Fellegi Tamás

Fellegi Tamás cikkei

Deviza / Áru Itt az igazság: stabilan 2-essel kezdődik a forintárfolyam 
Fellegi Tamás | 2015. március 25. 11:27
Több mint egy év után visszatért a forint oda, ahol az euró létezése óta eltelt hosszú idő nagy részében tartózkodott: a 2-essel kezdődő tartományba, vagyis egy euróért kevesebb, mint 300 forintot kell adni. Nézzük, miért éppen most történt ez?
Részvény / Deviza / Áru Az égig emelkednek a tőzsdék, van határ? 
Fellegi Tamás | 2015. március 24. 19:30
Az idei év ijesztően indult a tőzsdéken, kiadós, három napos eséssel, és a január is mínuszos lett, legalábbis Amerikában. Utána azonban szakadatlan emelkedés következett, ami azóta is tart, a főbb piacok abszolút csúcsokra értek. Mintha 6 év után már semmi sem tudna a bika útjába állni. Vajon meddig mehet ez így?
Részvény / Deviza / Áru BTel: új hívószó, új reménykedés - széttépik a papírt 
Fellegi Tamás | 2015. március 23. 15:40
Megtartotta rendkívüli közgyűlését a BTel, és azon túlmenően, hogy megegyezett a felszámolást kezdeményező hitelezővel, grandiózus reorganizációs programot hirdettek az Xprime hívószavával, és különféle nem teljesen érthető adósságrendezési elképzelésekkel. A befektetők mindenesetre széttépik a papírt.
Makro / Külgazdaság A görög miniszterelnök Merkelt fenyegeti 
Fellegi Tamás | 2015. március 23. 11:33
A Financial Times vasárnapi írása szerint a görög miniszterelnök, Alexis Ciprasz a mai találkozó előtt levélben figyelmeztette a német kancellárt, hogy ha az EU nem ad pénzt a következő hetekben, az ország nem tudja teljesíteni adósságtörlesztési kötelezettségeit.
Makro / Külgazdaság Ördögtől való-e Putyin valutauniós ötlete? 
Fellegi Tamás | 2015. március 20. 16:30
Az orosz elnök orosz-fehérorosz-kazah valutauniót vetett fel. Jó ötlet-e egy ilyen „posztszovjet rubel”? Maga az Eurázsiai Gazdasági Unió, ami ennek alapul szolgálna, eddig bevált, és a négy jelenlegi tagon kívül többen fontolgatják a csatlakozást.
Makro / Külgazdaság Újra szédíti Ciprasz az EU-t – kiszédülnek az euróból? 
Fellegi Tamás | 2015. március 20. 13:08
Pont egy hónapja, hogy nagy nehezen megállapodtak a görögök az eurózóna pénzügyminisztereivel, hogy meghosszabbítják az eddigi mentőprogramot négy hónappal, amennyiben a görög kormány utólag ismerteti, milyen intézkedéseket tervez az egyensúly fenntartására. Azóta sem tette, mindig csak ígéri, miközben üresen kong az államkassza.
Befektetés Quaestor kötvénycsőd: kié a felelősség? 
Fellegi Tamás | 2015. március 19. 16:10
A Quaestor ügy nem csak abban tér el a két brókerbotránytól, hogy egy kötvénycsalás, hanem abban is, a marketingje sokkal szerteágazóbb volt, vezetője pedig nyilvános, esetenként állami eseményen mutatkozott időnként kormánytagokkal, így az ügy különösen megtévesztő lehetett.
Deviza / Áru Kiszámoltuk: így lehetne a lehető legolcsóbb a benzin 
Fellegi Tamás | 2015. március 19. 14:30
Az utóbbi hetekben egymás után érkeznek a hírek arról, hogy telnek az olajtározók, magas a kitermelés, kisebb a fogyasztás, mint egy éve. Ebből elvileg újabb olajáresésnek kéne kibontakozni. A kérdés, hogy ha ez bekövetkezik, akkor ezúttal visszatérhet-e a 300 forint alatti, rég nem látott benzinár?
Makro / Külgazdaság Feltörekvő kelet, válságban lévő nyugat. Vagy talán mégsem? 
Fellegi Tamás | 2015. március 18. 16:45
A 2008-as általános pénzügyi válság és a 2011-12-es eurózóna válság idején a magyar kormány a nyugat válságáról kezdett beszélni, és a keleti sikeres, feltörekvő országokat kezdte példának tekinteni. Most, a válságok elmúltával nézzük meg, melyik csoport a vonzóbb, kit is kéne követnünk?
Befektetés Három brókerbotrány után, végülis mi a biztonságos befektetés? 
Fellegi Tamás | 2015. március 18. 11:36
A legtöbb megtakarítót, befektetőt sokkolta a három méretes csalási ügy, melyek óriási befektetői pénzeket nyeltek el. Mindenki aggódik, teljes joggal szeretnék tudni, ezentúl mi tekinthető biztonságos befektetésnek, és mit kell nagyívben elkerülni?
Részvény / Deviza / Áru Jön a Mol-osztalék, mini fejőstehén lett a cég 
Fellegi Tamás | 2015. március 17. 13:58
Közgyűlést tart a Mol, ahol osztalékfizetésre tesznek javaslatot. Összesen 50 milliárd forintot terveznek kifizetni, ami részvényenként kicsit kevesebb, mint 500 forint. Ez osztalékhozamnak a mostani kamatkörnyezetben nem rossz (kb. 4 százalék), de vajon mi kellene ahhoz, hogy a régóta eső trendben lévő papír megforduljon?
Állampapír / Kötvény Quaestor: Brókercsőd, kötvénykudarc vagy kötvénycsalás? 
Fellegi Tamás | 2015. március 16. 11:12
A harmadik nagy csődesemény, a Quaestor bukása után viták folynak arról, hogy a Buda-Cash és Hungária ügyekhez hasonló dologról van szó, vagy inkább az E-Star és BTel kötvények esetéhez állunk közelebb? A válasz összetett: olyan ravasz volt a konstrukció, hogy mindkettőhöz, emellett egyúttal ez a legnagyobb összegű csalás is.
Pénzügyi szektor Brókerkockázat régen és ma: a Buda-Cash a lehető leghamarabb kezdte 
Fellegi Tamás | 2015. március 13. 13:43
Az elmúlt hetekben lezajlott befektetési szolgáltató csődök, és a sok ügyfél által értelmetlenül elvesztett rengeteg pénz felveti a kérdést, hogy ilyen esemény miért tud bekövetkezni, és régebben is így volt-e? A jelek szerint a technikai fejlődés gyorsabb volt, mint az ellenőrzési módszerek fejlődése, így alakulhatott ki a helyzet.
Személyes pénzügyek 17 éves garázdálkodás: hogy folytatódott, és hogy borult a bili? 
Fellegi Tamás | 2015. március 12. 16:00
Továbbra is a „Mély Torok” fedőnevű Buda-Cash közeli informátor állításaira támaszkodva próbáljuk kibogozni a brókerbotrány szálait, kiegészítve a már előkerült többi információval. 2004-ben az informátor szerint 20 milliárdos volt a hiány, vajon innen hogy sikerült még bő 10 évet kihúzni?
Pénzügyi szektor Amiért a Buda-Cash-botrány elindult: itt kezdődött 17 évnyi garázdálkodás 
Fellegi Tamás | 2015. március 12. 06:00
Ha hinni lehet a magyar „mély toroknak”, a Buda-Cash közeli informátornak, a brókerháznál 1997, vagyis az ázsiai vírus évében keletkezett az eredeti, akkor 2 milliárdos hiány, és ez növekedett 17 évig, mint a lejtőn guruló hólabda. Nézzük, hogy is lehetett ez, mi minden történt ennyi idő alatt?
Befektetés Brókerbotrány-dominó: hol lesz a vége? 
Fellegi Tamás | 2015. március 10. 15:00
Most már szinte naponta dőlnek be a problémás brókercégek, és ez ilyenkor így is van rendjén. A láncreakció elindult, ahol csontváz van, most kidől a szekrényből. De vajon hol a folyamat vége, és hogy fog utána kinézni a megtisztult piac? Jönnek-e a biztonság és nyugalom évei?
Részvény / Deviza / Áru Szárnyaló DAX: mivel lehetett a legtöbb pénzt keresni? 
Fellegi Tamás | 2015. március 9. 16:30
A legfontosabb német részvényindex sokáig ostromolta a 10 ezer pontot, majd januárban áttörte és azóta sebesen emelkedett 15 százalékot. Ha az októberi 8350 pontos mélyponthoz viszonyítunk, akkor a nyereség 40 százalék. Ezek igen szép értékek, megnézzük, mely egyedi részvények viszik az indexet.
Makro / Külgazdaság Mégis kibotlanak a görögök az eurózónából? 
Fellegi Tamás | 2015. március 9. 15:06
Ciprasz görög miniszterelnök interjút adott a der Spiegelnek, miközben a görög kormány újabb reformtervet kellett, hogy benyújtson Brüsszelnek. Az előző elég gyengére sikerült, az európai türelem megint fogytán. Új kifejezést is találtak a valutaunió esetleges görög elhagyására: Graccident, vagyis „görög baleset”, magyarán kibotlás.
Makro / Külgazdaság Mi is az a defláció, és létezik-e a gyakorlatban? 
Fellegi Tamás | 2015. március 6. 19:26
Mostanában az alacsony kamatok és a lassú gazdasági növekedés időszakában sokszor szó esik a túl kicsi inflációról, sőt ennek negatív változatáról, a deflációról is. Nehéz elhinni, hogy ilyen létezik, hisz nem nagyon találkozunk vele, és fogyasztóként azt is nehéz megérteni miért baj, ha árcsökkenés van.
Deviza / Áru Bróker- és FX-botrány: dőlnek a csontvázak a szekrényből 
Fellegi Tamás | 2015. március 6. 14:00
Január 15 óta pörögnek az események: a forex cégek és a hazai brókercégek közül előkerülnek a problémásak, a befektetők pedig tanácstalanok, nem tudják, hol vannak biztonságban, és honnan kell menekülniük. A piac azonban ebben a körben, ha fájdalmasan is, de talán megtisztul, és jönnek a nyugalom évei.
Makro / Külgazdaság Így szakad a nyakunkba hétfőn az a rengeteg pénz 
Fellegi Tamás | 2015. március 5. 17:05
Az eddigi tervek szerint indul hétfőn az EKB eszközvásárlási programja, érdemi változtatásra nem került sor. Marad a havi 60 milliárd eurós össze, és a program 2016 szeptemberéig tart (de hosszabbítható, ha helyzet indokolja). Görög és ciprusi kötvényt most még nem vesznek.
Deviza / Áru 13 éve a legerősebb a dollár, jön az euró paritás? 
Fellegi Tamás | 2015. március 5. 12:10
Az euró óriásit zuhant a dollárhoz képest igen rövid idő alatt. Egy éve még egy euró 1,40 dollár volt, most csak 1,10. A két legnagyobb világvaluta viszonyában ritka az ekkora mozgás.
Makro / Külgazdaság Nem lesz háború, ne féljünk az orosz medvétől 
Fellegi Tamás | 2015. március 5. 11:35
Ha nehezen is, de csendesedik az ukrán front, mégiscsak működik a minszki megállapodás, létrejön a tűzszünet. A megoldás nem lesz egyszerű, de próbáljunk Putyin fejével gondolkozni: mit is akar a régi-új nagyhatalom? A cári, esetleg sztálini birodalmat, vagy csak orosz testvéreit? Úgy tűnik, szerencsére csak az utóbbit.
Makro / Külgazdaság Beszállunk a vitába: mennyivel lehetnének magasabbak a magyar bérek? 
Fellegi Tamás | 2015. március 4. 19:30
Az utóbbi időben a Portfolio.hu hasábjain több elemzés látott napvilágot, hogy miért is töredéke a hazai nettó átlagbér az osztráknak. Most mi is megvizsgáljuk a kérdést, de azt is megnézzük, miért jóval alacsonyabbak béreink a portugálnál és a görögnél, sőt, a csehnél és a szlováknál?
Deviza / Áru Miért szeretett bele a világ a svájci frankba? 
Fellegi Tamás | 2015. március 4. 12:50
A svájci frank a közelmúltban sokak életében játszott szerepet, akár a lakáshitelesekre gondolunk, akár azokra, akik az árfolyamküszöb miatt a frank gyengülésére spekuláltak. De vajon mitől lett ilyen világhíresség ez a deviza?
Állampapír / Kötvény Végéhez közelít egy izgalmas sztori: jó üzlet volt OTP-kötvényt venni 
Fellegi Tamás | 2015. március 3. 16:23
Végéhez közeledik az OTP eurós kötvényeinek izgalmas, és sok pénzkereseti lehetőséget rejtő hosszú időszaka. Bő másfél év van még a visszahívhatóságukig, vajon lehet-e velük még elhozni egy kis extra pénzt?
Makro / Külgazdaság Apu, mi az a pénznyomda? Tényleg jön az ingyenpénz? 
Fellegi Tamás | 2015. március 3. 14:14
Indul az EKB nagyösszegű monetáris könnyítési programja, amit egyszerűen csak pénznyomtatásnak, esetleg pénzesőnek szoktunk nevezni. Vajon tényleg fedezetlen ingyenpénzről van-e szó? Mi a hatása, mire jó, és mi lesz utána?
Részvény / Deviza / Áru Zuhanó papírok Amerikában: itt a vétel ideje? 
Fellegi Tamás | 2015. március 2. 17:04
Miközben az amerikai indexek folyamatosan új csúcsokat érnek el, van néhány papír, amelyik nem tartja velük az iramot, sőt pár olyan is akad, amelyek kifejezetten zuhanórepülésbe kezdtek. Közülük csemegézünk egy kicsit.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg 100 milliárd tűnhetett el – elhordták, vagy piramisjáték? 
Fellegi Tamás | 2015. március 2. 13:00
A múlt héten kirobbant Buda-Cash botrányban úgy tűnik, reális a feltételezés, miszerint valóban 100 milliárd forint körüli összeg tűnt el. Vajon ilyen mohó volt valaki és ennyit elvitt, vagy csak a Madoff-módszer zajlott sok évig, amin igazából senki nem nyert?
Részvény / Deviza / Áru Filléres részvények a tőzsdén: lehet-e rajtuk keresni? 
Fellegi Tamás | 2015. február 27. 12:40
A budapesti börze standard kategóriájában (a T kategóriáról nem is beszélve) elszaporodtak azok a részvények, amelyek ára nominálisan túl kicsi. 10-20 forintos, esetenként 10 forint alatti papírokról van szó.
Deviza / Áru Itt van, amit vártunk: rég nem látott erőben a forint! 
Fellegi Tamás | 2015. február 26. 16:00
Végül sikerült a forintnak, amire napok óta készülődött: áttörte az euróval szembeni 305-ös erős ellenállást, és tovább szárnyal. A fundamentumok kiválóak, a kamatok máshol még alacsonyabbak, mint nálunk, minden a hazai fizetőeszközt segíti, lássuk a kerek 300-at.
Részvény / Deviza / Áru Túl van a mélyponton a Magyar Telekom - lesz-e belőle mini fejőstehén? 
Fellegi Tamás | 2015. február 26. 12:11
Nagyjából a vártnak megfelelő, kedvezőnek mondható negyedéves és egyben 2014-es egész éves jelentést tett közzé a Telekom. A legrosszabbon túl van a cég, a jövő év után már osztalékra is számíthatunk.
Részvény / Deviza / Áru Brókerbotrány: hogy tűnnek el a hatalmas pénzek? 
Fellegi Tamás | 2015. február 25. 14:00
Joggal merül fel a kérdés a tegnapi MNB sajtótájékoztató után, hogy ha valóban eltűnik 100 milliárd forint, az hogyan kezelhető, hogy palástolható és kinek kell, hogy feltűnjön? És hogy tűnik el 130-szor ennyi?
Befektetés Svájci frank és brókercsőd, két végzetes csapás – hová menekülhetnek a befektetők? 
Fellegi Tamás | 2015. február 24. 20:15
A hazai befektetőket eddig idén két súlyos esemény rázta meg. Az első a svájci jegybank óriási kárt okozó januári lépése, a második most a Buda-Cash Brókerház esete. Át kell értékelnünk a befektetési biztonság fogalmát.
Részvény / Deviza / Áru Eddig jó lóra tett a guru, egyre csak nő az Alma 
Fellegi Tamás | 2015. február 24. 14:49
Szakadatlanul emelkedik a világ legnagyobb cégének árfolyama, és ezzel tőzsdei kapitalizációja. A piac visszaigazolta az egyik legnagyobb gurut, Carl Icahnt. cég nagy erőkkel belekezdett az elektromos autók gyártásának előkészítésébe - van-e határa a lehetőségeknek?
Deviza / Áru Helyükre kerültek az oroszok - lesz -e még rubel-szputnyik? 
Fellegi Tamás | 2015. február 23. 14:38
Tavaly szeptembertől, párhuzamosan az olajáreséssel, majdnem felére esett az orosz fizetőeszköz. A befektetők egy része arra spekulál, hogy innen újra erősödni fog. Van-e ennek alapja?
Deviza / Áru Bukta a kétharmadot a Fidesz: mi lesz most a forinttal? 
Fellegi Tamás | 2015. február 23. 13:00
Kétharmad elvesztése, Putyin látogatás nemzetközi bonyodalmai? Kit érdekelnek ilyen apróságok? A forint vásárlóit biztosan nem. Ők legfeljebb egy görög pánikra hajlandók abbahagyni a vételt, akkor is csak 1-2 napra.
Makro / Külgazdaság Csak elrántotta a kormányt a görög kormány 
Fellegi Tamás | 2015. február 23. 11:06
Péntek este nem tehetett mást a görög kormány, minthogy engedett a hetek óta játszott orosz rulettben. Európa nyilvánvalóvá tette, hogy nincs komoly engedmény, a görög kassza pedig kiürült.
Részvény / Deviza / Áru Nasdaq az egykori lufi-csúcs közelében: miért más most? 
Fellegi Tamás | 2015. február 20. 15:37
15 év elteltével a Nasdaq Composite index ismét az 5000 pontos szintet ostromolja. Akkor egy őrült mánia vezette fel oda, most viszont egészen mások a piaci körülmények. Már csak az a kérdés, sikerül-e a csúcsdöntés.
Deviza / Áru Negatív kamat: ezért zuhan a svájci frank? 
Fellegi Tamás | 2015. február 20. 12:35
Egyre többet hallani arról, hogy egyes országok jegybankja negatív kamatokat határoznak meg, állampapírjaik tartásáért is fizetni kell. Ki hajlandó fizetni azért, hogy pénzét kölcsönadhassa? Úgy látszik, akadnak páran, de csak egy szintig. Svájc későn ébredt.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az állam járműgyára - jó vétel volt, a maradék nem kellene? 
Fellegi Tamás | 2015. február 19. 13:31
Erős negyedévet zárt a Rába, az immár a magyar állam 73 százalékos tulajdonában levő patinás tőzsdei cég. Jól ment a Rábának a hazai piacon, de nehezítette a cég életét a rubelválság.
Részvény / Deviza / Áru Újra kilőtt a tavalyi év sztárpapírja 
Fellegi Tamás | 2015. február 18. 11:16
Hosszasabb gyengélkedés után tegnap 12 százalékkal rántották fel a GoPro-t, a mozgást jól bíró kis csodakamerák gyártójának papírját. Külön érdekesség, hogy közben 76 millió részvény került a piacra.
Makro / Külgazdaság Satuban a görögök, itt a fordulat: beadják a derekukat! 
Fellegi Tamás | 2015. február 18. 10:30
A Reuters szerint Németország bekeményített: nem hagyja, hogy az EKB bármilyen címen is további pénzeket utaljon a görög bankoknak. A görögök most reagáltak is: kérik az eddigi program meghosszabbítását.
Deviza / Áru Idei csúcsán az olaj 
Fellegi Tamás | 2015. február 17. 14:03
Tegnap 62 dollár fölött új idei csúcsot döntött a Brent olaj, és ma is a csúcs közelében tartózkodik. Vajon csak egy kiadós korrekciót láthattunk, vagy megvolt a trendforduló?
Makro / Külgazdaság Görög tárgyalások: orosz rulett után pávatánc 
Fellegi Tamás | 2015. február 17. 13:00
Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfői éjszakába nyúló maratoni tárgyalása sem hozta meg a görög megállapodást. Mindkét fél kitartó, az idő is fogy, de mintha felsejlene a megegyezés szándéka görög oldalról.
Deviza / Áru Egy havi mélyponton a svájci frank 
Fellegi Tamás | 2015. február 17. 11:05
Bő egy hónapja, hogy a svájci jegybank eltörölte az 1,20 eurós árfolyamgátat. A frank persze egyből az égbe ment, óriási károkat okozva, azóta viszont folyamatosan gyengül. Ma el is érte egy havi mélypontját.
Makro / Külgazdaság 14 hét alatt ürülnének ki a görög bankok 
Fellegi Tamás | 2015. február 17. 10:20
A görögök hetente átlagosan 2 milliárd eurót vonnak ki a bankokból. A JP Morgan szerint, ha ez a tempó marad, 14 hét múlva fogynának ki a bankok a kifizethető pénzből.
Részvény / Deviza / Áru Az év első másfél hónapja: tombol a bika 
Fellegi Tamás | 2015. február 16. 16:05
Az év eddigi része meglehetősen érdekes tőzsdei mozgásokat hozott. Az első pár nap úgy tűnt, mintha klasszikus eső évet vetítene előre, de most másfél hónap után mégis az abszolút csúcsokon vagyunk. Vajon melyik a jó jelzés az év egészére?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG