TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Londonnak mostantól lesz ideje elgondolkodni azon, hogy az arktikus térség helyett a figyelmét inkább a Karib-térség felé kellett volna fordítania. A dél-csendes-óceáni térségben a Kína és az angolszász világ közötti kiszorítósdi már katonai jelleget ölt. Káncz Csaba jegyzete.

A meggyötört brit polgárok a Brexit-népszavazás óta, több, mint 4 éve élnek permanens politikai és gazdasági káoszban. De még ők is fölkapták a fejüket kedden, amikor a Tim Tugendhat, a törvényhozás külügyi bizottságának vezetője kijelentette, hogy Kína aktívan ássa alá az Egyesült Királyság történelmi pozícióit a Karib-térségben. Tugenhat szerint „Kína infrastrukturálsi beruházásokat és adósság-diplomáciát felhasználva nyer ellenőrzést”. Hozzátette: „Egyes szigetek közel állnak ahhoz, hogy lecseréljék a szimbolikus windsori királynőt egy követelőző pekingi császárra”.

Viszlát, London!

Frusztrált szavak ezek - és nem alaptalanul. Nem elég, hogy Skóciában újból és újból fellángol a törekvés az elszakadásra, múlt héten Barbados kormányzója, Dame Sandra Mason bejelentette: a Kis-Antillák legkeletibb szigete köztársasággá alakul, és 2021 novemberétől nem fogadja el uralkodóként II. Erzsébet királynőt - aki jelenleg nem csak brit, hanem barbadosi királynő is.

Valóban, Kína tavaly informatikai eszközöket adományozott Barbadosnak, idén tavasszal pedig orvosi védőeszközöket a COVID-19 járvány leküzdésére. Peking mezőgazdasági projektekbe is beszállt a szigetországban, miközben az Invest Barbados nevű befektetésösztönző csoport irodát nyitott Pekingben.

Az Egyesült Királyságnak mostantól lesz ideje elgondolkodni azon, hogy az arktikus térség helyett a figyelmét inkább a Karib-térség felé kellett volna fordítania. Elképesztő tény, hogy az 1952 óta uralkodó II. Erzsébet királynő csupán 3 alkalommal látogatott Barbadosra. Márpedig az angol közemberek a mai napig úgy érzik, hogy joggal emlegetik „Kis-Britanniának” (Little Britain) a karibi szigetet.

II. Erzsébet 1966-os barbadosi látogatása végén elköszön népétől. Hamarosan barbadosi népe fog búcsút inteni neki. Fotó: The Royal Family on Twitter II. Erzsébet 1966-os barbadosi látogatása végén elköszön népétől. Hamarosan barbadosi népe fog búcsút inteni neki. Fotó: The Royal Family on Twitter

London ehhez képest két éve jelentette be, hogy 800 kommandóst akar állomásoztatni egy újonnan felépített laktanyában Norvégiában. Azt pedig Gavin Williamson brit védelmi miniszter közölte másfél éve, hogy London tengeralattjáró-vadász repülőket fog járőröztetni a leolvadó arktikus térség fölött. Az Egyesült Királyságot láthatóan nem zavarta, hogy nincsen joga beleszólni az arktikus vitákba, lévén, hogy legészakibb pontja (Shetland Islands) 710 kilométerre délre fekszik az Északi-sarkkörtől.

Vetélkedés a dél-csendes-óceáni térségben

 

 

Kína és az angolszász világ közötti geopolitikai vetélkedés természetesen nem korlátozódik a Karib-térségre. A dél-csendes-óceáni térségben ez a kiszorítósdi már katonai jelleget ölt. Új-Zéland egy éve már ennek jegyében bocsátotta ki új katonai doktrínáját.

Az ausztrál stratégiai agytrösztök jeleket látnak ugyanis arra vonatkozóan, hogy Peking a Dél-kínai-tengerhez hasonlóan akarja militarizálni a térséget a maga jelentős nyersanyagkincseivel, számtalan lakatlan korallzátonyával (amelyek tengeri kábelek közelében fekszenek) és tengerészeti ellenőrző pontjaival (chokepoints).

Washington és Canberra eközben együtt újította fel a stratégiai fekvésű Lobrum Hadikikötőt Pápua Új Guinea Manus-szigetén. Ez közvetlenül azon tengeri szállítási útvonalak mentén fekszik, amely összeköti a Közel-Keletet Kínával. Pápua Új-Guinea 1975-ig ausztrál gyarmat volt, de az utóbbi években pénzügyi nehézségei támadtak és ezért stratégiai helyszíneket, valamint nyersanyag-lelőhelyeket ajánlott fel Kína számára – amit Canberra nem nézhetett tétlenül.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Erdogan és Macron dühös párviadala – mik az indítékok?
Káncz Csaba | 2020. október 28. 15:52
A két NATO-tagállam közötti – egyelőre – verbális pofozkodás riasztó képet ad a védelmi szövetség állapotáról és benne az USA vezető szerepéről. Az elmérgesedő francia-török vita nagyszerű elterelő műveletként szolgál mindkét elnök számára. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Reprezentatív felmérés: az orvosok 99 százaléka ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány vonja be a törvénymódosításba
Kormos Olga | 2020. október 28. 13:51
Közel 8000 orvos közreműködésével elkészült az a hiánytpótló felmérés, amely az új egészségügyi szolgálati jogviszony törvény kapcsán még a hálapénz nagyságát és a havi jövedelmeket is górcső alá vette.
Makro / Külgazdaság Már az Országos Vérellátó Szolgálat is tesztel
Privátbankár.hu | 2020. október 28. 12:47
A tájékoztató leglényegesebb információja az volt, hogy az eredeti 1,3 millió vakcina mellé újabb nagy mennyiséget rendelt a kormány a hazai vakcinagyártól.
Makro / Külgazdaság Brutálisan bekeményíthet Merkel a Covid miatt – de van-e ennek értelme?
Wéber Balázs | 2020. október 28. 11:44
Jelentősen szigorítana a koronavírus-ellenes korlátozásokon a német szövetségi kormány. Egyes lapvélemények szerint ugyanakkor inkább meg kellene találni az egyensúlyt az egészségügyi óvatosság és az élet fenntartása között – egy halott gazdasággal ugyanis nem lehet legyőzni a járványt. 
Makro / Külgazdaság Átírta a koncessziós törvényt is a kormány a járványügyi törvény előírásai között
Vég Márton | 2020. október 28. 10:09
És ugyanígy jártak el a szerencsejáték törvénnyel is.
Makro / Külgazdaság Péntektől tovább esik a benzin ára
Privátbankár.hu | 2020. október 28. 09:49
Azok után, hogy mától 5 forinttal kerül kevesebbe a literje átlagban, október 30-ától további 4 forinttal csökken a jegyzése. Újdonság, hogy ezúttal a gázolaj is olcsóbbodik.
Makro / Külgazdaság Újabb 43 halott - már több mint 3 ezren vannak kórházban a koronavírus miatt
Privátbankár.hu | 2020. október 28. 09:03
2291-gyel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, az aktív fertőzöttek száma már meghaladja a 47 ezret. Csúcson a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma is.
Makro / Külgazdaság Megjelent a törvény: így szigorodnak mától a karanténszabályok
Privátbankár.hu | 2020. október 28. 06:58
A határról egyből a karanténlakásba küld a rendőr, kötelező használni a karanténszoftvert, és egy nap alatt akár 600 ezres bírságot is összeszedhetnek a szabályszegők.
Makro / Külgazdaság Hiába riogat Trump – az üzleti világ benyeli a békát
Király Béla | 2020. október 27. 18:39
Az amerikai elnökválasztás finisébe érve folytatjuk sorozatunkat, amely a két aspiráns programját elemzi. A regnáló elnök a megszólalásaiban saját programjának ismertetése helyett általában Joe Biden ígéreteit kritizálja. Ezek között valóban több olyan is van, amely az üzleti szféra számára nem túl szívderítő, kérdés, mit szólnak ezekhez a befolyásos befektetők.
Makro / Külgazdaság Hurrikán-riadót hirdettek az USA-ban - már kifogytak a nevekből
MTI | 2020. október 27. 17:26
Riadót hirdettek az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti partvidékén kedden, miután a Zeta hurrikán lecsapott Mexikóra és közeledik az amerikai partokhoz.
Friss
hírlevél