Hirdetés

Jön a hétvége: milyen lesz az időjárás?

2017. február 17., 13:41

Egyre gyakrabban fog 10 fok fölé emelkedni a hőmérséklet.

Ma északon helyenként kisebb ónos eső is kialakulhat, majd egy gyenge hidegfront hatására északnyugat felől több helyen is előfordulhat kisebb eső, ónos eső, havas eső. Északnyugaton megélénkül az északnyugati szél, napközben -1 és +8 fok között alakul a hőmérséklet.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint szombaton is gyakran lesz felhős az ég, hosszabb időszakokra csak kisebb körzetekben süthet ki a nap. Kezdetben északkeleten ónos eső és havazás is kialakulhat, majd napközben néhol kisebb eső, egy-egy zápor fordulhat elő. A Dunántúlon élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél. Délután 2-8 fokot mérhetünk.

Hirdetés

Vasárnap többfelé fagyos lesz a reggel, napközben változóan felhős-napos, helyenként tartósan párás lesz az idő. Délután 4-9 fok valószínű. A jövő hét első napjaiban szelesebb, egyre enyhébb idő jöhet, eső, zápor elsősorban kedden alakulhat ki szórványosan. Egyre többfelé mérhetünk majd 10 fok körüli értékeket napközben, kedden pedig helyenként akár 11-12 fok is lehet.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Moszkva átveszi a parancsnokságot a Közel-Keleten

Moszkva átveszi a parancsnokságot a Közel-Keleten

A szír feszültség növekedésével párhuzamosan hétfőn titkos és rendkívüli látogatásra érkezett Izraelbe az amerikai Központi Parancsnokság parancsnoka. Moszkva feladta reményét, hogy valaha is csatlakozhat a nyugati politikai rendhez, ezért újrafogalmazta stratégiai érdekeit és történelmében először a Közel-Keletre irányul a központi figyelme.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Videók

Hirdetés

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • március 26
    GDP (év/év, igazított) - Q4
    március 27
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 40 mrdFt

    Fogyasztói bizalom (végleges) - március
    Conference Board fogyasztói bizalmi index - március

    március 28
    KSH: Foglalkoztatottság - 2017. december–2018. február
    KSH: Munkanélküliség - 2017. december–2018. február
    GDP (negyedév/negyedév, évesített, végleges) - Q4
    Yahoo! - 2017 Q4

    március 29
    KSH: Ipari termelői árak - február
    KSH: Külkereskedelmi termékforgalom - január
    Munkanélküliségi ráta - március
    Munkanélküliek számának változása (ezer fő) - március
    Fogyasztói árindex (év/év, előzetes) - március
    GDP (év/év, végleges) - Q4
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 30
    Munkanélküliségi ráta - február

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?