TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Bár a napi új esetszámok magasak, azok, úgy tűnik, ezer alatt stabilizálódnak, a vírus reprodukciós rátája lecsökkent.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóját Kiss Róbert rendőr alezredes kezdte, aki először is kiemelte, hogy a szeptember elsejétől érvényben lévő határellenőrzés esetleges meghosszabbítását szerdán tárgyalja majd a kormány. Ennek apropóján felsorolt néhány témába vágó adatot, miszerint

  • az országban 127 határátkelő van, ebből 10 jelentős forgalmú, 5-ön a nemzetközi tehertranzit folyik, 86 mezőgazdasági használatú földút vagy turistaút, 31-et pedig csak a személyi forgalomnak tartanak fent
  • hétfőn 2633 jármű jött be az országba nemzetközi teherforgalmi tranzitálás céljával
  • 2510 tehergépjármű pedig konkrétan Magyarországra hozott árut, nem a továbbutazás céljával lépett be az országba
  • szeptember elseje óta összesen 72 121 teherautó tranzitált át Magyarországon

Kiss kiemelte azt is, hogy Szlovénia 10 napos kötelező karantént rendelt el az általuk veszélyesnek minősített országokból belépőkre - de ez két negatív koronavírus-teszttel kiváltható.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a reggeli korona-statisztikát ismertette. Aki még nem értesült róla:

  • 851 új fertőzöttet azonosítottak az országban mára virradóra
  • ezzel a járvány kezdete óta számolva összesen 25 567 fertőzöttünk van
  • ebből most 19 637 fő aktív fertőzött
  • 755-en középsúlyosan vagy súlyosan, őket kórházban kezelik
  • 51-et közülük lélegeztetőgépen tartanak
  • eddig összesen 704 510 tesztet végeztek az országban
  • az elmúlt 24 órában 8-an haltak meg a betegséggel összefüggésben
  • a járvány kezdete óta összesen 757 áldozatot követelt itthon a koronavírus.

Csitul?

Itt jött az a statisztika, ami Müller szerint bizakodásra ad okot: az országos tisztifőorvos szerint kicsit lassult a járvány előretörésének dinamikája. Felidézte, hogy a második hullámban a 32. héten volt a megbetegedések száma a legalcsonyabb, majd fokozatos növekedésnek indult. A 34.-ről a 35. hétre és a 35.-ről a 36.-ra megtriplázódott a pozitív esetek száma, utána viszont, a 36.-37. héten ehhez képest másfélszeresére lassult a terjedés, majd a 38. héten a megelőző héthez képest már csak egyharmaddal nőtt a pozitív esetek száma. A 39. héten pedig a számuk az előző hetihez képest két százalékkal emelkedett.

Müller szerint ez tulajdonképpen kedvező adat, hiszen a triplázások idején 2-2,5 között volt a vírus reprodukciós rátája, de ez a szám most alig több, mint 1. Így egy kicsit lassulni látszik az emelkedés. Az új esetszámok magasak ugyan, már a tizedik napja alulról közelítik meg az ezret, de a számok emelkedése nem fokozódik tovább - bízunk abban, hogy ez így is marad, fűzte hozzá Müller.

Az országos tisztifőorvos a fertőzések életkori és földrajzi megoszlását vette aztán elő. Az új fertőzöttek közel 25 százaléka továbbra is 20-29 éves, egy szélesebb, 30-60 év közötti korosztály 43 százalékban érintett. A 60+-osok 15 százalékát adják a fertőzötteknek, a 14 év alattiak pedig 4 százalékát. A területi eloszlásnak most nincs igazi információs értéke, mert most nem annyira gócos a terjedés, sokkal jellemzőbb a közösségi fertőzés-átadás.

  • 100 ezer lakos közül 253 fő pozitív országosan
  • Budapest sűrűbben lakott, több az intézmény, így itt 100 ezer főre vetítve 534 a pozitívak aránya
  • Csongrád-Csanád és Fejér megyében 280 illetve 270 százazrelék az arány
  • Tolna megyében 120
  • Békés megyében 85
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 147

Müller a mai intelmében a hatósági házi karanténra vonatkozó szabályokat ismételte el. Aki hatósági házi karanténban van, nem fogadhat látogatókat, ha van külön szobája a lakhelyén, akkor húzza ki ott a karantén ideje alatt. Ha kijön a szobájából, húzzon maszkot, ha nincs külön fürdő, akkor lakótársaival, családtagjaival egymástól elkülönítve használja, a közös helyiségekkel együtt. A háztartási eszközöket is külön kell használni, használat után egyből forró vízzel el kell mosni. A szennyest is gyűjtsék külön, azzal a kivétellel, hogy ha a karanténos szennyese elbírja a 60 fokos mosást, akkor a többiekével együtt ki lehet mosni. Ha nem, akkor külön zacskóban kell gyűjteni, "pihentetni" 48 órát, ez idő alatt kipusztul belőle a vírus, és lehet alacsonyabb fokon is mosni. A háztartási hulladékot duplán kell bezsákolni, majd egy napos pihentetés után ki lehet dobni a közös kukába.

Sajtós kérdések

  • Infórádió: Csehországban szükségállapot jöhet, Szlovákiában veszélyhelyzet. Itthon várható ilyesmi? Müller: egyelőre nincs napirenden ilyesmi.
  • Békés Megyei Hírlap: járványban is fogadhatnak a karitatív szervezetek pl. ruhaadományokat? Müller: nincs akadálya, de 48 órára javasolt pihentetni a beérkező adományokat, utána peig nyugodtan kioszthatók. Aki kapja, mossa ki legalább 60 fokon.
  • Kisalföld: a győri kórház több dolgozója van karanténban, egyre komolyabb gondot jelent ez az ellátásban. Máshol mi a helyzet? Ilyenkor is érvényben van a kórházi dolgozók átvezénylése? Müller erre a védőeszközök hordásának fontosságáról beszélt.
  • Hajdú-Bihari Napló: milyen maszkot javasol napi 8-10 órás munkahelyi haszálatra? Müller: jogszabály szerint munkahelyen nem kötelező általában a maszk viselése. A munkáltató határozza meg a foglalkoztatásügyi orvos bevonásával, hogy kell-e maszkot viselni adott munkahelyen. Egyszer használatos maszkot 4-5 órán át szabad viselni. Ha textilmaszkunk van, mindenképpen több legyen nálunk, tüsszentés, köhögés után cseréljük, majd mossuk ki 60 fokon.
  • Dunántúli Napló: sokan társasházban élnek, hányszor takarítsák a közös helyiségeket, mit takarítsanak többször, milyen fertőtlenítőszert használjanak? A korlátokat, liftgombokat, kilincseket, tehát azokat a tárgyakat, amiket sokan érntenek meg, 2-3 óránként fertőtlenítsék. A hipó a legegyszerűbb megoldás, de ha mást használnak, a címkén ellenőrizzék, hogy valóban rendelkezik-e vírusölő hatással.
  • RTL Híradó: várható-e a halasztható egészségügyi ellátások felfüggesztése? Müller: nem célunk az ilyesmi, az a célunk, hogy működjön az egészségügyi ellátás.
  • Mi a teendő, ha a gyermekorvosok nem fogadják a gyerekeket? Müller: covidgyanús gyereknél telefonon kell a gyerek háziorvosát hívni. Egyéb felsőlégúti hurutos megbetegedésnél szintén, akkor a gyerekorvos időpontot ad vizsgálatra, hogy ne alakuljon ki zsúfoltság a váróteremben.
  • Kelet-Magyarország: a rendőrséget kell értesíteni az üzletnek, ahol a vevők külön felszólításra sem veszik el a maszkot? Kiss: igen. Külön megerősített rendőrlétszám viszont az ilyen ügyek intézéséhez nem kell.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Nem a Biden-Trump csörte lesz az eddigi legextrémebb verseny az amerikai elnökválasztások történetében
Szarvas György | 2020. október 31. 13:54
Sorsdöntőnek bizonyulhat a november 3-án megtartandó amerikai elnökválasztás, kérdés ugyanis Trump miként reagál egy esetleges elvesztett, vagy éppen megnyert választásra. A The Wall Street Journal felidézi azokat a korábbi amerikai elnökválasztásokat, melyek a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben zajlottak. 
Makro / Külgazdaság Még a Puskás Arénánál is drágább lesz a Nemzeti Atlétikai Központ
Privátbankár.hu | 2020. október 31. 12:51
Közel 204 milliárd forintot szán egy friss kormányhatározat szerint az ország a 2023-as világbajnokságra épülő Nemzeti Atlétikai Központra.
Makro / Külgazdaság Megint milliárdokkal löki meg a munkásszálló bizniszt a kormány
Privátbankár.hu | 2020. október 31. 11:19
Újabb 5 milliárd forintot ad a kormány munkásszállások kialakítására. Három hónapon belül ez már a második injekció ennek az ágazatnak. Főleg a keleti megyék iparvárosaiban ugorhat meg a férőhelyek száma és már gazdasági társaságok is igényelhetik a pénzt. A beruházók akár a költségek 70-80 százalékát is közpénzből szerezhetik meg.
Makro / Külgazdaság Így nem közeledünk, hanem még jobban leszakadunk Európától
Király Béla | 2020. október 31. 08:56
Pénteken tették közzé a harmadik negyedévre vonatkozó első becsléseket s német és a francia GDP-re is, amelyek a vártnál erősebb növekedésről tanúskodtak. Ezen a napon erősítette meg Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a korábbinál nagyobb visszaesést várnak. Ez pedig azt vetítheti előre, hogy a lemaradásunk idén nem csökken, hanem növekszik a centrumhoz képest.
Makro / Külgazdaság Trump és Biden kalandjai egy párhuzamos univerzumban – A hét videója
Izsó Márton - Wéber Balázs | 2020. október 30. 19:44
Amikor Joe Biden bekerült a Szenátusba, Elvis Presley  még élt, Vietnámra pedig hullottak az amerikai bombák. Amikor Donald Trump dolgozni kezdett apja cégbirodalmában, még nem járt ember a Holdon.
Makro / Külgazdaság Nem tetszik az EU-nak Orbán Viktor vakcinavásárlási terve?
Privátbankár.hu / MTI | 2020. október 30. 18:33
Minden vakcinának, amely az Európai Unióban elérhető, vagy elérhetővé válik, meg kell felelnie a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási előírásoknak - jelentette ki Erik Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője.
Makro / Külgazdaság 70 milliárd dollár a tét – elvennék a tüntetők a király vagyonát
Káncz Csaba | 2020. október 30. 14:34
A globális recesszió időszakában a thaiföldi tüntetők már nem nézik el a király élvhajhász életmódját. A tét a 70 milliárd dolláros vagyon, amelyet most a nép visszakövetel. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság 272 millió eurós exporttöbblet a külkereskedelmi áruforgalomban
MTI | 2020. október 30. 10:53
Augusztusban az export euróban kifejezett értéke 2,2 százalékkal, az importé 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az áruforgalmi mérleg egyenlege 257 millió euróval javult, 272 millió euró exporttöbbletet mutatott - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Augusztusban 9,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 10:36
A 3,9 százalékos augusztusi inflációval számolva a reálkeresetek 5,0 százalékkal emelkedtek a nyári hónapban. 
Makro / Külgazdaság Pedagógusok: zárják be az iskolákat az alsó tagozatok kivételével!
Kormos Olga | 2020. október 30. 09:28
Petíció aláírásával kérik a pedagógusok a kormányt, hogy sürgősen tegyen a tavaszihoz hasonló lépéseket, a vírus oktatási intézményekben való terjedésének megfékezése érdekében.  
Friss
hírlevél