4p
Ijesztően kiegyensúlyozott volt az adatkiadásról szóló népszavazás, de végül nagyjából mindegy is, mit gondolnak a hollandok: a kormány eltökélte, hogy keresztülveri a „Nagy Testvér”-törvényt, így május elsejétől szabad kezet kapnak a titkosszolgálatok. A népszavazást annak ellenére tartották meg, hogy előre eldöntötték, hogy figyelmen kívül hagyják az eredményt. Mit szól majd ehhez Brüsszel?
Sybrand Buma, a CDA párt elnöke. Forrás: Wikimedia Commons

A holland helyzetet látva óhatatlanul a fülünkbe csengenek Benjamin Franklin szavai: Azok akik feladnák alapvető szabadságukat egy ideiglenes biztonságért, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot. Hollandiában tegnap tartottak népszavazást egy új, „Nagy Testvér”-törvénynek is nevezett javaslatról, amely gyakorlatilag átengedi a hollandok adatait a titkosszolgálatoknak.

A legszomorúbb az egészben, hogy sokáig rendkívül kiegyensúlyozottak voltak az eredmények: a  New York Times az Ipsos felmérése hivatkozva írja, hogy a szavazatok 83 százalékos feldolgozottságánál épp egy hajszálon múlt a tervezet elfogadása, 48,9 százalék voksolt nemmel, és 47,2 igennel. Az NOS állami hírügynökség szerint azóta a helyeslők oldalára billent a mérleg, pontos adatot ugyanakkor egyelőre még nem közöltek. Az Ipsos előzetes felmérése (amelyet egy nappal a szavazás előtt közöltek) 53 százalék tervezett mellette és 34 százalék ellene voksolni, 13 százalék pedig még nem tudta, pontosan miről is kellene véleményt mondania.

Biztonságban vagyunk, de azért félünk

Ahogy arról már korábban írtunk, a holland miniszterelnök, Mark Rutte elmondása szerint az ország már így is biztonságos, az új eszközök biztosítása a titkosszervezetek számára azonban „még biztonságosabbá tenné Hollandiát”. A helyeslők úgy látják, hogy Nagy-Britanniának, Franciaországnak és az Egyesült Államoknak már így is nagyobb rálátása van a lakossági adatokra, emiatt „Hollandia lemarad” a titkosszolgálati versenyben. A népszavazáson egyébként jellemzően az idősebb korosztály voksolt a „plusz biztonság” mellett.

A törvényjavaslat szerint a holland titkosszolgálatok ezzel engedélyt kapnak arra, hogy célzottan szűrjék és leszívják a bizonyos területeken folyó adatforgalom adatait, az ebből megszerzett információkat pedig legfeljebb 3 évig tárolhatják, és szabadon cserélhetik azokat más kémszervezetekkel. Mindezt a terrorelhárítás jegyében, bár azt cáfolták, hogy konkrét terrorfenyegetettséggel állna szemben Hollandia. Egy ilyen törvényjavaslat különösen aggodalmat keltő a mostani Facebook-botrány kapcsán, ahol 50 millió felhasználó adatait használták fel politikai kampányolásra, erről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A diplomácia dörgő taps közepette múlt ki

A holland választásokon azonban talán nem is az – egyébként EU-s jogszabályba ütköző – törvényjavaslat a legérdekesebb, hanem az, ahogy a holland kormány ezt az egészet kezeli. Hollandiában négypárti koalíció van hatalmon, a VVD, a CDA, a D66 és a ChristenUnie kormányozzák az országot. A Volksrant holland portál cikke szerint a vezetés ugyanakkor még tavaly közölte, hogy eszük ágában sincs figyelembe venni a mostani népszavazás eredményét, ugyanis „szükség van erre a törvényre”.

A CDA vezére, Sybrand Buma szerint a mostani „nem igazi népszavazás volt”, így május elsejétől – függetlenül attól, hogy végül mi lett a népakarat – mindenképp életbe léptetik a megfigyelést lehetővé tevő törvényt. Azt, hogy mire alapozzák a magabiztosságot, a tavalyi interjú során egy igen egyszerű magyarázatot adott: „az emberek azért fognak igennel szavazni erre a javaslatra, mivel ez a törvény fontos Hollandiának”, írja az Eenvandaag.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG