Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Zuhannak a kínai piacok, marad a negatív svájci kamat
Fellegi Tamás | 2018. április 20. 11:05
Nagyot estek a kínai tőzsdék, Sanghajtól Hongkongon át Tajvanig. Amerika is lejjebb került, Európa nem mozdul, a BUX fél százalék mínuszban a Molnak és a Richternek köszönhetően, de a Konzum és az Opus is gyengélkedik. Marad az erősen negatív kamat Svájcban, az amerikai 10 éves hozam viszont újra csúcsközelben.
Részvény / Deviza / Áru
Az égben az olajár, a svájci frank ünnepel
Fellegi Tamás | 2018. április 19. 11:08
Megvadult az olajár, begyorsult az emelkedés, a Brent típus új 3 és fél éves csúcsot ért el. Jó a hangulat az ázsiai tőzsdéken, Európában nincs mozgás, nálunk kisebb esés mutatkozik, igaz, tegnap nagyot mentünk. A svájci frank újra büszkén csücsül a 2015 előtti szinten, ahol oly sokáig tartotta a jegybank, de aztán nem bírt vele.
Makro / Külgazdaság
Nem akárkit fogadott titokban Kim Dzsongun
Fellegi Tamás | 2018. április 19. 06:07
Azt követően, hogy váratlanul Pekingbe utazott és a kínai elnökkel találkozott az észak-koreai vezető, majd külügyminiszterét Moszkvába küldte, most újabb döbbenetes diplomáciai lépést tett: nála járt a CIA főnöke, egyben leendő amerikai külügyminiszter. Nincs mese: legyen egy ország bármilyen kicsi, vezetőjét a világ utálhatja: ha atomhatalommá válik, komolyan veszik.
Részvény / Deviza / Áru
Megtörtént a csoda a svájci frankban, emelkedik az olajár
Fellegi Tamás | 2018. április 18. 11:12
Megvan a svájci frankban a bűvös szint, ahol a jegybank három éve elmenekült, miután mostanra az euró iránti bizalom teljesen helyreállt, így a frank iránti kereslet visszaesett. A tőzsdék szárnyalnak, Amerikát különösen megtépték, Ázsiában a Nikkei hasít. Itthon a Mol emelkedik, a Richter gyengül.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott az iráni valuta
Fellegi Tamás | 2018. április 18. 06:08
Irán valutája, a riál heves zuhanásba kezdett, mire a kormány bevezetett egy hivatalos árfolyamot, a szabadpiacot pedig korlátozta. Ezt a módszert mi is jól ismerjük még az előző rendszerből: megoldást nem hoz, legfeljebb feketepiac alakul ki. De mi is vajon a gond Iránban, miért esik az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru
Közeledik a svájci frank a bűvös szinthez
Fellegi Tamás | 2018. április 17. 10:46
1,19 a frank az euróhoz képest, 1,20 volt a brókerbotrányokat is elindító ősrobbanás előtt: helyreállt az euró iránti bizalom, megszűnik a frank menekülővaluta státusza. Az amerikai tőzsdék emelkedtek, fontos szinthez ért az S&P 500 index. Európa kissé emelkedik, a BÉT-en csak egy kispapír mozdul.
Makro / Külgazdaság
A válság után menteni kellett, mostanra hasítanak – kitalálod, melyik országról van szó?
Fellegi Tamás | 2018. április 16. 16:30
25 év után először költségvetési többlete lesz Portugáliának, miközben a válság után az országnak mentőprogramot kellett nyújtani. Beérett a fegyelmezett és a túlköltekezést megszüntető gazdaságpolitika, a GDP növekszik. Ezzel szinte minden ország rendbe jött az eurózónában, nem véletlen, hogy megnőtt a közös valuta iránti bizalom.
Részvény / Deviza / Áru
Eloszlottak a háborús félelmek, esik az olajár, erősödik a forint
Fellegi Tamás | 2018. április 16. 11:02
Megvolt a Szíria elleni többhatalmi csapás, a világbéke megmaradt, hallatlan nyugalom honol a piacokon, csak a kínai indexek estek és az orosz piac gyengélkedik. A hazai börze mintha fel sem akarna ébredni ma. Csendesen erősödik a forint, már csak kicsit több, mint 310 az euró.
Részvény / Deviza / Áru
Rekord évet zárt az OTP, megdrágult a részvény is
Fellegi Tamás | 2018. április 13. 12:22
Ma tartotta a közgyűlését az OTP, ahol döntöttek az osztalék megemeléséről. A bank tavaly igen jó évet tudhatott maga mögött, a részvény árfolyama is nagyot emelkedett. A papír európai összehasonlításban nem olcsó, de ha sikerül fenntartani a jelenlegi növekedést a banknál, tartósan magasan maradhat.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, magához tért a rubel is
Fellegi Tamás | 2018. április 13. 10:54
A rubelben és a török lírában eljött a korrekció ideje, a forint pedig hosszas pihenés után kezdett erősödni. Az amerikai tőzsdék szépen emelkedtek, Európa nem mozdul, itthon a Richter, a Telekom és a Mol emelkedik. Magasan maradt az olajár.
Részvény / Deviza / Áru
Visszaeső bevétel, fizetős szolgáltatások – változások a Facebooknál
Fellegi Tamás | 2018. április 12. 14:40
Az adatkiszivárgási botrány komolyan megrázta a Facebookot, igaz, a működési mechanizmus miatt ez csak idő kérdése volt. Nem lehet bármennyit reklámozni, viszont a cég abból él: ha nem akarjuk, hogy személyre szóló reklámot kapjunk, fizetnünk kell. Lehet-e egyszerre biztonság és ingyenesség?
Részvény / Deviza / Áru
Mélyben a svájci frank, felszökött az olajár
Fellegi Tamás | 2018. április 12. 10:38
Újra közelíti a svájci frank a 3 évvel ezelőtti összeomlás előtti szintet, az olajárat pedig a Szíria körüli nagyhatalmi csörte hajtotta fel több éves csúcsra. Amerikában estek a részvényindexek, Európa stagnál, itthon viszont emelkedik az OTP, a Telekom és a Richter.
Ingatlan
A nagyváros, ahol a legjobban nőttek az ingatlanárak, és nem véletlenül
Fellegi Tamás | 2018. április 12. 06:07
Miután a kamatok évek óta igen alacsonyak a fejlett világban, a befektetők kétségbeesetten megvesznek mindent, amitől hozamot remélnek, így az ingatlanokat is. Ebből évek óta tartó áremelkedés bontakozott ki, ami esetenként a lufi jeleit mutatja. Na de mely város van az élen, és miért?
Részvény / Deviza / Áru
Kétségbeesetten szabadulnak a befektetők két devizától
Fellegi Tamás | 2018. április 11. 10:29
A rubel és a török líra zuhan, úgy tűnik, mérséklődik a magas kamatok által fűtött kockázatvállalási kedv. Az amerikai tőzsdék ismét talpra álltak, Európa stagnál, a BUX pluszban. Megtalálták a helyüket a Mészáros-papírok, vége a választás utáni láznak bennük.
Makro / Külgazdaság
Észak-Korea már a második nagyhatalmat környékezi
Fellegi Tamás | 2018. április 11. 06:07
Ügyesen halad Kim Dzsongun békeoffenzívája: miután ő maga Pekingben járt a kínai elnöknél, most külügyminiszterét küldte Moszkvába. Utána következik ősellenségével, Amerikával folytatott mosolydiplomácia. Vajon mindenkit megvezet, vagy a három nagyhatalom garanciájával békét köt az ifjú diktátor?
Részvény / Deviza / Áru
Ugrik az olajár, esik az orosz tőzsde, pörög az Opus
Fellegi Tamás | 2018. április 10. 10:40
Az orosz piac tegnapi mélyrepülése ma folytatódik, az OTP-t azonban ma már nem érinti az esés. A Mészáros-papírok nagy forgalom mellett választások utáni egyensúlyi árfolyamukat keresik. Fellélegzett Ázsia, miután csökkent a kínai-amerikai kereskedelmi háború veszélye, Európában a DAX megy sokat.
Részvény / Deviza / Áru
Hasít a Tesla, mélyben a török líra
Fellegi Tamás | 2018. április 6. 10:51
A nagy szerdai felpattanás után tegnap ismét emelkedtek az amerikai részvények, élen a Teslával, de a mostanában gyengélkedő Facebook és Amazon is magához tért. A fokozódó kereskedelmi háború ma Európában elijesztette a vevőket, a hazai börze békésen várja a választásokat.
Részvény / Deviza / Áru
A Tesla megmentette Amerikát
Fellegi Tamás | 2018. április 4. 10:32
A hétfői kritikus szintről sikerült felemelkedni az S&P 500 indexnek, nem kis részben a Tesla 5 százalékos ugrásának. Ázsia és Európa ma mégis esnek. A pesti tőzsde szépen nyitott, de aztán elsősorban a Mol gyengélkedése miatt mínuszba csúszott a BUX. Jól áll viszont a Konzum és az Appeninn.
Részvény / Deviza / Áru
Az elnök megdorgálta az Amazont, zuhan az olajár
Fellegi Tamás | 2018. április 3. 11:12
Donald Trump többször bírálta az Amazont, esett is a papír rendesen, lerántva az indexeket, melyekből a legfontosabb kritikus szint alatt zárt. Európa is esik, de a hazai börzének meg se kottyan az amerikai dráma, az olajár viszont nagyot esett, igaz, magasról.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a Tesla
Fellegi Tamás | 2018. március 29. 10:58
Fogyóban a türelem Elon Musk cégével szemben: lassan megy a Model 3 gyártása, türelmetlenek a hitelezők, az árfolyam hatalmasat zuhant. Emelkedik a pesti börze, főleg a Mol megy nagyot. Kijött az Opus és a Konzum tavalyi eredménye, jól időzítve, emelkednek is a papírok.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot ment a Richter, a többiek lekonyultak
Fellegi Tamás | 2018. március 27. 18:03
Jó napjuk volt ma az európai tőzsdéknek, de a BUX ereje elfogyott nap végére, csak a nagyot emelkedő Richter tartotta pluszban az indexet. A tegnapi felpattanás után Amerika elakadt, kis esésben van. Gyengélkedik a Facebook, ez azonban most elkerülhetetlen, megérett benne a korrekció ideje több éves szárnyalás után.
Vásárló
Mennyire bízhatunk a Facebookban?
Fellegi Tamás | 2018. március 27. 16:00
Az elmúlt hetek botránya, miszerint Facebook felhasználók adatai kerültek egy céghez, amely azt akár politikai kampányban is felhasználhatta, sok felhasználóban kételyeket ébresztett. Miről van szó, kell-e a félnünk, vagy nyugodtan folytathatjuk jól megszokott virtuális társadalmi életünket ezeken az oldalakon? Na és mit tegyünk, ha részvényesek vagyunk bennük?
Részvény / Deviza / Áru
Enyhültek a kereskedelmi háborús félelmek: Európa még jól is járhat
Fellegi Tamás | 2018. március 27. 10:30
Nem eszik olyan forrón a kását, a Kína elleni amerikai importkorlátozás máshol akár fel is lendítheti a kereskedelmet. A pénteken amúgy is komoly támaszon záró fő amerikai index nagyot pattant, Ázsia és Európa is emelkedésnek indult. A BUX is jó formában, legtöbbet a Richter erősödik.
Vásárló
Metrózni vagy villamosozni akarsz? Egy nyomasztó jelenség miatt már alig teheted
Fellegi Tamás | 2018. március 26. 16:30
Az utóbbi időben rendkívül kellemetlenné vált egy olyan probléma, ami a rendszerváltás előtt nem is létezett, és most sem kellene neki. Nem tudunk átkelni egy aluljárón úgy, hogy rongyok és dobozok közt fekvő vagy ülő alakok erdejébe ne kerülnénk, és még a szűk lépcsőt is tovább szűkíti egy-egy koldus. Mit lehetne tenni a jelenséggel?
Makro / Külgazdaság
Nem akárki szervezi Moldávia és Románia egyesülését
Fellegi Tamás | 2018. március 26. 06:06
A nemzetiségi problémák, elszakadási-, és egyesülési vágyak nem csitulnak Európában, amíg csak vannak megoldatlan kérdések. A szeparatizmus jó nagy pofont kapott Katalóniában, ám a kettévágott népek egyesülésére van példa: Kelet-Németország így lett EU-tag, és ez történhetne Moldovával is, ha csatlakozna Romániához.
Részvény / Deviza / Áru
Jövő hétre érik egy összeomlás
Fellegi Tamás | 2018. március 24. 09:01
A múlt hónapban úgy tűnt, hogy megússzuk a komolyabb tőzsdei zuhanást, de most mintha sok lenne a piacnak a kereskedelmi háború, meg a jegybankelnöki dörgedelem. Kritikus szintre került a legfontosabb index, ugyanakkor emelkedésnek indult a klasszikus menekülőeszköz, az arany.
Részvény / Deviza / Áru
Mikor érdemes egy pénzről levágni a nullákat?
Fellegi Tamás | 2018. március 23. 17:45
Venezuela most 3 nullát levesz elinflált pénzéről, mivel hatalmas számok vannak a bankjegyeken. Ez gyakori eljárás olyan országokban, ahol az infláció eredményeképpen óriási számok jelentik az árakat, megnehezítve a mindennapi életet. Van, amikor ez kifejezett szükséges és hasznos, máskor pedig halottnak a csók, mint Venezuelában.
Részvény / Deviza / Áru
Megszólalt a jegybankelnök, menekülnek a befektetők
Fellegi Tamás | 2018. március 23. 10:43
Tegnap élesen lefordultak az amerikai tőzsdék, volt is rá okuk. Újra fontos szinthez közeledik a piac, mégis veszélybe kerülhet az emelkedő trend. Az igazán nagy menekülés azonban Ázsiában zajlott, a legnagyobbat a Nikkei kapta, de a kínai részvények is jókorát estek. Európa sem mutat fényesen, nálunk az OTP esik.
Részvény / Deviza / Áru
Minimálbérért dolgozik a Tesla-vezér
Fellegi Tamás | 2018. március 23. 06:07
Elon Musk élete egyik fő műve a Tesla, azonban pénzügyi értelemben még nem sikerült sikerre vinni a vállalkozást. Nem is kap pénzt érte magas posztja ellenére, csak a kaliforniai minimálbért, mivel azt alkalmazottként kötelező. Ha viszont mégiscsak termőre fordul a cég, akár 55 milliárd dollárt is láthat belőle.
Részvény / Deviza / Áru
Megvolt a kamatemelés!
Fellegi Tamás | 2018. március 22. 10:18
Amerikában sor került az immár hatodik kamatemelésre, és jönnek a továbbiak, most már félnek az inflációtól, nem úgy, mint Európában. A tőzsdék mérsékelten estek, emelkedett az olaj és az arany. Viszonylag jól bírja a Facebook az adatkiszivárgási botrányt, Zuckerberg igyekszik rendet tenni. A BÉT-en az OTP és a Richter gyengül, a Mol emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Mintha megismétlődne az összeomlás, csak 15-ször gyorsabban
Fellegi Tamás | 2018. március 22. 06:06
A 2000. év márciusában tetőzött az úgynevezett dotcom lufi, amit utána teljes összeomlás követett. Ez nem más volt, mint az internetes, telekommunikációs és egyes technológiai részvények égbe menetele, majd töredékükre zuhanása. Most úgy tűnik, a bitcoin ugyanezt az utat követi, csak sokkal gyorsabban zajlanak az események.
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedik az olajár, gyengül a lengyel zloty
Fellegi Tamás | 2018. március 21. 10:40
A Facebook tovább esett, bár ahhoz képest jól tartja magát, hogy mekkora botrány alakult ki körülötte. A Richter gyengül, az Opus, a Konzum és az Appeninn a tegnapi hullámzás utána ma emelkednek. A forint kicsit gyengül, a zloty többet, igaz, hogy tavaly nagyot erősödött.
Makro / Külgazdaság
Lehetne még gyorsítani a bérfelzárkózáson
Fellegi Tamás | 2018. március 20. 16:40
Megjelentek a januári béradatok, és százalékosan szép a növekedés, de a decemberi után egy kicsit jobbat vártunk. Messze még mindig az elérendő és üdvözítő cél, a német-osztrák bérek fele, pedig vásárlóerő-paritáson már elértük a fejlettségük felét, nominálisan viszont csak a harmadát, és itt van az eb elhantolva.
Részvény / Deviza / Áru
Kritikus szinten a Facebook, hullámvasút az Opusban
Fellegi Tamás | 2018. március 20. 11:01
Méretes esés volt Amerikában jórészt a Facebooknak köszönhetően, de nem sérültek komoly szintek sem az indexekben, sem az érintett papírban. Itthon az Opus és a Konzum pattant fel a reggeli esés után. A Richter is gyengén kezdett, de magához tért, visszaemelkedett 5500 forintra, ami az utolsó két eséskor támaszként funkcionált.
Makro / Külgazdaság
Békülne a nyugattal Putyin, és nem akar 100 éves koráig kormányozni
Fellegi Tamás | 2018. március 20. 06:07
Az orosz elnök nyilatkozott a választási győzelme után, és elmondta, hogy nem akar szovjet módra fegyverkezési versenyt, sem rossz kapcsolatokat a nyugati országokkal. Firtatták, hogy meddig maradna hatalmon, és válaszából úgy tűnt, ebben sem követné a szovjet mintát.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengélkednek a németek meg mi is, zuhan a török líra
Fellegi Tamás | 2018. március 19. 11:09
A békés pénteki amerikai zárás után ma lefelé tartanak a tőzsdék, különösen a német DAX, valamint a hazai index. Az OTP és a Richter esnek nagyot, a Telekom azonban emelkedik. Lefelé tart a Konzum, az Appeninn és az Opus is. Új mélyponton a török líra, esik az arany és az olaj.
Részvény / Deviza / Áru
Új olajország születik, eddig kakaó-nagyhatalom volt
Fellegi Tamás | 2018. március 17. 14:07
Az afrikai Ghána eddig egy egész másik termékről volt híres: a kakaóról, miközben aranyban is bővelkedik. Gazdasági növekedése most azonban 10 százalék közelébe növekedett, köszönhetően a felfutó olajexportnak. Van honnan emelkedni, nem gazdag ország, bár Afrikán belül eddig sem volt rossz helyzetben.
Részvény / Deviza / Áru
Mi a közös a Mészáros-papírokban és a kriptodevizákban?
Fellegi Tamás | 2018. március 17. 09:25
Első látásra különösnek tűnik a kétféle befektetési eszközosztály összehasonlítása, de mostanában mintha párhuzam mutatkozna viselkedésükben, sőt, mi több, még keletkezésükben is, ugyanakkor lényeges eltérések is vannak. Vajon melyikben mi várható, merre mozdulhatnak az árfolyamok?
Részvény / Deviza / Áru
Mit kezdjünk, ha több milliárd eurót akarnak ránk bízni?
Fellegi Tamás | 2018. március 14. 16:00
Tőkepiaci, sőt makrogazdasági szempontból is egy érdekesség a tegnap megjelent hír, miszerint egyik politikusunknak több mint 4 milliárd eurót ajánlottak fel kezelésre, gondozásra, gyarapításra. Ez azonban akkora összeg, amit nem lehet csak úgy átvenni, elutalni, átváltani, elkölteni az értékpapírpiacon, hisz ennyitől összedőlnek a piacok.
Részvény / Deviza / Áru
A külügyminiszter menesztése megviselte a piacot
Fellegi Tamás | 2018. március 14. 11:00
Az amerikai indexek élesen lefordultak tegnap, a befektetőket megviselte Tillerson külügyminiszter leváltása. Ázsia is esett, nálunk az OTP emelkedik, a Richter gyengül. A Konzum, az Opus és az Appeninn nyitáskor nagyot estek, de aztán magukhoz tértek. Izgalmas 3 hét elé néznek ezek a papírok.
Makro / Külgazdaság
Orosz fenyegetés - akár amerikai hadihajóra is lőhetnek
Fellegi Tamás | 2018. március 14. 06:07
Az orosz katonaság katonai fellépést helyezett kilátásba az amerikai erőkkel szemben, ha azok bombázni kezdik a szír fővárost, Damaszkuszt. Az oroszok szerint egy szimulált gáztámadást készítenek elő, ami kiváltaná az amerikai beavatkozást. Az amerikai védelmi minisztérium tagadta, hogy rakétatámadást tervez Damaszkusz kormánynegyedei ellen.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy osztalék a Molnál, mélyponton a török líra
Fellegi Tamás | 2018. március 13. 10:33
Jól megy a Molnak, így extra osztalékot fizet, de a hírt, úgy tűnik, már előre beárazta a piac. Az Appeninn, a Konzum és az Opus gyengélkednek, sokat vártak a befektetők a tegnapi bejelentéstől. Ismét csúcson a Nasdaq, ezúttal az Apple és az Amazon vezetnek. Újabb mélyponton a hosszú távon is eső trendben lévő török fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru
A magasban az OTP, egy kis Mészáros-láz is van ismét
Fellegi Tamás | 2018. március 12. 11:18
Pénteken csúcsra emelkedett Amerikában a Nasdaq, így ma mindenhol szinte megvadultak a vevők, különösen Ázsiában. A BUX is emelkedik, élen az OTP-vel, az Appeninnél pedig bejelentés lesz, felfüggesztették, folytatódik a hírözön a cégcsoportnál, hogy ne csüggedjenek a befektetők.
Makro / Külgazdaság
A kínai elnök számára nincs többé határ
Fellegi Tamás | 2018. március 12. 06:07
A kínai parlament megszavazta, hogy korlátlan ideig hivatalában maradhasson Hszi Csin-ping jelenlegi elnök, egyben a kommunista párt főtitkára. Ez a kommunista rendszerekben lényegében mindig így volt, Kína azonban bő 20 éve szakított ezzel a gyakorlattal, miközben a kommunizmust is mintakapitalizmussá alakította, de megtartva a politikai rendszert.
Részvény / Deviza / Áru
Kilenc éves a történelem második leghosszabb tőzsdei fellendülése
Fellegi Tamás | 2018. március 10. 06:10
Tegnap volt pontosan 9 éve, hogy a 2008-as válság utáni pánik elérte mélypontját, megszakadt, és azóta sem szűnő emelkedésbe csapott át a világ főbb részvénypiacain. Akkor senki nem hitte volna, hogy ilyen hosszú lehet, pláne, hogy szép gazdasági fellendülés is társult hozzá. Ha kitart még a trend 5 hónapot, megdönti az eddigi rekordot.
Részvény / Deviza / Áru
Egy hónapja dúlt a pánik, most újra csúcson a Nasdaq
Fellegi Tamás | 2018. március 9. 18:20
Amerika szárnyal, a Nasdaq egyenesen új csúcsra is ért, emlékszik még valaki, mi volt egy hónapja? A hazai börze viszont esett, ugyanakkor a Mészáros-papírok jól szerepeltek, teljesen kiheverték a pánikot, ami szerdán összeomlásba taszította őket. Tartja erejét a forint, emelkedik az olajár.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, stabilizálódtak a Mészáros-papírok
Fellegi Tamás | 2018. március 9. 11:00
Napok óta tart a forint javulása, amit ma egy jó adat is alátámaszt. Emelkednek a Mészáros-papírok, a szerdai pániknak már nyoma sincs, a csoport megnyugtatta a piacot. Pluszban zárt Amerika, Ázsiában a dél-koreai index emelkedett. A nyitást követő stabilitás után gyengülni kezdett a Mol és az OTP.
Részvény / Deviza / Áru
A Konzum megmentette a Mészáros-papírokat
Fellegi Tamás | 2018. március 8. 10:24
Tegnap délelőtt vég nélkül zuhantak a Konzum, az Opus, az Appeninn és több kisebb papír, azonban a Konzum felfüggesztésével a folyamatot megszakították. Ma már békések ezek a papírok, a nagyok közül leginkább a Richter emelkedik. Folytatódik a forint tegnap előtt megindult erősödése.
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
5 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
6 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59