5p
Míg néhány hónapja még az áremelkedés volt jellemző, ma már az árak stagnálása, sőt korrekciója látszik néhány budapesti kerület ingatlanpiacán. Ami egyre inkább kirajzolódik: nem nőtt tovább a kereslet az elmúlt hónapokban a lakások és a házak iránt, ugyanakkor a telkekre nagy az igény, ami az árakon is érződik.
Kép forrása: MTI, Faludi Imre

A tulajdonosok tovább emelik a telkeik árát, mert remélik, hogy a magasabb összegeket is megkapják érte. Pedig a jobb minőségű, azaz széles utcafrontú, jó oldalaránnyal rendelkező telkek már elfogytak, és a kevésbé jó adottságúak maradtak csak a piacon - hívta fel a figyelmet Kántor Istvánné, a Balla Ingatlanirodák X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Elkezdődött a korrekció a lakások piacán

A telkeknél érezhető áremelési törekvésekkel szemben a lakások és a házak piacán az elmúlt két év folyamatos drágulása után már csak stagnálás, illetve némi árkorrekció tapasztalható. Az eladók egy része ugyan megpróbálja kitartani a magasabb eladási árakat, azonban a vevők egyre kevésbé érdeklődnek a túlárazott lakások iránt, inkább kivárnak - hangsúlyozta a szakember.

Ennek ellenére az alku mértéke egyelőre nem nő: a lakások jellemzően a meghirdetett árakon, vagy annak közelében kelnek el. Az eladók lassan rájönnek, hogy ha nincs érdeklődés a megálmodott árakon az ingatlanjukra, akkor mérsékelniük kell az árat, ugyanakkor az árcsökkentés az alku rovására történik. Tehát azoknál az ingatlanoknál, melyeknél - látva a vevői érdektelenséget - csökkentik az eladók a hirdetési árat, már nem mennek bele nagyobb alkukba. Kántor Istvánné szerint olykor még a teljes alkuképtelenség is előfordul a lakásoknál, de a házaknál sem haladja meg az 5 százalékot a vevők által kiharcolható árcsökkentés mértéke.

Kik és mit keresnek a két kerületben?

Jelenleg a készpénzes és a jelzáloghiteles vevők közel azonos arányban vásárolnak ingatlanokat a X. és a XVII. kerület ingatlanpiacán. Jellemző, hogy egyre többen használják fel előtakarékoskodással, azaz lakástakarékpénztári megtakarítással összegyűjtött pénzüket. Befektetők is akadnak még a piacon, ők azonban jellemzően a “bankos lakásokat” keresik, melyeket a piaci ár alatt tudnak megszerezni.

A legnagyobb igény a kisméretű, azaz 27-36 négyzetméter közötti alapterületű panel-, illetve téglalakásokra mutatkozik. Ezek négyzetméterára a 300-350 ezer forintot is eléri. Szintén jelentős a kereslet a az 1+2 félszobás, illetve a kétszobás panellakásokra. Ezek Kőbányán 240-270 ezer forintos áron kelnek el, de a XVII. kerületben még a 300 ezer forint körüli négyzetméteráron kínált lakásokra is akad vevő.

Az újszerű, azaz 10 éven belül épült nappali plusz két-három hálószobás sorházi vagy lakóparki-társaházi lakásokra szintén jelentős kereslet mutatkozik. Ezeknél előnyt jelent ha kertkapcsolatos az adott ingatlan, és a négyzetméterárak 380-420 ezer forint környékén alakulnak. A XVII. kerületben az újépítésű, önálló, egyszintes családi házra, valamint iker- és sorházi lakásokra is lenne igény, főként ha a méretük 75-100 négyzetméter között alakul, de mérsékelt a kínálat. Az árak 300-350 ezer forintos négyzetméterár között mozognak.

Ami a bérlakások piacát illeti, mindkét kerületben rendkívül nagy a kereslet irántuk, miközben szerény a kínálat. Ennek következtében kétszobás lakásokat most 90-120 ezer forintos árakon lehet kibérelni egy hónapra.

A felkapott részek

Az eladási árak természetesen területileg is eltérőek, hiszen vannak népszerű és kevésbé vonzó részek mindkét kerületben. A X. kerületben az Óhegy park környéke a legkeresettebb, ahol jellemzően négyemeletes, kisebb társasházak állnak csendes, parkos jellegű környezetben. A négyzetméterárak itt 260-290 ezer forint környékén alakulnak.

Szintén keresett az Újhegyi lakótelep, mely kitűnő infrastruktúrával, nagy zöldterületekkel rendelkező, tágas lakótelep. Az Újhegyi sétány és környékének felújítására is sor került ebben az évben, ami még vonzóbbá tette a lakótelepet. Az itt található panellakások eladási négyzetméterárai 240-270 ezer forint között mozognak. Emellett kedvelt a metró közelsége miatt a Gyakorló lakótelep, ahol az árak is magasabbak: elérik a 300-320 ezer forintot.

A XVII. kerületben kevésbé jellemző, hogy egy bizonyos városrészben keresnek ingatlant a vevők. Kivételt talán csak a Rákosliget középső része jelent, mely a vasúttól távolabb, de a központhoz elérhető közelségben fekszik, és rendkívül hangulatos a környezete. Kiemelhető még az Akadémia telep, mely a kerületen belül a centrumhoz legközelebb fekvő városrész, így jobb az elérhetősége.

Ugyanakkor Rákoshegy esetében az elegáns, patinás miliő a vonzó a vevőknek. Az itt található családi házak árát meghatározza azok elhelyezkedése, stílusa, kora, állapota és a hozzájuk tartozó telek mérete, így négyzetméterárakat nem érdemes számolgatni ezeknél - jelezte Kántor Istvánné.

Ami a jövőt illeti, az ingatlanközvetítő szerint a most jellemző stagnálás a továbbiakban is kitart, változást talán csak az újépítésű ingatlanok nagyobb számú piacra kerülése hozhat. Ennek hatása azonban egyelőre nem érződik a két kerületben, ahol egyébként is kevés az új beruházás.

A közelmúltban az alábbi kerületek ingatlanpiacait mutattuk be részletesebben:

III. kerület, Belbuda >>>
V., VI. kerület >>>
VII., VIII. és IX. kerület >>>
X. >>>
XI. és XXII. kerület >>>
XIII. kerület  >>>
XV. kerület >>>
XIV. kerület >>>
XVI. kerület >>>
XVII. és XVIII. kerület >>>
XIX. és XX. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG