1p
Több éve nem látott nagyságú összeget fektettek februárban a hazai alapokba, ráadásul egy erős január után. Ebben nagy szerepe lehet a kamatcsökkentésnek és a jó tavalyi hozamoknak is. Kérdés, mi lesz, ha elromlik a hangulat a tőkepiacokon, a múltban ugyanis a kisbefektetők sokszor rosszkor szálltak ki.

A hazai befektetési alapok vagyona nagyon régen, valószínűleg minimum két éve nem növekedett ekkora mértékben, mint most februárban – derül ki a Privátbankárnak a Bamosz adatbázisa alapján készült számításaiból. Az adatbázisban szereplő nyilvános alapok vagyona 110,2 milliárd forinttal ment fel (a januári 104,5 milliárd után), amiből 95,5 milliárd volt a frissen befizetett tőke, 14,7 milliárd forint pedig az elért hozamok hatása. (Az alapkezelők érdekvédelmi szervezete, a Bamosz statisztikái a zárt körű alapok számbavétele miatt ettől várhatóan kissé eltérnek majd.)

Az alacsony kamat erősen motivál

Tehát a hazai befektetők, akiknek a nagyobb része jellemzően magánszemély, az idén már az első két hónapban 174 milliárd forintot bíztak az alapkezelőkre, plusz a már alapokban levő tőke is gyarapodott mintegy 41 milliárddal. Jó volt ez az év a hazai állampapíroknak, a külföldi részvényeknek, és a devizabefektetéseken is inkább nyerni lehetett a viszonylag gyenge forint miatt.

A most megfigyelhető jelenség könnyen tartósnak is bizonyulhat. Alapkezelők egybehangzó tapasztalatai szerint a kisbefektetőket nagyon erősen motiválja, ha a banki kamatok, esetleg állampapír-hozamok egy bizonyos szint alá csökkennek. Ekkor kimozdulnak alapvetően a biztonságot kereső megtakarításaikból, és hajlamosak kockázatosabb befektetéseket keresni. Ilyen időszak már többször előfordult a hazai tőkepiac történetében.

Szépek voltak a hozamok is

Ilyenkor az is ebbe az irányba befolyásolja őket, hogy az alapok visszatekintő hozamai magasak, ahogyan most is tavaly arany éve volt az alapok többségének. Mindez azonban veszélyes lehet. A múltbeli hozamok semmit sem garantálnak a jövőre nézve, sőt, gyakran váltogatják egymást jó és rossz időszakok.

A múltban sok kisbefektető a nagyon optimista tőkepiaci környezetben fektetett kockázatosabb eszközökbe, mert ilyenkor alacsonyabbak a kamatok. Ilyenkor már viszonylag drágák az állampapírok, amelyek az alapok portfóliójának nagyon jelentős részét teszik ki, általában a részvénypiacok is jól mennek, tehát a részvények sem olcsóak.

Általában rosszul időzítenek

A tőkepiacok hajlamosak ciklikusan viselkedni, a hasonló optimista környezet gyakran adja át a terepet kisebb-nagyobb korrekcióknak, makacs áreséseknek. Többször előfordult már a múltban is hasonló, hogy a legtöbb befektető optimizmus idején magasabb árakon vásárolt be. Majd amikor jött az összeomlás vagy legalábbis egy erős hangulatromlás, az árfolyamok leestek, akkor pánikba esve, rossz árakon, olcsóbban adja el befektetését. A kisbefektetők általában rosszul időzítenek – állapították meg alapkezelők vizsgálatai is.

A statisztikai adatok mélyére ásva ettől azért legalább a befektetők egy része védve van. Lehet, hogy a korábbi rossz tapasztalatok alapján is, de a befektetők továbbra is nagyon kockázatkerülők: számításaink szerint a tőke 64 százaléka, majdnem kétharmada volt a hónap végén olyan befektetésekben, amelyeken a tőkevesztés kockázata minimális. (Ezek a likviditási, rövid kötvény, tőkevédett, egyéb pénzpiaci nevű kategóriák.)

Kevesen vesznek igazán kockázatost

További mintegy öt százaléka a tőkének hosszabb és szabad futamidejű kötvényalapokban van, amelyek rövid távon érzékenyek ugyan a kamatszint változásaira és – ha devizaeszközöket vesznek – devizakockázatokra is, de hosszú távon ritkán szenvednek el veszteségeket. A vagyon 11 százaléka van ingatlanalapokban, ezek kockázati szintje viszont – a 2008-as válság óta különösen – legalábbis vitatható. Kifejezetten kockázatosnak mondható részvényalapokban, abszolút hozamú alapokban csak a vagyon mintegy 15 százaléka (mintegy 520 milliárd forint) fekszik.

Nyilvános alapok vagyona



Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 14,2 245,0 7,0
Árupiaci -0,6 12,8 0,4
Dinamikus vegyes 0,0 1,6 0,0
Egyéb értékpapír 0,8 4,5 0,1
Egyéb pénzpiaci 13,5 402,1 11,6
Hosszú kötvény 0,2 135,0 3,9
Kiegyensúlyozott vegyes 3,3 98,3 2,8
Közvetett ingatlan 2,1 37,9 1,1
Közvetlen ingatlan 7,0 344,8 9,9
Likviditási 19,8 1 044,5 30,0
Óvatos vegyes 0,4 58,3 1,7
Részvény -4,6 259,2 7,5
Rövid kötvény 32,8 302,8 8,7
Szabad futamidejű kötv. 2,4 42,5 1,2
Származtatott 0,1 1,5 0,0
Tőkevédett 4,1 488,6 14,0
Összesen: 95,5 3 479,3 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 70,2 2 237,9 64,3
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 9,2 520,2 15,0
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

A februári folyamatok egyébként szintén ezt a képet erősítették, a nagyobb kockázatvállalás a tipikus hazai befektető számára még mindig csak azt jelenti, hogy bankbetét helyett pénzpiaci alapokba, esetleg állampapírba helyezi pénzét. Az említett 95,5 milliárd forintból, amit az ágazatba hoztak,70,2 milliárd forint jutott az említett minimális kockázatú, pénzpiaci jellegű és tőkevédett termékekre, 9,2 milliárd a magas kockázatú részvényes és abszolút hozamú konstrukciókra, a többi főként közepes kockázatú vegyes alap és ingatlanalap.

Forint jött és euró

Amint alábbi táblázatunkban megfigyelhető, januárban 45 milliárddal nőtt ugyan a lakossági forintbetétek állománya, 37 milliárddal csökkent viszont a devizabetéteké az MNB jelentése szerint, így a betétállomány alig nőtt. Az alapszektorban egyébként a növekedés zömét a forintban jegyzett értékpapírok érték el, az euró is népszerű volt, míg a dollártól inkább elfordultak februárban.

Befektetési alapok vagyonának változása


(forintra átszámolva, milliárd forint)




Befektetési jegyek (Bamosz-adatbázis) Lakossági Lakossági

HUF EUR USD Összesen forintbetétek devizabetétek





változása (MNB) változása (MNB)
2011.dec. -70,7 2,3 1,3 -67,1 104,2 -6,4
2012.jan. -102,9 -8,0 -0,1 -111,0 -154,7 24,0
2012.febr. -30,0 5,6 6,2 -18,2 -47,2 24,4
2012.márc. 1,9 7,1 1,6 10,6 32,6 -2,4
2012.ápr. -9,2 -2,3 -0,1 -11,6 7,5 -2,0
2012.máj. -7,5 6,5 -9,9 -10,9 -7,8 -13,6
2012.jún. 9,4 8,9 1,6 19,9 45,9 14,8
2012.júl. 10,4 16,3 -6,0 20,7 -28,3 19,4
2012.aug. -24,6 35,8 5,1 16,3 -41,1 60,4
2012.szept. 27,9 -2,6 2,3 27,6 -6,8 -4,7
2012.okt. 38,1 10,3 8,6 57,0 130,3 7,6
2012.nov. 28,5 21,4 -1,1 48,8 -65,7 -2,2
2012.dec. 28,8 -12,4 6,1 22,5 100,3 -13,7
2013.jan. 77,9 0,7 1,4 80,0 44,5 -36,7
2013.febr. 74,4 19,7 -4,2 89,9 - -

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG