Hirdetés
Hirdetés

Megvan, ki nyerte a Népstadion környékére kiírt tervpályázatot

2012. augusztus 08., 12:58
MTI

A Pomsár és Társai Építészeti Iroda nyerte a Népstadion környéki terület rekonstrukciójára, benne a Budapesti Olimpiai Központ kialakítására kiírt tervpályázatot.

A győztes pályadíj egyébként 3 és fél millió forint volt. A Népstadion környéki terület rekonstrukciós munkái több ütemben, 2012-től 2020-ig valósulnak majd meg. Az első ütemben a mai igényeknek megfelelő, korszerű labdarúgó stadiont kell kialakítani úgy, hogy atlétikai versenyeket továbbra is lehessen benne rendezni. A tervpályázaton második lett a Mérték Építészeti Stúdió  2,7 millió, míg harmadik a SAGRA Építész Kft. 2,3 millió forintos pályadíjjal.

Júniusban Vígh László kormánybiztos bejelentette, hogy 2014 elején indulhat el a stadion építése. Ezt megelőzően várják az ötleteket arra, hogy hol lehet majd parkolni és miként lehet megközelíteni az arénát. A tervpályázat nyerte már megvan, 2013 végéig a kivitelező is meg lesz, így ha tartják a menetrendet, akkor 2014 elején megkezdődhet az új stadion építése, amelyet 2016-ban adnak majd át.

Hirdetés

10 millió forint az álomotthonhoz

Lakásvásárlás előtt állsz és a legkedvezőbb kölcsönt keresed? Lakáshitel kalkulátorunk segít dönteni! 20 éves futamidővel 10 millió forintos hitelt az alábbi konstrukcióval vehetsz fel, ha fontos a törlesztőrészlet nagysága: az egyik legkedvezőbb ajánlatot jelenleg a K&H Bank üzleti feltételű lakáshitele nyújtja 53 283 forintos induló törlesztőrészlettel és 2,76 százalékos induló THM-mel. Ezt a CIB Bank lakáskölcsöne követi 2,81 százalékos THM-mel és 54 305 forintos törlesztőrészlettel, utána pedig az Erste Bank lakáscélú hitele 54 613 forintos törlesztőrészlettel és 2,87 százalékos THM-mel. Szintén kedvező a Raiffeisen Bank lakáshitel ajánlata: 56 923 forintos induló törlesztőrészlet és 3,34 százalékos kezdő THM-mel kínálja a bank a kölcsönt. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ez lehet a közeljövő legizgalmasabb befektetése - de még túl sok a kérdés

Ez lehet a közeljövő legizgalmasabb befektetése - de még túl sok a kérdés

A Magyar Nemzeti Bank az elsők között hoz létre elkülönített zöldkötvény-portfóliót devizatartalékában. A jegybank jó érzékkel időzített akciója ráirányítja a figyelmet egy gyorsan növekvő, de egyelőre nem kellőképpen szabályozott területre, amely nemes célt szolgál, de számos kérdést is felvet.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?