Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Esik az olajár, gyengül az arany
Fellegi Tamás | 2018. július 13. 11:11
A forint alapvetően gyenge, a Mol esik, az OTP erősödik. Nagyot emelkedtek az amerikai részvények, töretlen az emelkedő trend, Ázsia is erős.
Részvény / Deviza / Áru
Beszakadt az olajár, de mi van a forinttal?
Fellegi Tamás | 2018. július 12. 10:56
Hirtelen 7 százalékkal zuhant az olajár, mielőtt kissé korrigált. A forint ma is gyengén kezd, emelkedik a Mol, az OTP és a Telekom, esik a Waberers és a Konzum, szárnyal viszont az TJB-re keresztelt FHB. Amerika tegnap esett, ma nagyot raliztak a kínai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru
Totális amerikai-kínai kereskedelmi háború: rémület a piacokon
Fellegi Tamás | 2018. július 11. 10:57
Tegnap még az amerikai piacok több hónapos csúcsra emelkedtek, majd ma szinte a teljes kínai importra vámot vetett ki az amerikai elnök. Erre Ázsia és Európa tőzsdéi zuhannak, a pesti börze is lefelé tart, a forint is gyengülni kezdett. Jókorát esett az olajár, volt is honnan, mivel a Brent már a 80 dollárt közelítette.
Makro / Külgazdaság
Meghalt Churchill kormányának utolsó tagja
Fellegi Tamás | 2018. július 11. 06:07
Miközben a brit kormányfő kormányát próbálja fenntartani, lehetőleg úgy, hogy az ország számára egyetlen lehetséges EU-kilépési formát meg tudja valósítani, országa búcsút vesz legrégebbi politikusától, Lord Peter Carringtontól, aki Churchill, majd Margaret Thatcher kormányában is posztot vállalt, sőt, még NATO-főtitkár is volt.
Részvény / Deviza / Áru
Elszállt az infláció, ismét esik a forint
Fellegi Tamás | 2018. július 10. 10:45
Ma az egyhetes gyógyulás után újra gyengül a forint az inflációs adat után: a pénzromlás üteme immár a jegybanki cél fölé került. Tovább gyengélkedik a Richter, emelkedik a Mol. Amerikában megint elszálltak a részvényárak, a világpiacon drágul az olaj.
Makro / Külgazdaság
Putyin–Trump-csúcs: kibékül a két nagyhatalom?
Fellegi Tamás | 2018. július 10. 05:45
Donald Trump ismét találkozik az orosz elnökkel, mégpedig mindjárt egy NATO-csúcs után. A két elnök mindig is barátkozott volna egymással, ezt eddig a Trump mögötti erők, pártja és a kongresszus akadályozta, pedig logikus volna a békülés. Vajon most sikerül-e áttörést elérni?
Részvény / Deviza / Áru
Erősödéssel nyitja a hetet a forint
Fellegi Tamás | 2018. július 9. 11:05
A múlt heti erős fordulat után ma tovább erősödik a forint, a régiós valutákon sincs már nyomás. Ázsiában szárnyalnak a tőzsdék, most épp nem zavar senkit a kereskedelmi háború. Rossz állapotban a Richter, mintha épp letörni készülne a nagyon erős 5000 forintos szintről.
Részvény / Deviza / Áru
Kikerült a forint a veszélyzónából
Fellegi Tamás | 2018. július 6. 10:55
Ma úgy tűnik, konszolidálja a forint a héten elért nyereségét. Még így is alulértékelt, de már nincs a korábbi mélypontoknál. Amerikában nagyot emelkedett főleg a technológiai szektor, nálunk esik a Mol. Ismét extrémen alacsony néhány európai ország állampapírhozama, míg a miénk felszaladt.
Részvény / Deviza / Áru
Ma is ugrott a forint, már a zloty és a cseh korona is erősödik
Fellegi Tamás | 2018. július 5. 17:36
Véget érni látszik a régióbeli valutahisztéria, gyorsan gyógyul a forint. A tőzsdén az OTP és a Mol estek, drágultak a német autógyári papírok.
Részvény / Deviza / Áru
Ma is nagyot erősödik a forint, hasítanak a német autógyárak
Fellegi Tamás | 2018. július 5. 10:55
Úgy tűnik, véget ér a dráma, amely a forint piacán zajlott: sokkal gyorsabb az erősödés, mint a gyengülés volt. Nagy rali van a német tőzsdén: lelkesen veszik az autógyárak papírjait. Itthon az Opus és a Konzum gyengül, a blue chipek árfolyama kismértékben csökken.
Részvény / Deviza / Áru
Ma is jó napja van a forintnak
Fellegi Tamás | 2018. július 4. 11:03
A tegnapi nagy vágta után ma reggel is erősödéssel indult a forint, kevéssel túl is lépte a tegnapi csúcsot. A cseh korona és a zloty is erősödött, de jóval kevésbé, mint a forint. Emelkedik az OTP és a Richter, esnek a kisebb papírok. Nagyot zuhant tegnap a Tesla, igaz, korábban nagyot is ralizott.
Részvény / Deviza / Áru
Hatalmasat erősödött a forint
Fellegi Tamás | 2018. július 3. 18:20
Nem csak, hogy megtört a hazai valuta szakadatlan gyengülése, de egyből közel egy százalékot erősödött, ezzel több nap gyengülését ellensúlyozta. Közben az állampapírpiac erősen árazza a várható kamatemelést, talán ezért is menekültek az eladók a forint piacáról. Szépen emelkedett a tőzsde is.
Részvény / Deviza / Áru
Duplázni is lehetett a tőzsdén, pedig gyenge félév volt
Fellegi Tamás | 2018. július 3. 16:20
Az előző évek szakadatlan szárnyalása után a Budapesti Értéktőzsde megtorpant és visszaesett az első félévben, legalábbis a legtöbb részvény szintjén, köztük a négy húzópapírral. Volt azonban olyan részvény is, ami szárnyalt a félév során, leginkább még a tavalyi Mészáros-őrület nyomában.
Részvény / Deviza / Áru
Széttépik a forintot!
Fellegi Tamás | 2018. július 3. 11:04
Elszánt vevők jelentek meg a forint piacán, nagyot húzva rajta, ami sok nap esés után már időszerű. Ugyanakkor gyengélkedik a zloty és különösen a cseh korona. Jókedv uralkodik a tőzsdéken, a Mol és az OTP is emelkedik. Nagyot ugrott az amerikai WTI olaj ára, felzárkózott a Brent típushoz.
Részvény / Deviza / Áru
Nem akármilyen csalássorozat: 800 esetben bukták el pénzüket az óvatlan befektetők
Fellegi Tamás | 2018. július 3. 06:08
Mostanában kevesebb szó esik a kriptodevizákról, csökken az érdeklődés. Ez érthető is, hisz a nagy nyereségeknek már nyomuk sincs, az árfolyamok a nagyobbaknál csendesen csorognak, a kisebbeknél összeomlanak, köztük a rengeteg ICO-nak nevezett kibocsátásnál, melyeknél sokan lépre mentek.
Részvény / Deviza / Áru
Nem csak a forint zuhan, az aranyat is a mélybe küldték
Fellegi Tamás | 2018. július 2. 11:15
Továbbra is szinte értelmezhetetlen mélységben a forint, szerényen, de a cseh korona is gyengélkedik. Ezúttal az arany is kapja, az olaj viszont indokolatlanul drága. Nagyot zuhant a kínai tőzsde, de Japán és Dél-Korea is vele tartott. Európa is gyengélkedik, és ebből a BUX sem marad ki.
Részvény / Deviza / Áru
Szárnyalnak a tőzsdék, de a forint teljesen kipurcant
Fellegi Tamás | 2018. június 29. 10:36
Mindenhol a jókedv az úr ma a piacokon, nemcsak a tőzsdék emelkednek, beleértve a hazait is, hanem a lengyel zloty és a cseh korona is erősödik. Egyedül a forint maradt a sosem látott mélységben.
Részvény / Deviza / Áru
Egy pont, amíg nem kell félni a piaci összeomlástól
Fellegi Tamás | 2018. június 28. 14:57
Az utóbbi időkben sok rossz hír lát napvilágot: argentin válság, török valutaválság, kereskedelmi háború, a hazai részvények esése, és persze leginkább a forint örökös mélypontja. Van azonban egy pont, amíg sok kellemetlenség lehet, de a piacok összességében nem omlanak össze úgy, ahogy egy kiadós eső trendben szoktak.
Részvény / Deviza / Áru
Reménytelen állapotban a forint, kötvényhozamunk a görög szintet közelíti
Fellegi Tamás | 2018. június 28. 10:50
Örökös mélyponton a forint, a magasban a 10 éves kötvényhozamunk. Ezúttal a cseh korona és a zloty is gyengült. A BUX alig mozdul, az OTP gyengül a Richter erősödik. Amerikában kiadós esést láthattunk, a Dow Jones indexben komoly támasz szint esett el.
Részvény / Deviza / Áru
Teljesen összeomlott a forint árfolyama
Fellegi Tamás | 2018. június 27. 11:20
Valaha látott leggyengébb értékén a hazai valuta, csak jobb lenne az eurózónában lennünk. Nagyot estek a kínai indexek, ott a kereskedelmi háború teszi meg hatását. 10 napja ereszkedik a német index, 1000 ponttal került lejjebb.
Személyes pénzügyek
Távoli helyen dolgoznál? Megmutatjuk, melyek a legdrágább és legolcsóbb városok
Fellegi Tamás | 2018. június 26. 14:59
Míg Európán belül könnyedén mozgunk már a munkaerőpiacon, más kontinensre ritkábban jutunk, leginkább akkor, ha cégünk elküld valahová rövidebb-hosszabb időre. Ilyenkor nem árt tudni, milyenek a helyi költségek, hogy kiszámítható legyen, mennyire vonzó a felajánlott bér.
Részvény / Deviza / Áru
A mélyben ragadt a forint
Fellegi Tamás | 2018. június 26. 10:59
Nem tud feltápászkodni a hazai fizetőeszköz a sokéves mélységből, a tőzsde viszont összeszedte magát a tegnapi gyengélkedés után. Esni kezdtek a nagy amerikai internetes kedvencek, különösen a Netflix, a befektetési bankok papírjai pedig már hetek óta lefelé tartanak, ezúttal is gyengültek.
Makro / Külgazdaság
Hiába nőnek a bérek, ha gyengül a forint
Fellegi Tamás | 2018. június 21. 16:33
Áprilisban igazán szépen nőttek a bérek, nem is lenne semmi gond a felzárkózással, ha közben a forint nem nyújtana gyászos teljesítményt. Abban bízhatunk, hogy a hazai valuta előbb-utóbb erőre kap, a béremelkedés pedig folytatódik az eddigi ütemben. Nézzük, hol tartunk most a felzárkózásban?
Részvény / Deviza / Áru
Ismét összeomlott a forint, új mélypontra került
Fellegi Tamás | 2018. június 21. 10:38
Hiába pattant fel a forint tegnapelőtt a jegybanki közleményre, most újabb mélypontot ért el. A nagy amerikai internetes részvényeknél viszont teljes az őrület, igazi vételi pánik jelei mutatkoznak. Nálunk a Mol emelkedik szépen, miután tegnap délután váratlanul nagyot esett.
Részvény / Deviza / Áru
Annyi olaj kerül felszínre az óriás kitermelőhelyen, hogy nem tudják elszállítani
Fellegi Tamás | 2018. június 21. 06:08
A legnagyobb amerikai palaolaj-kitermelő környéken, Nyugat-Texasban olyan ütemben növekszik a kitermelés, hogy rövidesen eléri azt a limitet, amit csővezetéken el tudnak szállítani, mondhatni, ami a csövön kifér. Egy évig most kénytelenek lesznek a földben hagyni a többletet, az OPEC legnagyobb örömére.
Részvény / Deviza / Áru
Új papír a tőzsdén, ráadásul ingatlanos!
Fellegi Tamás | 2018. június 20. 12:01
Miután jelenleg az ingatlanpiac a befektetési piacok talán legforróbb szegmense jelenleg, ezért remek lehetőség ingatlancégbe fektetni azoknak, akik nem akarnak közvetlenül ingatlant vásárolni. A Waberer György nevéhez fűződő BILK elsőként megy szabályozott ingatlantársaságként tőzsdére, remek osztalékkilátásokkal, ráadásul euróban.
Részvény / Deviza / Áru
Magához tért a forint, fellélegzett a világ
Fellegi Tamás | 2018. június 20. 10:00
Az MNB tegnapi közleménye után elhagyta a forint a rekord mélységet, de még mindig gyenge szinten van. Amerikában a Kínában érdekelt cégek papírjai estek, az Amazon és a Netflix viszont új csúcson. Ma már megnyugvás mutatkozik a tegnapi vámháborús hangulat után, emelkedik Ázsia, Európa és a pesti börze is.
Részvény / Deviza / Áru
Elhúzott a világ leggazdagabb embere: jócskán megugrott a vagyona
Fellegi Tamás | 2018. június 19. 14:30
Nemrég helycsere történt a megtisztelő poszton, és az élre került Amazon-vezér, Jeff Bezos most alaposan el is húzott a többiektől, köszönhetően részvénye elképesztő szárnyalásának. Bezos viszonylag új feltörekvő, míg a második illetve harmadik helyezett Bill Gates és Warren Buffett már évtizedek óta a lista előkelő helyén vannak.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a kínai tőzsde, elfajult a vámháború
Fellegi Tamás | 2018. június 19. 10:32
Egymásra licitál a két nagyhatalom a vámháborúban, ami már sok a befektetőknek. A kínai indexeket a mélybe küldték, de egész Ázsia és Európa zuhan. Esik a hazai börze is, a forint pedig megint a mélységben. Csúnya nap a piacokon, tombol a medve.
Részvény / Deviza / Áru
Mélyben a forint, csúcson a Facebook, száguld a Tesla
Fellegi Tamás | 2018. június 18. 18:38
Ellentétes folyamatok zajlanak a piacokon: míg Amerikában szakadatlanul veszik a nagy internetes, technológiai cégek papírjait, addig a világ többi részén esnek a részvénypiacok, a hazai börze is gyengélkedett ma. A forint továbbra is örökös mélypontja közelében, a kötvényhozamok is emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru
Gyenge maradt a forint, zuhan az olajár
Fellegi Tamás | 2018. június 18. 10:45
A múlt heti zuhanás után nem tápászkodott még fel a forint, erős viszont a dollár és esett az olajár, nem is kicsit. Jókorát gyengültek az ázsiai tőzsdék, Európában is csökkennek az indexek. A BUX alig mozdul, miközben az OTP esik, a Telekom emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a forint, mi lehet a háttérben?
Fellegi Tamás | 2018. június 15. 10:49
Tegnap hirtelen összecsuklott az eddig is gyenge forint árfolyam, ma sem javul. A kötvényhozamok is emelkednek, de gyanítjuk, hogy már trendvégi pánikról van szó. Erre utal az is, hogy az eurózóna kötvényhozamai esnek, köztük az olasz is. A tegnap megugró BUX ma újra lefelé tart, 10 ezer forint alatt az OTP.
Makro / Külgazdaság
Európa végre megszabadul egy értelmetlen dologtól
Fellegi Tamás | 2018. június 14. 16:33
Miközben a világgazdaság szinte túlpörög, és Amerika már hevesen fékezi saját elszabaduló inflációját, az Európai Központi Bank, még egy évig nullán akarja tartani a kamatot, de legalább most már döntött, hogy év végéig megszünteti az eszközvásárlási (pénznyomtatási) programot, két lépésben.
Részvény / Deviza / Áru
Továbbállnak a befektetők a magyar piacról
Fellegi Tamás | 2018. június 14. 10:44
A forint gyengülése, a hosszabb lejáratú állampapírok hozamának meredek emelkedése és a tőzsde gyengülése azt mutatja, hogy az évekig beáramló befektetések most távoznak. Amerika kamatot emelt, most minden szem az EKB-n, amely ma dönt, hogy végre beszünteti-e a kötvényvásárlási programot.
Részvény / Deviza / Áru
Kitört a világbéke, csak mi gyengélkedünk
Fellegi Tamás | 2018. június 13. 10:48
Talán a Donald Trump és Kim Dzsongun között lezajlott, a vártnál békésebb találkozó hatására olyan mértékben megnyugodtak a világ befektetői, hogy el is hagyták a piacokat. Csak a kriptodevizák esnek szakadatlanul, nálunk pedig a Mol gyengül, meg egy kicsit a Telekom, a forint pedig a mélyben maradt.
Részvény / Deviza / Áru
Kilőtt a Tesla, zuhan az OTP
Fellegi Tamás | 2018. június 12. 18:30
Kezdik elhinni a befektetők, hogy a Tesla még idén nyereséges lesz, napok óta veszik a papírt, ma megint nagyot ugrik. Nagy esés után jócskán 10 ezer forint alá került az OTP árfolyama, eközben a 10 éves magyar államkötvény hozama több mint egy éves csúcsra emelkedett. A forint kissé magához tért a nagy mélység után.
Részvény / Deviza / Áru
Ritkán látott mélységben a forint
Fellegi Tamás | 2018. június 12. 10:20
Továbbra is igen rossz állapotban van a forint, noha a cseh korona és a zloty fellélegzett, a török líra is stabilizálódott, egyedül az argentin valuta zuhan még, de az teljesen indokolt, az ország lényegében fizetésképtelen. A tőzsdék emelkednek, a a BUX is közel fél százalékkal van feljebb.
Vásárló
Budapest szégyene a 75 éves halálút
Fellegi Tamás | 2018. június 12. 06:07
Az egyik legkülönösebb építmény a fővárosban a még nevében is a múltat tükröző Ferihegyi repülőtérre vezető út, vagy ahogy másként hívják, gyorsforgalmi út. 11 kilométeres cső, melyből nincs menekvés baj esetén, mellette pedig kátyús külső út. Épült a második világháborúban. Vajon meddig marad így?
Részvény / Deviza / Áru
Az olasz öröm ellenére a mélyben ragadt a forint
Fellegi Tamás | 2018. június 11. 11:03
Emelkedik Milánó és a főbb európai tőzsdék, miután az olasz gazdasági miniszter jelezte: marad az euró és a költségvetési fegyelem. Gyengül azonban a BUX, valamint a lengyel és balti tőzsdék is. Kétéves mélyponton a forint, esik az OTP, emelkedik a Richter.
Makro / Külgazdaság
Szállótársai könnyelműen Kim Dzsongunt fényképezték
Fellegi Tamás | 2018. június 11. 06:07
Megtörtént a csoda: a két ősellenség, Donald Trump és Kim Dzsongun egy városban tartózkodnak, nem is túl messze egymástól. Észak-Korea vezérét szállótársai fényképezték, mire őrei rárontottak a gaztett elkövetőire. Kommunista államfőt csak úgy nem fényképezgetünk, ez régiónkban sem volt másként annak idején.
Részvény / Deviza / Áru
Minden gyengült, ami hazai
Fellegi Tamás | 2018. június 8. 18:56
Kiadósat zuhant ma a Mol és az OTP, de igazán nagyot a Mészáros-cégek által 50 százalékban felvásárolt 4iG esett, miután sokkal magasabban forgott, mint a rá tett vételi ajánlat ára. Esett az olasz tőzsde is, roppant gyenge a forint, és emelkedett a hazai 10 éves kötvényhozam. Most épp nem vagyunk a befektetők kedvencei.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan a forint, gyorsan lecsengett a legújabb Mészáros-láz
Fellegi Tamás | 2018. június 8. 10:02
Lefordultak a tőzsdék világszerte, a három legnagyobb hazai részvény is esik. Nem hatotta meg az Opus és a Konzum befektetőit az új tőzsdei szerzemény. Emelkednek az olasz kötvényhozamok, félnek a befektetők az új kormánytól. Elérte az itthoni infláció a jegybanki célt, mi lesz vajon a kamatokkal?
Pénzügyi szektor
Egyszerűsödik a lakás-, és autóvásárlás: jön az azonnali átutalás
Fellegi Tamás | 2018. június 7. 12:39
Gyorsan növekszik az elektronikus fizetések aránya a készpénzzel szemben, bár nagyok még a költségek, áll az MNB fizetési rendszer jelentésében. Jó esetben jövőre jön az azonnali fizetés, így nagy összegű adásvételnél nem kell majd izgulni, ha nem azonos bankban van a vevő és az eladó számlája: ugyanúgy odaér majd a pénz öt másodperc alatt.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, gyengül a dollár, elszállt a Tesla
Fellegi Tamás | 2018. június 7. 10:30
A dollárhoz képest felfelé halad az euró, a forint is próbálja összeszedni magát. Amerikában kiadós rali volt a részvénypiacokon, 10 százalékkal ugrott meg a Tesla árfolyama. Itthon az OTP, a Mol és a Richter egyaránt emelkedik. Növekedésnek indultak az európai hozamok, miután az EKB rövidesen beszünteti a pénznyomtatást, jövőre talán már kamatot is emel.
Makro / Külgazdaság
Újabb szamárságról szavaznak a svájciak
Fellegi Tamás | 2018. június 6. 17:01
Svájcban igen gyakoriak a népszavazások, a legkülönfélébb szervezetek mindenféle sületlenségről megszavaztathatják a népet, amely viszont mindig bölcsnek szokott minősülni, és elutasítja ezeket. Most kifejezetten pénzügyi kérdésről van szó, amiről előre nem is lehet könnyű eldönteni, hogy jó, vagy rossz, de a bankárok talán segítenek a népnek.
Részvény / Deviza / Áru
Többek között emiatt marad el az összeomlás
Fellegi Tamás | 2018. június 5. 14:35
Februárban úgy tűnt, hogy sokéves emelkedő trend után megjött a régóta emlegetett összeomlás a részvénypiacokon, végül nem lett belőle semmi, oldalazás következett. Sejthető volt, hogy a jegybankok által a pénznyomtatási program során kiszórt bő 10 000 milliárd dollár fenntartja az árakat, de van egy másik fontos tényező is.
Részvény / Deviza / Áru
Messze még a forint a gyógyulástól
Fellegi Tamás | 2018. június 5. 10:25
Hiába a piacok szárnyalása, a remek makrogazdasági adatok, a forint képtelen érdemi erősödésre. Amerikában szakadatlanul emelkednek a részvények, nálunk ma a tegnapi nagy szárnyalás után visszaesnek az árfolyamok, legalábbis a Mol és az OTP esetében. Újabb szerzeménnyel bővült Opus, eleinte örültek is neki a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru
Oroszország tele van arannyal
Fellegi Tamás | 2018. június 4. 16:30
Úgy néz ki, a természet elkényeztette Oroszországot: a bőséges olaj-, és földgázkincs mellett egyre több aranyat is találnak, így a jelenleg sem kis volumenű kitermelés bő tíz év alatt megduplázódhat, az ország a második legnagyobb aranykitermelő lehet. A devizatartalékokon belül pedig dinamikusan növekszik az aranymennyiség, csökkentve a dollárfüggőséget.
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
3 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59