A világgazdasági viszonyok átalakulása a szemünk előtt zajlik. Nem volt olyan rég, hogy éveken át, látszólag tartós jelleggel, a „nagy mérsékletesség” jellemezte a fejlett piacgazdaságokat: inflációmentes gazdasági növekedés, különlegesen alacsony kamatszint mellett. Aztán kezdett túlfűtődni számos vezető ország és csatolt térsége gazdasági élete: 2019 végén már az volt a gyakori szakmai vitatéma, hogy Nyugaton is visszatérőben van az infláció, és recesszió jöhet. Ám a koronavírus-járvány jött, nagy leállással. A járvány az átlagosnál jobban sújtotta a szolgáltató ágazatokat, az emberi érintkezésektől erősen függő üzleti tevékenységeket, így a fejlett világot, ahol továbbá szigorúbbak voltak az emberi élet védelmében hozott korlátozó intézkedések, mint számos fejlődő országban.
A 2020 tavaszi bezárkózás egy időre megtörte az inflációs trendeket, de valóban csak átmenetileg. A védőoltások és a válságenyhítő állami támogatások nyomán a gazdasági aktivitás szintje gyorsan ismét emelkedni kezdett, olyannyira, hogy 2021 végétől mostanra évtizedek óta nem látott inflációs hullám érte el az Egyesült Államokat, Nyugat-Európát. 2021 végén már világos lett, hogy gondok vannak a kínálati oldalon az egész világon (például az integrált áramkörökkel, fémekkel, az extrém időjárás miatt a mezőgazdasági termékekkel, néhány fontos szállítási kapacitással), és a jóléti országokban túl nagyvonalúra sikerültek a válságenyhítő programok, vagyis a keresleti oldallal is baj lehet. Az inflációtól elszokott fejlett gazdaságokban ezért fokozatosan megszületett a felismerés: szigorúbb monetáris politikára és feszesebb költségvetésre lesz szükség. Ezzel persze romlani kezdtek a növekedési esélyek.
Erre jött a február 24-i orosz támadás, és különösen Európában az üzleti klíma gyors lehűlése. Azóta is minden újabb prognózis egyre gyengébb európai növekedési kilátásokat vázol fel, miközben az Egyesült Államokban is azon folyik a vita, hogy beállt-e már a technikai recesszió.
A Nyugat alkonya? A helyzet ennél sokkal összetettebb.
Az árak emelkedése és a növekedési kilátások romlása nem kizárólag a legfejlettebb térségek sajátja: mindez minden jelentősebb gazdasági-kereskedelmi térségre jellemző.
Az okok nem egyformák. A kínai növekedési ütem már korábban is kezdett mérséklődni, majd jött a vuhani járvány, és annak nyomán bekövetkezett a nagymértékű ütemesés a világ második (vagy számítási módtól függően akár legnagyobb) gazdaságában. A kínai befékeződést – részben joggal – az ottani sajátos járványügyi gyakorlattal kötik össze a kommentátorok, azonban már jóval a koronavírus-járvány kipattanása előtt szaporodó kétségek övezték a kínai gazdaság növekedési kilátásait. Nem véletlen, hogy a közgazdasági szakirodalomban éppen a kínai viszonyokra született meg a „közepes növekedés csapdája” nevű témakör: a fejlettség bizonyos küszöbértékét elérve egyre nehezebb a feljebb kerülés, mert például a máshol alkalmazott technológia átvétele, az élenjáró megoldások „lekoppintás” már nem olyan egyszerű, a korábbi bérelőny is kezd eltűnni. Ehhez az általános gondhoz társult aztán Kínában a járvány. Ezért is nehéz szétbogozni, hogy milyen okok állnak a növekedési ütem visszaesése mögött (eközben továbbra is mérési és adat-megbízhatósági problémák övezik az egypártrendszerű Kína hivatalos mutatóit).
Máshol is megszaporodtak a gondok. Pedig egy évtizede még a lomha Nyugat kontrasztjaként utaltak a BRICS-csoportra (amelyet Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika alkot). Ám idővel a valamikori nagy növekedési lendület ebben a körben is visszaesett, talán India kivételével. Pedig a nyugati gazdaságokat megrázó 2008-as válságot követően valóban úgy nézett ki, hogy a nyugati pénzgazdaságok csak küszködnek, ezek az „új erők” pedig lendületbe jöttek: innentől eredeztethető sok olyan vélemény, feltevés, hogy a pénzviszonyok túlfejlesztésébe bonyolódó nyugati gazdaságoknak leáldozik az ideje, és gyorsan eltolódnak az erőviszonyok az említett erőcsoport, és általában is a globális Dél javára.
2008 és 2012 az Eurózóna-országok zavarainak ideje. Ez az a helyzet, amikor a hatalomba sok év után visszakerülő Orbán Viktor meghirdeti a keleti nyitás politikáját. A magyar kormánypropagandában azóta is visszatérő toposz a „Nyugat hanyatlása”. Az ilyen nézetek megszaporodtak a nyugati társadalmakon belül is (Trump mozgósító erejét is részben ez adta). Ez lett az orosz agitprop meghatározó vonulata a (második) ukrajnai intervenció előtt, egészen a legutóbbi pillanatokig.
Csakhogy a BRICS-csoport fejlődési pályája nem folytatódott olyan szépen.
A tény az, hogy mindegyik elég jelentős mértékig függ a fejlett országoktól.
Kína a maga iparcikkeivel, Brazília mezőgazdasági cikkekkel, Oroszország a bányakincseivel nagyon ki volt téve a Nyugat vásárlásainak. És ezek a fejlődő országok legalább annyira függenek a nyugati technológiától, pénzügyi infrastruktúrától.
Éppen az orosz agresszióra 2022 márciusában és azt követően válaszként bevezetett nyugati gazdasági szankciók fokozatosan kibontakozó hatásai mutattak rá, hogy a fejlett nyugati technológia nélkül akadozik az orosz gépgyártás, a járműipar, a légiközlekedés, és ami talán a legfontosabb: a szénhidrogén kitermelése és szállítása. Az orosz gazdaságról közzétett hivatalos adatok ebben (sem) adtak kellő eligazítást, de nemcsak a manipulálási szándékok miatt. A korábbi gazdasági szankciókról tudható, hogy azok hatása folyamatosan bontakozik ki; a szankcionált fél (ezt láthattuk a volt keleti blokkban az érzékeny technológiák COCOM-listája idején) megpróbálkozhat importhelyettesítéssel, állami csempészettel, harmadik feleken keresztüli kikerüléssel, ám a behozatal pótlására fordított erőforrások nagyon hiányoznak a későbbi sikeres fejlődéshez (Bod, 2022. március 3., Gazdasági szankciók: mi célból, hogyan, meddig?).
A mostani orosz eset is ilyen. Az embargós listára tett modern nyugati technológia néhány hónapig még nem fogja vissza a gáz- és olajkitermelést, és a készlet nagyságától függően egy ideig nem okoz látható bajokat a közlekedésben, termelésben, a kutatási és fejlesztési ágazatban - ez félre is vezette a szankciók hatékonyságát vizsgálókat. Valóban, az orosz gazdaság 2022 februárját követő recessziója eleinte csekély volt. Igen ám, de a raktárkészletek kimerülésével a termelési bajok sokasodnak, hamarosan reménytelenné, de legalább is igen drágává válik a pótlás, az pedig tovább mélyíti a recessziót. Az importhelyettesítő gazdaságpolitika növekedés-lassító hatása nem azonnal mutatkozik meg, de középtávon nem lehet elkerülni az ütemvesztést, mert a jó, fejlett és megfizethető gép és technológia behozatalát csak kevésbé jó, kevésbé hatékony, de drágább jószágokkal lehet csak helyettesíteni.
Nem véletlenül ügyel Kína roppant mód arra, hogy az orosz féllel való rokonszenvezése ne legyen túl feltűnő, és hogy ne kerüljön szembe a Nyugattal. Érdemben nem is segítette ki eddig Oroszországot a háborújában, legfeljebb élt a kedvező lehetőséggel: a nyugati piac által nem igényelt orosz nyersanyagot árkedvezménnyel elfogadja. Ha van is leválási szándéka (’decoupling’), Kína hosszú-hosszú időkig igényli a nyugati felvevőpiacokat, és legalább ennyire a nyugati technológiát forrásként - és ez akkor is így van, ha számos ágazatban már a saját kínai technológia is élenjáró lett. De nem az összes fontos ágazatban.
Oroszország helyzete külön elemzést igényelne, hiszen termelési és kiviteli szerkezete révén roppant mód függ az európai felvevőpiacoktól. A kőolaj és különösen a földgáz kivitelének visszafogásával súlyos energiaellátási (továbbá: inflációs) gondokat képes okozni Európának, de ez kétélű fegyver, mert rövid- és középtávon egyszerűen nincs elégséges alternatív felvevőpiaca Európán kívül a gáz- és az olajipari termékek számára.
Nem szükséges végigtekinteni az összes említett ország belső gondjain; egészében elmondható, hogy mostanra komoly gondok gyűltek el a BRICS-országcsoportban - amelyet egyébként inkább az elemzői közösség, semmint az érintett országok tényleges összetartozás sorol egy kategóriában. Mindezen belső fejlődési gondokat tovább kuszálta a 2020 tavaszi pandémia, és annak nyomán a gazdasági leállás, és még tovább bonyolította a járvány akut szakaszát követő normalizálódás-helyreállítás országonként eltérő dinamikája.
A globális helyreállítási hullám váratlanul erős lett, de éppen a gyorsasága miatt ellátási hiányokat, és ebből következően árdrágulásokat hozott. Ismét csak elmondható, hogy az infláció nem csak és nem is főként a fejlett világ országait jellemzi, sőt – Kínától eltekintve – a közepesen fejlett és a gyorsabban fejlődő (emerging) országokban rendszerint még nagyobb a pénzromlás üteme. Mégis a globális hangulatot a mag-országokban zajló események, az ottani gazdasági jelenségek sokkal inkább meghatározzák, mint a pénzügyi-hatalmi centrumoktól távolabbi térségekben történtek. Érdemes ehhez megnézni, hogy az év első felének tényadatai alapján milyennek ítélte a világgazdaság fejlődési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap.
Az Egyesült Államok gazdasági növekedési mutatói némileg rosszabbak a világátlagnál, de karakterében nem térnek el attól. Az EU országai nem mind egyformán reagáltak az egymás utáni fejleményekre, de az uniós átlagnövekedéshez képest nem mutat egészében eltérő képet. A kínai növekedési adatok – ha tényleg ilyenféle lesz a gazdasági pálya – csak az európai adatok felől látszanak rendben lévőnek: a korábbiakhoz képest szerény a növekedés. A valamikor dinamikusnak növekvő BRICS-csoport kilátásai nem egyformák mindenesetre az ütem lecsökken. Az orosz gazdaság súlyos és elhúzódó válságba kerül a valutaalapi modellszámítások szerint – együtt a még nagyobb visszaesést elszenvedő Ukrajnával.
Az őszi hírek az Európát fenyegető energiaellátási veszélyekkel vannak tele. A veszély valóban nagy, de már a háború első félévében nagymértékben sikerült leszorítani az orosz gáztól és olajtól való függés mértékét, miközben az oroszoknak nem sikerült (nem is sikerülhetett) a korábbi nyugati keresletet megközelítő új partnereket találni az energiahordozók számára. A Kínát elérni képes újabb és nagyobb távvezeték csak terv: nehéz talajon, igen hosszú vezetéket kellene lefektetni – ez még a nyugati technológia mellett is roppant nagy feladat lenne.
Az elmúlt hetekben láthattunk meghökkentő áremelkedést a gáz, olaj, egyéb nyersanyagok világpiacán, ezek a tőzsdei árak lefelé is gyorsan képesek menni. Sőt immár megint az kezd gond lenni, hogy a romló gazdasági várakozások közepette lassan mérséklődni kezd az energiaigény világszerte, és azzal megint túlságosan leszalad az olajár. Ezért hihetőnek hangzik a Bloomberg információja, mely szerint az Egyesült Államok kormánya megkezdi vészhelyzeti olajtartalékának feltöltését, amennyiben a Brent ára a hordónkénti 80 dollár alá süllyedne, hogy stabilizálni lehessen az amerikai olajtermelés növekedését.
A nyugati gazdaságok többsége erősen diverzifikált szerkezetű, így egy vagy néhány termék árának megugrása nem okozhat túl nagy bajt. Ráadásul mind élelmiszerből, mind energiahordozóból kiviteli többlete van. Az európai gazdaságok élelmiszerből inkább kiviteli többletet, energiából nagy hiányt mutatnak, így az energiaátmenet idején egy ideig romlik a fizetési mérlegük, és ez gyengíti az eurót a dollárhoz képest. De az exportképességgel nincs különösebb baj, és az energia-alkalmazkodás a vállalati és háztartások körében már tavaly megkezdődött, amikor az energiaköltségek nekilódultak. Az uniós szintű inflációs ráta nagy, de a 8 vagy 9 százalék (nagy szórással) nem az a mérték, amit az Európai Központi Bank ne tudta fölösleges mély recesszió nélkül visszavinni 2023 közepén-végén az elfogadható 4 százalékos szintre.
Mindezek a prognózisok természetesen azon a feltevésen nyugszanak, hogy az európai peremvidéken újabb és még pusztítóbb konfliktusok nem törnek, nem lesz újabb világjárvány, nem következik be törés a kínai gazdaságban.
Akik azonban a nyugati hanyatlásról értekeznek, nem látszanak tudatában lenni annak, hogy az összes többi térségben nagy és tartós feszültségek gyűltek fel. A világgazdaság erősen integrált organizmus, és ennek nem a fejlett mag a legproblematikusabb régiója.
Ha a gazdasági és társadalmi fejlődés a korábbi irányzatok szerint halad, akkor persze a fejlett Nyugat részaránya lakosságban, termelési tényezőkben fokozatosan, de meglehetősen lassan mérséklődik. Az orosz támadás valóban nyitott egy új fejezetet, de annak lapjain nem a nyugati közösség országai állnak legelöl a fekete betűs hírek között.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Színes, látványos oktatásban lehet része az amerikai gyerekeknek a második Trump-ciklus alatt? 
