Olajár
Részvény / Deviza / Áru Hurrá, erősödik a forint! 
Fellegi Tamás | 2017. június 14. 10:45
Remek hír a külföldi nyaralást tervezőknek: végre sikerült a régiós társak után erednie a hazai valutáknak, és fél éve legerősebb szintjét elérni. A tőzsdék újra vágtatnak, remekel a Tesla. A BÉT-en emelkedik a Richter és az OTP, ma ismét tépik a Mészáros-papírokat. Gyengélkedik az olajár, bővel 50 dollár alatt van.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas célár érkezett az OTP-re, új BUX-rekord, megint minden felfelé megy 
Eidenpenz József | 2017. június 13. 19:16
A pénteki technológiai mini-krach és a hétfői rosszkedv már a múlté, ma megint felfelé mentek a részvényárak. A BUX új történelmi rekordot döntött, amit főleg az OTP-nek köszönhetünk. A részvényre 12 000 forintos célár érkezett, ez is rekordgyanús, ráadásul a részvény soha nem volt még 11 ezer felett. A forint bivalyerős.
Részvény / Deviza / Áru Hullik az angol font, szabadok a Mészáros-cégek 
Fellegi Tamás | 2017. június 9. 10:37
Helyreállhat az Opimus és a Konzum piaca, miután gyakorlatilag megszűnt mára az árfolyamlimit. A kezdeti őrület után meg is jött bennük a korrekció, nagy a forgalmuk, róluk fog szólni a mai nap a BÉT-en. Gyengül az angol font a brit választási patthelyzetben, esik az olaj és az arany, emelkednek az európai tőzsdék, szárnyal a Tesla.
Részvény / Deviza / Áru Bennfentesség gyanúja színezi a Konzum-őrületet, a mélyben az olajár 
Fellegi Tamás | 2017. június 8. 10:30
Különösen indult a Konzum égig érő emelkedése, a TEBÉSZ bennfentes kereskedést gyanít. Az Opimusban is folytatódik az őrület, sőt ez most már más kispapírokra is kezd átterjedni. A nagyok is mennek, bár ez most alig tűnik föl a kicsik mellett. A Tesla továbbra is napról napra magasabban, az olajár viszont a mélyben.
Makro / Külgazdaság Emiatt nem lesz már többé drága az olaj 
Fellegi Tamás | 2017. június 8. 06:07
Tavaly nagyon megugrott a megújuló energia térhódítása: a jelenlegi paksi atomerőművi kapacitás 80-szorosát állítottak üzembe világszerte. A teljes kapacitás ezzel 2017 gigawatt (1000 Paks) lett. Idén valószínűleg tovább gyorsul a folyamat, az áramtermelés egyre nagyobb hányadát adják majd a megújulók.
Részvény / Deviza / Áru Végképp betett az olajnak az új adat, kezdődhet a hurrikánszezon a tőzsdéken 
Eidenpenz József | 2017. június 7. 19:24
A holnapi szupercsütörtök előtt, amikor három fontos esemény is lesz, a részvénytőzsdék inkább visszafogottak voltak, enyhe eséssel készültek fel. Az olaj azonban lassú lecsorgásból komoly zuhanásba váltott a legújabb készletadat miatt. Az OTP mentette meg a napot a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Erős a cseh korona, gyengül a dollár, elszállt az arany 
Fellegi Tamás | 2017. június 6. 10:11
Az olajár tartósan gyengélkedik, az amerikai tőzsdék még pénteken nagyot emelkedtek. Tegnap ugyan megpihentek, de új csúcsra ért a Tesla és az Amazon. A BUX esik, élen a pénteken nagyot emelkedő Richterrel, nem úgy a Konzum és az Opimus: a két kedvenc megint az égben. A Konzum öt tőzsdenap alatt duplázott.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt az olajár 
Privátbankár.hu | 2017. június 2. 11:11
Nagyot esett az olaj, 50 dollár alatt mindkét fő fajta. A tőzsdék szárnyalnak, itthon megint a Mészáros-cégek törnek az ég felé.
Részvény / Deviza / Áru Megint beszakadt az olaj, de a Mol szépen emelkedett 
Eidenpenz József | 2017. május 31. 18:21
Sokféle hír és adat érkezett ma, amelyek után az európai tőzsdéken inkább pozitív, az amerikaiakon negatív hangulatban kereskedtek, de a végére Európában is elromlott a hangulat. A magyar tőzsde még kellemes pluszban tudott zárni a Mol és a Richter miatt, a forint azonban gyengült. Jaj az olaj vásárlóinak.
Részvény / Deviza / Áru Ismét kilőtt a Tesla, Mészáros Lőrinc cégét is tépik 
Fellegi Tamás | 2017. május 31. 10:40
Négy napja vágtat a Tesla részvénye, remek formában van. Ugyanígy a Google, az Amazon, a Netflix és a Microsoft is új csúcson. Zsákolják a Konzumot és a Graphisoft Parkot, erős a lengyel zloty, a forint kevésbé, az angol font pedig gyengül, miután a jövő heti választások előtt lecsökkent a jelenlegi kormánypárt előnye.
Részvény / Deviza / Áru Gyönyörűen húzott ma az OTP, beszakadt az amerikai gáz 
Eidenpenz József | 2017. május 30. 17:55
Európában rossz volt a részvénypiaci hangulat, az USA-ban sem túl jó. Az olaj és a gáz nagyot esett az USA-ban, a dollár csak átmenetileg tudott erősödni. A hazai tőzsde felülteljesítő volt, főleg az OTP-nek köszönhetően.
Részvény / Deviza / Áru Az USA nélkül nem volt az igazi – magasra emelték a Mol-célárat, gyengült a forint 
Eidenpenz József | 2017. május 29. 18:52
Ünnep miatt nem volt kereskedés az USA-ban, így az európai tőzsdék nem igazán találták az irányt. A BUX index itthon esett egy jót, a forint is gyengébb lett. Imét 50 dollár fölé kúszott a WTI olaj. Az Erste megemelte a Mol célárát, lengyel részvények helyett ez a papírt ajánlja.
Részvény / Deviza / Áru Ne ijedj meg az OTP-től, Trump nyomta le az autógyártókat 
Eidenpenz József | 2017. május 26. 19:31
A péntek hosszú hétvégét is jelentett sokaknak, így gyér volt a forgalom, de voltak meglepetések a tőzsdéken. A német autógyáraknak Trump szólt be, és ezzel lenyomta a DAX indexet, az olajrészvényeket az olajár sújtotta. Itthon az OTP esésének zömét az osztalékszelvény levágása okozta, a Mol esett, a Richter felment.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen olajárral számolnak az oroszok 
Privátbankár.hu | 2017. május 26. 17:43
Középtávon nagyon valószínűnek tartja az orosz központi bank, hogy hordónként 40 dollárra esik vissza az olajár - jelentette ki Kszenyija Judajeva, a pénzintézmény első elnökhelyettese pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, gyengül a font 
Fellegi Tamás | 2017. május 26. 10:51
Az amerikai tőzsdék újabb és újabb csúcsokon, vadul veszik a Google-t és az Amazont. Emelkedik a Richter, végre a forint is javul, de a lengyel zloty még gyorsabban erősödik. Gyengélkedik az angol font, miután olvad a brit kormánypárt előnye a választások előtt. Az olajárat már nem tudja felhúzni az OPEC.
Részvény / Deviza / Áru Az OPEC ellenére zuhan az olaj, alaposan visszavágták a Richter célárát 
Eidenpenz József | 2017. május 25. 19:17
Hiába döntött az OPEC kilenc hónapos korlátozás-hosszabbításról, a piacok ennél többet vártak, így csúnyán esett az olaj árfolyama. A BUX kissé emelkedett, jobban teljesített, mint Nyugat-Európa, de rosszabbul, mint Varsó. Az USA-ban rekorddöntésre készülnek, a forint még erősebb lett.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonják az ingyenpénzt 
Fellegi Tamás | 2017. május 25. 11:07
A kamatnál is fontosabb kérdésben döntött az amerikai jegybank: lassan kivonják azt a pénzt, amit fedezetlen kötvényvásárlásokkal a piacra bocsátottak. Kamatot viszont nem biztos, hogy emelnek jövő hónapban, noha eddig mindenki ezt várta. Újabb csúcsokon az Amazon és a Google, esik a Richter és az FHB, emelkedik az OTP. Erősödik a zloty, gyengül a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Az önmegsemmisítő olajrali ellenére 37 százalék hozam egy év alatt – interjú 
Eidenpenz József | 2017. május 25. 06:07
Az árupiacok tavaly kissé magukhoz tértek, az olaj ára például rengeteget emelkedett, mégsem tudott volna igazán magas hozamot elérni az, aki ilyen termékekbe fektetett. Az OTP árupiaci alapjának azonban sikerült, kezelője elárulja, hogyan, és azt is, mi most a legérdekesebb különleges árupiaci termék. Interjú Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfólió-menedzserével.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyal az olajár, stabil a forint 
Fellegi Tamás | 2017. május 24. 10:39
OPEC-döntés előtt emelkedik az olaj, a szereplők találgatják, mekkora lehet az önkéntes kitermelés visszafogás. A dollár esése megállt, persze lehet, hogy csak erőt gyűjt az euró a további erősödéshez. Az amerikai tőzsdék emelkednek, a Trump-félelmek letudva. A Richter és a Mol ma esik, az FHB erősödik.
Részvény / Deviza / Áru Amerika megpiszkálta a piacokat – elárasztják olajjal a világot? 
Privátbankár.hu | 2017. május 23. 10:23
Egy költségvetési tétel miatt kezdett csökkenni az olaj világpiaci ára.
Részvény / Deviza / Áru A hadiipari részvényeknek jó napja volt, pluszba kapaszkodott a BUX 
Eidenpenz József | 2017. május 22. 18:50
Európában bizonytalan vagy mínuszos volt a tőzsdeindexek többsége, az USA-ban azonban folytatódik a rali. Az arab országokkal kötendő fegyverszállítási megállapodások nyomán főleg a hadiipari részvények mentek fel. A dollár gyengécske, erős viszont a forint.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak Amerikában mondatnák le az elnököt 
Fellegi Tamás | 2017. május 19. 10:44
Miközben az elmúlt két napban a washingtoni botrányoktól ijedtek meg a piacok, tegnap ugyanez Brazíliában is lezajlott: támadják az elnököt, zuhan a tőzsde és reál. A BÉT-en az OTP emelkedik ismét nagyot, de a Richter és a Telekom is pluszban vannak. Szépet ugrott az olajár, gyengül a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a forint, középtávon viszont erősödni fog 
Fellegi Tamás | 2017. május 17. 10:40
Ma ismét 310 fölött jár a forint az euróhoz képest, az Equilor elemzője azonban középtávon erősödést vár. A lengyel zloty erős, a dollár gyenge, a BÉT-en a Richter tovább esik, az OTP emelkedik. Tovább szárnyal a Nasdaq, csúcson az Amazon és a Google. Gyengült az olajár, hosszabb távon sem valószínű, hogy jelentősen emelkedne.
Részvény / Deviza / Áru Újabb rekordot ért el a BUX, 309 forint alatt az euró 
Eidenpenz József | 2017. május 15. 19:19
Jól indult a hét, jó és rossz hírek harcából a jók kerültek ki győztesen. Új rekordot ütött a német és a magyar tőzsde, száguldott a bécsi, de az USA-ban is erős az emelkedés. Az olaj jól fogadta a kitermelés-korlátozásról szóló híreket.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, magához tért az olaj 
Fellegi Tamás | 2017. május 15. 10:58
Ha lassacskán is, de csak javul a hazai valuta, a zloty és a cseh korona továbbra is bivalyok. A világ tőzsdéi változatlanul az égben, élen az Apple és az Amazon. A BÉT-en a nagyok közül ma csak a Richter emelkedik, az OTP és a Mol visszaadnak múlt heti nagy nyereségükből.
Vállalat Újít a Mol – milliárdokat pumpálnak ebbe az iparba 
Privátbankár.hu | 2017. május 11. 13:10
Óriási vegyipari beruházásra készül az olajtársaság.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, emelkedik az olajár 
Privátbankár.hu | 2017. május 11. 10:34
Végre megmozdult a forint is a zloty és a cseh korona után. Emelkedik a Mol és az OTP, az olajár egy amerikai adatra emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Osztalékfizetés előtti szintre kapaszkodott a Mol, jó nagyot erősödött a forint 
Eidenpenz József | 2017. május 10. 19:18
A reggel meghatározó híre az volt, hogy Donald Trump kirúgta az FBI igazgatóját, és ez nem lelkesítette a befektetőket. Az sem veszi ki jól magát, ha épp akkor rúgnak ki egy ilyen vezetőt, amikor az elnök embereinek orosz kapcsolatait vizsgálja, de inkább attól félhettek a piacok, hogy az ilyen politikai csatározások késleltetik a fontos gazdasági intézkedéseket, mint amilyen a tervezett adócsökkentés.
Részvény / Deviza / Áru A gyorsjelentések hete jön Pesten, Macron után megtalálták az új aggódni valót 
Eidenpenz József | 2017. május 8. 19:11
Ahogy sejteni lehetett, Emmanuel Macron új francia elnök győzelme beépült már az árakba, így a piacbarátnak kikiáltott elnök győzelme ellenére is estek az árfolyamok Európában. Új aggódni valót is találtak a piacok, a francia nemzetgyűlés júniusi megválasztását, az ott kialakuló arányoktól is sokban függ majd Franciaország működése, az új elnök hatalma.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon bíznak a franciákban, csak nehogy megint pofára esés legyen belőle 
Eidenpenz József | 2017. május 5. 19:12
Erős optimizmus volt az európai tőzsdéken ma, amit a francia elnökválasztás várhatóan befektető-barát kimenetele és a jó amerikai makroadatok tápláltak. A BUX index túlteljesítette az európai tőzsdéket, főleg a jó gyorsjelentést publikáló Mol jeleskedett. A forint kissé erősebb lett, az olaj valamelyest felfelé korrigált.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés után szabadon: érdemesebb olajrészvényt vásárolni olaj helyett? 
Eidenpenz József | 2017. május 5. 15:03
Az olaj ára ismét a mélybe szállt a héten, alulmúlja már a november végi OPEC-megállapodás napján kialakult szintet is, teljesen leradírozta az OPEC által kiharcolt áremelkedést. Logikus módon esnek az olajkitermeléssel foglalkozó vállalatok részvényei is. Érdemes vajon olaj helyett olajbányász cégeket vásárolni? Hogyan viselkedett árfolyamuk a múltban?
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott az olajár, közben szárnyal a Mol 
Fellegi Tamás | 2017. május 5. 11:08
Begyorsult az olajár napok óta tartó esése, mélyen 50 dollár alá került. A Mol remek negyedévet tud maga mögött, emelkedik is a papír. Esik az Opimus, felfüggesztve a BIF. Jól tartja magát a Facebook a cég figyelmeztetése ellenére, esett viszont a Tesla a vártnál nagyobb veszteség után.
Részvény / Deviza / Áru A szaúdi hatalmi harc fogja felforgatni az egész Közel-Keletet? 
Privátbankár.hu | 2017. május 4. 20:20
Nem elég, hogy Szaúd-Arábia kevesebb bevételhez jut az alacsonyabb olajárak miatt, és költségvetése súlyosan deficites, úgy tűnik, belső hatalmi harcok is nehezítik a helyzetét. Ha ezek elfajulnának, az az egész térség stabilitását felboríthatja, Irán befolyása megerősödhet egy sor térségbeli országban.
Részvény / Deviza / Áru Eladni nem kell félnetek jó lesz – ez összeomlott, azt felrántották a végére 
Eidenpenz József | 2017. május 4. 18:40
Nem találtak fundamentális indokot a magyar brókercégek a hazai részvények tegnapi csúnya esésére, van, aki szerint az OTP jó vétel lehet. Ma már megemberelte magát a hazai tőzsde és együtt emelkedett az európai társaival. Macron várható győzelme nagy optimizmust okozott Európában, az olaj ára viszont valósággal összeomlott, a november végi szintre ment vissza.
Részvény / Deviza / Áru Esik az olajár, magához tért a Mol 
Fellegi Tamás | 2017. május 4. 11:29
Megnyugodni látszik a hazai börze a tegnapi zuhanás után, főleg a Mol emelkedik. Felvásárlási ajánlat érkezett a BIF-re, elcsendesedett az Opimus és a Konzum piaca. Párizs és Frankfurt emelkedik, Amerikában jelentett a Tesla és a Facebook. Ledolgozta napközbeni esését az Apple.
Részvény / Deviza / Áru Megakadt a Mol emelkedése, csúcson a DAX, jön az Apple 
Eidenpenz József | 2017. május 2. 19:01
Kellemesen optimista volt a hangulat a tőzsdéken a hosszú hétvége után, főleg az európai indexek száguldottak, a DAX új csúcsra ért. A BUX jó kezdés után mínuszba csúszott, főleg a Mol megrokkanása miatt. A forint kissé gyengécske. Az Apple és a Facebook jelentése is ma este esedékes. Már az olajkészlet sem mérvadó?
Részvény / Deviza / Áru Gyenge a forint, erős a zloty 
Fellegi Tamás | 2017. május 2. 10:49
Továbbra sem mutat életjeleket a hazai fizetőeszköz, miközben a lengyel zloty ereje töretlen. Esik az olaj és az arany, Amerikában szárnyal a Nasdaq, húzzák a nagy internetes cégek részvényei. Felfelé indult a hazai börze: a Mol viszi a hátán a piacot, de az OTP és a Telekom is emelkednek.
Vásárló Így induljon minden hét az autósoknak 
Privátbankár.hu | 2017. április 30. 10:30
4 és 3 forintos csökkenésnek örülhetünk a kutakon.
Részvény / Deviza / Áru Trump nem teljesített, nem boldog a Wall Street, zuhant az OTP 
Eidenpenz József | 2017. április 27. 19:04
Az amerikai adócsökkentési tervek csalódást okoztak a befektetőknek, miközben záporoznak a gyorsjelentések és számos jegybank is ma döntött. Újra zuhan az olaj, de a Mol emelkedni tudott, a BUX-ot az OTP húzta le. Erősebb lett a forint.
Részvény / Deviza / Áru Hétezer felett a Richter, tart az euróláz, lecsúszással riogat a forint 
Eidenpenz József | 2017. április 25. 18:31
Jóval szerényebb mértékben ugyan, de folytatódott a francia elnökválasztás első fordulója után kitört optimizmus Európában. A BUX index sokáig esegetett, majd magához tért, a fő hajtóerőt az új történelmi csúcsot döntő Richter adta. A forint a kamatdöntés után gyengélkedett.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az FHB, zuhan az olaj, mi jöhet hétfőn választás után a tőzsdéken? 
Eidenpenz József | 2017. április 21. 18:24
A vasárnapi francia választások előtt a francia tőzsde gyengélkedett, de Európában azért voltak pozitív teljesítményű indexek is. Az amerikai indexek szerény mínuszban vannak. A magyar papírok összességében stagnáltak, de a kisgömböc felhajtotta az FHB árát. A forint tovább gyengélkedik, ma is volt 314 felett az euró.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas Mol-kitörésnek indult, OTP lett belőle, 314 felett az euró 
Eidenpenz József | 2017. április 20. 18:55
Feléledtek a vevők a részvénypiacokon, különösen a francia és amerikai részvényeket vásárolták. Itthon a BUX is szépen teljesített, hol a Mol, hol az OTP vitte a prímet. Az euró/forint viszont áttörte a határt, 314 fölé ment. A cseh korona gyengült, elérte az árfolyamküszöb előtti szintet.
Részvény / Deviza / Áru Nem esik tovább a forint, többet érhet a Mol, zuhantak az európai részvények 
Eidenpenz József | 2017. április 18. 18:43
Európában a francia választások közeledte, a brit előrehozott választások lehetősége, Amerikában néhány nem túl jó gyorsjelentés rontotta el a hangulatot. Az atomháborúval fenyegetőző Észak-Korea sem éppen a jókedvet erősítette. Itthon a BUX kissé esett, a forint valamelyest magához tért, de éves mélypontja közelében van.
Részvény / Deviza / Áru Lefelé csorog az olaj, veszik a török részvényeket, még gyengébb a forint 
Eidenpenz József | 2017. április 17. 10:55
A tőzsdék zöme zárva van ugyan, de azért van történés. A forint kissé tovább gyengült, a török lírát viszont nagyon veszik, és gyengült a dollár. Az olaj lefelé, a nemesfémek felfelé mennek. Az amerikai részvények határidős ára süllyedésre utal.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj és az arany 
Privátbankár.hu | 2017. április 12. 11:47
Szárnyal az OTP és a Richter, gyengélkedik a forint. Az amerikai főbb indexek korrekciójuk során az első komoly támaszhoz értek, az szépen tartja is őket. Hasít az olaj és az arany.
Részvény / Deviza / Áru Míg a zloty és a cseh korona emelkednek, a forint igen gyenge 
Privátbankár.hu | 2017. április 11. 10:56
Nagyon lemaradt a forint a két, hozzánk hasonló fejlettségű ország valutájától. Ismét csúcsot döntött a Tesla, emelkedett az olajár is, a Mol erősödik.
Részvény / Deviza / Áru Már 311 felett jár az euró, szépen húz a Mol, tartalmas hét jön 
Privátbankár.hu | 2017. április 10. 19:09
Az európai indexek estek, közöttük a BUX is, az amerikai társaik viszont emelkedni tudtak hétfőn. Csonka, de tartalmas hét jön számos eseménnyel. A forint már 311,50 körül is volt, a lengyel złoty is hasonlóan gyengécske. Az olaj drágul a politikai feszültségek miatt, a nemesfémek viszont visszaestek.
Részvény / Deviza / Áru Jöhet még jókora meglepetés a koronánál, ma a Molt vették legjobban 
Eidenpenz József | 2017. április 7. 18:34
Reggel pocsék volt a hangulat az amerikai rakétatámadás hírére, a délutáni amerikai munkaerő-piaci adat után azonban magukhoz tértek a részvények. A BUX kissé emelkedett, az euró/forint újra 310 alá süllyedt. A cseh korona továbbra is nyugodt, de még elszakadhat a cérna a befektetőknél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG