Hirdetés
Hirdetés

Búza, arany, olaj, acél - hogy lehet ezekkel nyerni?

2014. február 18., 18:00

Árupiaci alap, de abszolút hozamú stratégiát is követ az OTP Föld Kincsei, amely emelkedő és eső piacon is képes lehet hozam elérésére. Kezelője szabadon döntheti el, hogy az adott piaci körülmények között éppen melyik eszközben lát fantáziát.

Az OTP Föld Kincsei Árupiaci Alapok Alapja a globális áru- és nyersanyagpiacokon van jelen, és azok számára ajánljuk, akik nemesfémekbe, ipari fémekbe, energiahordozókba, mezőgazdasági, illetve élelmiszer-ipari alapanyagokba szeretnének befektetni, legalább 3-5 éves időtávra – mondta Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatója. Az OTP Föld Kincsei 2009-ben indult, kezelt vagyona 2014-ben már meghaladja a négymilliárd forintot.

Hirdetés

Hosszú Ferenc portfólió-menedzser szerint az alap lehetséges befektetési eszközeinek köre rendkívül változatos, a nemesfémektől kezdve az ipari fémeken és az energiahordozókon keresztül a mezőgazdasági terményekig szinte bármibe fektethet. Kezelője szabadon döntheti el, hogy az adott piaci körülmények között éppen melyik eszközben lát fantáziát.

A hagyományos indexkövető alapokkal szemben a Föld Kincsei abszolúthozam-stratégiát követ, ami azt jelenti, hogy mind vételi, mind eladási pozíciókat felvehet, így emelkedő és eső piacokon is profitot tud realizálni. „Arra törekszem, hogy profitáljak az árupiaci árfolyamokban megjelenő rövid-, közép- és hosszú távú trendekből, legyen az emelkedő, vagy csökkenő” – mondja a portfóliómenedzser.

A befektetési döntések meghozatala során az egyes nyersanyagok fundamentumainak megismerése mellett technikai elemzési eszközöket is felhasználnak. Keresik az indokolatlanul alul- vagy felülárazott nyersanyagokat, az esetleges arbitrázslehetőségeket. A befektetési cél a kockázatmentes hozamot és az egyes széles körű árupiaci indexeket meghaladó hozam elérése, a kockázat, a hozamingadozás mérsékelt szinten tartása mellett.

Az alap fontosabb adatai
Az alap neve: OTP Föld Kincsei Árupiaci Alapok Alapja
Alapkezelő társaság: OTP Alapkezelő Zrt.
Alapkezelő honlapja: www.otpalap.hu
Portfólió-menedzser: Hosszú Ferenc
Indulás időpontja: 2009.02.04
Devizanem: "A" Sorozat: HUF; "B" Sorozat: EUR
Befektetési politika szerinti kategória: árupiaci alap
Földrajzi/devizális kitettség: globális
Fő forgalmazási hely: OTP Bank Nyrt.
További forgalmazási helyek: ERSTE Befektetési Zrt., UniCredit Bank, SPB Befektetési Zrt., Hungária Befektetési Zrt., Raiffeisen Bank, CODEX Tőzsdeügynökség
Codex Tőzsdeügynökség
Vételi jutalék a fő forgalmazási helyen: max. 3000 HUF
Visszaváltási jutalék a fő forgalmazási helyen: max. 3000 HUF
Kockázati szint: számottevő
Ajánlott időtáv: 3-5 év
Elszámolás napja (T+?): T+3
Jegyzési időszak (csak induló alapnál): -
Az alapkezelő pár mondatos bemutatása: A 2013. októberében 20-ik születésnapját ünneplő OTP Alapkezelő a legnagyobb hazai intézményi befektető, egyben a legtőkeerősebb, kizárólagosan vagyonkezeléssel foglalkozó szervezet a magyar piacon. Több mint 70 kezelt értékpapír alapjával, a hazai alapkezelési piac vezetője, 27%-ot meghaladó piaci részesedéssel.


Online értékesítés linkje: https://www.otpbank.hu/portal/hu/OTPdirekt/Belepes
Alapkezelő honlapja: www.otpalap.hu
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Kidurrant a mindenbuborék, miből lehet itt pénzt csinálni?

Kidurrant a mindenbuborék, miből lehet itt pénzt csinálni?

Tavaly nagyon rossz éve volt a tőkepiacoknak, túladottnak számítanak, de a Hold Alapkezelő pesszimista. Lehet, hogy most egy-két hónapig lesz egy medvepiaci felpattanás, de a következő évtizedben alacsony maradhat a részvénypiacokon elérhető hozam. A magyar eszközök árazása kivételesen a nyugat-európaival egyezik meg, ezért fokozatosan csökkentették azok arányát.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

További cikkek

Tipp

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • november 19
    november 20
    Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 50 mrdFt
    november 21
    PM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2018. október végi helyzetéről
    Thyssenkrupp - 2018 Q4
    Jelzáloghitel igénylések - november
    Tartós és friss munkanélküli-segély kérelmek
    Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi index (végleges) - november
    november 22
    KSH: Keresetek - január–szeptember
    Fogyasztói árindex (év/év) - október
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - november
    november 23
    KSH: Kiskereskedelem (második becslés) - szeptember
    Moody's hitelminősítői felülvizsgálat
    GDP (év/év, munkanaphatással igazított) - 2018 Q4
    Feldolgózipari BMI (előzetes) - november
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - november
    Feldolgózipari BMI (előzetes) - november
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - november
    Szolgáltatóipari BMI - november
    Feldolgozóipari BMI - november
    BMI - november

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?