Hirdetés
Hirdetés

Komoly figyelmeztetés érkezett: egyre több lesz a csőd

2019. szeptember 26., 13:39
Cimkék
Atradius
, csőd

Tíz éve először nőhet a világban a csődök száma.

A 2008-as pénzügyi válság óta először számít a csődök számának emelkedésére a világban az Atradius hitelbiztosító, amely szerint a növekvő kockázatok miatt az idén 2,8 százalékkal, jövőre pedig további 1,2 százalékkal nőhet a csődbe jutó vállalkozások száma.

Főleg a kereskedelmi bizonytalanságok és alacsonyabb befektetési hajlandóság miatt a globális GDP növekedése 2,6 százalékra lassul az idén - tavaly 3,6 százalék volt -, ez pedig növeli a pénzügyi kockázatokat.

Hirdetés

Amerika és az Egyesült Királyság a legveszélyeztetettebb

A gazdaság növekedésének lassuló üteme, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség hatásai Észak-Amerikában lehetnek a legerőteljesebbek, de a legtöbb csőd az Egyesült Királyságban valószínű.

Nyugat-Európában részben a Brexit és az olasz politikai bizonytalanságok következtében 2,7 százalékkal nő majd a csődök száma, de a vámháború is hat a tendenciára azzal, hogy visszaveti az európai GDP növekedését.

Az eurózóna egészében idén 1,2 százalékkal lesz majd több csőd, ezzel hat év óta először nő a csődök száma az egységes valutaövezetben.

A fejlett ázsiai országokban az idén a csődök számának átlag 1,8 százalékos, jövőre pedig 0,9 százalékos növekedése várható - írta az Atradius.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Már a Microsoft és a Facebook is gátat vetne az online gyerekmolesztálásnak

Már a Microsoft és a Facebook is gátat vetne az online gyerekmolesztálásnak

Már az online játékok gyártói, a nagy multinacionális cégek is egyre komolyabban veszik a veszélyt, ami a gyerekekre leselkedik a virtuális térben.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön mennyit tervez karácsonyi ajándékokra költeni?