Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Gyenge a forint, olcsóbban adják az amerikai olajat
Fellegi Tamás | 2018. június 4. 10:53
Nem tud magához térni a hazai valuta, igaz, a cseh korona sem. Amerikában csúcson az Apple, sőt a Facebook is, lerázta magáról a botrányokat. Hasít az OTP, emelkedik a Mol is. Nagy az árkülönbség az amerikai WTI és a Brent olajtípusok között, előbbiből óriási a kínálat.
Részvény / Deviza / Áru
Itt az olasz öröm, csak a forint nem ünnepel
Fellegi Tamás | 2018. június 1. 10:58
Van olasz kormány, bár olyan, amilyen, a befektetők lelkesen veszik az olasz kötvényeket és részvényeket. A BUX is emelkedik az OTP és a Mol jóvoltából, a forint azonban eddig nem tért magához. Az amerikai bankpapírok a mélyben, akárcsak az amerikai olajtípusok, viszont a Brent olaj ára emelkedik.
Pénzügyi szektor
Most vegyünk fel hitelt, versenyeznek értünk a bankok
Fellegi Tamás | 2018. május 31. 14:30
Miután a válság után évekig igen visszafogottak voltak a bankok a hitelezésben, meglehetősen lecsökkent a vállalatok és a lakosság hitelállománya, de az utóbbi két évben fordulat következett be: a bankok már versenyeznek az ügyfelekért. A hitelállomány még bőségesen növekedhet az MNB pénzügyi stabilitási jelentése szerint.
Részvény / Deviza / Áru
Véget ért a pánik, erősödik a forint
Fellegi Tamás | 2018. május 31. 10:30
Az olasz belpolitikai helyzet miatti rettegés mintha enyhülne a piacokon, csökkent az olasz kötvényhozam, Amerikában egyenesen nagyot szárnyaltak a részvényindexek, jóllehet a bankpapírok lenn maradtak. Európa is emelkedik, a hazai börze is pluszban, szépen javul a Mol, az OTP és a Richter egyaránt.
Vásárló
Végre újra elérhető lesz a hangsebesség feletti polgári repülés
Fellegi Tamás | 2018. május 31. 06:07
A repülés történetében nagy visszalépés volt, amikor 15 éve leállt a Concorde, az egyetlen ténylegesen és huzamosan üzemelő szuperszonikus utasszállító repülőgép. Most azonban több vállalkozás dolgozik azon, hogy ismét a hangsebesség fölött repülő gépet építsen, ezúttal a Concorde hátrányai nélkül.
Részvény / Deviza / Áru
Felpattant a forint a nagy mélységből
Fellegi Tamás | 2018. május 30. 10:43
Tegnap igen gyenge szintre került a forint, eurónként 321 is volt, de ma reggel tőzsdenyitáskor hirtelen egy jó nagyot rántottak rajta, 319 lett az euróval szemben. A pesti tőzsde főbb papírjai is emelkedésnek indultak, sőt még az olasz részvények is emelkednek. Amerikában viszont nagyot estek a bankpapírok.
Részvény / Deviza / Áru
Amerikát is elérte az olasz rettegés
Fellegi Tamás | 2018. május 29. 18:35
Napközben menekültek a befektetők az olasz eszközökből, az európai tőzsdék is estek, és most kivételesen még Amerika is vastag mínuszba került, mivel a bankpapírokat szórják az olasz helyzettől megrettent befektetők. A BUX délelőtthöz képest kicsit összeszedte magát, a forint rossz állapotban van. Tovább esett az olajár.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlás a piacokon, minket is ütnek
Fellegi Tamás | 2018. május 29. 10:47
Rég nem látott zuhanással indítanak az európai piacok, leginkább persze az olasz börze esik, na meg az olasz kötvények, melyek hozama így meredeken emelkedik. A Mol és az OTP jó nagy mínuszban,a forint ismét gyengül. A török pánik véget ért, a líra stabilizálódott.
Makro / Külgazdaság
A hatalom nélküli elnök menti meg Olaszországot
Fellegi Tamás | 2018. május 28. 14:35
Az olasz államfő, akinek lényegében jelképes feladati vannak, most élt kevés jogainak egyikével, és megakadályozta, hogy felálljon egy olyan kormány, melyet két szélsőséges párt koalíciója támogatott volna. Ehelyett kinevezett egy átmeneti, szakértői miniszterelnököt, elhárítva a válságot, és megnyitva az utat egy esetleges előrehozott választás előtt.
Részvény / Deviza / Áru
Tovább zuhan az olajár, gyenge maradt a forint
Fellegi Tamás | 2018. május 28. 10:30
Nagyot esett az olajár, miután az OPEC és Oroszország növelni tervezi kitermelését. A devizapiacok megnyugodtak, a forint maradt a mélységben. Európa tőzsdéi emelkednek, nálunk esik a Mol, miközben szárnyal egy kevéssé ismert papír, az Őrmester.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan az olajár, ugrik a svájci frank
Fellegi Tamás | 2018. május 25. 18:27
Igen nagyot esett az olajár napközben, volt is honnan, indokolatlanul magasan volt. Stabilizálódott a török líra, a forint kicsit erősödött, a svájci frank nagyot. Heves ingadozás után pluszban zárt a Mol, az OTP viszont az osztalékfizetés által indokoltnál nagyobbat esett.
Makro / Külgazdaság
Kikerüli Trump a méretes csapdát
Fellegi Tamás | 2018. május 25. 14:31
Kicsit izgultunk, hogy Kim Dzsongun fel tudja-e ültetni az egész világot, de úgy tűnik, ez mégsem sikerült neki. Nem találkozik vele az amerikai elnök, mivel tudja, úgysem jutnának semmire: ez túl nagy presztízsveszteség lenne Trumpnak. Talán Kim se akarta igazán, így gond nélkül folytathatja a pávatáncot.
Részvény / Deviza / Áru
A mélyben rekedt a forint
Fellegi Tamás | 2018. május 25. 10:33
Nem tudja összeszedni magát a forint, a cseh korona sem, a török líra zuhanása azonban megállt. Erős a dollár, noha csökkent az amerikai 10 éves hozam. Esett végre az olajár, legfőbb ideje volt. Az OTP mintha esne, de valójában nem, mert csak az osztalékszelvény került le róla. Emelkedik a Mol, magához tért a Konzum.
Részvény / Deviza / Áru
Mentik a török lírát, zuhan a bitcoin
Fellegi Tamás | 2018. május 24. 10:33
A török jegybank kamatot emelt, hogy megállítsa a líra zuhanását, ezt komoly ugrás követte az árfolyamban, de újra gyengül a török fizetőeszköz. Nagyot estek a kriptodevizák, igaz, volt honnan. A tőzsdék megnyugodtak, Amerika nagyon stabil, nálunk a Mol és az OTP emelkedik a tegnapi nagy esés után.
Makro / Külgazdaság
Nagy a jólét Olaszországban, és ez most veszélybe került
Fellegi Tamás | 2018. május 23. 16:32
Sok helyen bukkantak fel mostanában populista politikai erők, de miután számításokat végeztek, hogy mi érné meg jobban, rendszerint fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatnak. A görögök megpróbálkoztak az ellenkezőjével, fel kellett adniuk. Most az olaszoknál van zűr, ők pedig messze a legtöbbet veszthetik minden európai ország közül.
Részvény / Deviza / Áru
Rossz állapotban a forint, vágtat a svájci frank
Fellegi Tamás | 2018. május 23. 10:30
A devizapiacok egyre mozgalmasabbak, amiben most már az olasz belpolitikai helyzetnek is egyre nagyobb szerepe lehet. A tőzsdék lefordultak, Ázsia és Európa egyaránt méreteset esik, és a BÉT sem ússza meg. A Mol és az OTP egyaránt nagy eladói nyomás alatt vannak, és ma a Konzum is zuhanásba kezdett.
Makro / Külgazdaság
Új német-orosz barátság kezdődik
Fellegi Tamás | 2018. május 23. 06:07
Múlt héten találkozott a német kancellár és az orosz elnök, az időzítés nem véletlen. Úgy tűnik, több tényező van, ami miatt a barátság felé kellene hajlania a két országnak, szemben az utóbbi évek időnként feszült viszonyával. Gazdaság, politika, történelem: mind ebbe az irányba mutatnak.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a török líra, zuhan a Mol, az égben az olajár
Fellegi Tamás | 2018. május 22. 18:20
Az eddig folyamatosan gyengülő török líra zuhanása most begyorsult, a folyamat összeomlásszerű lett. A forint is gyenge, az olajár az égben, az európai tőzsdék emelkedtek, Amerika alig mozdul, nálunk a Mol esett egy nagyot és a Richter egy kisebbet, az OTP és a Telekom viszont feljebb zártak.
Részvény / Deviza / Áru
Mentik a forintot, szárnyal a svájci frank
Fellegi Tamás | 2018. május 22. 10:30
Míg a hazai piac zárva volt, kint agyoncsapták a forintot, de ma már valaki nagyon veszi. Gyengül a cseh korona, a török líra, erősödik a svájci frank. Amerika örült a kínai megállapodásnak, itthon esik a Richter és a Mol, emelkedik az OTP.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb hozamemelkedés, lehagytuk Amerikát
Fellegi Tamás | 2018. május 18. 10:36
A magyar 10 éves állampapírhozam tovább nőtt, így már az amerikait lehagyva a lengyel szintet közelíti, miközben az európai hozamok is emelkednek. Az olajár a magasban, a forint továbbra is gyenge. Emelkedik a Mol, esik a Richter, a BUX azonban alig változik.
Részvény / Deviza / Áru
Meredeken emelkedik az olajár, erős a dollár
Fellegi Tamás | 2018. május 17. 11:00
Tovább vágtat az olajár, a Brent immár a 80 dollárt közelíti. Újra erős a dollár, de ez nem is csoda, hisz masszív hozamemelkedés zajlik az amerikai államkötvényeknél. Kis pluszban az európai tőzsdék, nálunk az OTP és a Mol emelkedik, a Telekom viszont esik. Még mindig gyenge a forint, bár egy kicsit már gyógyult.
Makro / Külgazdaság
Milyen lesz a világgazdaság 2050-ben? Jött egy jóslat
Fellegi Tamás | 2018. május 16. 18:01
A világgazdaság most épp fellendülőben van, és remélhetőleg összességében a következő évtizedekben sem lesznek nagy visszaesések, de az biztos, hogy az egyes országok növekedése eltérő lesz, így átrendeződik addigra a világgazdasági erőtér. Nézzük, kik lesznek a legnagyobbak, a PricewaterhouseCoopers becslései szerint.
Részvény / Deviza / Áru
Végre utolértük Amerikát – búcsúzhatunk az alacsony kamatoktól?
Fellegi Tamás | 2018. május 16. 10:28
Nagyot ugrottak a hosszabb hozamok világszerte, a hazai 10 éves államkötvény hozama 3 százalék fölé került: utolértük Amerikát. Az OTP próbálja ma összeszedni magát, a Mol viszont esik. Gyenge a forint változatlanul, még gyengébb a török líra.
Részvény / Deviza / Áru
Rég nem látott mélységben a forint – pedig eleve alulértékelt
Fellegi Tamás | 2018. május 15. 16:15
Ma 2016 óta nem látott gyenge értéket ért el a forint az euróval szemben. Miután a többi régiós deviza is gyengül, ez önmagában nem lenne olyan vészes dolog, egy szempontból viszont nagy baj: eleve indokolatlanul gyenge a hazai valuta, és ez nagymértékben gátolja a bérfelzárkózást.
Részvény / Deviza / Áru
Mélyponton a forint, összeomlott az argentin peso
Fellegi Tamás | 2018. május 15. 10:31
Gyenge a forint, állandóan új mélyponton a török líra – ez azonban semmi az argentin valutához képest, amely már napi 5 százalékot zuhan. Ma esik az OTP a tegnapi nagy rali után, a Mol is gyengül, volatilis a napokban a BUX, míg Európában alig mozdulnak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru
Széttépték az OTP-t, elszállt az olajár
Fellegi Tamás | 2018. május 14. 18:52
A Mol és a Richter is sokat emelkedett, elszállt a BUX. Mindeközben az európai tőzsdéken nem történt semmi, Amerika csendesen emelkedik. Elszállt az olajár is, az amerikai típusok azonban lemaradtak, ott nagy a túlkínálat. A forint továbbra is vézna.
Részvény / Deviza / Áru
Nem tér magához a forint, nem úgy az OTP
Fellegi Tamás | 2018. május 14. 10:38
Tartósan gyenge a hazai fizetőeszköz, igaz, a régiós devizák is hasonlóan viselkednek. Mélyponton a török líra, gyengül a dollár. Nagy ugrással fontos szintje fölé ért az OTP, felhúzva a BUX-ot is. A Telekom esik, de csak az osztalékfizetés miatt. Magasban a Facebook árfolyama is, az olajár kissé visszaesett.
Makro / Külgazdaság
22 évet uralkodott a miniszterelnök, de 92 évesen újra visszatér
Fellegi Tamás | 2018. május 11. 16:30
Mahathir Mohamad, mint Malajzia miniszterelnökének nevével meglehetősen sokat találkozhattunk egykor, különösen az 1997-es ázsiai válság idején. Uralma aztán 2003-ban véget ért, de most elképesztő módon aggastyánként ismét övé a poszt, bár azt ígéri, hogy nem sokáig.
Részvény / Deviza / Áru
Ontja az OTP a személyi kölcsönöket
Fellegi Tamás | 2018. május 11. 10:29
Közzétette első negyedéves eredményét az OTP-csoport, nagy lett a nyereség, jóllehet még magas az egyedi tételek aránya. Mindenesetre megtépték a papírt, miközben a Mol és a Richter is emelkedik. A világban Amerika emelkedett nagyot, csúcson az Apple, Ázsia is jól ment, Kínát kivéve. Gyógyul a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Kinek a felelőssége, ha tönkremegy egy befektető?
Fellegi Tamás | 2018. május 10. 11:53
Budapesten rendezi éves konferenciáját az IOSCO, az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szövetsége. Izgalmas témák kerülnek terítékre, hisz mint már többször láthattuk, a globálissá vált befektetési piacon sok olyan kérdés vetődik fel, ami túlnyúlik a nemzeti felügyeletek hatáskörén, így lényeges a felügyeletek együttműködése, együttes útkeresése.
Részvény / Deviza / Áru
Gyenge a forint, még mindig drágul az olaj
Fellegi Tamás | 2018. május 10. 10:30
Az iráni szerződés amerikai felmondása utáni olajár-emelkedés folytatódik, de érdekes módon a tőzsdék is felfelé indultak. A forint továbbra is igen gyenge, a 10 éves állampapírhozam megemelkedett.
Részvény / Deviza / Áru
Az ég felé tör az olaj, erősödik a dollár, harmatgyenge a forint
Fellegi Tamás | 2018. május 9. 10:24
Az amerikai elnök által meghozott döntés, miszerint kilép az Iránnal kötött megállapodásból, pánikszerű olajár-emelkedést hozott, de a dollár is elszállt. A tőzsdék viszont alig reagálnak, a BÉT-en is csak a kisebb papírok esnek. Gyenge a forint, de még tartja a másfél éve meglévő támasz szint.
Részvény / Deviza / Áru
Szabadesésben az iráni valuta
Fellegi Tamás | 2018. május 8. 17:01
Nem sikerült központi intézkedésekkel fékezni az iráni valuta zuhanását: hiába tiltották be a szabadpiacot, ott folyik az adásvétel, és minden eddiginél többet, 65 ezer riált kell adni egy dollárért. A bizalom elveszett, nagy a félelem, hogy mi lesz, ha Amerika kilép az országgal kötött szerződésből.
Részvény / Deviza / Áru
Trump ma eldönti az olaj sorsát
Fellegi Tamás | 2018. május 8. 10:38
Az amerikai elnök ma jelenti be, mit tervez az Iránnal fennálló megállapodással. Ha az iráni olajexport zavartalan marad, eshet az olajár, ha bizonytalanság keletkezik, elszállhat. Gyengélkedik az OTP, egyelőre nem tudta megtartani a bankpapírt a fontos támasz szint 11 ezer forinton.
Részvény / Deviza / Áru
Patkányméreg a négyzeten – nem akárki mondja ezt
Fellegi Tamás | 2018. május 7. 17:03
A világ egyik legnagyobb befektetési guruja, Warren Buffett kétszer is nyilatkozott az előző napokban. Először azt ismerte el, hogy hiba volt részéről figyelmen kívül hagyni az Amazont és a Google-t, másrészt minden eddiginél jobban szidja a bitcoint, a címbeli zamatos megjegyzéssel illetve a kriptodevizát.
Részvény / Deviza / Áru
Kritikus szinten az OTP, csúcson az olajár
Fellegi Tamás | 2018. május 7. 11:15
Izgatott az olajpiac Irán miatt, meg is lett a négy éves csúcs az árban. Az OTP 11 ezer forint alatt van, a trend szempontjából döntő, hogy vissza tud-e kapaszkodni fölé. Néhány kisebb részvényt felfüggesztettek a BÉT-en. Emelkedik a Mol és a Telekom, Ázsiában a kínai részvényeket vették.
Részvény / Deviza / Áru
Már megint a Tesla összeomlására fogadnak
Fellegi Tamás | 2018. május 4. 16:15
Nem nyugszanak azok a befektetők, akik meg vannak győződve arról, hogy a Teslának mégsem fog összejönni a nagy siker, vagyis nem lesz nyereséges. Így arra számítanak, hogy a részvény árfolyama összeomlik, és ha ők előre megteszik tétjeiket, meggazdagodnak. Eddig nem jött össze nekik, sőt jól ráfáztak, vajon most másképp lesz?
Részvény / Deviza / Áru
Gyenge a forint, szárnyal a Mol
Fellegi Tamás | 2018. május 3. 10:55
Éves mélypontja körül a forint, igaz, a cseh korona és a zloty is gyengélkedik. Nagyot ugrott az Apple a jó eredményre, miközben Amerika összességében nem teljesített jól. Negyedéves eredményt közölt a Tesla, még nagy a veszteség, az év második felére várják a fordulatot. Itthon száguld a Mol, de esik az OTP.
Részvény / Deviza / Áru
Erős a dollár, gyengül a forint és a cseh korona
Fellegi Tamás | 2018. május 2. 11:14
A dollár nagyot ralizott, cseh korona nagyot gyengült, a tőzsdék közül a DAX hasít. Jelentett az Apple, mégpedig a vártnál jobbat: egyelőre szó sincs visszaesésről, a cég igazi fejőstehén, rengeteg pénzzel, stabil, nagy nyereséggel. Itthon csendes még a piac, a Richter viszont szépen emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Szélenergiára vált az ország, amely eddig a szénhez ragaszkodott
Fellegi Tamás | 2018. április 27. 14:16
Lényegében egy ország volt már csak Európában, amely ragaszkodott a szén alapú áramtermeléshez, hatalmas környezetszennyezést okozva, nem is messze tőlünk: Lengyelország. Most úgy tűnik, nem ragaszkodnak tovább a múlthoz, zöld utat adtak a megújulóknak. A Balti-tenger partja ráadásul remek terep a szélenergia hasznosítására.
Makro / Külgazdaság
Szárnyal a dollár, kaszál az Amazon
Fellegi Tamás | 2018. április 27. 10:45
Hevesen erősödik a dollár az euróhoz képest, miközben a napokban csúcsot döntő amerikai 10 éves kötvényhozam visszaesett. Nagyot emelkedett a jó eredményre a Facebook, igen szép negyedévről számolt be az Amazon, különösen a felhő alapú üzletág jövedelmező. Itthon csak a Mol mozdul, bő fél százalékot emelkedik.
Vásárló
Elfordulnak a kínaiak az iPhone-tól
Fellegi Tamás | 2018. április 26. 20:20
Felfutott a kínai cégek okostelefon-gyártása, és tarolnak a hazai piacon. Ugyanakkor visszaesett az iparág összértékesítése is Kínában, nem mintha visszaszorulna az iparág, csak mostanra mindenkinek van készüléke, ráadásul a legtöbb olyan jó, hogy nem feltétlenül kell hamar lecserélni. Érett szakaszba lépett a piac.
Részvény / Deviza / Áru
Eddig meg sem kottyant az adatkiszivárgás a Facebooknak
Fellegi Tamás | 2018. április 26. 10:35
Kiváló első negyedéves eredményt tett közé a Facebook, ma meglátjuk majd, mit szól hozzá a piac. Estek a kínai tőzsdék, Európa nem mozdul, a BUX sem, de a Mol gyengül, a Richter viszont emelkedik. A svájci frank egyre inkább odatapad a bűvös, eurónkénti 1,20-as szinthez.
Részvény / Deviza / Áru
Elárasztja Európát az amerikai olaj
Fellegi Tamás | 2018. április 25. 15:12
Az OPEC és Oroszország a kitermelés csökkentéssel elérte célját: az olajár a magasba emelkedett. Ugyanakkor a magas ár az amerikai palaolaj kitermelést is felfuttatta, olyannyira, hogy csúcsra jár az amerikai kitermelés és az export. Ebből már Európának is jut bőven, az OPEC ls Oroszország így viszont piacot veszthetnek.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül a forint, az amerikai hozam átlépte az álomhatárt
Fellegi Tamás | 2018. április 25. 10:59
Az amerikai 10 éves állampapír hozama átlépte a 3 százalékos álomhatárt, a részvénypiacok pedig kiadósat estek, a Google és az Apple vezetésével. Ázsia és Európa is esik, itthon az OTP van lejjebb kevéssel, a forgalom azonban csekély. Gyengül a forint, a zloty és a cseh korona egyaránt.
Részvény / Deviza / Áru
A Facebook után a Google is fejőstehén lesz?
Fellegi Tamás | 2018. április 24. 14:45
Az égig a Google anyavállalata, az Alphabet sem nőhet. Jóllehet igen szép negyedéves eredményt tett közzé, sok benne az egyszeri tétel, a nagy árbevétel növekedést pedig nagy költségnövekedés kísérte. Vajon eljött-e az idő, hogy a gyorsan növekedőből a fejőstehén korszakba lépjen az óriásvállalat?
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül a forint, erősödik a dollár, magasban az olajár
Fellegi Tamás | 2018. április 24. 10:36
Immár 75 dollár fölött a Brent típusú olaj, és a dollár is erőre kapott. A tőzsdéken nyugalom van, Ázsiában csak Kína emelkedett. A BUX erősödik, főleg a Mol és a Richter hatására, de ma a Mészáros-papírok is nekiindultak. A forint nem bírt a 310-es szinttel, így újra gyengélkedésbe kezdett.
Részvény / Deviza / Áru
Egyre vonzóbbak az amerikai kötvények, esnek a Mészáros-részvények
Fellegi Tamás | 2018. április 23. 11:31
Tovább emelkedett az amerikai államkötvények hozama, a 10 évesé már hajszálra van a 3 százaléktól, így jóval a magyar fölött jár. Itthon emelkedik a Mol, esik viszont az Appeninn, a Konzum és az Opus. Gyengül a forint, nem sikerült átjutni az eurónkénti 310-es szinten
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
4 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59