6p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A négy százalékot közelítő gazdasági növekedéssel, ugyanakkor három százalék alatti inflációval és laza monetáris politikával számolnak 2018-ra a CIB Bank elemzői. A hazai gazdaságot továbbra is támogató nemzetközi környezetben több kockázati tényezővel is számolni kell. A béremelkedésnek köszönhetően a lakossági fogyasztás és a hitelfelvételi kedv is tovább nőhet.

Nagyon erős évet zárt 2017-ben a magyar gazdaság, miután az előző évinél csaknem kétszer gyorsabban, 4 százalékkal nőtt a GDP. A CIB Bank előrejelzése szerint idén folytatódhat a bővülés, amelyet változatlanul a belső kereslet (háztartások fogyasztása által vezérelt, költségvetési ösztönzéssel erősített), illetve az európai uniós források húznak majd.

A növekedés üteme azonban fokozatosan mérséklődhet az idén: az első félévben 4 százalék közelében maradhatunk, később viszont lassulhat a tempó - mondja Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője. Az eddig látott beruházási trendet és az uniós források várható felhasználását egyaránt figyelembe véve továbbra is kérdéses a növekedés fenntarthatósága. Ugyanakkor 2018-ra még csak relatíve mérsékelt, fél százalékpontot meg nem haladó ütemvesztés valószínűsíthető. A jövő évben ugyanakkor már három százalék környékén, vagy kicsivel az alatt növekedhet a magyar GDP: a jelenlegi várakozások alapján tehát a kormányzati prognózis – amely szerint az előttünk álló években stabilan négy százalék környékén maradhat a bővülés – kissé optimistának tűnik. A lassuló GDP-növekedésre vonatkozó várakozások ugyanakkor a teljes kelet-közép-európai régióra érvényesek.

Trippon Mariann

Kiszámítható infláció, stabil államháztartás

Az infláció az előzetes várakozásokkal összhangban alakult 2017-ben, jellemzően a 2,0-2,5 százalékos sávban mozgó év/éves indexekkel. Az idei első negyedévben látott, a vártnál enyhén alacsonyabb értékeket követően az év további részében az idei évre prognosztizált, 2,4-2,6 százalékos átlagérték közelében mozgó fogyasztóiár-növekedésre számíthatunk. A 3 százalékig kapaszkodó fogyasztói árindex kora csak később jöhet el, bár a bérek emelkedése és az olajár növekedése felfelé mutató kockázatokat hordoz magában. Az éves, átlagos infláció még jövőre is 3 százalék alatt maradhat a CIB elemzői szerint.

Szintén nem fenyegeti veszély a bűvös hármast, a Maastrichti-i 3 százalékos hiánylimitet az államháztartásban. Tavaly a tervezett 2,4 százaléknál alacsonyabb, 2 százalékos GDP-arányos (ESA) hiány valósult meg, az uniós előfinanszírozás miatt a tervnél nagyobb pénzforgalmi deficittel. Az érvényes kormányzati elképzelések az idén már nem számolnak a rés szűkítésével, a cél újra 2,4 százalék. A még mindig gyors GDP-növekedés és a magasabb bérek jó irányba terelik az adóbevételeket, a pénzforgalmi hiány ugyanakkor ebben az évben is gyorsan nő. Noha a kormányalakítást követően új adóintézkedések is várhatóak, a CIB Bank előrejelzése szerint az ideihez hasonló költségvetési folyamatokat láthatunk 2019-ben is, igaz, már csökkenést előirányzó deficitterv alapján.

Továbbra is laza monetáris politika

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa továbbra is a nem-konvencionális intézkedésekre helyezi a hangsúlyt, változatlan, 0,90 százalékos alapkamat fenntartása mellett. A tartósan laza monetáris kondíciók hosszabb távú megőrzésének szándékát erőteljes kommunikáció is jelzi az MNB részéről. Az alapkamat, illetve a nulla-közeli bankközi kamatszintek a CIB Bank elemzői szerint 2018 végéig fennmaradhatnak, annak ellenére, hogy a jegybanki előrejelzések a toleranciasávon belül enyhén emelkedő inflációt, illetve erőteljes – részben 4 százalék fölötti – gazdasági növekedést vetítenek előre 2018-19-re.

A gazdaság és az infláció egyik hajtóereje a bérek és a fogyasztás erőteljes növekedése, ami a lakosság hitelfelvételi kedvén is lendít. A két húzótermék továbbra is a lakáshitel és a személyi kölcsön: az előbbinél 30 százalék feletti, a másiknál 50 százalék közeli emelkedést regisztrált tavaly az MNB az új kihelyezéseknél. Az első negyedéves számok alapján ez a dinamika az év egészére is fennmaradhat. Ezzel együtt a lakossági hitelpiac nagyon messze van a túlfűtöttségtől, hiszen a háztartások GDP-arányos eladósodottsága még alacsony, és kordában tartják a MNB által korábban bevezetett adósságfék-szabályok is.

Nem zárható ki a monetáris eszköztár további átalakítása sem. A forint várhatóan folytatja a határozott irány nélküli ingadozást a 305-315-ös sávban az euróval szemben.

Támogató külső környezet, kockázatokkal

Az utóbbi egy-két negyedévben javultak vagy változatlanok maradtak a globális gazdasági teljesítmény szempontjából meghatározó centrumok rövid távú növekedési kilátásai. Ezzel párhuzamosan – részben a monetáris politikai változások, részben a geopolitikai bizonytalanságok miatt – szaporodtak a bizonytalanságok. Ezek és az inflációs várakozások továbbra is fejtörést okoznak a Fed és az Európai Központi Bank (EKB) döntéshozóinak.

A monetáris politika a vártnál kisebb hatást gyakorol az inflációra és a devizaárfolyamokra a már szigorító fázisban lévő USA-ban ugyanúgy, mint az euróövezetben, ugyanakkor a növekedési kilátásokat és a részvénypiacokat egyelőre még pozitív tartományban tartja. Az Egyesült Államok fiskális- és kereskedelmi politikájának idei alakulása, valamint az elhúzódó és bizonytalan Brexit-előkészítési folyamat újra és újra előtérbe kerül, miközben a geopolitikai kockázatok (az utóbbi időben kiemelten a közel-keleti helyzet és az Észak-Korea által generált konfliktus) gyakran gyakorolnak erőteljesebb hatást a piacokra. Utóbbi már a 2018 első hónapjaiban emelkedő, többéves rekordokat döntögető olajárakban is látható volt.

A globális kockázati étvágy és a hazai monetáris politika szempontjából egyaránt kiemelten figyelt Fed- és EKB-politika idén összességében még óvatos és fokozatos maradhat a CIB Bank várakozásai szerint. Előbbinél további két (összesen három) kamatemeléssel, míg utóbbi esetben a jelenleg havi 30 milliárd eurós ütemű QE-program szeptemberi lezárásával. Az EKB hosszabb távú monetáris politikájában még sok a kérdőjel (a döntéshozók április végéig nem tárgyalták a szeptember utáni eszköztár módosítását), de a kamatszint várhatóan még idén és jövőre is nulla-közeli maradhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG