Már az Egyesült Királyságnak az EU-ból való meglepetésszerű kiszavazása rácáfolt a régi sztereotípiára, amely szerint az angol higgadtan mérlegelő és anyagi érdekeit követő nép. Azóta is az egyik baki a másikat követi, a sok zavaros ügy között az ír kérdés megoldatlansága még sok gondot fog okozni. A több évtizedes európai integrációs viszonyt – pedig tudható volt előre – nem lehet komoly veszteségek és zavarok nélkül felszámolni, és különösképpen nem egyetlen lépésben. És most itt van a legfrissebb: az utóbbi napok londoni képei a benzinkutak előtti sorokkal, a kiürített áruházi polcokkal az 1960-as évek Moszkvájára, de legalábbis az 1970-es évtized olajválságainak zavaros hónapjaira emlékeztetnek.
Káröröm nélkül megállapíthatjuk, hogy a kialakult helyzet egyik legfőbb kiváltó oka a Brexit, különösen az EU-tagság megszűnése után bevezetett bevándorlási és munkavállalási szigorítás. Egyszerűen túl kevés most a kamionsofőr. A kelet-európai munkavállalók jelentős része elhagyta az országot, a helyiek között pedig nincs annyi sofőr, mint amennyit a hosszú leállást követően úgy-ahogy helyreálló konjunktúra igényelne.
Nincs idő kivárni a piaci folyamatokat
A szállítás kritikus szakmai terület; a kormányzat nem várhat addig, míg a piaci mechanizmusok megoldást hoznak. A munkaerőpiaci zavar enyhítésére most katonákat állítottak be; ez némileg olyan, mint volt minálunk a covid-járvány kifejlett szakaszában a katonák kivezénylése a kórházakba, a hiányzó ápolók és betegirányítók pótlására: kényszerhelyzet szülte, nem tartós megoldás. A brit kormánynak nyilván a vízumszabályokon is enyhítenie kellene, de Boris Johnson miniszterelnök, aki a Brexit határozott végrehajtásával és egyben a kelet-európai migránsok távoltartásával kampányolt, csupán néhány hónapos könnyítést tett, amíg reményeik szerint sikerülhet a „tűzoltás”, de összességében most is a saját választói bázisához szólva kizárta a bevándorlás (tartós) megkönnyítését. No, majd meggondolja talán ezt is.
Így egy darabig maradnak a fennakadások a lakossági üzemanyag-ellátásban. A pénzügyminiszter persze tagadja, hogy a brit kilépés lenne az ok, és azt hangoztatja, hogy Európában máshol is kevés a sofőr. Ez utóbbiban van igazság, noha a kontinensen nem alakultak ki autósorok a kutaknál, és ezúttal (eltérően 2020 tavaszától) pánikvásárlásról sem érkeztek hírek.
A munkaerőhiány viszont valóban jellemzi a logisztikai szakmát egész Európában, de hasonló panaszokat hallani a húsiparból (nincs elég hentes), az építőiparból (nincs kőműves), sőt a még mindig csak éledező vendéglátásból (kevés a felszolgáló). A brit eset a maga zajosságával külön érdekesség, de a munkaerőpiaci egyensúlytalanság általános jelenség, amely a szigetországon túlmutató tanulságok levonására is alkalmat ad.
A helyzet egyik komponense szakmai vonatkozású: a kamionsofőr-szakma meglehetősen elöregedett. Ha nem lépnek be fiatalok erre a sajátos munkaerőpiaci szegmensre, akkor az idő előre haladtával tartósul a sofőrhiány.
Az önvezető járművek miatt sem túl perspektivikus sofőrnek menni
Nem segít-e a helyzeten az önvezető kamionok kifejlesztése és forgalomba állítása? Az önvezető járművek logisztikai alkalmazásának középtávon jók az esélyei, jobbak mindenesetre, mint a személygépkocsiknál. Azonban az új technológia a jelenlegi sofőrhiányt még nem képes feloldani, ugyanakkor az előre gondolkodó fiatalok között leértékeli a valamikor vonzónak számító kamionos szakma jövőjét. A megelőző évtizedekben a kékgallérosok zöme nagyüzemben, kötött munkaidőben, erősen ellenőrzött technológiai környezetben dolgozott, így aztán a taxizás, sofőrködés, különösen a jól fizetett és változatos munkát adó kamion-vezetés sokakat vonzott.
Ma azonban nemcsak az önvezető technológia közel kerülése csökkenti a pálya iránti érdeklődést, de az is, hogy a munkahelyek növekvő részében kevesebb lett a kötöttség, a családtól való hosszú távollét. A Covid-válság nyomán gyorsan terjed az otthoni munkavégzés vagy a hibrid munkarend – ehhez képest a kamion- vagy buszvezetés, főleg a hosszú távú fuvarozás egyre kevésbé vonzó pálya. Az már csak súlyosbító körülmény, hogy a kamionosok munkaviszonyai a most kipattant hírek szerint roppant cudarok voltak Angliában. Ezen okok miatt nem meglepő a kamionos munkát vállalók kínálatának szűkössége.
Ám van ennek a munkaerőhiányos állapotnak egy általánosabb vetülete is. A 2020 tavaszán kitört válság sok fordulatot vett, de már látszanak bizonyos trendek. Tekintsünk rá az európai munkaügyre a foglalkoztatottaknak a képzettségi szintje szerint az Eurostat és az ILO munkaügyi és képzettségi adatai alapján.
A járvány kitörése előtti „utolsó békeévben” az uniós gazdaságokban a magasabb képzettséget, tudást igénylő munkahelyek száma lendületesen nőtt, míg a teljes foglalkoztatás alig emelkedett. A tudást és képzettséget kevésbé igénylő foglalkozási kategóriák nem követték a tudás-intenzívebb munkahelyek bővülési trendjét. Ekkor beütött a járvány 2020 első negyedévében. Ami az adatokat tekintve nem annyira meglepő: a képzettebbek foglalkoztatását nem törte meg a válság, sőt megnőtt az arányuk. Ami viszont nem magától értetődő: a közepes képzettséget igénylő alkalmazottaknál (ez nem esik egybe a középfokú iskolázottsággal, inkább az irodai adminisztrációs munkakörökre, üzemi középvezetőkre kell gondolni) a piaci kereslet jelentősen csökkent a járvány első hullámai során, és a gazdaság stabilizálódása során az irántuk való kereslet alig növekedett a javuló konjunktúra ellenére. Ezzel szemben a kevéssé képzettség-igényes munkakörökben viszonylag stabil volt a kereslet, a foglalkoztatási arányok nem változtak drasztikusan. Mezőgazdasági munkásra, bolti eladóra, idősotthoni ápolóra, építőipari munkásra és sok más hasonló foglalkoztatási kategóriára továbbra is szükség van, mert a gépesítés, robotizálás, irodai átszervezés ebben a körben kevésbé csökkentette a munkaerő-igényt. Ilyen kategória az ételfutár, és valóban a kamionsofőr is: járvány ide vagy oda, de az árunak mozognia kell.
Megváltozott a munkaerő iránti igény
A munkaerő iránti keresletet – szakmánként, ágazatonként igen eltérő módon – hirtelen levitte a gazdaság leállása 2020 első felében, és csak folyamatosan állt vissza a konjunktúra. De mi történt a munkaerő kínálatával? Amint a nagy gazdasági visszaesésen 2020 őszére túljutott Európa, érdekes meglepetésként érte a cégeket (egyébként ehhez hasonló jelenségek mutatkoztak az Egyesült Államokban is): számos szakmában eltűnt a korábbi munkaerő-kínálat jelentős része. Amelyik országban nagyvonalú munkanélküliségi segélyt vagy jelentős jövedelemkiegészítést nyújtottak, ott lehetett arra gondolni, hogy a pénzügyi támogatások hatása miatt nem vállalnak annyian munkát, mint a válság előtt. Azonban bizonyos szakmák munkaerőhiánya ott is fellépett, ahol nem részesültek nagy társadalmi transzferekben a munkavállalók.
Az történt, hogy a „nagy leállás” hetei-hónapjai alatt igen sokan életformát változtattak, és a hatósági mozgáskorlátozás feloldása után sem tértek vissza a kötött munkaidős vagy hosszú távolléttel járó munkakörökbe. Ez nyilván életkortól és az elért jövedelmi szinttől, kereseti aspirációktól függő ügy, ám a jelek szerint nem kevesen újragondolták a munkavégzés és a családi élet, a pénzkeresés és egyéb teendők közötti arányokat és átváltásokat. Alapos szociológiai vizsgálatot igényelne az ügy, amihez minálunk nem áll rendelkezésre elég adat (míg az Egyesült Államok társadalmáról és munkaerőpiacról nagyon sok és azonnali adat nyerhető), de igen valószínű, hogy a szervezett munkaerőpiacra akkor sem tér vissza mindenki a járványügyi leállás elmúlását követően, ha egyébként a vállalatok vennének fel embereket, és megemelt bérekkel adnak nyomatékot igényeiknek. Így állhat elő az a sajátos állapot, hogy jelentős a munkanélküliség Európa számos országában, de ugyanonnan nem csekély munkaerőhiányt is jelentenek.
A munkapiaci kereslet-kínálati meg nem felelést országonként tovább növelik a személyek, családok földrajzi mozgásában beálló változások. Akik korábban ingáztak, a „lockdown” bejelentésekor roppant nehéz helyzetbe kerültek: sokaknak dönteniük kellett a tartós kinti letelepedés vagy a tartós visszaköltözés dolgában (a családosoknál például a gyerekek iskoláztatási szempontjai vagy a szociális transzferekhez való hozzáférés szabályai miatt).
Otthon maradni vagy külföldre költözni?
A gazdasági migrálási vonatkozások dolgában az adatok késői beérkezése és a munkaerőmozgási folyamatokat övező módszertani-statisztikai bizonytalanságok következtében most inkább csak hipotézisekre támaszkodhatunk, így valószínűsíthetjük, hogy az addig elég mobil kelet-európai munkaerő 2020 során valahol lecövekelt. Nehéz előre látni, hogy a remélt stabilizálódás hatására mekkora kör tér vissza arra a kétlaki életmódra, amely 2019 végéig annyira jelentősen hozzájárult a nyugat-európai, brit munkaerőpiac rugalmasságához, és hányan választják inkább a rezidensi státuszt egy új országban (emigráció), és hányan maradnak tartósan Magyarországon, feladva a részleges vagy teljes vendégmunkásságot.
Arról is csak töredékes ismereteink vannak, hogy az Európán kívüli térségekből az elsődleges (nyugat- és észak-európai) célországokba, de másodlagosan a keleti és déli peremvidékre újraindul-e a gazdasági és egyéb célú vándormozgás. A kelet-közép-európai gazdaságok maguk is munkaerőigényt támasztanak számos ágazatban; a gyakran durván ellenséges állami propaganda ellenére a térségbe irányuló migrálás nem csekély. A lengyelek által kiadott munkavállalási engedélyek igen komoly mérete jelzi, hogy a gazdasági racionalitás át tud törni az ideológiai korlátokon.
A koronavírus-járvány nyomán beálló nagy társadalmi változásokba, térségi mozgásokban bizonyos betekintést nyújtanak a nemzetközi fizetési mérlegben gyűjtött pénzügyi adatok, hiszen az emberek mozgásának, külföldi munkavállalásának, megtakarítások hazautalásának nyoma van a statisztikai rendszerben.
A magyar fizetési mérleg adatainak tartós jellemzője, hogy negatív a fizetési mérleg jövedelmi egyenlege (fekete vonal az ábrán). Ez nem meglepő, hiszen nettó tőkeimportőrök voltunk hosszú időn át, és így az itt működő hiteltőke után kamat (piros és fekete oszlopok), a kölcsöntőke után pedig osztalékjövedelem (szürke oszlop) illeti meg a külföldi tulajdonosokat. Azonban a jövedelemegyenleg lefele húzó tényezőit mind jelentősebb mértékben felfele korrigálni a munkavállalói jövedelmek” sor (kékkel jelölve). Abban a külföldön dolgozó, ott jövedelemre szert tevő magyarok százezreitől származó hazautalt kereset mint pozitív előjelű adat van benne, amivel szemben áll az itt dolgozó külföldieknek jutó jövedelemből elutalt keresetrész mint negatív adat: az egyenleg láthatóan pozitív.
Nem csoda: sokkalta több magyar dolgozik külföldön és így tesz szert külföldi jövedelemre, amelynek megtakarított részét hazautalja, mint amennyi külföldi dolgozik nálunk. Így a kinti magyarok ide irányuló átutalásai és az itt munkajövedelemhez jutó külföldiek keresetének a megtakarított és repatriált része magyar szemmel nézve pozitív. Ez a tétel 2010 után vált jelentőssé, és 2014 és 2018 között a GDP 2 százalékára rúgott, ami komoly összeg, nagyságrendileg összevethető az EU-val szembeni transzferjövedelmi egyenlegünk hosszabb távú átlagos nagyságával.
Kevesebb pénz érkezett a külföldön dogozóktól
Ugyanakkor az MNB statisztikája jelzi, hogy 2021-re ez a tétel a GDP-hez mérve megfeleződött. Továbbra is fizetésimérleg-többletet eredményez a magyar „gastarbeiterek” hazautalásának és az itteni vendégmunkás-jövedelmek egyenlege, de a többlet csökken. Emögött nagyvalószínűséggel a határokon túli ingázás és a kinti tartós munkavállalás során szerzett jövedelmek visszaesése áll. Logikailag az is lehetne, hogy megnőtt tendenciaszerűen az itt dolgozó külföldiek száma és jövedelme, amelynek repatriált része húzza le a munkajövedelmi sor korábbi jelentős többletét. Bár vannak látható jelei a magyar munkaerőpiacon a vendégmunkások számarány-növekedésének, részben az EU-országokból, de főleg harmadik országokból, ám valószínűbb az első magyarázat: a covid-járvány során sokan vesztették el kinti munkalehetőségüket, kevesebb külföldi jövedelem keletkezett.
A jövedelmi áramlások is alátámasztják, hogy a járvány, az arra adott hatósági korlátozások sora, valamint külön nagy ügyként a Brexit együttesen visszafogta az addigi gazdasági migrálási folyamatokat. Ennek a körülménynek az értékelése nem egyértelmű, és kockázatos lenne megbecsülni a hazai munkaerőpiaci viszonyokra, a nemzetijövedelem-termelési képességre gyakorolt hatását. Az viszont nyilvánvaló, hogy a politikai változások, állami intézkedések és a járvány miatti életforma-átalakulások nyomán az európai munkaerőáramlás lelassult, beszűkült – ezt a brit fogyasztók, autótulajdonosok most roppant közvetlenül érezhetik. Az sokkal mélyebb elemzés tárgya lenne, hogy nálunk a milyen irányokba mozdulnak el a szakmák, korosztályok, társadalmi csoportok, és e mozgásoknak mi lesz az eredője hazánkra nézve középtávon.
Már több korábbi amerikai kormánnyal is tárgyaltak erről – nagyobb biztonságban éreznék magukat. 
