Hirdetés
Hirdetés

Egyre tudatosabbak a hazai fogyasztók: van dolguk a békéltetőknek

2016. március 08., 15:35

A tavalyi év eredményei alapján úgy tűnik, a magyarok egyre tudatosabbak, ha fogyasztóvédelemről van szó.

A Budapesti Békéltető Testülethez (BBT) 2015-ben 4377 panaszt nyújtottak be a fogyasztók, a 15 százalékos növekedés 2014-hez képest azt mutatja, hogy a fogyasztók egyre jobban ismerik jogaikat és élnek a lehetőségekkel - mondta Baranovszky György, a BBT elnöke a tavalyi évet összegző sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy a 2014-ről áthúzódó ügyeket is figyelembe véve, tavaly 4242 ügyet zártak le, az eljárás 40 százalékában született egyezség, az ajánlás 84 százalékát pedig teljesítik az érintettek.

Ahol a legtöbb a félreértés

Hirdetés

A BBT elnöke úgy értékelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításának köszönhetően a cégek együttműködési hajlandósága kedvezően alakult, a jogszabály szeptemberi hatályba lépésétől számítva tavaly 10 esetben jelezték a hatóságnak a cégek erre vonatkozó szabálysértését, illetve 2 cég nem jelent meg személyesen az eljáráson.

Baranovszky György elmondta, hogy továbbra is a kereskedelemmel, a hírközlési és parkolási ügyeket is tartalmazó egyéb szolgáltatással, a közüzemi szolgáltatással, a fogyasztói csoportokkal és az utazási ügyekkel kapcsolatos ügyekben fordulnak a testülethez a fogyasztók, és sajnálatos módon nem csökken az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma a törvényi szigorítást követően sem. Az elnök beszámolt arról is, hogy a testületet egyre többen keresik fel tanácsadásért, 2015-ben 5168 megkeresés volt, szemben a 2014. évi 5008-cal.

Uniós szinten kezelik a problémát

Baranovszky György úgy látja, hogy áttörést hozhat a határon átnyúló fogyasztóvédelmi viták rendezésében az online vásárolásokra bevezetett webfelület, amelyet az Európai Unió elindított. A határon átnyúló alternatív vitarendezésben a webfelületen és a hagyományos eljárásban a testület kizárólagos jogot kapott Magyarország esetére a pénzügyek kivételével.

Az idei évre vonatkozóan a testület elnöke úgy látja, a két hónap alatt beadott 855 megkeresésből arra lehet számítani, tovább növekszik a testülethez fordulók száma, és a határon átnyúló online vitarendezés lehetősége még inkább növeli a fogyasztói jogok érvényesítését.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ember legyen a talpán, aki ma Magyarországon olcsón lakást talál

Ember legyen a talpán, aki ma Magyarországon olcsón lakást talál

Magyarország 11,6 százalékkal drágulással a legjelentősebb áremelkedést érte el Európában a múlt év harmadik negyedében az Eurostat friss adatai szerint. A kimagasló drágulás kivételes piaci helyzetben, a kínálat bővülése mellett ment végbe - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • január 16
    KSH: Építőipar - 2016. november
    KSH: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma - 2016. november;
    MNB: Havi fizetési mérleg - 2016. november
    január 17
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 30 mrdFt
    ZEW index - január
    ZEW index - január
    Morgan Stanley - 2016 Q4
    január 18
    Bézs könyv
    Fogyasztói árindex (év/év, végleges) - december
    Fogyasztói árindex (végleges) - december
    Maginfláció (év/év) - december
    Fogyasztói árindex (év/év) - december
    Goldman Sachs - 2016 Q4
    Netflix - 2016 Q4
    január 19
    Európai Központi Bank kamatdöntő ülése
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - december
    IBM - 2016 Q4
    American Express - 2016 Q4
    január 20
    KSH: KSH: Keresetek - 2016. január–november
    GDP (év/év) - 2016 Q4
    GDP /negyedév/negyedév) - 2016 Q4
    General Electric - 2016 Q4

Szavazás

Újabb élelmiszerek áfája csökkent - Ön már érzi a pénztárcáján?