6p

Tavaly nyáron készült csepeli összefoglalónkban azt rögzíthettük, hogy legnagyobb szigetünkön lehetett a legalacsonyabb átlagáron lakóingatlant venni a fővárosban. Jelentjük, a helyzet változatlan 2024 első heteiben. A kínálat viszont erősen szűkült, ami az eladóknak kedvez - derül ki sorozatunk újabb részéből.

Majdnem 35 millió forint jött ki, ennyi pénzért egy átlagos méretű (56-57 négyzetméteres) panelt írathatunk a nevünkre. A szomszédos városrész, Pesterzsébet viszont a négyzetméterárakat nézve olcsóbb, ott csupán 590 ezer forintba került egy négyzetméter és így egy 60 négyzetméteres otthonért átlagosan 35,6 millió forintot kell kiadni, legalábbis ezt rögzítette a Duna House a saját hálózatán belül eladott ingatlanoknál. Nyilván ez sem a teljes igazság, más hálózatok vagy a kisebb, független közvetítőirodák finomíthat a képet, de a nagyságrendek megfelelnek a valóságnak. 

Még jó áron lehet eladni a felújított panelt Csepelen is. Fotó: pixabay
Még jó áron lehet eladni a felújított panelt Csepelen is. Fotó: pixabay

Tavaly július végén kicsit több mint 700 lakásból lehetett válogatni, ennek fele panel volt, negyede pedig 1981 előtt épült, vagyis felújítás hiányában kifejezetten elavult műszaki állapotú, ezért csak nyomott áron eladható. A panelek többsége a központi részen vagy a Duna soroksári ágához közeli környéken épült, a folyóhoz közelebbi tömböknél már megfigyelhető, hogy voltak panelprogramosok is, vagyis olyanok, amelyeknél az ablakokat kicserélték, felrakták a külső szigetelést és a gépészetet is megújították.

Most február elején csak mintegy 550 lakás van a kínálatban, ennek kevesebb mint fele, 220 tartozik a panel kategóriába, 78 csúsztatott zsalus, a többi tégla lakás. Az a legvalószínűbb, hogy a kínálat jelentős csökkenése mögött az a tulajdonosi megfontolás állhat, hogy érdemes inkább levenni pár hónapra a hirdetési piacról abban reménykedve, hogy a megemelt támogatásokat felhasználók most már megjelennek és ha nem is magasabb, de legalább nem egy lefaragott áron megveszik a lakást. Persze, lehettek adásvételek ősszel és télen is, de csak pár tucat vagy még annyi sem, a visszaesés országos volt az utolsó 4-5 hónapban.

Értékbefolyásoló tényezők Csepelen

  • központtól való távolság
  • a Dunától való távolság
  • családi házas övezet vagy lakótelep
  • panelprogramos-e a lakótelepi ház
  • társasházon belüli elhelyezkedés/tájolás
  • van-e tároló helyiség
  • van-e garázs vagy gk.beálló
  • belső felújítás időpontja és kiterjedtsége

Csepelen – akárcsak fél évvel ezelőtt – most is többnyire a nagyobb házaktól szabadulnának manapság a tulajdonosok. A Királyerdő nevű környéken elég sok ilyet kínálnak viszonylag nagyobb telekkel. Általában túlméretesnek bizonyult ingatlanok ezek, amik sokszor 4-5 szobásak, nagy terasz, néha még medence is van hozzájuk, az udvaron a melléképületben 2-3 autó is elfér. Elég nagy a szórás, az ottani házakat 650-900 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik – vélhetően elég régen, kitartóan, reménykedve, hogy nem kell 10 százaléknál többet engedni az árból.

Egyébként 260 családi ház és 101 ikerház keresi gazdáját. Csaknem 100 ezek közül felújított vagy újszerű, tehát előnyben van a korszerűtlennek szemben, legalábbis eladási szempontból. Nagyon nagy részük gázkazános, ami már meghaladott technológia, s csupán hat tudott napelemet is felmutatni.

Új társasházi beruházások nem nagyon indultak az elmúlt pár évben, így nincs mihez viszonyítani a használtakat, mint más alpiacokon. Két évvel ezelőtt viszont elkészült a Szabótelepi Revitalizációs Program, amely módosította Gubacsi hídtól nem messze található Szabótelep építési szabályzatát, így lehetővé vált magasabb, több lakásból álló társasházi épületek megvalósítása. Ez ösztönzőleg hatott a kivitelezőkre, és fokozatosan elkezdődött a városrészi ingatlanok felvásárlása. Tavaly az év végén lezárult a „Csillagtelep szociális célú rehabilitációja” című komplex városfejlesztési program is: felújítottak 11 panelépületet, ezzel 740 csepeli család számára váltak komfortosabbá a mindennapok, csökkentek az energiaköltségek, és az érintett ingatlanok felértékelődésére is számítani lehet.

Közvetve befolyásolja a használt ingatlanok értékét, hogy három és fél éve felújították a Csepel Plazát és létesültek új szupermarketek is, megépült egy sportcsarnok és tavaly júliusban átadták a Kolonics György Szabadidőközpontot. Lökést adhat a szigetnek, ha az északi csúcson valóban létrejön az a hatalmas szabadidőpark, amit évek óta ígérget a kormány. Ez azonban a jelenlegi információk szerint nem idén valósul meg.

A Duna soroksári ága felőli oldalon még évekkel ezelőtt kikapcsolódásra alkalmas sétányt adtak át. A Budafokkal szemközti oldal fejlesztése azonban várat magára, a középtávú tervek között szerepel egy rév kialakítása, így a sziget megközelítése fejlődhet. És végül növelné a jólétet és az ingatlanok értékét, ha gyorsabban és korszerűbb HÉV-szerelvényeken lehetne bejutni a belvárosba, de erre pár évig még biztos nem kerül sor, mert a mostani megszorítások eleve minden ilyen jellegű fejlesztést több évvel eltoltak.

Fontos megjegyzés: A lakóingatlanok esetében a szakemberek a legtöbbször az úgynevezett piaci összehasonlító módszert alkalmazzák. Itt egyebek mellett az elhelyezkedést, a típust, a méretet, a műszaki állapotot, a hasonló paraméterekkel bíró ingatlanok lezárult tranzakciója során kialakult árat (és nem a kínálati/hirdetési árat), az értékesítési időpontot, a megközelíthetőséget, a fizikai és szociális infrastrukturális ellátottságot, a finanszírozottsági adottságokat (hitelek, jelzálog), a tulajdonjogi hátteret és a hasznosítási lehetőségeket veszik figyelembe. 

Lehetnek kevésbé számszerűsíthető tényezők is. Ilyen például az, hogy ha eladók vagyunk és tudjuk, hogy az adott környéken jelentős fejlesztések lesznek, új áruház, szabadidőközpont, iskola, park, elkerülő út lesz mondjuk 3 éven belül vagy ellenkezőleg: kiderül, hogy elmaradnak ezek a beruházások, esetleg lebontanak használaton kívüli ingatlanokat. 

------------
Az ebben a cikkben megjelölt ingatlanértékek közelítőek, nem helyettesítik a hivatalos értékbecslést és nem képezhetik semmilyen jogügylet alapját. Az értékek megjelölésénél és az értékmódosító tényezőknél az értékbecslési szakma által elfogadott általános szempontokat vettük figyelembe, azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes ingatlannal kapcsolatban felmerülhetnek más körülmények is, amelyek befolyásolhatják annak értékét. 

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat többi cikkét itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG