1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Augusztusig még látogatható a kiállítás a bevásárlóközpontban, aztán ősztől Újbudán.
Az Új Udvar. Kép forrása: shikunbinui.hu

Öt év után elköszön a Campona bevásárlóközponttól az évi 160 ezer látogatót vonzó Csodák Palotája, amely a tavaly Óbudán nyílt Csopa Playbar alatti területre költözik be, az egykori Új Udvar, ma Buda Entertainment & Gastro néven üzemelő Bécsi úti üzletközpontba – tudta meg a Világgazdaság.

Mizda Katalin, a Csodák Palotája Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a napilapnak azt mondta, hosszú távra kibérelt ötezer négyzetméteres területen egyesülő tudományos szórakoztatóközpont októbertől közös, azaz egységes belépővel lesz látogatható. A Camponában bérelt mintegy 1800 négyzetméteres területet kinőtték, és nem sikerült további időszakra, illetve további területeket megfelelő feltételekkel bérelniük.

A Camponában még augusztus 31-ig látogatható kiállítás a költözés miatt egy hónapos szünetet tart, miközben az óbudai Playbar csak egy-két napra zár majd be az informatikai rendszer összehangolása miatt – írja a Világgazdaság.

Buda Entertainment & Gastróval ebben a korábbi cikkünkben foglalkoztunk >>>>

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Most beelőzhetjük a befektetőket a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 15:01
Egyelőre nem szállják meg a terepet, de egy-másfél év múlva már más lehet a helyzet. Főleg azért, mert az állampapírok által kínált előnyök folyamatosan fogynak.
Ingatlan Hihetetlen: ismét emelkednek a fővárosban az ingatlanárak
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 14:46
Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.
Ingatlan Tömeges áruházbezárások éve az idei - az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 14:39
A tengerentúlon nagyon megszenvedik az online előretörését.
Ingatlan Ki fog újépítésű lakást venni ilyen hitelkamatok mellett?
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 10:19
Az idei első negyedévben 23 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel ezelőtt. Közben 2023-ban jelentősen csökkent a kereslet az új lakások iránt is, aminek eredményeként a kínálat felduzzadt - több új lakásból válogathatnak most a vevők, ez pedig az áremelkedést is jelentősen lelassította. A lakosság és a fejlesztők számára is a kamatkörnyezet jelenti a legnagyobb kihívást.
Ingatlan Nem hisszük el, mennyibe kerül egy balatoni újépítésű lakás
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 15:32
Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.
Ingatlan Életre kel a rajzfilm varázsceruzája, megoldást hozhat a lakhatási gondokra
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 18:08
Házakat, hidakat, hajókat és szélturbinákat is lehetne nyomtatni az új gigaberendezéssel. A tervek szerint. 
Ingatlan Így lehet pályázni a felújítási ingyen milliókra
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 16:19
Megjelentek az otthonfelújítási támogatás részletei.
Ingatlan "Szivacsházakban" fogunk lakni?
Buksza blog | 2024. április 26. 16:16
Európa boldogabb felén olyan megoldásokkal kísérleteznek, amelyek megváltoztatják a lakóházakról alkotott képünket és új szintre emelik a víz felhasználását.
Ingatlan Aggódnunk kell a sok üres raktár miatt?
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 15:06
Még mindig rengeteg új ipari ingatlan van építés alatt vagy tervben.
Ingatlan Pocsék év volt a tavalyi, idénre már ébredést jósol az MNB a kereskedelmiingatlan-piacon
Mester Nándor | 2024. április 25. 15:04
Tovább nőhet a kihasználatlanság az irodáknál és a raktáraknál, kicsit javulhat a helyzet a bevásárlóközpontok és a hotelek esetében. A befektetők azonban most sem sietnek ilyen eszközöket venni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG