Hirdetés
Hirdetés

Elmaradt a csoda - mit ért havi 180 ezer forintnyi ingyenpénz?

2019. február 08., 11:07

Megjöttek az első eredmények arról, hogy hogyan alakult a finn általános alapjövedelem bevezetése után a munkaerőpiac.

Ahogy arról már korábban is írtunk, a skandináv országban véletlenszerűen kisorsoltak 2000 munkanélkülit, akik 2 éven keresztül 560 eurós (kb. 180 ezer forint) alapjövedelmet kaptak. Ez az összeg a magyarországinál magasabb árszínvonalú Finnországban egyáltalán nem számít soknak, viszont az ezen felül keresett jövedelmüket megtarthatták a résztvevők, szemben a munkanélküli segélyekkel.

A kísérlet első szakasza tavaly decemberben ért véget, Pirkko Mattila, a finn kormány szociális ügyekért is felelős minisztere ma ismertette az eredményeket. Mint mondta, egyelőre nem látszik mérhető változás a foglalkoztatottságban a garantált alapjövedelem miatt, viszont a kiválasztottak sokkal kiegyensúlyozottabban és boldogabban éltek, mint hagyományos munkanélküli segélyt kapó társaik - írja a Reuters.

Közelednek a választások

Finnországban áprilisban választások lesznek, így valószínűleg a szociális segélyezési rendszer további átalakítása ezutánra marad, ám a kormány már régóta küzd azért, hogy csökkentse a munkanélküliséget. A garantált alapjövedelem tesztelését 2017 januárjában indították el, emellett szankciókat is bevezettek azon munkanélküliek ellen, akik annak ellenére, hogy segélyeket kaptak, nem dolgoztak és nem is kerestek állást. A finn munkanélküliség decemberben egyébként 10 éves mélypontot ért el azzal, hogy 6,6 százalékra csökkent.

Hirdetés

Akinek bejött

Az alapjövedelmet kapó Juha esetét korábban nagyon felkapta a sajtó. Művészcsaládból származik, korábban ablakkereteket ácsolt, majd az adóhivatal árvereztette el vállalkozását, amikor “kiégéses”, depressziós tünetei miatt nem készített többé adóbevallást. Ma azonban az alapjövedelem mellett hangszereket készít, például sámándobokat, melyekért egyes rajongók több száz eurót is hajlandóak fizetni. Részletek a Privátbankár.hu korábbi cikkében. >>>

1,5 millió forint jól jönne? Találd meg a legjobb ajánlatot!

Előrébb tudsz lépni 1,5 millió forinttal? Találd meg a tucatnyi ajánlat közül a legjobb hitelt személyi kölcsön kalkulátorunk segítségével! Ha 60 hónapos futamidőre vennél fel 1,5 millió forintot és számít a törlesztőrészlet nagysága, ezek a legkedvezőbb ajánlatok a kalkulációk szerint: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönével 30 327 forintos havi törlesztőrészlet és 8,17 százalékos THM mellett vehetjük fel a kölcsönt. A Raiffeisen Bank személyi kölcsönét 30 379 forintos törlesztőrészlettel, 8,97 százalékos THM-mel igényelhetjük. 31 945 forint a Budapest Bank Online Prémium személyi kölcsönének törlesztőrészlete 10,50 százalékos THM mellett. Az Erste Most Extra személyi kölcsönt pedig 32 606 forintos törlesztőrészlettel és 12,05 százalékos THM-mel igényelhetjük. További ajánlatok érdekelnek, esetleg nagyobb hitelösszeg? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Euróban is nagyot nőtt a magyar átlagbér

Euróban is nagyot nőtt a magyar átlagbér

A KSH által megjelentetett decemberi kereseti adatok meglehetősen jók lettek, amiben szerepet játszik, hogy az év utolsó két hónapja általában erős szokott lenni. Tavaly a második félévben gyenge volt a forint, ez sokat rontott az euróban számolt béradatokon év közben, most viszont erősödik, és a helyzet máris egész jó: 800 euró fölött a nettó átlagbér.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?