Hirdetés
Hirdetés

Megszűnt egy körzetszám – ezen már senki sem kapcsolható

2018. január 12., 10:02

Január elseje óta hiába próbálsz kék számot hívni.

Idén év elejétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendelete nyomán. A törlés nem volt teljesen hirtelen, a 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek, ezt közölte a Médiahatóság a Privátbankár.hu-val. A törlése azért volt szükség, mivel a kékszámok hívásdíjával rengeteg panasz érkezett az NMHH-hoz, így a fogyasztók érdekében inkább kivezették ezt a szolgáltatást.

A 2016-ban hozott törlési rendelet előtt a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.

Hirdetés

De honnan ered, és kik használták?

A kékszámokat több mint 20 éve, 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás – ezzel viszont értelmét veszítette az eredeti elképzelés.

A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal, erről a változásról az egyes cégek honlapján lehet tájékozódni. Sok helyen egyébként már gyakran telefonos ügyfélszolgálat sincs, a megkereséseket e-mailben vagy akár chaten bonyolítják.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Drága, de imádjuk - megvan, hol szeretnek lakni a magyarok

Drága, de imádjuk - megvan, hol szeretnek lakni a magyarok

Továbbra is töretlen a főváros pesti, belsőbb kerületeinek népszerűsége - derül ki a Duna House legfrissebb közleményéből. A XIII. kerület hosszú hónapok óta vezeti az érdeklődési listát, de a nyomában van Zugló és a belváros is.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38122.87-1.4%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?