10p
A július 1-jén elrajtoló magyarországi azonnali fizetési rendszer komplexebb lesz, mint a világ bármelyik hasonló megoldása - persze azért máshol sem tétlenkednek, folyamatosan születnek az újabb és újabb, innovatív banki szolgáltatások. A világ egyik legjelentősebb Fintech-rendezvénye, a londoni FintechConnect kiállítás és konferencia nyomán járjuk körül a folyamatokat.

A tervek szerint 2019. július 1-től minden magyarországi pénzforgalmi szolgáltatónak képesnek kell lenni azonnali fizetési szolgáltatás nyújtására. Csak emlékeztetőül: a magyarországi projekt sokkal több, mint a világban általában bevezetett rendszerek, hiszen míg szinte mindenki csak az úgynevezett sima átutalással kezdte (credit transfer), addig az MNB döntése alapján a magyar bankoknak egyrészt minden tíz millió forintot el nem érő értékű átutalást az új AZUR (AZonnali Utalási Rendszer) rendszeren kell kezelniük, nyújtaniuk kell a fizetési kérelem típusú szolgáltatást és mindjárt háromfajta másodlagos számlaazonosítót is kell tudniuk alkalmazni.

A világon ilyen komplex rendszert nem alkalmaznak, de ez persze nem gátolja meg a világ számítástechnikai fejlesztőit abban, hogy olyan új banki szolgáltatásokat fejlesszenek ki, amelyekkel a szolgáltatók ki tudják használni az új infrastruktúrát. A fejlesztések általános iránya nagyon jól látható volt a december első hetében Londonban immár negyedik alkalommal megrendezett Fintech Connect kiállításon és konferencián.

Tényleg mindenki ott volt

A londoni esemény ötezer résztvevőjével az iparág egyik legnagyobb ilyen témájú rendezvénye. Ezek egy része kiállító volt, hiszen több kategóriában is 152 cég és egyéb piaci résztvevő mutatta be termékeit és szolgáltatásait, míg a rendezők a két nap alatt párhuzamosan nyolc témában tartottak konferenciát.

A legátfogóbb témájú talán a digitális átalakulás felgyorsulásával foglalkozó konferencia volt (Accelerating Digital Transformation), de külön konferenciát kapott például a blockchain (Building on Blockchain) és külön fórumot kaptak a technológiai átalakulásban résztvevő hölgyek is a „The ThinkTank: Women in Panel” című eseményen.

A rendezvényt nem csak a brit, köztük a walesi, észak-ír kormány- és fejlesztési szervezetek támogatták, de ott voltak támogatóként a német Hessen tartomány, Bahrein és Hongkong fejlesztési ügynökségei is.

Ugyan a rendezvény az utóbbi tíz év jelenségének mondható Fintech világ egyik központi eseménye volt, de bebizonyosodott, hogy a kor nem számít: a legrégebben alapított kiállító és egyben fő szponzor a német Siemens cég volt, amely 1847 óta létezik, míg a spanyol BBVA jogelődjét 1857-ben alapították.

Miről is szólt a kiállítás, milyen termékeket is kínáltak a résztvevők? Csak címszavakat mondok: blockchain; InsurTech; RegTech; PayTech; KYC (know your costumer); mobil applikációk fejlesztése; felhőszolgáltatások; pénzmosás elleni rendszerek; követelés behajtás; stb., stb. és akkor még a később bemutatandó legfontosabbakat nem is említettem.

Még magyarokkal is találkozhattunk

Nemzetközi rendezvényeken nem nagyon szerepelnek magyar megoldások, ezért szeretném külön kiemelni a 2017-ben alapított magyar Bankzee céget, amely egy, a tinédzserek részére („Z” generáció) optimalizált mobilbanki megoldással jelentkezett. Elmondásuk szerint a rendszer a fintech irányultságáról ismert lengyel Alior Bankban már üzemel, de a cég reménykedik abban, hogy valamelyik olyan magyar bank, amelyik a családok komplex kezelésében látja az ügyfélkapcsolati jövőt szintén vevő lesz megoldásukra. Rajtuk kívül egyébként az idén már másodszor kiállító Apello képviselte Magyarországot, de ők mint a kiállítás bronz fokozatú szponzorai szerepeltek többek közt olyan termékkel, amely mutatja, hogy a cég éppen húsz éve van jelen a piacon és foglakozik banki IT rendszerek fejlesztésével.

A két kiállító cégen kívül az azonnali fizetési rendszerek magyarországi implementálásában kiemelkedő szerepet játszó Capsys volt jelen a kiállításon, hiszen ahhoz, hogy komplex rendszereket tudjanak a bankoknak ajánlani Magyarországon és másutt Közép-Kelet-Európában illetve a Közel-Keleten több, speciális termékekkel rendelkező beszállító partner is szükséges, amelyek egy része a FinTech Connecten is szerepelt

Mi lesz a következő lépés az azonnali fizetési rendszer banki beindítása után?

A McKinsey egy, a vállalati folyamatok automatizálhatóságával foglalkozó tanulmányában azt írta, hogy a vállalati számviteli tevékenység 77 százaléka, a pénzforgalmi folyamatok ellátásának pedig 79 százaléka teljes mértékben automatizálható. Mi kell ugyanakkor ahhoz, természetesen egy korszerűen gondolkodó vállalatvezetésen túl, hogy a hatékonyság ilyen magas szintje elérhető legyen?

Szükséges az azonnali fizetési infrastruktúrán alapuló pénzforgalmi rendszer, szükséges a vállalat részére egy olyan banki partner, amelyik ezt az infrastruktúrát hatékonyan használni tudja és szükséges olyan banki termék, amelyekből úgy és olyan módon nyerhetők ki pénzforgalmi és gazdálkodási adatok, hogy azokkal a vállalati rendszerek automatizálhatóak is legyenek.

És ezek egyike miért pont az azonnali fizetési rendszer? Három különféle ok miatt is:

  • azonnaliság;
  • tételenként fizetés;
  • teljes automatizáltság.

A Magyarországon jövőre bevezetendő rendszer ezt a három dolgot a bankoktól a bankokig eljuttatja. De ahhoz, hogy nemzetgazdasági szinten valóban érvényesülni tudjon az egyébként nagyon-nagyon drága infrastruktúra által adott lehetőség, a fizetési adatoknak azonnal, természetesen tételenként (ez nem új) és teljesen automatizáltan kell eljutni a vállalatokhoz, amelyek így a pénzforgalmuk, azaz a likviditásuk kezelését és a számvitelüket is automatizálni tudják. Ez a pár sorban leírt folyamat tulajdonképpen jelentős részét képviseli a banki- és vállalati digitális transzformációnak; és most itt egy szusszanásra visszajutunk a FinTech Connect kiállításhoz.

A kiállításon különböző kategóriákba sorolva összesen 141 IT fejlesztő állított ki. Ezek közül 37 cég szponzorálta is a kiállítást, ők voltak a régebben működő, tőkeerősebb, több termékkel rendelkező cégek. E cégek 33 százaléka termékként kínálta a digitális transzformációt, de még a start-up cégek közül is, amelyek 59-en voltak, tízen a digitális transzformációt tartották fő termékünknek!

Ha még jobban specifikáljuk a terméket, akkor ez az adat- és pénzforgalom automatizáláshoz szükséges termék szélesebb körben a „client onboarding” – sajnos magyar elnevezést még nem tudok -, a vállalatokra specifikált változata pedig „corporate onboarding” néven ismert a bankvilágban és a bankokat kiszolgáló számítástechnikai fejlesztők világában.

A bankok egyébként már régóta ajánlanak jobban, vagy kevésbé jobban automatizált rendszereket vállalati ügyfeleiknek. Ennek az első megjelenési formája a már a vállalati igényekre optimalizált netbank volt, amibe a vállalatok először kézzel vitték be az adatokat, később ezeket az adatbeviteli folyamatokat akár előre programozhatták és már elektronikusan történtek.

A legújabb bank-vállalati ügyfélkapcsolati rendszerek ( ezeket nevezzük ma „corporate onboarding” rendszernek), amelyek H2H integrációt kínálnak a vállalati ügyfélnek, azaz a bank rendszeréhez (banki host) integrálják a vállalat rendszerét (vállalati host) lehetővé téve ezzel a valós idejű ügyfélkapcsolati adatcserét. Ennek az adatforgalomnak a pénzforgalmi adatok csak egy részét képezik, hiszen ezen a rendszeren finanszírozási kérelmeket le lehet bonyolítani, itt történik a már létező finanszírozásokhoz kapcsolódó információszolgáltatás, de akár tőkepiaci műveletek is lebonyolíthatóak.

Czímer József

A kiállításon megjelent szolgáltatók kínáltak dobozos jellegű termékeket is e feladatok ellátására. Ezek a termékek főképp a minden országban nagyobb létszámú KKV-szféra kiszolgálására alkalmasak, hiszen a nagyobb vállalatok egyedi programokat igényelnek. Ez a bankok számára természetesen nem újdonság, hiszen az egyedi ügyfélkezelés bizonyos méret felett már száz éve gyakorlat.

Jelentősebb vállalati partnerek esetében a fejlettebb európai bankok már „Virtuális számlavezetési szolgáltatást” (Virtual Account Management) ajánlanak, amihez szintén az azonnali fizetési rendszer adja az „alapanyagot”. Ennek használatával tudják a vállalatok valós időben kezelni a számlájukat és tudják hatékonyabban menedzselni likviditásukat. Ebben, az egyébként bankok által kínált rendszerben a virtuális számlák egy, a valós pénzforgalmi számlákat kiegészítő számlarendszert képeznek azért, hogy a vállalatok a likviditásukat sokkal nagyobb részletezettségben láthassák és irányíthassák.

A fenti példákon láthatjuk tehát, hogy a komplex digitalizációnak nevezett számítástechnikai fejlődési folyamat nagyon sok és főleg komplex lehetőséget kínál a banki ügyfeleknek a hatékonyabb működésre és ezen keresztül a vállalati jövedelmezőség növelésére.

Készítette: Czímer József


Az azonnali fizetési rendszer hazai bevezetéséről szóló sorozatunk eddig megjelent cikkei:

2016. június Szempillantás alatt megy át a pénz - indul a forradalom Magyarországon
2016. július Pillanatok alatt akarsz pénzt küldeni? Erre mindenképp szükség lesz
2016. augusztus Azonnali fizetés Magyarországon: kinek jó ez?
2016. szeptember Magyarország, a régiós forradalmár - milyen lesz a mi azonnali fizetési rendszerünk?
2016. október Nyakunkon a jövő - kezd kiderülni, hogyan fogunk fizetni
2016. november Egy csapásra rengeteg dolog kiderült az azonnali fizetésről
2016. december Öt másodperc alatt teljesül az átutalás, vasárnap is - hogyan lehetséges ez?
2017. január Fizetés egy szempillantás alatt - jövőre jön a fordulat
2017. február Mennyibe kerül majd a magyar bankoknak a fizetési forradalom?
2017. március Tényleg semmi értelme nem lesz a bankkártyának?
2017. április Fontos részletek kerültek napvilágra
2017. május Mi lesz a kis magyar bankokkal?
2017. június Egy éve jött a bejelentés - hol tart a magyar fizetési forradalom?
2017. július Fizetési forradalom: beelőznek a szomszédos országok?
2017. augusztus Azonnali fizetési rendszer Magyarországon: elkezdődött!
2017. december Azonnali fizetési rendszer: Európában is elkezdődött a forradalom
2018. január Fizetési forradalom Magyarországon: sorsdöntő év kezdődött
2018. március Fizetési forradalom Magyarországon: lehetetlen küldetés a magyar bankoknak?
2018. április Hatalmas és költséges projektben a magyar bankok: vajon elkészülnek jövő nyárra?
2018. május Beköszönt a fizetési forradalom – pár év múlva gyökeresen megváltozik az életünk
2018. július Már csak egy év, és jön a magyar fizetési forradalom - óriási változásokat hoz
2018. augusztus Tényleg a kutya se megy többet bankfiókba?
2018. szeptember Mit tudnak az okostelefonok Magyarországon? Óriási forradalom zajlik
2018. november Miért tart 2 óráig az egyik bankban az, ami a másikban 10 perc alatt megvan?
Hírek a Fintech világából:
2017. szeptember Ez a világ leginnovatívabb országa: feltaláltak egy új pénzt
2017. október Valamiből már megint nagyon kimarad Magyarország
2017. november Nyílnak a bankok: sosem volt még ennyire jó a magyar ügyfeleknek?
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 16:40
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
Pénzügyi szektor Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 12:05
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Olyan bizonytalan a forint, mint egy első választó a szavazófülke magányában
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor A 400 fölötti forint alaposan megmozgatta a magyarok befektetéseit
Privátbankár.hu | 2024. december 14. 09:26
Az értékpapírok közül újra a befektetési alapok voltak a kisbefektetők nagy kedvencei, miközben állampapírok iránti kereslet megcsappant októberben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Pénzügyi szektor Magyar bankokról mondtak véleményt
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 19:31
Pénzintézetek osztályzati kilátásait javította stabilra a Fitch Ratings.
Pénzügyi szektor Fontos hír jött Londonból – mit jelent ez a magyar bankoknak?
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 13:52
A Moody’s hitelminősítő csütörtökön módosította több magyar bank besorolását és kilátásait.
Pénzügyi szektor Döntöttek: az európai uniós országok megoszthatják egymással ügyféladataikat
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 15:58
Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
Pénzügyi szektor Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 13:00
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Nem káprázik a szeme, tényleg ilyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Eldőlt, marad a tető a kamatok felett
Privátbankár.hu | 2024. december 3. 08:02
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG