Hirdetés
Hirdetés

Aggasztó adatok ellenére bizakodó a kínai vezetés

2012. április 25., 17:45

A kínai vezetés nem lát kontrollálhatatlan kockázatokat a világgazdaságban, annak ellenére, hogy az emelkedős nyersanyagárak és munkaerő-költségek erős gátat jelentenek több vállalatnak. Úgy vélik, hogy a hosszú távú kilátások továbbra is az emelkedés irányában hatnak, miközben az ipari cégek fundamentumai biztatóan egészségesek maradtak.

A kínai Ipari és Információs Minisztérium szóvivője, Zu Hongren azt mondta: „a lefelé mutató kockázatok ellenőrzés alatt tarthatóak, de továbbra is résen kell lennünk.” Mindamellett a szóvivő elmondta, hogy nem szabad alulbecsülni a gazdaság lassulásának veszélyét, hangsúlyozva az ipar túltermelését egy olyan környezetben, ahol a feldolgozóipar már lassulni kezdett. A szóvivő szerint a második negyedévben már várható érzékelhető javulás a kínai gazdaságban. Szerinte ennek jó táptalaja lehet, hogy Európában és az Egyesült Államokban is látszanak már a javulás jelei, ami arra enged következtetni, hogy az elmúlt időszak gyengélkedése átmeneti volt.

KínaA kínai gazdaság az első negyedévben 8,1 százalékkal erősödött éves alapon, ez a leggyengébb teljesítmény az elmúlt három évben és jelentős visszaesés az előző negyedévi 8,9 százalék után. Ugyancsak friss adat szerint 10,1 százalékkal emelkedett az első negyedévben éves alapon a lakáshitelek értéke, ami szintén visszaesést mutat a decemberrel záródott negyedévi 13,9 százalékhoz képest.

Hirdetés

Márciusban 6,8 százalékkal esett az export tavaly márciushoz képest, ami szintén elmaradt az elemzői várakozásoktól, amikben enyhe emelkedés szerepelt. Közben a behozatal is visszaesést mutatott, bár itt a visszaesés már mérsékeltebb, 4,7 százalékos volt tavaly márciushoz képest. Az eurózóna jelentős gondjait mutatta, hogy a Hong Kongból Németországba menő szállítmányok márciusban 11,4 százalékos visszaesést mutattak éves alapon. A Hong Kongból Kínába tartó szállítmányok mennyisége eközben 8,1 százalékkal esett vissza. Elemzők főleg ez utóbbi adat miatt aggódnak, ami a kínai ipari megrendelések drasztikus visszaesésére utalnak.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Két óra alatt Pekingből New Yorkba: igyekeznek a kínaiak

Két óra alatt Pekingből New Yorkba: igyekeznek a kínaiak

A polgári repülésben nagy visszalépést jelentett, amikor a néhány, még működő Concorde leállt: azóta a hangsebesség áthatolhatatlan akadályt jelent a légi utas szállításban. Most Kínában álltak elő egy megoldás tervezettel, és nem is aprózzák el: kétszeres helyett hatszoros hangsebességgel süvítene a jármű.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?