Fellegi Tamás

Fellegi Tamás cikkei

Közérdekű Ha megszűnik az óraállítás, az örök nyár marad 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 31. 20:32
Az Európai Bizottság arra jutott az általuk végzett felmérés alapján, hogy ha eltörlik az évi kétszeri óraállítást, akkor a nyári időszámítást kéne megtartani. Szerencsénkre, mert nagyon rossz lenne, ha egész évben korán sötétedne. A franciáknál, spanyoloknál viszont így télen 9 körül fog csak világosodni, nem egy vidám napkezdet.
Részvény / Deviza / Áru Ezúttal az argentin valuta omlott össze, a forint túléli 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 31. 11:10
22 százalékot zuhant az argentin peso tegnap, ilyet csak a török líra csinált a közelmúltban, na meg Venezuela pénzneme, de mindegyiknél indokolt volt. A forint is gyengült, de ma már magához tért. Lefelé tartanak az európai tőzsdék, nálunk a Mol esik, emelkedik viszont a Richter.
Részvény / Deviza / Áru Egy év alatt összeomlott a Waberer’s 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 29. 11:02
Bevezetése óta kevesebb, mint a felére esett a szállítmányozási cég árfolyama, miközben az üres Est Media szárnyalt. A világ két legnagyobb cége, az Apple és az Amazon közben új csúcson. Gyengült a dollár, stagnál a forint.
Részvény / Deviza / Áru Esik a font, gyengül a török líra, kitört Amerika 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 28. 11:03
A tőzsdéken szakadatlan az emelkedés, különösen Amerikában, ahol új csúcsokat érnek el az indexek. Európában szerényebb a mérték, a BÉT-en ma a Mol és a Richter van feljebb, a Konzum gyengélkedik, ereszt az Est Media lufi.
Részvény / Deviza / Áru Márpedig fokozatos kamatemelés lesz, és punktum! 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 27. 16:30
Újra nyilatkozott a Fed elnöke, Jerome Powell, és megerősítette, hogy folytatja a fokozatos kamatemelés politikáját. Meg is indokolta, hogy miért, egyúttal jelezve, hogy ebbe senkinek semmi beleszólása nincs, a legszigorúbban komolyan veszi a jegybanki függetlenséget.
Részvény / Deviza / Áru A Tesla-vezér lóvá tette a világot 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 27. 11:01
Amint sejteni lehetett, Elon Musk különös részvénykivezetési elképzelése smafu volt, most kihátrált belőle. Az amerikai indexek közben csúcson, ma Kína is nagyot emelkedik, itthon az OTP szárnyal, de a Mol is szépen emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, felpattant az arany 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 24. 18:13
Heves olajár-emelkedés mutatkozik, és a hónap korábbi részében nagy mélységbe hullott arany is felfelé indult. Az amerikai tőzsdék emelkednek, Európának is jó napja volt, a BUX végül változatlan maradt, de a Mol és a Telekom emelkedett, az OTP csökkent. A nap folyamán erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Esik az angol font, megtalálta helyét a török líra 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 24. 10:53
Nagy esés után stabilizálódott a török líra, a piac egyelőre elvégezte feladatát. A forint is gyenge szinten talált egyensúlyt, az angol fontot a bizonytalanság gyengíti. A tőzsdéket nem hatotta meg Trump fenyegetése.
Részvény / Deviza / Áru Ezúttal erősödik a török líra! 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 14. 11:18
A török líra 33 százalékos 3 napos zuhanása után most eljött az időszerű korrekció, amit más valuták, köztük a forint, és a tőzsdék is emelkedéssel nyugtáznak. Erősödik a Mol és a Richter, gyengélkedik viszont a Telekom. Romokban a kriptodevizák, a bitcoin még tartja magát a kritikus szinten.
Részvény / Deviza / Áru Tovább esik a török líra, a forint is gyengül 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 13. 11:06
Ma is zuhan a napok óta szabadesésben lévő török líra, az ázsiai részvénypiacok is nagyot estek, Európa csak kisebb mértékben gyengül. A hazai börze is mínuszban, de sokkal kevésbé, mint pénteken, ezúttal a Mészáros-papírok is esnek.
Részvény / Deviza / Áru Okozhat-e olyan összeomlást a török válság, mint 20 éve az orosz? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 13. 06:07
Húsz éve ezekben a napokban hatalmasodott el az orosz válság, amikor is összeomlott a birodalmától és a kommunizmustól mindössze hat éve megszabadult Oroszország gazdasága, kötvény-, és részvénypiaca, és ez az egész világon pénzügyi pánikot okozott. Vajon a török válság és így sülhet el?
Részvény / Deviza / Áru Most már az OTP is összeomlott 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 10. 18:31
Ma kicsúcsosodott a török válság egy egész extrém lírazuhanás formájában, a török tőzsde is összeomlott, mindennek nyomában az európai bankpapírok és végül az OTP is, pedig nem is érintett az ügyben. Még Amerika is esik fél százalékot, ami mostanában szinte csoda. Azért az Apple és az Amazon a csúcson, ők megingathatatlanok.
Részvény / Deviza / Áru Kit ránt magával a török összeomlás?  
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 10. 10:31
Ma már maga az Európai Központi Bank is azt vizsgálja, ki kerül bajba, ha bukja török kitettségeit, zuhan is az euró a dollárral szemben. Tovább gyengül a rubel is, mínuszban az európai tőzsdék, esik a BUX is, miközben az OTP jó negyedévről számolt be. A papír ára esik, de nem lehet tudni, mennyi ebből az európai rossz hangulat hatása.
Makro / Külgazdaság Lenin városában majdnem kész Európa legmagasabb épülete 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 10. 06:06
Meglepő, de a nagy októberi szocialista forradalom városában, az egykori Leningrádban épül a kapitalizmus egyik legfőbb szimbóluma, Európa legmagasabb épülete, és már el is érte végső magasságát. Ráadásul a következő legmagasabb épületek Moszkvában vannak, de Szentpétervár most átveszi a vezetést.
Részvény / Deviza / Áru Elérkezett a teljes török összeomlás, zuhan az olajár 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 9. 10:53
Elért a török líra a szabadesés szakaszába, ami nem is csoda, hisz az ország gazdasága az argentinhoz hasonló helyzetbe jutott. Kína eközben visszavág a kereskedelmi háborúban, szárnyalnak a kínai tőzsdék. Esik a rubel és az orosz tőzsde, itthon gyengélkedik a Mol és a Telekom.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlottak a kriptodevizák, a bitcoin túlélte 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 9. 06:07
Minden arra utal, hogy a józan ész kezd hatni ezen a különös piacon. Óriási mánia volt, pedig nem lehetett eleget hangsúlyozni, hogy a legtöbb kriptodeviza mögött nincs érték. A technológia, amire épül az egész iparág, máshol teremt értéket. Most a nyári napokban mintha elfáradtak volna a csalódott befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Tényleg elgurult Elon Musk gyógyszere, vagy csak megviselte a tőzsde, mint Norbit? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 8. 12:55
Az utóbbi időben voltak különös megnyilvánulásai Elon Musknak, de most mintha teljesen elvesztette volna a kontrollt: egy kereskedés közbeni beszólással pár embert meggazdagított, miközben egy extrémnek mondható tervet körvonalazott, mindezt Twitter-beszólásokban, mint az amerikai elnök szokta, a tőzsde értesítése és a kereskedés felfüggesztése nélkül.
Részvény / Deviza / Áru Manipulálta az árfolyamot a Tesla főnöke, Törökország finanszírozhatatlan 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 8. 10:55
Az árfolyam manipuláció legcsúnyább példáját mutatta be Elon Musk, a Tesla főnöke. Az egész amerikai piac emelkedett, itthon a BUX fél százalék pluszban van főleg a Richternek köszönhetően. Törökország gyakorlatilag finanszírozhatatlan.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel Grúziától, vagy jön a háborúk háborúja! 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 8. 06:07
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök igen határozottan óvta a NATO-t, hogy felvegye tagjai közé Grúziát. A figyelmeztetésre Oroszországnak két nyomós érve is van, közülük az egyik szinte elkerülhetetlenül háborút jelentene, márpedig egy NATO-orosz háborút jobb, ha kihagy a világ, könnyen előkerülhet az atomfegyver.
Állampapír / Kötvény Öt százalék kockázatmentesen? Ezt még a gurunak sem hisszük el 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 7. 18:01
Felbolydultak a kedélyek befektetői körökben a JP Morgan főnökének arra a nyilatkozatára, hogy az amerikai 10 éves állampapír hozama 5 százalék is lehet a közeljövőben. Úgy gondoljuk, a jelenlegi viszonyok egyszerűen nem teszik lehetővé ezt a hozamszintet, hacsak valami egész rendkívüli esemény nem történik.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan a török líra, erősödik a forint, Kína szárnyal 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 7. 10:41
Begyorsult ismét a török líra zuhanása, mondhatni újra összeomlott. A forint közben szép lassan maga mögött hagyja az eurónkénti 320-as akadályt. Szárnyalnak a kínai tőzsdék, Amerika is csúcson, élen az Apple. Magához tért a Telekom, korrigál a Richter és a Mol a sok emelkedés után.
Makro / Külgazdaság Megoldás Koszovóban: határmódosítás? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 7. 06:07
Tárgyalni kezdett egymással Szerbia és a belőle elismerése nélkül kiszakadt Koszovó: mégsem nézhetnek egymással farkasszemet a végtelenségig, pláne, ha valamelyikük vagy mindkettő EU-tagságra vágyik. A határt még Tito húzta, egy országon belül, nem etnikai alapon: nosza, elő lehetne szedni a wilsoni elveket 100 év után.
Részvény / Deviza / Áru Nagy erősödés előtt a forint? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 6. 11:18
Szép kerek akadályt, a 320-as eurónkénti szintet ostromolja a forint az erős irányba, ha áttöri, elfelejthetjük a rosszemlékű júniusi összeomlást. A török líra zuhan, spirálba került. Nagyot estek a kínai tőzsdék, a hazai piacon a Mol emelkedik.
Makro / Külgazdaság Robbantás a gyűlölt elnök feje felett: igazi merénylet volt? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 6. 06:07
Venezuela ura, aki leválthatatlan, uralma korlátlan, viszont népét nagyobb nyomorba taszította, mint Ceausescu egykor Romániát, a helyi felvonulási téren szónokolt katonái előtt, amikor fölötte drón robbant. Az elnök megúszta, néhány katona meghalt. Vajon valaki elszánta magát a merénylete, vagy rendezett magának egyet a diktátor, hogy erre hivatkozva őrizhesse hatalmát?
Makro / Külgazdaság Németország visszaesik a demográfiai ranglistán, de mi lesz 30 év múlva? 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 3. 17:01
Németország már a világháborúk idején is a világ egyik legnépesebb országa volt, az 1990-es egyesülés idejére már a 12. helyre esett vissza, most viszont már a 17-en van, és épp ketten készülnek előzni. A lényeg persze nem Németország, az csak egy jó viszonyítási pont, hogy a mostanában hatalmasra növekedők hogy hagyják le a régi népes országokat.
Részvény / Deviza / Áru Megvan a világ első ezermilliárd dolláros cége! 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 3. 11:02
Elérte az Apple összértéke a dollárban 13 számjegyű értéket, ráadásul okkal. A BUX-ot főleg a Mol húzza fölfelé, az OTP és a Richter is emelkedik, gyengélkedik viszont a Telekom. A török líra a mélyben, a forint megpihent.
Makro / Külgazdaság Az oroszok már a Golán-fennsíkon vannak 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 3. 06:06
Hónapok óta egyre feszültebb a helyzet Szíria délkeleti sarkában, ahol Aszad elnök erői uralmuk alá vonják az eddig lázadó csoportok kezén levő területeket, nyomukban az iráni és Irán-barát erőkkel. Ahogy közeledtek a határhoz, Izrael egyre idegesebb lett, és az oroszoktól kért közbenjárást. Ez most megvalósul: ők adják a határőrséget Izrael és Szíria között.
Vásárló Most válik nyereségessé a Tesla 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 2. 16:30
Olyan szinten sikerült stabilizálni a Model 3 termelését, ami már lehetővé teszi, hogy a következő hetekben a neves autógyártó történetében először nyereségessé váljon, így ne kelljen tovább finanszírozni, jelezte Elon Musk. Eddig sok mindennel késet a vállalkozó, de mindent megoldott, nem mellesleg újraindítható rakétákat bocsát az űrbe.
Vásárló Hét éve nem látott fordulat a mobilpiacon 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 1. 16:30
Az elmúlt negyedévben a Huawei megelőzte az Apple-t az eladott okostelefonok számában, ezzel 7 év után először nem a Samsung-Apple páros uralja a piacot. Profitban persze az Apple továbbra is verhetetlen: drágán adja termékeit, de stabil a vevőköre. A kínai gyártók viszont előretörnek.
Részvény / Deviza / Áru Visszaesett a forint, sok és drága iPhone fogy 
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 1. 11:07
Visszaesett a forint a tegnapi nagy erősödés után, a török líra szokás szerint a mélyben. Továbbra is jól fogy az iPhone, sőt, a szolgáltatásokból is keres az Apple, joggal ér sokat a cég. Erősödik a Mol, az 5000 forintos szintet közelíti a Richter.
Állampapír / Kötvény Oroszország megszabadult az amerikai ballaszttól 
Fellegi Tamás | 2018. július 31. 06:07
A legfrissebb amerikai államkincstári adatok azt mutatják, hogy Oroszország elképesztően rövid idő alatt kiszórta amerikai államkötvényeinek túlnyomó részét. Annyi persze nem volt neki, mint Kínának, de most sokan elgondolkoznak azon, mi lesz, ha Kína is besokall? A hozamok mozgása mindenesetre szépen mutatja, mi történt.
Részvény / Deviza / Áru Nagy ugrás jöhet a forintban, nem reagálnak a Mészáros-papírok a komoly vevőre 
Fellegi Tamás | 2018. július 30. 11:12
Egy hónappal ezelőtti összeomlása óta a legerősebb szinten áll a forint, komoly ellenálláson, izgatottan várjuk, áttöri-e. A török líra ezzel szemben újra leggyengébb értékét közelíti. Bevásároltak az OTP alapjai a Konzumba és az Opusba, de a papírok alig reagálnak. Összeomlott a Twitter árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru A cég, amely akárhány iparágat elnyelhet 
Fellegi Tamás | 2018. július 27. 15:15
Kihozta negyedéves jelentését az Amazon, és jóval nagyobb is lett a nyereség a vártánál, de a részvény így is elképesztően drágának tűnik. Egy érdekes vélemény szerint azért, mert nem lehet tudni, melyik iparágakban vetheti meg lábát a cég. A befektetők a korlátlan növekedést árazzák, de könnyen csalódás lehet belőle.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, a cseh korona is belehúzott 
Fellegi Tamás | 2018. július 27. 11:18
Javulnak a régiós valuták, a kötvényhozamok is csökkentek, megszűnt a tőkekiáramlás. Emelkedik a Mol és az OTP, az európai tőzsdék is jó formában vannak. Nagyot zuhant tegnap a Facebook, de csúcsra került a Google. Ma az Amazon negyedéves jelentésének piaci fogadtatása lesz a fő attrakció.
Részvény / Deviza / Áru Egy helyre vitték sokan a pénzük, most méretes pofont kaptak 
Fellegi Tamás | 2018. július 27. 06:07
Egy ideje feltűnő volt, hogy sok befektetési eszköz (részvények, kötvények, arany) ára nem emelkedett tovább, sőt inkább lefordult. A mi tőzsdénken is az eladók vannak túlsúlyban hónapok óta, és a tőkekiáramlást a forint gyengülése is jól mutatta. A pénzt pedig megdöbbentő módon néhány gigantikus részvény nyeli el, de most kijózanító figyelmeztetést kaptak a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott a Facebook 
Fellegi Tamás | 2018. július 26. 16:35
Hirtelen megjött a kijózanodás, az elképesztő magasságokba emelkedett Facebook részvényének árfolyama tegnaphoz képest összeomlott, 20 százalékkal van lejjebb. A cég pedig ugyanolyan jól megy, mint eddig, de túlzottak voltak a várakozások, a fák nem nőnek az égig, hisz már az emberiség színe-java felhasználó.
Állampapír / Kötvény Mégiscsak volt kamatemelés! 
Fellegi Tamás | 2018. július 25. 06:07
Tegnap az MNB kamatdöntő ülésén nem változtatott az alapkamaton, ellenben az Államadósság Kezelő Központ megemelte a lakossági állampapírok kamatát, nem is kicsit. Így míg az intézmények és a bankok tovább szenvednek a 0 kamat miatt, a lakosság már egész kellemes jövedelmet kap ehhez képest. Nincs mese, az államadósságot finanszírozni kell, és most már forintban, azaz leginkább nekünk.
Részvény / Deviza / Áru Nem befolyásolja a jegybankot a forint árfolyama 
Fellegi Tamás | 2018. július 24. 17:10
Kamatdöntő ülést tartott az MNB, ahol nem változtattak a kamatokon, majd indoklást is kiadtak, melyben hangsúlyozzák, hogy semmi más nem számít, csak az infláció, mégpedig az, hogy elég magas legyen, a forint árfolyama lényegtelen. A forint erősödni kezdett az indoklás megjelenése után.
Részvény / Deviza / Áru Kínát ellepték a vevők, meg sem kottyannak a vámok 
Fellegi Tamás | 2018. július 24. 10:48
Szárnyalnak a kínai tőzsdék, lerázzák a kereskedelmi háború hatását. Európa is emelkedik, különösen jó formában a lengyelek, a BUX viszont nem mozdul. Kitartóan gyengélkedik a forint, mindenki várja, mit mond és lép ma a jegybank.
Makro / Külgazdaság Újabb országban bukkan fel a diktátor fia 
Fellegi Tamás | 2018. július 24. 06:07
Nem ritka, hogy egy-egy nagyhatalmú és hosszan uralkodó vezető a fiának adja át a hatalmat, de az is előfordul, hogy a fiú később jön, sőt választások útján, mint Bush Amerikában vagy a Papandreuk Görögországban. Most Indonéziában jelentkezik az 1998-ig 32 éven át regnáló erős ember, Szuharto fia, Hutomo Mandala Putra, akit általában csak Tommynak hívnak.
Részvény / Deviza / Áru Gyatra a forint, pukkad a lufi 
Fellegi Tamás | 2018. július 23. 11:33
Nem tud erősödni a forint, kellene neki egy kis hajtóerő, mondjuk egy kis kamatemelkedés. A hazai tőzsde felfelé indult, de előnye a délelőtt folyamán elfogyott, miközben az értéktelen Est Mediából fújt lufi próbál ereszteni. Esett Tokió és Szöul, emelkedett viszont Sanghaj.
Részvény / Deviza / Áru Megint összeomlott a forint, az angol font is zuhan 
Fellegi Tamás | 2018. július 20. 10:42
Ijesztően nagyot zuhant a forint, a helyzet rosszabb, mint gondoltuk. Az angol font esése viszont helyénvaló, legalábbis amíg többet ér, mint egy euró. Kissé visszaesik a Richter a tegnapi nagy pattanás után, gyengélkednek a Mészáros-papírok.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a forint, tömik a Richtert 
Fellegi Tamás | 2018. július 19. 10:41
Teljesen elakadt a forint hó eleji összeomlását követő gyógyulása, pedig nagyon alulértékelt. A Richterben pánikszerű eladások mutatkoznak, a Mol erősödik. A Konzum esik, miközben az üres Est Media spekulációja köti le a gyors nyereségre vágyókat.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj után az arany ára is beszakadt 
Fellegi Tamás | 2018. július 18. 10:33
Először az olaj, majd az arany kezdett meredek zuhanásba, miközben az amerikai részvények csúcsokat döntenek. Itthon a Richter zuhan szakadatlanul, a Mol emelkedik. Közel limittel esik a semmit nem érő Est Media.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott az olajár, zuhannak a Mészáros-papírok 
Fellegi Tamás | 2018. július 17. 10:30
Az eddig indokolatlanul magas olajár hirtelen 5 százalékot zuhant, kezd hatni a túlkínálat. Nem folytatta a forint a tegnapi erősödést, a török líra újra gyenge. Esik a Konzum és az Opus, a nagyok közül a Mol gyengélkedik. 148 forinton a 0 forintot érő Est Media, várják a messiást, aki milliárdokat ajándékoz a részvényeseknek.
Makro / Külgazdaság Trump végre lelt egy barátot 
Fellegi Tamás | 2018. július 17. 06:07
Lezajlott Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozója Helsinkiben, és nem tudtuk meg, mi mindenről beszélt a két elnök, néhány részlet azért kiderült, Trump pedig hozta a formáját a csúcs utáni sajtóértekezleten. Ezúttal azonban nem sértegette tárgyalópartnerét, ellenkezőleg: remekül szót értett vele.
Makro / Külgazdaság 140 éve, hogy Andrássy gróf kiűzte az oroszokat a Balkánról 
Fellegi Tamás | 2018. július 16. 06:07
1878 júliusában ért véget a Berlini Kongresszus, amelyet Andrássy Gyula, akkor az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere javasolt, ő is szervezte meg, és szinte uralta az eseményt. Gondolkodása stratégiai volt, és jól is látta a fenyegető jövőt, de nem jó megoldásokat talált rá. Tény viszont, hogy Európa sorsának meghatározásában egy magyarnak ekkora szerepe soha máskor nem volt.
Makro / Külgazdaság Rájött a világ, hogy jó fejek az oroszok 
Fellegi Tamás | 2018. július 13. 18:30
Remek alkalom volt a foci vb, hogy sokan Oroszországba utazzanak, akik egyébként sosem tették volna. Körülnéztek, megismerték a helyieket, és semmilyen rossz élményük nem volt, sőt, pozitív beszámolókat írnak, elégedettek a vendégszeretettel és a jó hangulattal. Ezek után talán még a turizmus id fel fog lendülni, kár, hogy vízum kell.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG