15p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bár a magyarországi kötvényalapok jelentős veszteségeket szenvedtek el tavaly, úgy látszik, már kifelé mennek a gödörből. Az utóbbi három és hat hónap a legtöbbjük számára pozitív eredményt hozott, a legfrissebb hozamok pedig már egyenesen vonzóak. Devizában vagy forintban érdemes megtakarítani?

A 2022-es év, különösen annak a második fele a kötvényekről és a kötvényalapokról szólt Magyarországon, illetve tulajdonképpen az inflációval való versenyfutásról. Miután az infláció sok éve nem látott értékeket ért el, és először a két számjegyű, majd a húsz százalék fölötti tartományba ért, rengetegen kezdték el kérdezni maguktól, mit tegyek, hogy a pénzem megőrizze értékét.

A válasz az állampapír vagy a kötvényalap?

A választ pedig sokan általában vagy állampapírokban, vagy állampapírokat is vásároló kötvényalapokban találták meg. Mindkét kategória nagy népszerűségnek örvend, de különösen az inflációkövető kötvények és a rövid kötvényalapok. 

Akik azonban már korábban is kötvényalapokat vásároltak, és úgy érte őket utol az infláció, illetve a kamatok megugrása, azok nem jártak jól. Az emelkedő kamat alacsonyabb (állam)kötvény-árfolyamot jelent, ami veszteséget okoz a befektetési jegyek tulajdonosainak is. Ám ha már így átárazódtak az államkötvények, akkor a továbbiakban már magasabb hozamot biztosítanak, így megérheti őket tartani vagy vásárolni.

Súlyos veszteségeket okozott a hozamemelkedés

Ennek illusztrálására elkészítettük az utóbbi egy év kötvényalapos statisztikáját, ami jó és rossz híreket egyaránt tartogat a befektetők számára. (A táblázatban az eurós, forintos és dolláros kibocsátású, nyilvános és nyílt végű kötvényalapok és pénzpiaci alapok szerepelnek.)

Kötvényjellegű alapok hozama január 31-ig

Alap neve Deviza 3 hónap 6 hónap 1 év Befektetési politika

Euróban jegyzett alapok

VIG Feltörekvő Európa Kötv. A EUR 8,80% 3,78% -30,12% Kötvény/Szabad futamidejű
MKB Adaptív Euró EUR 8,52% 1,50% -13,91% Kötvény/Szabad futamidejű
VIG BondMaxx E EUR 3,85% 1,05% -10,87% Kötvény/Szabad futamidejű
Erste Euró Abszolút Hozamú Kötv. EUR 3,00% -0,78% -5,56% Kötvény/Szabad futamidejű
OTP Euró Rövid Kötv. EUR 1,89% 1,76% -0,71% Kötvény/Rövid kötvény
Budapest Euró Rövid Kötv. I EUR 1,66% -1,75% -8,25% Kötvény/Rövid kötvény
Budapest Euró Rövid Kötv. E EUR 1,50% -2,05% -8,80% Kötvény/Rövid kötvény
MKB Euro Rövid Kötv. EUR 0,97% -0,96% -3,97% Kötvény/Rövid kötvény
Raiffeisen Euró Prémium Rövid Kötv. EUR 0,68% 0,40% -1,51% Kötvény/Rövid kötvény
CIB Euró Start Tőkevédett Részalap EUR 0,41% 0,55% 0,63% Kötvény/Rövid kötvény
Erste Nyíltvégű Euro Bázis Befektetési EUR 0,40% 0,54% 0,29% Kötvény/Rövid kötvény
Budapest Fejlett Piaci Vállalati Kötv. EUR EUR 0,25% -5,97% -8,07% Kötvény/Szabad futamidejű
Az eurós alapok átlaga:   2,66% -0,16% -7,57%  
Éves szinten:   10,64% -0,32% -7,57%  

Forintban jegyzett alapok

OTP Maxima A HUF 15,46% 10,30% -8,90% Kötvény/Hosszú kötvény
Erste XL Kötv. D HUF 14,52% 7,27% -9,74% Kötvény/Hosszú kötvény
VIG Magyar Kötv. Befektetési HUF 14,40% 6,37% -11,28% Kötvény/Hosszú kötvény
Erste XL Kötv. HUF 14,22% 6,76% -10,54% Kötvény/Hosszú kötvény
HOLD Kötv. HUF 14,06% 6,81% -9,86% Kötvény/Hosszú kötvény
Raiffeisen Kötv. A HUF 13,57% 9,49% -2,26% Kötvény/Hosszú kötvény
Raiffeisen Kötv. B HUF 13,57% 9,49% -2,26% Kötvény/Hosszú kötvény
MKB Állampapír HUF 12,94% 6,19% -10,73% Kötvény/Hosszú kötvény
Allianz Kötv. HUF 12,43% 7,28% -7,78% Kötvény/Hosszú kötvény
VIG Feltörekvő Európa Kötv. B HUF 12,16% 8,58% -26,48% Kötvény/Szabad futamidejű
K&H Kötv. HUF 12,14% 6,01% -8,17% Kötvény/Hosszú kötvény
CIB Kincsem HUF 12,05% 6,59% -9,59% Kötvény/Hosszú kötvény
MPT Hosszú Kötv. HUF 11,97% 5,73% -11,04% Kötvény/Hosszú kötvény
Generali Hazai Kötv. B HUF 11,54% 6,36% -8,48% Kötvény/Hosszú kötvény
Budapest Kötv. A HUF 11,41% 5,83% -6,58% Kötvény/Hosszú kötvény
Generali Hazai Kötv. A HUF 11,40% 6,09% -8,94% Kötvény/Hosszú kötvény
Amundi Magyar Kötv. A HUF 10,73% 4,95% -7,07% Kötvény/Hosszú kötvény
Erste Abszolút Hozamú Kötv. D HUF 10,41% 6,63% 1,60% Kötvény/Szabad futamidejű
Erste Abszolút Hozamú Kötv. HUF 10,12% 6,12% 0,69% Kötvény/Szabad futamidejű
MKB Adaptív Kötv. Abszolút Hozamú HUF 10,12% 7,41% -8,64% Kötvény/Szabad futamidejű
Budapest High Yield Vállalati Kötv. HUF HUF 9,51% 4,90% -8,61% Kötvény/Szabad futamidejű
Erste DPM Nemzetközi Kötv. Alapok Al. HUF 9,42% 5,73% -1,50% Kötvény/Hosszú kötvény
OTP EMEA HUF 7,93% 7,37% 9,39% Kötvény/Szabad futamidejű
Amundi Rugalmas Kötv. Z HUF 7,28% 5,55% 3,93% Kötvény/Szabad futamidejű
OTP Optima A HUF 7,23% 7,97% 6,32% Kötvény/Rövid kötvény
K&H Aranykosár HUF 7,06% 7,02% 5,01% Kötvény/Rövid kötvény
Budapest Állampapír A HUF 7,03% 7,31% 4,78% Kötvény/Rövid kötvény
Amundi Rugalmas Kötv. A HUF 6,95% 4,90% 2,69% Kötvény/Szabad futamidejű
VIG BondMaxx A HUF 6,87% 6,47% -8,27% Kötvény/Szabad futamidejű
Budapest Dollár Rövid Kötv.  HUF HUF 6,58% 3,98% -4,74% Kötvény/Rövid kötvény
HOLD Rövid Futamidejű Kötv. HUF 6,25% 6,48% 4,45% Kötvény/Rövid kötvény
Generali Rövid Kötv. B HUF 6,09% 6,31% 3,95% Kötvény/Rövid kötvény
Allianz Rövid Kötv. HUF 6,05% 6,22% 2,95% Kötvény/Rövid kötvény
Generali Rövid Kötv. A HUF 5,95% 6,04% 3,43% Kötvény/Rövid kötvény
VIG Lengyel Kötv. A HUF 5,65% -0,47% -3,94% Kötvény/Hosszú kötvény
OTP Tőkegarantált Rövid Kötv. HUF 5,20% 7,18% 8,43% Kötvény/Rövid kötvény
MKB Forint Rövid Kötv. HUF 4,46% 6,62% 4,63% Kötvény/Rövid kötvény
Diófa Optimus II. ?A? HUF 4,42% 6,14% 3,25% Kötvény/Szabad futamidejű
Amundi Óvatos Kötv. C HUF 4,17% 6,41% 9,98% Kötvény/Rövid kötvény
Erste Kamatoptimum Nyíltvégű HUF 4,12% 5,64% 2,53% Kötvény/Rövid kötvény
Amundi Óvatos Kötv. A HUF 4,09% 6,25% 9,66% Kötvény/Rövid kötvény
K&H állampapír HUF 4,08% 5,92% 7,51% Kötvény/Rövid kötvény
Budapest Bonitas HUF 3,99% 6,81% 9,29% Kötvény/Rövid kötvény
MKB Prémium Vállalati Kötv. HUF 3,99% 5,99% 3,89% Kötvény/Szabad futamidejű
Raiffeisen Kamat Prémium HUF 3,83% 6,56% 7,62% Kötvény/Rövid kötvény
Budapest Befektetési Kártya HUF 3,75% 6,08% 8,25% Kötvény/Rövid kötvény
OTP Prémium Pénzpiaci HUF 3,69% 6,00% 8,20% Pénzpiaci/Egyéb pénzpiaci
Erste Nyíltvégű Bázis Bef. Al. HUF 3,64% 6,39% 9,10% Kötvény/Rövid kötvény
Takarék Rövid Kötv. HUF 3,62% 5,20% 2,18% Kötvény/Rövid kötvény
CIB Start 2 Részalap HUF 3,48% 5,03% 4,76% Kötvény/Rövid kötvény
Diófa Optimus I. ?A? HUF 3,48% 5,22% 6,86% Kötvény/Szabad futamidejű
AEGON Pénzpiaci HUF 3,37% 5,75% 8,05% Pénzpiaci/Egyéb pénzpiaci
CIB Start Tőkevédett Részalap HUF 2,77% 4,70% 6,54% Kötvény/Rövid kötvény
VIG BondMaxx R HUF 0,00% 0,00% 0,00% Kötvény/Szabad futamidejű
VIG Feltörekvő Európa Kötv. R HUF 0,00% 0,00% -25,36% Kötvény/Szabad futamidejű
BF Money Feltörekvő Piaci Devizakötv. USD HUF -1,67% -2,78% 4,26% Kötvény/Szabad futamidejű
Budapest Euró Rövid Kötv. HUF HUF -3,64% -5,34% 0,40% Kötvény/Rövid kötvény
CIB Globális Kötv. Alapok Részalapja HUF -3,81% -5,48% 4,72% Kötvény/Szabad futamidejű
CIB Globális Vállalati Kötv. Alapok Részal. HUF -4,21% -4,20% 6,86% Kötvény/Szabad futamidejű
Budapest Fejlett Piaci Vállalati Kötv. HUF HUF -4,84% -9,14% 1,17% Kötvény/Szabad futamidejű
Budapest Kötv. U HUF -5,56% -6,29% -8,33% Kötvény/Hosszú kötvény
VIG Fejlett Piaci Államkötvény HUF -6,45% -10,53% -0,15% Kötvény/Szabad futamidejű
A forintos alapok átlaga:   6,37% 4,68% -0,68%  
Éves szinten:   25,49% 9,36% -0,68%  

Dollárban jegyzett alapok

BF Money Feltörekvő Piaci Devizakötv. USD USD 12,95% 7,01% -8,40% Kötvény/Szabad futamidejű
MKB Adaptív Dollár USD 10,12% 4,09% -10,79% Kötvény/Szabad futamidejű
VIG Feltörekvő Európa Kötv. U USD 10,12% 10,05% -22,49% Kötvény/Szabad futamidejű
Budapest Fejlett Piaci Vállalati Kötv. USD USD 9,33% -0,01% -11,18% Kötvény/Szabad futamidejű
OTP Meta Globális Kötv. A USD 6,26% 1,90% -4,75% Kötvény/Hosszú kötvény
Budapest Dollár Rövid Kötv. A USD 4,71% 0,54% -8,65% Kötvény/Rövid kötvény
VIG BondMaxx U USD 4,17% 1,95% -13,29% Kötvény/Szabad futamidejű
Erste Dollár Abszolút Hozamú Kötv. D USD 3,97% 2,19% -0,77% Kötvény/Szabad futamidejű
Erste Dollár Abszolút Hozamú Kötv. USD 3,79% 1,87% -1,33% Kötvény/Szabad futamidejű
OTP Dollár Rövid Kötv. USD 3,07% 2,07% 1,64% Kötvény/Rövid kötvény
Accorde Trezor USD USD 1,55% 1,27% -0,53% Kötvény/Rövid kötvény
MKB Dollár Rövid Kötv. USD 1,48% 0,88% -1,02% Kötvény/Rövid kötvény
Erste Nyíltvégű Dollár Bázis Befektetési USD 1,09% 1,41% 1,34% Kötvény/Rövid kötvény
K&H dollár pénzpiaci normál bef. J. USD 0,96% 1,44% 1,46% Pénzpiaci/Likviditási
CIB Dollár Start Rövid Kötv. Részal. USD 0,76% 1,23% 1,55% Kötvény/Rövid kötvény
A dolláros alapok átlaga:   4,96% 2,53% -5,15%  
Éves szinten:   19,82% 5,05% -5,15%  
Az összes alap átlaga:   5,88% 3,65% -2,44%  
Éves szinten:   23,50% 7,31% -2,44%  
Forrás: Bamosz-adatbázis

A rossz hír az, hogy egy év leforgása alatt ezen alapok hozama átlagosan mínusz 2,44 százalék volt, vagyis a befektetők összességében veszteséget értek el. Ezen belül az eurós alapok 7,57, a forintos befektetési jegyek 0,68, a dolláros sorozatok pedig 5,15 százalékos veszteséget mutathatnak átlagosan. (Nem súlyozott, egyszerű számtani átlag.)

Fél év alatt az eurós alapok gyakorlatilag nem értek el hozamot, némelyik pluszban, némelyik mínuszban végzett, az átlag minimálisan negatív. (Az éven belüli hozamok a táblázatban nem évesítettek, az átlagokat azonban átszámoltuk éves szintre is.)

Csodálatos három hónap volt

De most következnek a jó hírek. Az eurós alapok három hónap alatt már 2,66 százalékos átlagos hozamot értek el, miközben mindegyikük eredménye pozitív volt. Ugyanez éves szinten ennek négyszerese, azaz 10,64 százalék.

A forintos alapok átlaga pedig fél év alatt 4,68 százalék volt, ami éves szinten már 9,36 százalék. Három hónap alatt pedig 6,37 százalékkal nőtt a befektetési jegyek árfolyama átlagosan, ami éves szinten 25,49 százalék. Ez csodálatosan hangzik, akár kárpótolhatná is a befektetőket az utóbbi bő egy év jelentős veszteségei ért. De sajnos ez csak három hónap.

Valószínűleg nem ismételhető meg

Azért nem szoktak éven belül kamatos kamatot számolni, mert semmi sem garantálja, hogy a következő negyedévekben is hasonló eredményeket tudnak majd elérni az alapok. Sőt jelen esetben nagyon valószínű, hogy csak valamivel szerényebbet. De a jelenlegi állampapírhozamokból az következik, nagyon valószínű, hogy a következő negyedév hozama is eléri vagy meghaladja majd legalább a 10-12 százalékot.

Malacperselyek. Nem mindenkinek volt malaca. Fotó: Pixabay.,com
Malacperselyek. Nem mindenkinek volt malaca. Fotó: Pixabay.,com

A dollárban denominált kötvényjellegű alapok fél év alatt évi 5,05, három hónap alatt pedig évi 19,82 százalékos hozamot értek el (természetesen dollárban). Ebben szerepe lehetett annak, hogy a dollárkötvények hozamai meghaladják az eurókötvényeké. De annak is, hogy tavaly év vége óta csillapodtak a kamatemelési várakozások, így emelkedett a dollárkötvények árfolyama.

Az utolsókból lesznek az elsők?

Távolról sem minden esetben igaz, de sokszor megfigyelhető, hogy valamelyik alap az utóbbi egy évben rossz teljesítményt ért el, három vagy hat hónap alatt viszont az elsők között van. Ez lehet például amiatt, hogy az alap sok hosszú futamidejű kötvény tart, amelyek árfolyama kezdetben nagyot esett. Az utóbbi hónapokban viszont szintén ezek emelkedtek a legjobban. A hosszú futamidejű sorozatok kockázata magasabb, érzékenyebbek a hozamok változására – mindkét irányban.

Devizában vagy forintban volt érdemesebb?

Vajon devizában vagy forintban volt érdemesebb megtakarítani az utóbbi egy évben? Ennek eldöntéséhez természetesen a devizahozamok hoz hozzá kell számolnunk a forint leértékelődését – vagy felértékelődését – is. Az euró egy év alatt 8,6 százalékkal lett drágább, viszont fél év alatt 3,8 százalékkal, három hónap alatt pedig 5,6 százalékkal esett az ára.

A dollár egy év alatt 12,1 százalékkal ment fel, viszont fél év alatt 9,2, negyedév alatt pedig 13,3 százalékkal értékelődött le a forinthoz képest. (Sokat erősödött a forint október óta.) Ha ezeket az értékeket is hozzáadjuk a hozamokhoz a, akkor az jön ki, hogy egy éves időtávon érdemes volt devizás kötvényalapot tartani, negyed év és fél év alatt azonban kiütéssel győzött a forint. Ezt ábrázolja a következő grafikon:

Kötvényjellegű alapok átlagos hozama forintosítva. Forrás: Bamosz, MNB, Privátbankár.hu számítás
Kötvényjellegű alapok átlagos hozama forintosítva. Forrás: Bamosz, MNB, Privátbankár.hu számítás

Melyik devizának kedvez a jövő?

De vajon mi várható a jövőben? Senki sem tudja. A forintkamatok nagyon magasak, de e sorok írásakor a forint is viszonylag erős, 384 forint körül van egy euró. A devizánk árfolyamát rengeteg tényező befolyásolhatja, amiket a lapok gyakran fel is sorolnak. Ilyenek:

  • A dollár árfolyama
  • A földgáz piaci ára
  • A kőolaj piaci ára
  • A Magyarországnak szánt európai uniós pénzek sorsa
  • A háborús feszültség
  • A magyar gazdaság teljesítménye
  • A magyar kamatok szintje
  • A külföldi kamatok szintje
  • A lakosság és az intézményi befektetők forintárfolyam-várakozásai
  • A hazai (és a külföldi) inflációs ráták
  • …és még más tényezők is.

Az biztos, hogy most valamivel erősebb a forint, tehát olcsóbbak a devizák, mit néhány héttel vagy hónappal ezelőtt, amikor bőven 400 forint felett volt az euró. Ha valakinek olyan tervei vannak, hoy devizával színesíti portfólióját, akkor ez a pillanat alkalmasabb, mint az utóbbi néhány hónapban bármikor.

Árfolyam

A magyar kormányzat azonban eléggé eltökéltnek látszik arra, hogy visszaszorítja az inflációt, ehhez pedig viszonylag erős vagy legalábbis csak mérsékelten gyengülő forintra van szükség. Így nagyon valószínű, hogy a magas forintkamat miatt a befektetők rövid és középtávon forint kötvényekkel és kötvényalapokkal járnak jobban, mint a devizásokkal.

Dől a pénz a kötvényalapokba

Januárban három százalékkal, 279 milliárd forinttal nőtt a magyarországi befektetési alapokban kezelt vagyon a Bamosz havi hírlevele szerint, így már 9569 milliárd forintot kezeltek.

A kötvényalapokhoz továbbra is özönlik a friss tőke, 161 milliárd forint érkezett, ami magasan kiemelkedő az egyes kategóriák között.

De csak a rövid futamidejű kötvényalapok esetében volt lényeges tőkebeáramlás, a hosszú és a szabad futamidejű kötvénykategóriákban gyakorlatilag nem volt tőkemozgás.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG