Nem kedvez a széljárás az irodáknak, és ez egy nagyon visszafogott megállapítás. Gyilkosuk a home office? Csak részben, és nem feltétlenül gyilkosságról, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy az iroda, mint kategória karaktere, használatának módja változott meg annyira gyökeresen, hogy rá sem ismerni.
Azt már sokszor megírtuk az elmúlt hónapokban, hogy a vállalatok ezerszer átgondolják, mekkora területet béreljenek és azt pontosan mire használják. Azt is, hogy nagyon eltolják a költözési döntéseket. A kisebb keresletet látva jött a beruházási stop, érthető, ki akarna üres tereket építeni, ha mindenki, vagy majdnem mindenki távolról dolgozik. Na, de mit tesz ilyenkor egy tervező iroda? Megijed, hogy nem lesz munkája? Dehogy!
„Akkor csapott be a ménkű, amikor egy nagy felfutás közepén voltunk. Elkényeztették a szakmánkat a megrendelők, rengeteg munkánk volt. Egyébként hosszabb távon nem vagyunk annyira borúlátók és itt felidézném a 10-12 évvel ezelőtti válságot. Még az akkori igen súlyos időkben is költöztek a cégek, lehet, hogy kisebb iroda kellett nekik, és kevesebb pénz volt eleve egy-egy ilyen projektre, de akkor is szükség volt a szaktudásunkra.” – vonta meg a mérleget Láncos Áron, a MádiLáncos Studio egyik tulajdonosa és vezetője.
Azt mondta, hogy a nehézségek ellenére izgalmas, új lehetőségeket, irányokat bontott ki az az időszak. Akkortól lehetett megtapasztalni, hogy a cégek irodája már nem a reprezentáció eszköze lett, hanem a praktikus munkavégzésé. És ez az irodaházak közös területeire is egyre inkább igaz lett.
„Fájdalmas változásokat kellett eladni a vállalatvezetőknek a cégeken belül. Azt kellett mondani, hogy oké, kisebb irodába megyünk, de nagyobbak és otthonosabbak lesznek a közösségi terek. Most is valami ilyesmit érzékelünk.” – mondta, utalva a home office térnyerésére, sőt annak elismerésére, hogy van létjogosultsága ennek a munkaformának.
Újságíróként nagy multiknál járva mi is tapasztaltuk, hogy akár több tucat vagy több száz ember is dolgozik otthonról egy-egy cégnél. Az sem ritka, hogy egész projekt csapatokat telepítenek például coworking irodákba. Nyugat-Európában és különösen az Egyesült Államokban külön ágazattá nőtte ki magát a coworking. Nálunk még csak a kezdeti szakaszban jár, de például a pesti belváros közepén, egy vadonatúj irodaházban több emeletet is elfoglal majd egy coworking-üzemeltető óriás. Ő csak tudja!
ÉPÍTÉSZ-TERVEZŐI SOROZATUNK ELŐZŐ RÉSZEI:
"Nem a szívem csücske az amerikai-konyhás nappali" - Perényi Tamás
"A mai Opera nem lehet minden részletében azonos a 150 évvel ezelőttivel" - Zoboki Gábor
Láncos Áron szerint a home office és a járvány megújulási kényszer is egyúttal. Nem mindenki fog otthonról dolgozni, úgy véli, hogy inkább egy fokozatos arányváltás megy végbe. A nagyvállalatok mostanában kezdik kidolgozni az újfajta irodahasználati rendszerüket és már jönnek is az ezekre vonatkozó tervezői-belsőépítészi megbízások. Persze nem mindegy, hogy melyik szektorban működik az adott cég, mi a főtevékenysége, mennyire helyhez kötött, fogad-e sok külső ügyfelet, stb.
Itt fűzzük be azt az igen fontos tételt, hogy mennyire kulcskérdés egy megrendelő gondolatainak a letapogatása. Ezért vetettük fel az építésznek: mi az, amit először megkérdez egy potenciális üzletféltől? Azt, hogy mekkora területről van szó? Vagy azt, hogy mekkora a büdzsé a projektre? Esetleg azt, hogy mennyire sürgős a költözés?
„Jól rátapintott, de ez még nem az összes kérdés. Rengeteg kérdésünk van, akár heteket is eltöltünk az adott cég megismerésével, igényeinek feltérképzésével. Nincs egyenköpeny, amit mindenkire ráadhatunk. Van egy internetes kérdőív sorozatunk és más módon is igyekszünk megtudni, mit szeretne pontosan a partner és főleg a jövőt hogyan képzeli el. Mindkét félnek az az érdeke, hogy a lehető legpontosabban körül határoljuk a tényleges igényeket és lehetőségeket.” – sorolta az érveket.
Adódott ezután a következő kérdésünk: mennyire rövid manapság a megrendelő póráza? Pénzben és alkotói szabadságban egyaránt. Hogyan győzi le egy tervező az egoját, amikor belefut egy szigorú, akár rigorózus üzletfélbe?
„Ez nem csak egoról, hanem egy személyiségről is szól. Bizalmi légkörre van szükség, ha ez nincs, akkor ez egy pokol, pont ezt akarjuk elkerülni a felmérési szakasszal. Hogyan találjuk ki a területarányokat? Erre is választ adhat a felmérés, amiben kiderül, hogy milyen funkciók kellenek ebben a térben. Viszonylag gyakori, hogy ami kijön a felmérésből, az nem egyezik a valósággal. Ilyenkor bele kell harapni a koncepciónkba.”
Valós dilemma az, hogy egy tervező felújításpárti vagy a vadonatúj beton-üveg monstrumok híve? – kérdeztük, de már sejtettük is, hogy nincsenek ilyen szekértáborok. Meg is kaptuk, hogy egy belsőépítésznek kuriózum és izgalmas egy régi épületben új műszaki tartalommal életre hívni egy irodateret. Persze nehezebb is, de pont ez benne az érdekes, az inspiráló. Egy irodáknak épült ingatlanban jóval könnyebb egy tervező vagy belsőépítész dolga, bár építészetileg biztos nem lesz annyira vonzó, megkapó vagy egyszerűen csak érdekes.
„Inkább a köztes tábort képviselem, vagyis szerintem be kell látni, hogy bizonyos régi épületekbe pokolian nehéz korszerű funkciókat telepíteni, de az sem lehet, hogy L’art-pour-l’art mindent ledózerolunk és csupa újakat húzunk fel. Ez ökológiailag is hatalmas terhet jelent és kulturálisan sem tartom elfogadhatónak.” – fogalmazott elég egyértelműen.
Láncos Áron nem tudta megmondani, hogy a közeljövőben szembe jön-e például egy régi ipari épület, amiből mondjuk loft irodákat kell kialakítaniuk, de nem zárta ki. Különben jó iránynak tartja, hogy a rozsdaövezetek felé terelik a beruházókat, de mint mondta, még nem tudni milyen valódi szándékok állnak mögötte: lerombolni a régit és helyette újakat felhúzni vagy átmenteni, ami arra érdemes és 21. századi műszaki megoldásokkal új életet lehelni az ilyen épületekbe. Itt utaltunk az úgynevezett faszádizmusra, arra az építészeti hullámra, amelyben egy épületnek csak a homlokzatát hagyják meg és mögötte-mellette teljesen modern tömböt alakítanak ki.
„Óvatosan kell bánni ezzel a módszerrel. A lényeg, hogy ne tegyük tönkre a város szövetét, viszont azt is el kell fogadni, hogy a funkciók és az elvárások változnak. Ehhez a városnak alkalmazkodnia kell” – fűzte hozzá tárgyilagosan.
Innentől áteveztünk az irodák stílusára. Kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyen sokat tapasztalt, immár 30 fős iroda egyik vezetője mit tart ma fő sodornak ezen a téren, melyik izmusé a főszerep: a minimalizmusé, a funkcionalizmusé, a posztmoderné, az indusztrializmusé vagy valami másé? Láncos Áron szerint nem lehet egyiket sem kinevezni fő sodornak. Úgy látja, hogy egyre jellemzőbb az elmosódás, a keveredés és mind hangsúlyosabbak a puha, lágy vonalak. Egyre több a közösségi tér, ami néha már nehezen elválasztható a konkrét munkavégzési térszeletektől, amolyan lounge-kultúra kezd kialakulni a nagy irodatereken belül.
„Inkább otthoni nappali vagy egy hotel lobby keveredéséről van szó a hagyományos íróasztali környezettel. Vége már a „minden kő, márvány, acél, beton” megoldásoknak. Elkezdtek a puhább és természetes anyagok és térelemek felé elmozdulni (fa, tégla, rengeteg növényzet). Erre nagyon vevők a dolgozók, ami eleve célja egy munkáltatónak, hiszen sohasem volt annyira fontos a dolgozói wellbeing megteremtése, mint mostanában, amikor ennyire gyorsan változik minden és mindenki. Az is jó, hogy már tudatosan kerülnek bizonyos festékeket, mert kimutathatóan károsak az ember számára. A természetes anyagok persze drágábbak a műanyagnál és a műanyag felületeknél, de közelebb vannak hozzánk és ez nyugtatólag hat, miközben személyesebb is, mint egy préselt felület.”
Mik a kedvenc fényei egy irodában? – mentünk tovább a részletek felé. Jó helyen jártunk, mert tudható, hogy a fényviszonyok igen jól tükrözik egy-egy iroda minőségét. Vezetőtársával, Szlovák Jánossal együtt megerősítette bennünk, hogy minél több természetes fényt kell beengedni, az irodatéren belül eltérő fénylokációkat kell és lehet is kialakítani. Bizonyos tértípusokra (folyosó, tárgyaló, prezentációs szoba vagy előadóterem, stb.) csak bizonyos fényviszonyokat lehet kialakítani, ez jogszabályi előírás, így itt nincs nagy játéktere egy tervezőnek.
„Ne feledjük, hogy az iroda nem egy otthon, ahol csak mi vagyunk, mindenki másképp érzékeli a fényt, de a hőt és a páratartalmat is. Szerencsére jó módszerek vannak ezek igény szerinti kialakítására és arra is, hogy lokálisan is változtathatók lehessenek. Be tudjuk állítani a fényerőt, a színhőmérsékletet is. Például az íróasztaloknál általában hideg fényeket szoktak alkalmazni, mert ez vált be, a kollaborációs tereknél pedig melegebbet, mert az felel meg az otthonosságnak, az otthon megszokottnak.” – mondta Szlovák János.
A bútorozás sem mellékes. Egy jó irodából ma már kihagyhatatlan a kanapé, a többféle fotel, pad és ülőke. Van, aki a paravánokra esküszik, mint a térelválasztás egyik módszerére, de szerintük ez még nem győzött. Ugyanez a véleményük a különféle egy-két személyes boxokról is, ha túl sok van belőlük és közel is vannak a klasszikus íróasztali környezethez, akkor zavaró lehet.
Az akusztikai komfort megteremtése szintén előtérbe került, itt még van tennivaló sok irodabérlőnél. Az újabb bútorokat úgy tervezték, hogy egyszerre elrejtsenek, de mégse teljesen. Itt a magassággal és a formákkal tudnak játszani, sok az íves paraván, hangelnyelő falrész is van némelyik oldalán. Egy adott, mondjuk 1,40-es magasság vizuális gátként működik, de ez nem általános. Láncos Áron azonban lehűtött minket ezzel kapcsolatban, szerinte eléggé megosztottak a szakemberek ezen a téren, nem lett csodafegyver a paraván. Viszont elmondása szerint tervezőirodájuknak már van tapasztalata abban, hogy miként kezeljék ezt a kérdést.
Triumvirátus
Sárosdi-Mádi Krisztina, a MádiLáncos Studio egyik alapítója. Dolgozott a DL Architects cégnél Budapesten és New Yorkban, projektmenedzserként és építészként a Bank Centernél és a MOM Park irodáinak kialakításán és a várban az Anjou Residence lakóingatlannál. 1998-ban alapította meg a Mádi Studiót, 2008 óta a MádiLáncos Studio társulajdonosa és vezető építésze.
Láncos Áron két évtizede végzett a francia Ecole d’ Architecture de Marseille Luminy-n, ahol egy évet töltött. Építész diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. A több ikonikus budapesti munkát felmutató holland Erick van Egeraat Építészirodánál dolgozott három évet, 2005-ben csatlakozott a Mádi Studióhoz, 2008-tól társtulajdonos a MádiLáncos Studionál.
Szlovák János 12 évvel ezelőtt egy Erasmus ösztöndíjjal tanult a VIA University College-ban (Horsens). 2009-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem. Először az MCXVI Építészműteremben, később a Földes és Társai Építészirodánál tevékenykedett építészként. Kilenc éve dolgozik belsőépítész tervezőként a MádiLáncos Studionál, ahol 2016-ban projektvezető lett, 2019 óta ügyvezető.
Tágasak a terek, jók a fények, kényelmesek a bútorok és megfelelő az akusztika is. De mi van a színekkel? Azt mondták az építészek, hogy visszatértek a földszínek (barna, vízzöld, középszürke) tompák, semlegesek, nyugalmat árasztanak – pont annyira, hogy segítsék a munkavégzést. A nem harsány falakat sok cégnél feldobják egyedi, akár szöveges díszítéssel, egy-egy frappáns idézettel vagy installációval. A nagyobb vállalatoknál a céges arculat része ez is, így nem nagyon lehet egyénieskedni, de van, ahol megengedik ezt is.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy van, ahol majdnem minden digitális. A feliratok, a díszítés, az emberek közti érintkezés. Minden. Vagy szinte minden. És az építészeknél? Nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük Láncos Áront: kidobták-e a szakma egykori legfőbb munkaeszközét, a ceruzát?
„Áh, dehogy. Kitalálni valamit csak ezzel lehet. A gondolat, az ötlet gyors rögzítést kíván, erre nem látunk mást, mint a ceruzát és persze a pauszpapírt. Ott is van mindkettő az asztalunkon. Aztán jön a digitális hókuszpókusz, hiszen azzal már bármit lehet: forgatni, színezni, arányokat megszabni. Egy műszaki rajzot már számítógéppel készítünk, ott a pontosság a legfontosabb, a mérnöki szakmának ez a része eléggé körülhatárolt szabályokkal működik. A gondolatnál viszont nincsenek ilyen kötöttségek. Kell is ez a szabadság ahhoz, hogy ne egyen dolgok szülessenek. Úgyhogy jó hírem van a papír-és ceruzagyártóknak: mindjárt rendelünk.”
Romániában megdőlt az autópálya-építés 11 éves rekordja. A hálózat 2024-ben jelentősen bővült. 
