másnap aztán a plenáris ülésre érkezéskor Hszi tolmácsát igen erőszakosan kapcsolták le a találkozó biztonsági személyzetének tagjai, akik állítólag valamilyen vélt biztonsági kockázat miatt léptek. A kínai elnök meglehetősen sztoikusan vette tudomásul munkatársának eltüntetését.

Ne feledkezzünk meg Narendra Modi indiai miniszterelnökről se, aki – állítólag – annyira megbántódott azon, hogy a dél-afrikai elnök, Cyril Ramaphosa Hszi Csin-pinget a repülőgépe lépcsőjénél várta, neki viszont csak alsóbb méltóságok jutottak, hogy hosszú percekig várakoztatta a fogadóbizottságot a repülőtéren. Lula da Silva brazil elnök a szerda esti közös vezetői vacsorán nem jelent meg – feltehetően azért, mert országának a társuláson belüli súlyát féltve nem támogatta a bővítést.

While Ramaphosa focused on Xi, Modi threw a tantrum and refused to get off his plane.

The Department of International Relations and Cooperation (Dirco) has confirmed an incident in which India Prime Minister Narendra Modi allegedly refused to disembark from his plane because… pic.twitter.com/OAZXJjRPfC

— Yasmina (@yasminalombaert) August 23, 2023

Persze lehet mondani, hogy ezek csak apróbb bakik voltak, és semmi közük a gazdasági társulás erejéhez, és e vezetők közös akaratához, hogy véget vessenek a világ többi részének évszázados, Nyugat általi elnyomásának. Való igaz, hiba lenne csupán néhány ilyen furcsaság, félresikerült gesztus, nézeteltérés alapján temetni a BRICS+ szövetséget, azonban ezek között is  vannak olyanok, amelyek jóval mélyebb problémákra hívják fel a figyelmet.

Egységben az erő?

A Nyugat a nagy, alapvető kérdésekben nagyjából egységesen áll hozzá a dolgokhoz (most egy pillanatra vegyük ki a NATO és az EU képletéből Magyarországot, illetve előbbiéből Törökországot). A szabadkereskedelem, a liberális demokrácia, a kompromisszumokra épülő politikai rendszer és hasonló alapértékek ugyan nem tökéletesen egységes színezetben, de közös platformot jelentenek a nyugati államok között. Nézeteltérések vannak, de az alapvető értékek és célok közösek.

Ezzel szemben a BRICS, különösen mostani kibővítése után mind ideológiai, mind gazdasági, mind politikai értelemben igazi vegyesfelvágott, a leginkább még talán azt lehet közös vonásnak tekinteni, hogy a legtöbb államban erősen autokrata, vagy a felé hajló a politikai berendezkedés, ehhez mérten erős kezű és akaratú vezetőkkel az élen. Csakhogy autokrácia és autokrácia, vagy ha jobban tetszik, illiberalizmus és illiberalizmus nem ugyanaz, és különböző verziói nem feltétlenül passzolnak túlságosan jól össze.

„Miközben a liberális államok nagyjából ugyanúgy liberálisak, az autokráciának számos ízesítése van, és ezek nem adnak ki jó kombinációkat”

- írta  Janan Ganesh, a Financial Times külpolitikai újságírója egy tavalyi cikkében, amelyben azon elmélkedett, hogy miért van esélye az egységesebb Nyugatnak, illetve a nyugati dominanciájú világrendnek túlélni a legújabb kihívásokat is.

Ha megnézzük a BRICS+ tagállamait, különösebb külpolitikai előtanulmányok nélkül is rá lehet mutogatni töréspontok sokaságára. Kína és India hagyományosan riválisai egymásnak, közös határukon jelentős, időnként tettlegességig fajuló feszültséggel. A kínai-orosz viszony sem tekinthető éppen történelmileg túlságosan felhőtlennek, és az is biztos, hogy a kínai pártvezetés már-már a leendő gazda szemével méregeti Oroszország hatalmas, de ritkásan lakott, gyenge infrastruktúrájú távol-keleti vidékeit, miközben az olcsó orosz nyersanyagon gazdagodva éppen felvásárolja, de legalábbis saját függőségébe kényszeríti a szankciók miatt korlátozott lehetőségekkel bíró orosz gazdaság egy jelentős szeletét. Irán és Szaúd-Arábia ugyan egyaránt keményvonalas iszlám diktatúrák, csak éppen az egyik síita, a másik szunnita, és a közel-keleti térségben is hagyományosan egymás riválisai. Viszont mindkét országnak erősen sérti az érzékenységét, amit Kínában az ujgur, Indiában pedig a muszlim kisebbséggel művelnek.

Eleve, hogyan lehet összeegyeztetni ideológiai alapon az iszlám teokráciát a – mindenfajta – vallást a nép elnyomásának eszközének tekintő kommunizmussal, valamint bármelyiket ezek közül a demokratikus berendezkedéssel?

Aztán ott van az a nem elhanyagolható tényező, hogy ezek az államok egyáltalán nem egységesen állnak az Egyesült Államokkal való kapcsolatok felé sem, a nyílt ellenségeskedéstől a lelkes amerikai fegyvervásárlókig terjed a spektrum. Vagy mennyiben passzol össze a nagy olajtermelők érdeke a világ legnagyobb energiahordozó-felvásárlójának, Kínának az igényeivel?

A hátukat is figyelhetik

És mindezek még csak az objektív, történelmi, gazdasági, politikai folyamatokra és tényezőkre visszavezethető ellentétek. Vannak viszont „személyesebb ügyek” is. Az autokraták hozzá vannak szokva ahhoz, hogy saját országukban az ő szavuk törvény, az ellentmondani merészelőket pedig kíméletlenül eltapossák. Márpedig a nemzetközi politikában – nagyjából – egyenragú felek között a dolgok nem így működnek, hanem aprólékosan kidolgozott és letárgyalt, mindenkitől kompromisszumokat követelő megállapodásokat kell, vagyis kellene kötni.

Várhatjuk azt, hogy az olyan egyéniségek, mint Putyin, Hszi Csin-ping, Modri, Mohamed bin Szalmán, Ali Hámenei ajatollah majd félreteszik személyes büszkeségüket, sérelmeiket, és vállt vállnak vetve dolgoznak egyetértésben a Nyugat ellen? Nehéz elképzelni, és itt már érdemes felidézni a BRICS-csúcs egyes, önmagukban tényleg nem annyira lényeges történéseit.

Vagy vegyük a bizalom kérdését. Az autokrata vezetők szeretik a szabályokat a saját szájuk íze szerint értelmezni, a megállapodásokat pedig csak addig betartani, amíg az érdekükben áll (erről a Putyinnal alkut kötő Prigozsint is megkérdezhetnénk, ha nem végeztek volna vele minden bizonnyal az orosz elnök parancsára). Ez országon belül hatékony eszköze lehet a hatalom megragadásának és megtartásának, azonban tartós szövetségek építéséhez nem éppen a legmegfelelőbb hozzáállás. Lehet apróság az, hogy Putyin beszéde manipulált volt, a kínai és a brazil elnök váratlanul és magyarázat nélkül eltűnt a színről, de az általános bizonytalanság és a gyanakvás légkörét ilyen apróságok is erősíthetik.

És mi lesz, ha a Nyugat félreteszi hangzatos alapelveit, és elkezd a BRICS+ egyes tagjainak visszautasíthatatlannak szánt ajánlatokat tenni? Miközben Európában a sajtó és a választók árgus tekintetétől figyelve legfeljebb sunnyogva, a színfalak mögött lehet továbbra is üzletelni Oroszországgal, engedményeket tenni Kínának, addig mi akadályoz meg egy vaskézzel uralkodó, baráti propagandasajtóval megtámogatott autokrata vezetőt abban, hogy egyszer csak közölje, mostantól márpedig minden máshogy van, mindig is Óceániával álltunk háborúban, nincs itt semmi látnivaló – hátbaszúrva ezzel az eddigi „szövetségeseit”?

Persze mindezektől függetlenül lehet arról beszélni, hogy a „globális Dél” nagyobb súlyt kéne kapjon a nemzetközi politikában, és a legutóbbi hónapokat afrikai történései is azt mutatják, újabb dekolonizációs utórengések söpörhetnek végig a kontinensen. Nem győzött még a Nyugat-Ukrajnában sem, és a kínai gazdaság lassulása ellenére is nagyon kemény menetek várnak az Egyesült Államokra és Európára a kínai befolyás és kémkedés, vagy éppen a Kínától való gazdasági függés elleni küzdelemben.

Azonban, ha lesz egyszer olyan szövetségi rendszer, amely valóban a NATO és a nyugatias demokráciák reális kihívójaként léphet fel a világpolitikában, azt nem BRICS+-nak fogják hívni.

A Nagyító rovat további cikkeit itt találja.