Hirdetés
Hirdetés

Magyarország rosszabbul teljesít, mint Románia

2018. március 08., 13:51

A magyar gazdaság jobban növekszik az EU átlagánál, ezt igazolja minden szám. De ez alma a körtével, vagy nehézsúlyú összehasonlítása a pehelysúlyúval. Nem növekedtünk jobban a volt szocialista országok többségénél, sőt többükhöz képest jelentősen lemaradtunk 2010 óta.

“A magyar reformok működnek! Nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban!” – írta a kormány egyik plakátja még 2015-ben. Kérdés, így választások előtt, ez a fontos-e számunkra, vagy az, hogy a hozzánk hasonló helyzetű országokhoz képest hogy teljesített az ország.

Az Eurostatnak van egy remek idősora, ahol a GDP értékét a 2010-es év átlagához képest ábrázolják az egyes országokban. Ez pont jó kiindulási pont, hiszen egy adott év, például 2010 tavaszán hivatalba lépő kormány abban az évben már kevés változást tud elérni a gazdaságban. Az intézkedéseket, törvényeket meg kell fogalmazni, el kell fogadni a parlamentben, életbe kell lépjenek és ki kell fejtsék hatásukat. Ez hónapokat, sőt fél-egy évet is igénybe vehet.

Hirdetés

A 2010-es átlagos állapothoz képest Magyarország GDP-je 119,1 százalékára nőtt tavaly év végére. Eközben az EU 28 országának átlaga csak 111,6 volt 2017 negyedik negyedévében. A 2015 végi adatok 111,3 kontra 106,5 volt, szintén Magyarország javára, az állítás tehát önmagában akkor is, most is igaz volt. (GDP piaci árakon, szezonálisan és naptár-hatástól megtisztított index, 2010=100.)

Lehagytak többen is

Magyarország összehasonlítgatása azonban olyan országokkal, mint Németország, Dánia vagy Nagy-Britannia, nem túl hasznos. A pehelysúlyúakat sem a nehézsúlyúakkal eresztik össze a ringben. Sokan boldogan elviselnének nulla növekedést, ha például a dánok szintjén élhetnének. Inkább a hozzánk hasonló hátterű vagy méretű versenyzőkhöz érdemes magunkat mérni.

Így viszont már más a helyzet. Konkrétan az , hogy a volt szocialista országok közül gazdasági növekedésben 2010 után Észtország, Románia, Litvánia, Lettország és Lengyelország – meg alighanem Szlovákia is – lehagyott bennünket. (Szlovákiára valamiért nincs érték ebben az adatsorban. Egy másik, éves bontású Eurostat-táblázat szerint viszont négy százalékponttal megelőzte Magyarországot.)

Árszínvonal ide, vagy oda

Csehország és Bulgária éppen hogy egy hajszállal van lemaradva tőlünk, lényegesebb elmaradásban Szlovénia és Horvátország van a volt szocialista EU-tagok közül.

Ma reggel beszámoltunk arról, hogy egy másik mutató szerint hogy áll a helyzet. Ha PPS-alapon, azaz az árszínvonal különbségeit kiküszöbölve számolunk (és egy főre jutó GDP-vel), akkor alig közelítettünk az EU átlagához 2016 végéig. Még Bulgária és Csehország is elénk került, vagyis nagyobb mértékben zárkózott fel, mint mi.

Mit rejt el a magas átlag?

A 2010-es évben ugyanis az EU-átlag 65 százalékát értük el az árszínvonal hatását kiküszöbölő számítások szerint, 2016-ban pedig 67 százalékot. De a 2017-es adat valószínűleg további javulást mutat majd.

Persze a GDP elosztása sem mindegy. A nemzeti jövedelem egyfajta átlag. Lehet, hogy a faluban van száz ember, egyik keres egymilliárdot, a többi csak egymilliót. Ettől az átlag még magas lesz (11 millió), de a többség szegény marad. A jövedelmi különbségek is nőttek az országban 2010 óta (logikus módon, hiszen a kis keresetűek adóját emelték, a magas keresetűekét csökkentették), de erről majd egy másik alkalommal.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Balaton helyett a Velencei-tónál vennél nyaralót? Ennyiért találsz

Balaton helyett a Velencei-tónál vennél nyaralót? Ennyiért találsz

Az idei nyár egyelőre szeszélyes arcát mutatja, mégis ezekben a hetekben, hónapokban pörög leginkább a nyaralóvásárlás. A Balaton mellett kedvelt célterület a Velencei-tó környéke, amely elsősorban Budapesthez való közelségének köszönhető, így akár lakhatási szándékkal is megfontolandó lehetőség az ingatlanvásárlás.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?