Hirdetés
Hirdetés

Orbánék után most őket rángatnák szégyenpadra?

2018. szeptember 13., 14:23

Bukaresti médiaértesülések szerint az Európai Parlamentben Magyarország elmarasztalása után Románia következik.

A hírek szerint az EP nemcsak megvitatja októberben a romániai jogállamiság helyzetét, hanem határozatot is elfogad a témában. A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja: a EP frakcióvezetőinek csütörtöki ülésén eldőlt, hogy az állampolgári jogi bel- és igazságügyi bizottság által kidolgozandó, Romániáról szóló határozattervezetről október végén rendeznek szavazást az EP-ben, azon az ülésszakon, amelyen egyébként - a korábbi tervek szerint - Klaus Iohannis román államfő is beszédet mond az unió állapotáról.

Az értesülést Siegfried Muresan román néppárti EP-képviselő is megerősítette, hozzátéve, hogy a romániai jogállamiságról szóló vitát az EP október elején esedékes ülésén tartják, és erre külön meghívót küldenek Viorica Dancila román miniszterelnöknek. A Romániáról szóló határozattervezetről pedig az október 22. és 25. közötti ülésen szavaznak - írta az EP-képviselő.

Hirdetés

A Mediafax hírügynökség felidézte, hogy Romániáról a zöldek csoportja kezdeményezett vitát az EP-ben a román diaszpóra augusztus 10-i kormányellenes tüntetésén történt erőszakos cselekmények és tömegoszlatás nyomán. A zöldek csoportja augusztus 17-én azt kérte, hogy az Európai Bizottság Románia esetében is aktiválja a jogállamisági mechanizmust.

Ellenünk már elfogadták

Elfogadta az Európai Parlament a magyar demokrácia állapotát kritizáló Sargentini-jelentést, a dokumentumot a néppárti képviselők többsége is támogatta. Részletek a Privátbankár.hu korábbi összefoglaló cikkében. >>>

Indítsd be az évet 1,5 millió forinttal

Ne fizess feleslegesen többet a kölcsönért, csak mert nagyobb összegre lenne szükséged. Személyi kölcsön kalkulátorunkkal megtalálod a legkedvezőbb kölcsönajánlatokat! Nézzük a törlesztőrészlet nagysága alapján, mit kínálnak a bankok, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapos futamidővel: a törlesztőrészlet-alapú rangsor szerint az egyik legkedvezőbb ajánlatot a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsöne jelenti, hiszen itt a törlesztőrészlet havonta 30 327 forint (THM: 8,17%), és csak pár forinttal kell havonta többet fizetni a Raiffeisen Bank személyi kölcsönéért, hiszen itt 30 379 forint a törlesztőrészlet (THM: 8,97%), míg a Budapest Bank Online Prémium kölcsöne havonta 32 128 forintba kerül (THM: 10,50%), az Erste Most Extra személyi kölcsön pedig 32 606 forintos törlesztőrészlet mellett igényelhető (THM: 12,35%). További ajánlatok érdekelnek? Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és találd meg a legjobb ajánlatot!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Veszélyes játszmába kezdtek – a lengyelek elárulják Berlint, Brüsszelt és Teheránt

Veszélyes játszmába kezdtek – a lengyelek elárulják Berlint, Brüsszelt és Teheránt

Elképesztő szintű az iráni politikai felháborodás Varsó azon lépése kapcsán, hogy helyszínt ad egy Irán-ellenes globális konferenciának. A lengyelek döntése óriási pofont jelent Berlin, Párizs és az EU számára. Varsó Amerika kiemelt partneri pozíciójára törekszik, kihasználva, hogy Washington és Berlin között egyre feszültebb a diplomáciai viszony. Káncz Csaba jegyzete.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?