2p

A kínai cégek hatbillió forintért ruháznak be Magyarországon Szijjártó Péter külügyminiszter szerint. 

Jelenleg hatezer milliárd forintnyi kínai vállalati beruházás zajlik Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben, miután  Csang San volt kínai kereskedelmi miniszterrel, az Országos Népi Gyűlés pénzügyi és gazdasági bizottságának elnökével egyeztetett,

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BYD autóátadó ünnepségén a Puskás Arénában 2024. február 23-án. Világszinten megvan az első hely, de Európában a top 10 is elérhetetlen messzeségben egyelőre.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BYD autóátadó ünnepségén a Puskás Arénában 2024. február 23-án. Világszinten megvan az első hely, de Európában a top 10 is elérhetetlen messzeségben egyelőre.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A magyar miniszter közölte azt is, hogy amikor ezek a gyárak majd megépülnek és elkezdenek termelni, akkor összességében mintegy 25 ezer újabb munkahelyet fognak jelenteni. Kedvező szerinte az is, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly is meghaladta a 10 milliárd dollárt, és ez nagy valószínűséggel idén is így lesz.

Beszélt arról is, hogy már nemcsak a kínai cégek jelennek meg egyre nagyobb számban hazánkban, hanem a magyar vállalatok is egyre inkább megtalálják a számításaikat Kínában. Erre példaként hozta fel, hogy az erőművek hűtési rendszereit gyártó MVM-leányvállalat tavaly minden idők legjobb eredményét érte el az országban, több tízmillió dollárnyi beruházást nyerve el, és így több, jelenleg épülő erőműben is magyar hűtési technológia fog működni. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mutatjuk, mennyi munkanélküli van Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 08:31
A foglalkoztatottak létszáma 41 ezerrel nőtt, de emelkedett a munkanélküliek száma is 27 ezer fővel.        
Makro / Külgazdaság Miért nem állnak sorban a vállalatok a zöld hitelekért?
Csabai Károly | 2024. május 23. 15:11
Milyen a vállalati hitelezés helyzete Magyarországon, a 2023-as évhez képest az idén mire lehet számítani? A bankok hogyan tudják támogatni a zöld átállást? Van-e kereslet a zöld hitelekre, azt mennyire befolyásolja a kamatszint? Mennyire más megközelítést igényel a bankoktól az energetikai szektor finanszírozása? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket járták körül a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett E, mint energia konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. 
Makro / Külgazdaság Havi 136 ezer forintot adnak a kisgyermekes, dolgozó szülőknek - de nem Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 13:03
Ennyivel támogatják a kisgyermekek gondozását.
Makro / Külgazdaság Ez a közel 190 ezer magyar biztosan nem akar hazatérni
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 12:48
Benyújtották a kérvényt, hogy maradhassanak brit földön, de a románok és a lengyelek messze előznek ebben is.
Makro / Külgazdaság Pozitív meglepetést hozott az euróövezet teljesítménye
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 11:36
Már májusi adatok alapján.
Makro / Külgazdaság Kezdhetünk aggódni? Padlót fogtak a beruházások Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 08:39
Majdnem kétszámjegyű a visszaesés.
Makro / Külgazdaság Erre büszke lehet a kormány? Közel 10 százalékkal érnek többet a magyar fizetések, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 08:31
Itt vannak a KSH legfrissebb adatai.
Makro / Külgazdaság 2750 milliárd forintnyi diákhitelt engedtek el - szavazatvásárlás amerikai módra?
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 07:18
Személyenként átlagosan 12 millió forintnyi tartozást nem kell visszafizetni. Igazságos döntés vagy az adófizetői pénzek átirányítása szavazatvásárlás céljából?
Makro / Külgazdaság Európa legnagyobb lőporgyára épül a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2024. május 22. 17:37
Csaknem 400 millió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára - erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő szerdán Bukarestben, a Black Sea Defense and Aerospace (BSDA-2024) elnevezésű nemzetközi hadifelszerelés-kiállítás megnyitóján.
Makro / Külgazdaság Milyen irányt vesz az elektromos járművek gyártása, forgalmazása, töltése és finanszírozása?
Szirmai S. Péter | 2024. május 22. 15:01
Merre tart az e-mobilitás? Erről is kérdeztük a Klasszis Média által szervezett E, mint energia konferencia kerekasztal-beszélgetésén szakértő vendégeinket: Balogh Szabolcsot, az MVM Mobiliti Kft. ügyvezetőjét, Lévai Gábort, a PhenoGyde Kft. ügyvezetőjét, Fekete Csabát, a CIB Lízing vezérigazgatóját, Antalóczy Tibort, a villanyautosok.hu ügyvezetőjét, Kovács Ákost, a Porsche Hungaria Moon Brand managerét. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG