Az IMF prognózisa önmagában erősíthetné az üzleti optimizmust, ha ugyanezen napokban nem gerjesztenének egyre nagyobb vitákat azok a hiányjelenségek, amelyek jelen voltak ugyan a világgazdaság 2020-as tavaszi leállását követő újraindulás során is, de az utóbbi hetekben ritka nagy erővel léptek fel. Az idei nyári üzleti jó hangulatot, amelyet tükröztek a konjunktúra-előrejelzések is, most hirtelen lehűteni látszanak az energiadrágulásról és sokféle fontos alapanyag, kritikus szolgáltatás fizikai hiányáról szóló jelentések.
Ezek az ellentmondásos folyamatok jellemzik a magyar gazdaságot is, amely igen erősen be van épülve az európai gazdasági folyamatokba. Érdemes ezért megvizsgálni, hogy a 2021 szeptemberéig beérkező adatok alapján elkészített valutaalapi jelentés miként tekint most az európai gazdaság és a tagországok gazdasági kilátásaira.
Eltekintve most az országok sajátos klasszifikációjától, amire még visszatérünk, az IMF legfrissebb nemzetközi növekedési előrejelzéséből kiemelt adatok első látásra megerősítik azt az általános véleményt, hogy a tavalyi váratlan, nagy és világméretekben bekövetkező output-visszaesést 2021-ben erőteljes növekedés követi, és a helyreállítási lendület áthúzódik 2022-re is.
Az is jól kivehető, hogy amelyik országban viszonylag kisebb visszaeséssel járt a járvány első éve (vagy később bontakoztak ki a pandémiás folyamatok és azok gazdasági-társadalmi következményei), ott a helyreállítási karakterű 2021-es év – a 2020-as esztendő bázisán – rendszerint kisebb ütemű gazdasági növekedést eredményez. Erre példa Lengyelország, amely a 3,1 százalékos világátlagnál némileg kisebb (2,7 százalékos) recessziót szenvedett el, és erre következik az idénre várható növekedés, amelyet immár 5 százalékot meghaladóra prognosztizálnak az IMF elemzői, azaz idén kétszer akkora gyarapodást érhet el a lengyel gazdaság, mint amekkora visszaesést regisztrált tavaly.
A magyar gazdaság szemszögéből különösen érdekes a német gazdaság valamint a hozzánk hasonló térségbeli országok profilja: Németország, Szlovákia, Szlovénia tavaly a mienknél valamivel kisebb visszaesést szenvedett el, és az idei helyreállítási dinamikája is a várható magyar mérték alattira prognosztizálható. Az adatok alapján a leginkább a cseh gazdaság növekedési pályája tér el a térségre jellemző mintától. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a globális, európai hatásokon és a gazdasági szerkezet különbözőségén kívül az egyes tagországok outputjának az alakulása nagymértékben függ attól a konjunktúra-ciklustól, amelyet – mint külső sokk – a járvány 2020 elején megakasztott.
A várható növekedési pálya továbbá jelentősen függ a kormányzati politikától is. Erre leginkább éppen a magyar példa világít rá. Az IMF jelenlegi prognózisa sok vonatkozásban eltér a tavaszitól: idénre és 2022-re az euróövezetet illetően a korábban becsült pályánál némileg dinamikusabb gazdasági növekedést prognosztizálnak (idénre 4,5 százalék helyett 5-öt, 2022-re 4 százalék felettit), ám Magyarország esetében ennél nagyobb arányban emeltek a 2021-re várható növekedési adaton az év elején prognosztizálthoz képest. Ugyanakkor bizonyos fokig szerényebb a 2022-es magyar növekedési prognózis a tavaszi kalkulációkhoz viszonyítva.
A korábban vártnál sokkal erősebb GDP-növekedésben bizonyára jelentős szerepet játszik az a 2021-es politikai fordulat, amelynek keretében az MNB, a Költségvetési Tanács, a kutatói közösség intései és fenntartásai ellenére a kormány a rendkívül expanzív költségvetési politika folytatása mellett döntött. Az Orbán-kormány – komoly külső és hazai eladósodást is vállalva – az államháztartási kiadásokkal az idén is, azaz immár növekedési évben, megtolta az aggregált keresletet, és ezzel hozzájárult az idei többlet-növekedéshez – továbbá az infláció felerősödéséhez is.
A helyzet most ismét gyorsan változik a világban. Míg a védőoltások igen gyors kifejlesztése és – a kezdeti lassúdalmasságot követő – széleskörű alkalmazása nyomán Európa a világ többi térséghez képest idén őszre magas oltottsági szintet ért el, ezzel e téren komparatív előnyre is szert tett, másfelől viszont a világátlagnál sérülékenyebb a globális termelési láncokban fellépő zavarokkal szemben. A nyersanyagok, kritikus alkatrészek hiánya, a konténerszállítás lelassulása és megdrágulása minden gazdaságot kellemetlenül érint, de az európai gazdaságok különösen nagymértékben függnek a nemzetközi kereskedelemtől. Nem meglepő, hogy ezeknek a hiányoknak, drágulásoknak, szállítási bizonytalanságoknak a híre (és a vállalati gyakorlatban való megszaporodása) kezdi visszavetni a nyáron még optimizmusba hajló várakozásokat.
A magyar várakozások a GKI októberi konjunktúra-indexe szerint még emelkedőben voltak az elmúlt időszak tapasztalatai alapján. Ennek jól megfogható okai vannak. A fogyasztói várakozásokat javították a pandémia utáni nagy állami jövedelem-transzferek, amelyek révén a családok egy része könnyíthetett adósságterhein, mások az elhalasztott fogyasztásaikat kezdték bepótolni, és ezzel fűtik a fogyasztói keresletet.
A jó konjunktúra-hangulat azonban könnyen elromolhat. Az egyik ok maga a járvány. Míg az EU egésze valóban élen áll átoltottságot tekintve, ez nem igaz Kelet-Közép-Európa térségére. A román és bolgár helyzet súlyos; a mienk ennél jobb, de a lakosság tényleges védettsége elmarad az uniós átlagtól. Reménykedhetünk abban, hogy a kibontakozó negyedik járványhullám nem jár olyan súlyos fatalitással, társadalmi következményekkel, mint az előző, de kevésbé kellene aggódnunk, ha a veszélyeztetett lakosságnak sokkal nagyobb hányada lenne nálunk beoltva, és ha a földrajzi környezetünkben nem alakulna ennyire súlyosan a járványhelyzet.
A gyors romlás adatait nézve sajnos számításba kell vennünk, hogy rövid időn belül olyan járványügyi védekezésre kényszerülnek a jobb helyzeten levő európai tagállamok, amely ismét érintheti a személyek szabad mozgását, a határátkelést. Az ilyen szükségintézkedések pedig tovább rontanak a munkaerőpiaci viszonyokon, a gazdasági teljesítményen, konjunktúrán.
A hangulatot továbbá befolyásolja az infláció, annak valóságos hatása, de pusztán az érzékelése is. E vonatkozásban új fejlemények bontakoznak ki: nyersanyaghiány, chip-hiány. A hiányjelenségek felfelé nyomják az árakat az érintett termékek, szolgáltatások termelői és fogyasztói piacán. Ez felveti az infláció természetének kérdését, ismét új megvilágításba helyezi azt.
Mivel 2008-at követően mélyre került a pénzérték romlása, sőt a fejlett világban deflációs időszak is előállt, sokan vázolták fel a tartós árstabilitás-áresés lehetőségét, és egyben veszélyét, Az infláció kilátásai körül rengeteg szakmai vita zajlott, gyakran egymásnak teljesen ellentmondó következtetésekkel. Még a járvány előtti ciklus-szakaszban, 2018-19 során viszont kezdtek felerősödni az áremelkedési nyomások Európában, ám a 2020-as válságév az inflációs trendet inkább megtörte Európában – de nem mindenhol.
Amint korábban erről volt szó, a magyar árszintnövekedés sajnálatos módon már évek óta felfele tartó trendet követett, amikor bekövetkezett a nagy leállás. Ezzel összefüggő jelenségként a forint (és a térség többi kis valutája, bár a HUF-hoz képest kisebb mértékben) vesztett külső értékéből a turbulencia hónapjaiban.
Míg tehát az euróövezetben 2020 során egy százalék alatt maradt az éves fogyasztói árindex a nagy költségvetési költekezés és a laza jegybanki kamatpolitika ellenére, a peremtérségekben (Magyarországon, Romániában, Lengyelországban, sőt még ez eurót használó balti országokban is) elég erőteljes inflációs folyamatok bontakoztak ki.
A gazdaságpolitika számára igen kellemetlen helyzet állt elő – ismét – hazánkban: a lakossági és céges eladósodás adott szintje mellett nem csekély kört éppen akkor érinti hátrányosan az inflációellenes célzatú kamatemelés, amikor a gazdasági viszonyok ismét kezdenek nehezedni. Ha viszont a jegybank nem tesz lépéseket az infláció megfékezésére, akkor az általános áremelkedés a társadalom legszélesebb rétegeinek okoz gondot.
A gazdaságpolitikai dilemmákat most félretéve, elégséges arra utalni, hogy az üzleti és lakossági várakozásokra rossz hatással van az infláció felgyorsulása. Márpedig jelenleg az euróövezetben 3,5 százalék a pénzromlás éves üteme – ami nem kevés. Nálunk vagy a lengyeleknél viszont jóval 5 százalék feletti, sőt a nemzeti devizák további árfolyam-romlása még feljebb viheti az infláció ütemét.
Ha ezeket a veszélytényezőket sorra vesszük, nem nehéz ugyanarra a következtetésre jutni, mint ami az IMF-nek a térségre és benne hazánkra vonatkozó jelenlegi előrejelzésének alapüzenete, ám mértékbeli kiegészítéssel. Az októberi felülvizsgálat üzenete: ez az év az európai gazdaságok nagy többségének (és így Magyarországnak is) a korábbi hónapokban vártnál gyorsabb növekedést hoz.
Hogy mennyivel gyorsabbat, az viszont még függ az utolsó trimeszter alakulásától: az ipartól, amelyet megfoghat az alkatrészhiány; a fogyasztástól, amelynek lendületét megakaszthatják a hiányok és az ár-drágulások; az építőipari teljesítéstől, amit az anyagok és a munkáskezek növekvő hiánya foghat vissza. A következő évre vonatkozó növekedési ütem ma sokkal fátyolosabban látható, mint akár csak néhány hete.
A 2022-es magyar ütemre vonatkozó tavaszi előrejelzését az IMF most visszavette majdnem egy százalékponttal, de bizonyára a bázisév (2021) vártnál jobb alakulása miatt: attól ugyanis, hogy egy év a korábban gondoltnál erősebben alakul, egyáltalán nem következik, hogy a rákövetkező évben ezt a megnövekedett bázist még egy újabb évben hasonló mértékben felül lehessen múlni. De nem csak ez a statisztikai jellegű megfontolás jöhet szóba a mi esetünkben, amikor 2022-re kevésbé dinamikus növekedést feltételezünk. Igaz, a nagy 2021-es kiköltekezés egy jó része áthúzódik 2022-re, ami elvileg felfelé viszi a nominális GDP növekedését. Hacsak….
Hacsak a költekezés nem ütközik finanszírozási korlátokba, és nem kényszeríti az akkori kormányt, legyen a színe bármilyen, a fékek igénybevételére. Hacsak a sokkal több pénz hatására nem annyira a gazdasági teljesítmény nő, hanem az árszint. Hacsak …. Sok kockázati tényező adódhat össze, már rövid idő alatt. Az IMF újra számolt idei előrejelzésein is látható, hogy áprilistól októberig milyen sok változás állhat be a gazdasági teljesítmény prognosztizált értékein, és az adatok mögött meghúzódó valóságban.
Végül vessünk egy pillantást az IMF által alkalmazott nómenklatúrára. Vannak a fejlett (advanced) európai országok, így az euróövezet tagállamai. Az eurót használó összes ország ide tartozik, az alapító körön kívül a baltiak, Szlovénia, Szlovákia. Lehet statisztikai vizsgálódást folytatni, hogy mely makro-mutató és milyen árfolyam- és árszint-átszámítás mellett a haladja meg a magyar fejlettségi szint a szlovákot, vagy éppen fordítva. Szlovákia az euróövezet tagja, védelmét élvezi és annak irányításában intézményesen részt vesz: az IMF besorolása egyértelmű: fejlett európai ország.
A csehek még nincsenek bent ez euróövezetben. Mégis gazdasági mutatóik és fejlettségi jellemzőik alapján az IMF-statisztikában az „egyéb fejlett európai” kategóriában találhatók. A magyar és a lengyel besorolás pedig a kontinens fejlődő (emerging) térségét nevezi meg. Nem perdöntő a nemzetközi nomenklatúra egy nemzetgazdaság megítélésében, és különösen tényleges viszonyai vonatkozásában, ám figyelemre méltó. Ez is egyike az euróövezetből való kimaradás következményeinek.
Igaz, volt honnét erősödni. 
