Hirdetés
Hirdetés

Rengeteg magyarnak járhat több tízezer forint - neked eszedbe jutott igényelni?

2018. február 03., 12:45

Az év első hónapjaiban több tízezren felejtik el igénybe venni a családi kedvezményt.

Az NGM közleménye szerint érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével növelten utalni.

Hirdetés

Annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolni. Így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.

A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent. A családoknál maradó jelentős összeg ellenére a korábbi évek tapasztalata alapján több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni. Míg 2017. áprilisában mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig januárban csak 729 ezer.

A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat. Az adóhivatal legújabb szolgáltatása, az adóelőleg-nyilatkozat alkalmazás ITT érhető el. >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Te mit csinálsz, ha elromlik otthon a hűtő, mosógép?

Te mit csinálsz, ha elromlik otthon a hűtő, mosógép?

Műszaki cikkek vásárlásánál nagyon figyelnek az energiahatékonyságra a magyarok, és ez akkor is kitartanak, ha meghibásodik a készülék. Ugyan hazánk nem jár élvonalban az elektromos hulladékok mennyisége terén uniós viszonylatban. Érdemes megjavíttatni az elromlott készüléket, hogy minél kevesebb elektromos hulladékkal terheljük a környezetet.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?