Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Matolcsy kezdte, Varga folytatja - ez a magyar költségvetés egyetlen atombiztos pontja
Gáspár András | 2020. július 17. 06:13
Az már biztos, hogy a tavaly nyáron összeállított 2020-as költségvetésből szinte semmi sem úgy valósul meg, ahogy eredetileg tervezték - a koronavírus mindent felülírt, ilyen környezetben kellett megtervezni a 2021-es büdzsét. Igaz, tervezésben egyébként sem erős a mindenkori költségvetés összeállításáért felelős csapat, általában az eredeti tervek és a tények között jelentős az eltérés. A sok bizonytalanság közepette azonban egy dolog továbbra is sziklaszilárd: az Orbán-kormányok nemzetgazdasági- / pénzügyminiszterei 11 éve mindig elnevezik a költségvetést.
Makro / Külgazdaság
Putyin és a kormányzó letartóztatása: súlyos belharcok a színfalak mögött
Káncz Csaba | 2020. július 16. 19:15
Egy olyan országban, ahol a korrupció mindenütt jelen van, a jogállamiság szelektív és a tulajdonjogok a Kreml akaratától függenek, minden magas szintű letartóztatás elkerülhetetlenül összeesküvés-elméletek sorozatát vonja maga után. Putyin uralma egyre több megfigyelő szemében kezd el hasonlítani az elmeszesedett brezsnyevi pangás időszakára. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Horvátországi nyaralás? Nem javul a helyzet
MTI | 2020. július 16. 17:54
A vírus családi összejöveteleken, esküvőkön, keresztelőkön és érettségi banketteken terjedt. A legtöbb fertőzött Zágrábban és Split-Dalmát megyében van.
Makro / Külgazdaság
Tiborcz István kastélyszállója kitárja kapuit a nép előtt
Vég Márton | 2020. július 16. 17:06
Ingyenesen megnézhetik a turai lakosok Tiborcz István helyi kastélyszállóját a vasárnapi nyílt napon. Bent tilos fotózni, de a kertben egy emlékképet azért lehet készíteni.
Makro / Külgazdaság
Már Budapesten vállalkozik a Borkai videóban szereplő ikerpár egyik tagja
Privátbankár.hu | 2020. július 16. 16:30
A Borkai videóban is szereplő székesfehérvári ikerpár egyik tagja új üzletbe fogott a koronavírus-járvány előtt. Budapesti cég főleg csomagküldéssel foglalkozik.
Makro / Külgazdaság
Borsod után Somogyban lesz a legtöbb iskolaőr
Kormos Olga | 2020. július 16. 16:09
Eddig 491 iskolában jelezték az igényt iskolaőri jelenlétre, ezekben már biztos, hogy szeptemberben az új tanévet a diákokkal és pedagógusokkal együtt az iskolaőrök is megkezdik. A tanintézmények között öt gimnázium szerepel, az összes többi szakgimnázium, szakiskola, általános iskola, illetve gyógypedagógiai módszertani intézmény.
Makro / Külgazdaság
3 milliárd forintos beruházás után újranyílt a Wáberer Medical Center
Kormos Olga | 2020. július 16. 15:57
3 milliárd forintos befektetéssel nem csak újranyílt a Wáberer Medical Center, - benne a hazai privát piacon egyedülálló Walk-IN Center -, de a fejlesztéseknek köszönhetően májustól az Ortopédiai és Mozgásszervi Centrum, most júliustól pedig a Kardiológiai Centrum indult el tesztüzemmel.
Makro / Külgazdaság
Egyre súlyosabb a koronavírus-helyzet több szomszédunknál is
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 16. 14:56
Romániában 777 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, és ezzel ismét megdőlt az egy nap alatt jegyzett megbetegedések csúcsa.
Makro / Külgazdaság
Szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik, hogy Mészáros Lőrinc szabályosan használta-e fel az állami milliárdokat
Vég Márton | 2020. július 16. 13:48
Összesen 45 milliárd forintot oszt szét a kormány a vidéki szálláshelyek között, ebből medencét és szaunát is építhetnek. Csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik, hogy szabályos volt-e a pénz felhasználása.
Makro / Külgazdaság
Július végén dől el, hogy változik az életünk augusztus 15. után
Mester Nándor | 2020. július 16. 11:53
A kabinet határozottan kéri a lakosságot a maszkviselési kötelezettség betartására – hangzott el a mai Kormányinfón.
Makro / Külgazdaság
Itt a kormány döntése az augusztusi tűzijátékról!
Privátbankár.hu | 2020. július 16. 10:34
A kormány a szerdai ülésen döntötte el az idei ünnepségsorozat sorsát.
Makro / Külgazdaság
Készülnek szeptemberre az óriásbankot formázó pénzintézetek
Privátbankár.hu | 2020. július 16. 10:14
Az azonnali fizetési rendszer (afr) országos bevezetését követő négy hónapban több mint 14 millió azonnali átutalást kezeltek sikeresen a Takarékinfo Zrt. által egyszerre három, az egyesülési szándékukat már bejelentett nagybank (Takarékbank, MKB, Budapest Bank) részére kiépített rendszerek, ez az összes hazai afr-tranzakció csaknem 40 százaléka. Az azonnali fizetési rendszer népszerű az ügyfelek körében, az utalások 34 százaléka a banki üzemidőn kívül, délután 5 és reggel 8 óra között történik, átlagos összegük eléri a 169 ezer forintot.
Makro / Külgazdaság
Két megyében megugrott a fertőzöttek száma - friss koronavírus-statisztika
Privátbankár.hu | 2020. július 16. 08:54
Ötödik napja nincs magyar áldozata a koronavírusnak, de ezúttal 16 új fertőzöttről érkezett jelentés - ebből Csongrád-Csanádban és Borsodban van 12.
Makro / Külgazdaság
Zöld utat kapott az egyszer használatos műanyagok betiltása Magyarországon
Privátbankár.hu | 2020. július 16. 08:36
Egyelőre csak megteremtik a lehetőségét annak, hogy 2021 nyarától olyan rendeleteket hozzon a kormány, amelyben betilthatja egyes termékek gyártását, használatát és kereskedelmét is.
Makro / Külgazdaság
Hatalmasat zakózott az orosz gazdaság a járvány miatt
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 15. 20:02
Az orosz bruttó hazai termék 9,5-10 százalékkal esett vissza a második negyedévben - közölte az orosz központi bank szerdán.
Makro / Külgazdaság
Üzent az államfő – csúcsra pörög a járvány a szomszédban
Privátbankár.hu | 2020. július 15. 16:41
Meghaladta a tízezret az azonosított aktív koronavírusos fertőzések száma Romániában. A román államfő mindenkit védekezésre szólított fel.
Makro / Külgazdaság
Kiütötték az építőipart, lassú lesz az ébredés a kómából
Privátbankár.hu | 2020. július 15. 15:14
A várakozásoknak megfelelően tovább romlott májusban a magyar építőipar teljesítménye. Egyelőre még a látóhatáron sincs a javulás, legkorábban ősz végén, de még inkább jövő év elejétől számíthatunk jobb mutatókra. Sovány vigasz, hogy Közép-és Kelet-Európa összes országában – a magyarhoz hasonlóan – ugyancsak kómába került az ágazat.
Makro / Külgazdaság
Orbán, Putyin és a fiatal szavazók – erősödő ellentétek
Káncz Csaba | 2020. július 15. 13:59
Egyre élesebb a szembenállás térségünk etnonacionalista vezetői és a digitális világban szocializálódott fiatal szavazók között. Hazánkban a zöld gondolkodásmód és az Európa-pártiság 2015 óta jelentősen előretört a diákok körében. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Kaptunk 60 milliárd forintot járványügyi védekezésre
Privátbankár.hu | 2020. július 15. 10:46
Az Európa Tanács Fejlesztési Banktól, jelentette be Varga Mihály. Mehetnek tovább az egészségügyi beszerzések.
Makro / Külgazdaság
Megint terjedhet a malária és a tuberkolózis a koronavírus-válság miatt
Wéber Balázs | 2020. július 15. 09:42
Többen veszíthetik életüket maláriában, tuberkolózisban és a HIV-vírus okozta betegségben a koronavírus elleni küzdelem miatt, mint amennyi halálesetet maga a Covid-19 okoz. A szegény országokban ugyanis hiány lehet gyógyszerekből, a rászorulók pedig félnek elmenni orvoshoz.
Makro / Külgazdaság
Egy mozdulattal százmilliárdokat vett ki a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból
Privátbankár.hu | 2020. július 15. 09:29
A kedd éjszaka megjelent 169-es Magyar Közlönyben költségvetési pénzek átcsoportosításáról is rendelkezik egy kormányhatározat. A Gazdaságvédelmi Alapból kisöpörnek 301 milliárd forintot - Magyar Falu programra, buszos személyszállításra és külgazdaságra megy át a legtöbb pénz, de jut Paks II tőkeemelésére és a nemzeti kukaholding támogatására is. Kifizetik a gyöngyöspataki romák kártérítését is a szegregáló önkormányzat és tankerület helyett. A Központi Maradványelszámolási Alapból is kiesett 10 milliárd forint, de hozzányúltak a Miniszterelnöki Kormányiroda központi tartalékaihoz is.
Makro / Külgazdaság
Így leckéztet Trump: megvonta Hongkong különleges státusát
MTI | 2020. július 15. 08:12
Hogy - szavaival élve - felelősségre vonja Kínát az egykori brit gyarmat elleni agresszív tevékenysége miatt.
Makro / Külgazdaság
Nagyot szakíthat Magyarország – indul a nagy pókerjátszma Brüsszelben
Wéber Balázs | 2020. július 15. 06:04
Öt hónap szünet után pénteken ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az uniós és tagállami vezetők Brüsszelben. A tét az uniós büdzsé és a hozzá kapcsolt gigantikus mentőalap, aminek egyik nyertese Magyarország lehet. Orbán Viktor a többi közt azt szeretné, ha az alap pénzét kvázi szabadon lehetne felhasználni, és nem lennének politikai kritériumok. A pénzt azonban nem ingyen adják, és az EU-nak biztosan lesz egy-két feltétele.
Makro / Külgazdaság
Ismét furcsa változások a kórházi várólistákban
Kormos Olga | 2020. július 14. 18:29
Érdekes változás tapasztalható a kórházi várólistáknál. Míg a műtéti beavatkozásra várakozók száma drasztikusan nőtt, addig a tervezett, valamint a tényleges várakozási idő sok helyen a felére csökkent.
Makro / Külgazdaság
Megjöttek a friss adatok Horvátországból - így áll most a második hullám
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 14. 17:55
A múlt heti meredek növekedés után Horvátországban és Szlovéniában stagnál az új fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok keddi sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Tombol a koronavírus Romániában - telibe kapták a második hullámot
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 14. 15:42
Romániában továbbra is gyorsuló, napi 600 új esetet meghaladó ütemben terjed a koronavírus-járvány, kedden a kórházban kezelt fertőzöttek száma is meghaladta az áprilisi első csúcsot.
Makro / Külgazdaság
"A rengeteg munka felőrli azokat, akik tenni akarnak" - lemondott Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke
Kormos Olga | 2020. július 14. 15:04
Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveztének elnöke július 15-tel lemondott posztjáról. Június végén még arról beszélt egy interjúban, hogy a diákok harmada még hátrányosabb helyzetbe került a digitális oktatás során, a járványt megelőzően.
Makro / Külgazdaság
Kína katonai feltartóztatásában a NATO kulcsszerepet kap
Káncz Csaba | 2020. július 14. 13:54
A NATO-főtitkár szerint az atlanti katonai szervezetnek együtt kell működnie Ausztráliával, Új-Zélanddal, Dél-Koreával és Japánnal. Ausztrália „nagy hatótávolságú csapásmérő képességek” beszerzését tervezi, amelyek már elérik a kínai szárazföldet. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Három hónap koronavírus: 19,1 százalékos GDP-zuhanás a briteknél
MTI | 2020. július 14. 12:08
Március elejétől május végéig.
Makro / Külgazdaság
Megindult a csiki-csuki: ismét szigorítanak az USA-ban a vírus miatt
Wéber Balázs | 2020. július 14. 09:31
Kaliforniában be kell zárni a bárokat, múzeumokat és az éttermek benti részét a koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt. Floridában viszont szombaton kinyitottak egy Disney Parkot. A járvány alatt 5,4 millió amerikai vesztette el egészségbiztosítását, globálisan pedig mintegy százmillióval nőhet az éhezők száma.
Makro / Külgazdaság
Így esett hasra a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2020. július 14. 09:01
Májusában az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól.
Makro / Külgazdaság
Váratlan cseh fordulat: a fegyvertartás mellé állt a kormány
MTI | 2020. július 14. 08:05
Alkotmányos joggá tennék a fegyveres önvédelemet és védelmet.
Makro / Külgazdaság
Óvatos becslések szerint is 83-132 millió ember jut éhinségre a koronavírus miatt
MTI | 2020. július 14. 07:51
Persze az emberek nem csak a pandémia miatt éheznek, tavaly anélkül is 690 millió fő szenvedett súlyos alultápláltságtól.
Makro / Külgazdaság
Megemelik az egészségügyi dolgozók bérét Franciaországban
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 14. 06:51
Hét hétig tartó tárgyalások és több tüntetés után aláírták a kormány és a szakszervezetek megállapodását.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor bravózott – tovább erősödött a nagy szövetséges
Wéber Balázs | 2020. július 13. 17:16
Andrzej Duda szűk győzelmével jól jár a lengyel kormánypárt, amely most három évig szinte azt csinál, amit akar. És jól jár az Orbán-kormány is, hiszen egyik legfontosabb politikai szövetségese lett még erősebb.
Makro / Külgazdaság
Orbán Dudának: kritikus fontosságú volt a győzelme
MTI | 2020. július 13. 15:35
"A magyar-lengyel barátság a közép-európai összefogás motorja és az európai politika meghatározó tényezője" - írta még a miniszterelnök a lengyel választás eredménye apropóján Dudának küldött levelében.
Makro / Külgazdaság
Csúcson az új koronavírus-fertőzések száma, kötelező a maszk az üdülőszigeteken
Wéber Balázs | 2020. július 13. 13:01
Globálisan soha nem regisztráltak még annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint tegnap. Az amerikai kontinensen a legsúlyosabb helyzet, de egyes európai országokban is növekszik az új esetek száma. Mallorcán és Ibizán kötelezővé tették a maszkviselést, a sportolást és a strandolást kivéve.
Makro / Külgazdaság
Itt a bizonyíték, miért pesszimistább a PM az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2020. július 13. 10:41
Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) napokban létrehozott ú,j Heti Gazdasági Indexe (HGI) szerint a második negyedévben 9,9 százalékkal csökkenhetett a magyar gazdaság teljesítménye az előző évhez képest.
Makro / Külgazdaság
Trianon és pénzügyi összeomlások – ezért ő a legrosszabb amerikai elnök
Káncz Csaba | 2020. július 13. 10:36
Az első világháború utáni békerendszerekben és átláthatatlan FED megalapításában betöltött szerepe miatt Wilsont minden idők legrosszabb elnökének tartják. Ahogyan a prudens pénzpolitika mellett kardoskodó Mises Intézet leszögezi, a FED tevékenységét – a CIA-val ellentétben – nem vizsgálhatja egyetlen kongresszusi bizottság sem, mint ahogyan a mérlegeit sem auditálhatja semmilyen külső szereplő. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság
Újabb rossz hír az autósoknak
Privátbankár.hu | 2020. július 13. 09:44
Mármint akik négykerekűjét benzin hajtja meg, annak átlagára ugyanis bruttó 3 forinttal emelkedik július 15-étől. A gázolajé viszont ezúttal nem változik.
Makro / Külgazdaság
Hajszállal, de Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást
Privátbankár.hu / MTI | 2020. július 13. 09:29
A kormánypárt jelöltje mintegy 2,5 százalékponttal előzte meg az ellenzéki jelöltet.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus: itt vannak a legfrissebb magyar adatok
Privátbankár.hu | 2020. július 13. 09:13
Senki nem halt meg az elmúlt 24 órában Magyarországon koronavírusban, ellenben 13 új fertőzöttet találtak.
Makro / Külgazdaság
Kivonulhat a Tesco Magyarországról
Privátbankár.hu | 2020. július 13. 08:09
Megint felvetődött, hogy kivonulhat a Tesco Magyarországról is. A brit áruházlánc vállalkozásait a Schwarz-csoport veheti át, jöhet a Kaufland és több Lidl lehet.
Makro / Külgazdaság
Rendkívüli izgalmak a lengyel elnökválasztáson
MTI | 2020. július 13. 07:16
Nagyon szoros a lengyel elnökválasztás eredménye és rendkívül magas a részvétel: a legfrissebb felmérések a jelenlegi elnököt hozzák ki győztesnek, de a hivatalos eredményekre még várni kell.
Makro / Külgazdaság
Itt az új nagykövet – rajta tartja szemét Berlin az Orbán-kormányon
Wéber Balázs | 2020. július 13. 06:07
Jól ismeri térségünket és kicsit magyarul is ért Németország új budapesti nagykövete, aki korábban Bécsben és Prágában is vezette a német képviseletet. Johannes Haindl Áder János államfőnek és Benkő Tibor honvédelmi miniszternek már bemutatkozott. Úgy tudjuk, napirenden vannak találkozók további miniszterekkel, államtitkárokkal. Berlin nagyon is figyeli, mi történik Magyarországon.
Makro / Külgazdaság
Putyin áldásával: magyar-szerb, két jóbarát
Káncz Csaba | 2020. július 12. 15:04
A Nyugat elszörnyedve figyeli, ahogyan ütemesen konvergálnak a hazai és a szerb közállapotok. Az utóbbi napok széleskörű tüntetései megkérdőjelezik a szerb állampárt legitimitását. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miért lőtte le Irán az utasszállító repülőt januárban
MTI | 2020. július 12. 14:29
A katonai radar hibás kezelése, valamint több emberi mulasztás vezethetett az ukrán utasszállító gép lelövéséhez januárban - derül ki az iráni polgári repülési igazgatóság szombat este közzétett jelentéséből.
Makro / Külgazdaság
Utazási szigorításokat vezet be a kormány - itt az országok besorolása
Privátbankár.hu | 2020. július 12. 11:34
Belföldön nem lát okot korlátozásra a kormány, de a beutazást megszigorítják. Románia sárga kategóriába került, Horvátország nem esik korlátozás alá - egyelőre.
Friss
Agrár
Súlyos helyzet: nem nő már vissza a fű a legelőkön
Drámaiak a kilátások Bajorországban.
5 perce
Pénzügyi szektor
Erős félévet zárt a Waberer's, a célár változatlanul 7093 forint
Jól teljesített a logisztikai ágazat.
21 perce
Közérdekű
Már a NER is segít Pakson: Szijj László cége válaszolt Magyar Péter felszólítására
1000 tonna speciális vízépítési terméskövet ajánlottak fel.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51 -
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Dalmát nyaralóhely környékén tombol az erdőtűz, a D8 -as főút egy szakaszát lezárták – frissítve
09:20
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
06:55
-
A hazai szőlőágazatot nemcsak az időjárás és ezen belül az aszály sújtja
06:52
-
Növekszik a Foxpost
06:22
A vidék hírei
-
Betegsége miatt elmarad Majka szombati egri koncertje – már megvan az új időpont
12:52
-
Már több mint 500 szabadtéri tűz volt Heves megyében – 386 focipályányi terület égett le
12:20
-
Csőtörés miatt vízhiány van Lajosváros egy részén
08:30
-
Egy egri fideszes képviselő aggódni kezdett Domán Dániel bulijának pénzügyeiért – meg is kapta rá a választ
08:27
-
Új főszerkesztője lesz a Partizánnak, Gulyás Márton hátrébb lép
07:41
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
top 24
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történik a forinttal? Ennyit kell adni az euróért
2026. augusztus 14. 08:10
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
2026. augusztus 13. 17:51



