Infláció
Vásárló
Mennyibe kerül a farsangi fánk? Itt a februári nagybevásárlás ára
Gáspár András | 2013. február 13. 06:20
Alig emelkedtek az élelmiszerárak februárban, januárhoz képest legalábbis csak 31 forinttal kerül többe a Privátbankár Árkosara, háromból két helyen még kevesebbet is kell fizetnünk, mint egy hónappal ezelőtt. A farsangi fánksütésre készülőknek nem árt tudni: az élesztőpiacot letarolta a Budafoki, de az árakban meghökkentően nagy eltérések vannak.
Makro / Külgazdaság
Simor elárulta, hogy lehetne hozzányúlni a devizatartalékhoz
Privátbankár.hu | 2013. február 11. 12:00
A jegybank leköszönő elnöke szerint tovább csúszhat lefelé az ország a régiós gazdaságok ranglistáján. Simor András megvédte az inflációs célkövetés rendszerét, még ha hat év alatt egyszer sem sikerült összehozni a 3 százalékos célt. A tévhittel ellentétben nem lehet felemelkedni úgy, hogy közben elengedjük az árakat. A devizatartalék a mi biztosításunk - de lehetne éppen csökkenteni is.
Makro / Külgazdaság
5 százalék feletti emelést akar az MSZOSZ
Privátbankár.hu | 2013. február 6. 11:24
Az MSZOSZ szerint a kiskeresetűek kárpótlására nincs esély, gondjuk van az új Mt.-vel, és a cafeteria megemelt adóterhével. 5,2%-os emelést tartanak elfogadhatónak.
Vásárló
Púder és unortodoxia: befagyasztják az élelmiszerárakat Argentinában
Privátbankár.hu | 2013. február 5. 08:13
Argentína két hónapra befagyasztja az élelmiszerárakat, hogy megakadályozza a vágtató infláció kialakulását - jelentették be hétfőn hivatalosan Buenos Airesben.
Makro / Külgazdaság
GKI: a recesszió után stagnálás - ne másokat okoljunk emiatt
Privátbankár.hu | 2013. január 28. 07:24
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5 százalék körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés, az infláció viszont - mesterséges kormányzati lépések nyomán - jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul.
Állampapír / Kötvény
A mázlisták évi 10,2 százalékos állampapír-kamatot kapnak
Eidenpenz József | 2013. január 24. 17:30
Új inflációkövető Prémium államkötvényt bocsátanak ki 2018/I néven, amely az első negyedévben 8,0 százalékos kamatot fizet, negyed év után azonban ez várhatóan csökken majd. Akik korábban a 2015/J jelzésű papírt választották, nagyon jól jártak, mert nemrég évi 10,2 százalékra nőtt a kötvény kamatozása.
Vásárló
Egyre drágábbak és kisebbek a bevásárlókosarak
Privátbankár.hu | 2013. január 18. 14:52
Az élelmiszerpiac átalakult az elmúlt években: egyre kevesebb áru kerül a bevásárlókosarakba, de egyre többe kerül. De mire számíthatunk idén?
Karrier
Idén sem maradt el az év végi béremelkedés - 150 fölött az átlagos nettó
Privátbankár.hu | 2013. január 18. 09:14
A nemzetgazdaságban 2012 novemberében – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az éves infláció 5,2 százalékos volt novemberben.
Makro / Külgazdaság
A rezsicsökkentés majd letöri a csúcs-inflációnkat
Privátbankár.hu | 2013. január 15. 11:54
Az elemzők szerint az élelmiszerárak emelkedésének enyhülése, illetve a dohánytermékek, alkoholok vártnál kisebb árnövekedése miatt lett az előre jelzettnél alacsonyabb az infláció decemberben. Januárban a rezsicsökkentés és a bázishatások miatt nagyot esik majd a mutató.
Makro / Külgazdaság
Német adatok: a gazdaság kedvezőtlen környezetben is ellenáll
Privátbankár.hu | 2013. január 15. 09:56
Decemberben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Németországban az előző hónaphoz képest, az éves átlagos infláció 2 százalék volt, a német GDP pedig 0,9 százalékkal nőtt tavaly - közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Vásárló
A vártnál nagyobbat fékezett az infláció
Privátbankár.hu | 2013. január 15. 09:33
Decemberben a fogyasztói árak 5%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. Összességében, 2012-ben a fogyasztói árak átlagosan 5,7%-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva.
Makro / Külgazdaság
Ma megtudjuk, mennyivel ér kevesebbet a pénzünk
Privátbankár.hu | 2013. január 15. 07:18
A Központi Statisztikai Hivatal ma közli az infláció tavalyi, illetve a fogyasztói árak decemberi alakulását. Londoni elemzők inflációs előrejelzése 2012 decemberére 5,2-5,3 százalék.
Makro / Külgazdaság
A jegybank nem titkolózik: holnaptól többet tudunk az inflációról
Privátbankár.hu | 2013. január 14. 15:36
A Monetáris Tanács határozata alapján 2013. januártól havonta publikálja inflációs alapmutatóit a jegybank. Az eddig csak negyedévente, az inflációs jelentésekben megjelenő indikátorok kiemelt szerepet játszanak a monetáris politikai döntéshozatal során - a havi adatközlésnek köszönhetően jobban átlátható lesz majd, mi alapján döntöttek például az alapkamatról.
Vásárló
Drága új évet! Először kerül 17 ezer forintba a nagybevásárlásunk
Gáspár András | 2013. január 14. 12:58
Az év végi árcsökkenés elmaradt, az év eleji áremelkedés viszont nem, így közel 6 éve - a Privátbankár Árkosár felmérés kezdete óta - először emelkedett minta-élelmiszerkosarunk értéke 17 ezer forint fölé. A krumpli már kétszer annyiba kerül, mint tavaly.
Makro / Külgazdaság
Kéthavi csúcson a kínai infláció, jócskán drágult az élelmiszer
Privátbankár.hu | 2013. január 11. 09:03
Kínában a tavaly decemberi infláció hét hónapja a legmagasabbra szökött, elsősorban az élelmiszerárak emelkedése miatt, amit a szokatlanul hideg időjárás okozott.
Vásárló
Parányit bizakodóbbak lettünk
Privátbankár.hu | 2013. január 9. 15:06
A múlt év végén a háztartások jobbnak ítélték saját anyagi és az ország gazdasági helyzetének jövőbeli alakulását.
Makro / Külgazdaság
Minimumon az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2013. január 4. 12:31
Az euróövezetben gyakorlatilag a novemberivel egyezett meg a 2,2 százalékos decemberi infláció mértéke.
Makro / Külgazdaság
Riasztási küszöbön a német infláció
Privátbankár.hu | 2013. január 2. 14:46
Németországban éves szinten 2,1 százalékra gyorsult az infláció decemberben a novemberi 1,9 százalékról.
Makro / Külgazdaság
Hogy a csodába lett Brazília a világ 6. legerősebb gazdasága?
Siklós András | 2012. december 26. 14:00
Európában nincs nagyon szem előtt, pedig Latin-Amerika és a BRICS országok vezető gazdasági állama, maga mögé szorítva Olaszországot, Angliát, Indiát és Oroszországot is. Brazília szép csendben felnőtt a világ hatodik legerősebb gazdaságává.
Vásárló
Orbán: lesz gázárcsökkentés, van hozzá eszközünk
Privátbankár.hu | 2012. december 21. 10:51
Orbán Viktor szerint az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik 2013-ban a minimálbér, a rezsiköltségek csökkentésével ugyanis a pénzromlás üteme is alacsonyabb lesz. A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is szorgalmazta, hogy a kis- és középvállalkozások alacsonyabb kamattal juthassanak hitelhez.
Karrier
Honnan lesz pénz a megemelt keretszámú egyetemistára?
Privátbankár.hu | 2012. december 20. 16:15
Részben átcsoportosítással biztosítható jövőre a többlettámogatás a felsőoktatásban - mondja a költségvetésért felelős helyettes államtitkár.
Makro / Külgazdaság
Ma kiderül, mire számíthatunk jövőre
Privátbankár.hu | 2012. december 20. 07:22
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma teszi közzé új inflációs jelentését, amiben részletes elemzést ad a várható makrogazdasági folyamatokról.
Makro / Külgazdaság
Oszkó: a látszatmegoldások miatt még mélyebbre is süllyedhetünk
Privátbankár.hu | 2012. december 19. 12:12
A magyar gazdaság tartós pangást fog mutatni a következő években és a 2013-ra várt visszaesés után sem várható 1 százalékot meghaladó növekedési ütem - mondta Oszkó Péter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Karrier
2013-ban megint csökken a reálbérünk
Privátbankár.hu | 2012. december 19. 11:02
A fejlődő piacgazdaságokban hatalmas fizetésemelések várhatók. Ázsiában lesz a legnagyobb a fizetések növekedése. A legnagyobb országok közül Indiában 10,5, míg Kínában 9,5 százalékos lesz a bérek átlagos emelkedése.
Makro / Külgazdaság
Valami még van a kormány tarsolyában?
Privátbankár.hu | 2012. december 19. 10:00
A gazdaságkutatók és a jegybank is módosított októberben kiadott inflációs és GDP prognózisán, jobbára rontottak a várakozásokon, a kormány azonban egyik adat előrejelzésén sem változtatott. Miközben a GDP növekedéssel kapcsolatban a kormány nagyon pozitív eredményt vár jövőre, a gazdaságkutatókhoz képest, addig az inflációval kapcsolatban az egyik legborúsabb előrejelzést a kormány adta. Lehet, hogy még készülnek valamire?
Makro / Külgazdaság
Simor: ha Mikes Kelemennek néznek, nehéz együttműködni
Privátbankár.hu | 2012. december 18. 16:11
A jegybank rontott a növekedési előrejelzésein, de az inflációs várakozásai valamivel jobbak, mint ősszel. Simor András szerint egy működő gazdaságban nem lenne szükség arra, hogy kormány külön megállapodásokat kössön a nagyobb cégekkel.
Makro / Külgazdaság
Jó hírek jöttek Washingtonból
Privátbankár.hu | 2012. december 14. 16:34
Amerikában lassult az infláció és nőtt az ipari termelés novemberben. Mindkét adat régen volt ilyen kedvező.
Makro / Külgazdaság
Miközben csökkent az uniós infláció, gödörben a foglalkoztatottság
Privátbankár.hu | 2012. december 14. 13:04
Miközben az euróövezetben 2006 óta a legalacsonyabb a foglalkoztatottság, csökkent novemberben az euróövezeti és az uniós éves infláció. Magyarországon a legmagasabb az infláció az Unióban.
Makro / Külgazdaság
6 százalék alatti alapkamattal mehetünk szilveszterezni
Privátbankár.hu | 2012. december 14. 07:29
Valószínűleg újabb kamatcsökkentést jelent be idei utolsó, jövő heti ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, de utána már lassulhat az enyhítési ciklus üteme - jósolták csütörtöki előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
Személyes pénzügyek
Beolvasott a kormánynak az Autonóm Szakszervezetek vezetője
Privátbankár.hu | 2012. december 12. 16:41
A 93 000 forintos minimálbér 5000 forintos emelésével kicsit segít a legkisebb keresetűeknek, de ez nem megoldást, mert a létminimum és a minimálbér nettója között egyre nagyobb a különbség - mondja Borsik János.
Pénzügyi szektor
A jegybanknak a másodkörös hatásokkal óvatosnak kell lenni
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 16:07
Óvatos, prudens monetáris politikát kell folytatnia a jegybanknak az előttünk álló időszakban, és el kell kerülni, hogy a forint esetleg hirtelen és jelentősen gyengüljön - mondta Bártfai-Mager Andrea, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja kedden a Napi Gazdaság című napilap konferenciáján, Budapesten.
Makro / Külgazdaság
A tervezett rezsicsökkentés jó adatokat hozhat jövőre
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 12:15
Jövőre jelentősen mérsékelheti a fogyasztói árindexet a lakossági gáz és villamos energia árának januártól tervezett 10 százalékos csökkentése a megkérdezett elemzők szerint, akik 4,1, illetve 4,4 százalékos éves átlagos inflációval számolnak 2013-ban az idei 5,7 százalékra várt árindex után.
Makro / Külgazdaság
Londoni elemzők szerint egyre kevésbé fontos a jegybanknak az infláció
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 11:23
Londoni elemzők szerint a vártnál alacsonyabb inflációs adat nem lesz hatással a kamatdöntésre. Úgy vélik, hogy a nyári aszály hatása még nem jelentkezett.
Deviza / Áru
Erősödött a forint az inflációs adatra
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 10:00
Határozott erősödéssel reagált a hazai deviza arra a hírre, hogy novemberben az erős várakozásoknál is jobban esett az infláció Magyarországon.
Makro / Külgazdaság
Meglepően nagyot esett az infláció - még mindig a tojás húzza az élelmiszerárakat
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 09:13
Novemberben a fogyasztói árak 5,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. A ruházkodási cikkek árai csak kis mértékben emelkedtek.
Makro / Külgazdaság
Fontos hír jön órákon belül
Privátbankár.hu | 2012. december 11. 06:38
A KSH ma teszi közzé a novemberi inflációs adatot. Londoni elemzők szerint jelentősen lassult az éves infláció üteme , a legborúlátóbb prognózisban 5,6 százalékra csökkenő infláció szerepel novemberre.
Vásárló
Árkosár: már száguld a krumpli ára - vigyen nagyítót a bevásárláshoz
Gáspár András | 2012. december 10. 16:03
A karácsonyi rohamra kisebb áremeléssel készültek a hipermarketek, december elején egyelőre csak az ajándéknak való árukat próbálják fokozottan a vevők bevásárlókocsijába tolni. A krumpli ára rohamtempóban halad a 200 forintos jóslat felé - aki pedig spórolni akar, alaposan nézze meg az apróbetűs egységárat.
Makro / Külgazdaság
Felgyorsult az infláció a fejlett országokban
Privátbankár.hu | 2012. december 4. 15:31
Elsősorban az energia drágulása miatt, árnyalatnyit tovább gyorsult a fogyasztói árak növekedési üteme a fejlett országokban októberben.
Makro / Külgazdaság
Semmi jóra ne számítsunk: kezdhetünk félni a stagflációtól
Privátbankár.hu | 2012. december 3. 07:32
Az idei 1,5 százalékos visszaesés után, várhatóan jövőre sem nő a gazdaság, az infláció pedig a 2012. évi 5,9 százalékról alig, csak mintegy 5,5 százalékra csökken jövőre, így stagfláció alakul ki 2013-ban - közölte legfrissebb prognózisában a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Vásárló
"Nem lesz gázáremelés" - mennyire drága valójában a magyaroknak a gáz?
Eidenpenz József | 2012. november 30. 14:27
Úgy tűnik, nem lesz gázáremelés a közeljövőben, ami jó hír a lakosságnak. Az itteni árak a statisztikák szerint nagyjából megfelelnek az európai átlagnak, vannak nálunk jóval alacsonyabbak és magasabbak is - más a helyzet azonban a bérekhez viszonyítva. Akkor egyből az élvonalba, a drágább országok közé kerülünk - van, ahol csak a fizetésnek csak negyedakkora részét kell gázra vagy áramra fordítani, mint nálunk.
Állampapír / Kötvény
Kezdősarok: Így érdemes nyugdíjra, lakásra hosszú távon félretenni
Privátbankár.hu | 2012. november 30. 06:20
Aki lépésről lépésre, egy életen át gyűjtögeti megtakarításait valamilyen nagyon fontos célra, hosszú távra, annak nemigen szabad kockáztatnia. De az sem feltétlenül megoldás, ha megtakarított pénzét beteszi az első bankba. A mai magas infláció mellett nem mindegy, mennyire versenyképes a kamat, kell- e adózni, és az sem, hogy hányszor kell egy évben ránéznünk. Szerencsére létezik adókedvezmény, inflációkövetés és újrabefektetés is.
Vásárló
Nem fogyaszt a magyar: spórolunk szinte mindenen
Zsiborás Gergő | 2012. november 26. 11:24
Szeptemberben 3,1%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egyre többet rendelünk a neten, ruhából pedig inkább a használtat vesszük. Hiába jön a karácsony, a fogyasztás még jobban visszaeshet, egyes élelmiszerek még tovább drágulhatnak év végéig. Nem fogyasztunk - de miből fogyasztanánk?
Részvény / Deviza / Áru
Mi lesz jövőre? Csodálkoznának, ha a forint tovább erősödne
Privátbankár.hu | 2012. november 23. 06:20
Bár törékeny és bizonytalan még a növekedés, óvatosan optimisták az ING IM szakértői a világgazdasággal kapcsolatban, és alapvetően kockázatkedvelő üzemmódra kapcsoltak. Bíznak egyes feltörekvő piacokban,mint a BRIC-országokban. Csodálkoznának, ha a forint tovább erősödne, a hazai részvényektől és kötvényektől is csak szerény hozamot várnak jövőre.
Karrier
Szeptemberben is komolyan csökkentek a reálbérek
Privátbankár.hu | 2012. november 20. 09:51
A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a KSH által megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit szeptemberben, miközben az infláció 6,6 százalékra rúgott.
Vásárló
Rosszabbul élünk, mint négy éve? Nagyon rezeg a léc
Eidenpenz József | 2012. november 20. 07:08
Euróban számolva négy év alatt a hazai bérek kissé tudtak növekedni, forintban is pár százalékponttal meghaladták az inflációt. A nyugdíjak viszont már csak tizedszázalékpontokkal. Négy év alatt kivétel nélkül mindegyik kelet-európai EU-s országban jobban nőttek a bérek, mint nálunk, és kilenc év alatt is csak Lengyelország maradt le tőlünk egy kicsit.
Makro / Külgazdaság
Amerikai vegyesvágott a piacoknak
Privátbankár.hu | 2012. november 15. 15:43
Az amerikai munkaügyi minisztérium jelentése szerint októberben lassult az infláció, az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma pedig nőtt a múlt héten. A New York-i régióban tovább csökkent a feldolgozóipari aktivitás.
Makro / Külgazdaság
Bírálta a kamatcsökkentéseket az MNB alelnöke
Privátbankár.hu | 2012. november 15. 14:01
Veszélyezteti a jegybank árstabilitás fenntartására vonatkozó elsődleges megbízatásának teljesítését, hogy a monetáris tanács a romló inflációs kilátások ellenére kamatcsökkentési ciklusba kezdett - mondta Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke a Dow Jones hírügynökségnek.
Makro / Külgazdaság
Az Unióban nálunk a legmagasabb az infláció
Privátbankár.hu | 2012. november 15. 12:50
Az euroövezeti infláció éves drágulási üteme a várakozásoknak megfelelően, a szeptemberi 2,6-ról 2,5 százalékra mérséklődött októberben. Az egész Unióban viszont nálunk a legmagasabb az infláció.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Megrendezték Egerben a Shotokan Karate Liga Nemzetközi Bajnokságát
19:47
-
Megjelent az új méh állatjóléti támogatási konstrukció
18:43
-
Nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartoznak Magyarország zöld átállással összefüggő eredményei
18:36
-
Harminc éve hódítják meg a Bükköt a túrázók
18:19
-
KSH: októberben a bruttó átlagkereset 637 200 forint volt, 12,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
08:50
legolvasottabb
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
-
Ledőlt egy tabu Kijevben – végjátékához közelít az ukrajnai háború
2024. december 3. 18:31
top 24
-
Olaf Scholz: Jóval nagyobb a támadás mértéke, mint azt gondoltuk
2024. december 21. 12:46
-
„Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
2024. december 21. 14:35
-
Magyar Péter megijesztette Orbán Viktort? A nevét sem ejtette ki a miniszterelnök
2024. december 21. 13:18
-
Ausztriában már megkapták levelüket a szír menekültek
2024. december 21. 15:59
-
Robert Fico korrupcióval vádolja Zelenszkijt
2024. december 21. 15:44