4p

Több olyan termékkategória is volt márciusban, amelynek csökkent az ára az előző hónaphoz képest, köztük a tejtermékek és a vaj, amelyek 3-3,7 százalékkal lettek olcsóbbak – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közzétett inflációs adatokra reagálva. „Már márciusban is találkozhattunk ennél nagyobb akciókkal, fontos azonban, hogy az inflációs adatokban a termékek alapárát látjuk, tehát akkor tapasztalhatunk majd a mostaninál jelentősebb mérséklődést, ha nem akciósak lesznek a termékek, hanem tartósan alacsonyabb lesz az áruk” – tették hozzá.

Az élelmiszerek tavaly márciushoz képest 42,6 százalékkal drágultak, az áremelkedés éves összehasonlításban már harmadik hónapja lassul. Bár vannak olyan termékek, amelyek olcsóbbak lettek márciusban, 2023 februárjához képest összességében 1,5 százalékkal lettek drágábbak az élelmiszerek.

„Vannak olyan élelmiszer-kategóriák, amelyek termékei némileg többe kerülnek februárhoz viszonyítva, azonban mindinkább kirajzolódik a tendencia, hogy a háztartások számára vélhetően már nem nő tovább a bolti élelmiszer-vásárlás terhe” – mondta Héjja Csaba szenior elemző.

A tej és a vaj is olcsóbb lett. Fotó: Depositphotos
A tej és a vaj is olcsóbb lett. Fotó: Depositphotos

Az élelmiszerek havi átárazódásának mértéke a tavalyi azonos időszakban mért 2 százalékról mérséklődött 1,5 százalékra 2023 márciusában.

„Ez egyrészt azt mutatja, hogy a boltokban a szokásos első negyedéves áremelések kisebb mértékűek voltak, másrészt pedig alátámasztja, hogy a tavaly tapasztalt folyamatok ellenkezőjét láthatjuk, és mérséklődhet az élelmiszer-vásárlás terhe a háztartások számára, amennyiben emelkedik a jövedelmük” – magyarázta a szakértő.

A friss adatokat havi összevetésben vizsgálva hozzátette, februárhoz képest az átlag 1,5 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett a friss zöldségek, például a sárgarépa, valamint a gyümölcsök és az édességek ára. Előbbi két kategória esetében ez a szezonalitás eredménye, az utóbbinál pedig a cukor és a kakaóbab emelkedő világpiaci árára vezethető vissza. Szintén az átlagnál jobban, 1,5-2 százalékkal drágultak az italok. „A borok például azért, mert lassan piacra kerülnek az új évjáratok, amelyek a nagyobb előállítási költség miatt már magasabb áron lesznek elérhetők. De jelentősebb, az előző havi 6 százalék után újabb 5 százalékos dráguláson esett át sokak kedvence, a kávé is” – fejtette ki Héjja Csaba.

Az élelmiszerek drágulásának éves ütemével kapcsolatban az elemzők rámutattak, egy átlagos bevásárlás 42,6 százalékkal kerül többe, mint tavaly márciusban, de a kenyér, a tejtermékek vagy épp a sajt akár 50 százalékkal is drágább az egy évvel ezelőttihez képest. A szakértők várakozásai szerint júliustól ezek a számok várhatóan lényegesen alacsonyabbak lesznek, mert tavaly tavasszal már jelentősen emelkedtek az árak a boltokban. „A mai árakat pedig már ezekhez viszonyítjuk”.

„Az elmúlt években tapasztalt sokkhatások alkalmazkodásra sarkallták az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozásokat” – mutatott rá Héjja Csaba, ide sorolva, hogy manapság nagyobb készlettel dolgoznak a vállalkozások, hogy biztosan rendelkezésre álljanak a gyártáshoz szükséges alapanyagok.

„Ezek a készletek pedig a csökkenő bolti kereslet miatt lassabban apadnak. Így alakul ki az a helyzet, hogy a bolti árak lassan tudják lekövetni az alapanyagárak csökkenését, hiszen a feldolgozók magasabb áron beszerzett készletből dolgoznak. Az alapanyagárak csökkenésének is ez az egyik oka”.

Az élelmiszerárak alakulását előre jelezheti, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) élelmiszerár-indexe jelenleg 22 százalékos drágulást mutat, ami gyakorlatilag a 2021 áprilisi szinttel egyezik meg. „Ez, valamint a forint főbb devizákkal szembeni erősödése, a gáz és egyéb nyersanyagok árának esése továbbra is a csökkenés felé tolja az élelmiszerárakat. De hangsúlyoznunk kell azt is, hogy például a kenyér kilója nem lesz újra 400 forint” – fogalmaztak a bank elemzői.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak azt a sok meg nem született gyermeket sajnálja a professzor, akinek az intézetét államosították
Csabai Károly | 2025. január 11. 13:41
Ezt is mondta többek között Dr. Kaáli Nagy Géza a Klasszis Klubban. Az elsőként államosított Kaáli Intézetek alapítójával és vezetőjével – aki ma már a dörgicsei Kaáli Autó-Motor Múzeum büszke tulajdonosa – való beszélgetés több szempontból is aktuális volt. 2024 úgy telt el, hogy számtalan alkalommal kongatta a vészharangot nyílt leveleiben, amelyekben a hazai meddőségi szektor égető problémáira hívta fel a figyelmet. Donald Trumpról meg azért beszélgettünk a január 20-ai beiktatása apropóján, mert a professzor ötven évig élt az Egyesült Államokban, és személyesen is ismeri a régi-új amerikai elnököt. Természetesen a dörgicsei Kaáli Auto-Motor Múzeumról is szót ejtettünk, amely hihetetlen kincseket rejt, és kis idő alatt Magyarország egyik legfelkapottabb múzeuma lett. Az ötödik évfolyamban járó Klasszis Klub Live 67. adását most vissza-, illetve megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja. 
Makro / Külgazdaság Európa hamarosan nagyon rossz híreket kaphat
Privátbankár.hu | 2025. január 11. 10:58
Hamarosan megszólal az IMF.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt kapott a magyar kormány Németországból
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 13:46
Nőtt a bejelentett csődök száma tavaly Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Ez lehet Joe Bidenék utolsó intézkedése
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 11:18
Keresztbe tennének az Egyesült Államok ellenfeleinek, ám az egyik techcég hevesen tiltakozik.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György még a távozása után is fog kísérteni?
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 11:02
A jelenlegi jegybankelnök regnálása idején az MNB monetáris tanácsába került személyek az utódja, Varga Mihály munkába állása után még másfél hónapig többségben maradnak.
Makro / Külgazdaság Megszólaltak Amerikában, de mit szól majd ehhez Matolcsy György és Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 10:29
Elhúzódhat a kamatvágás a tengerentúlon, ez pedig nem jó hír a magyar jegybanknak sem.
Makro / Külgazdaság Érdemes még pénteken teletankolni az autót, mutatjuk, miért!
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 09:54
Szombaton ismét új árakkal találkozhatunk a benzinkutakon.
Makro / Külgazdaság Robert Fico fenyeget: lépnek, ha nem lesz megoldás a gáztranzitra
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:31
Szlovákia az uniós döntéshozatalban is vétózhat.
Makro / Külgazdaság Kibertámadás alatt áll Szlovákia
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 16:33
Sajtóinformáció szerint több millió dollárt követelnek a kormánytól. 
Makro / Külgazdaság Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 13:18
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG