Hirdetés
Hirdetés

A szigorítás sem tántorítja el a befektetőket az Airbnb-től

2019. január 17., 17:01

Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turista áradatot. Idén januárban a VII. kerület, Erzsébetváros is hasonló szabályokat vezetett be. A befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.

A külföldi turistáknak évről évre vonzóbb Budapest, 2018 első három negyedévében a KSH adatai szerint az előző évhez képest 175 ezerrel, közel 6,9 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken. Hasonló tendencia figyelhető meg a rövidtávú lakáskiadások esetében is.

Jancsik András és munkatársai a Közgazdasági Szemlében, múlt év márciusában közölt, Airbnb-piacot elemző tanulmányukban arra jutottak, hogy 2017-ben az Airbnb-n elérhető budapesti férőhelyek száma, dinamikus emelkedéssel kis híján utolérte a fővárosi szállodáikét. A megnövekedett turistaforgalom és a velejáró zaj- és forgalomterhelés is olyan rendelet elfogadására késztette tavaly a VI. kerületet, amely szerint minden rövidtávon kiadott plusz szoba után egyszeri 1,5 millió forintos parkolóhely megváltási díjat köteles a tulajdonos fizetni. Az új kötelezettség azonban nem tántorította el a befektetőket: az OTP Lakóingatlan Értéktérképe szerint, a tavalyi első három negyedévben 15 százalékos emelkedéssel, 600 ezer forint fölé kúszott az átlagos négyzetméterár Terézvárosban.

Hirdetés

50 négyzetméter után egy parkolóhely

A VII. kerület, Erzsébetváros, felbátorodva szomszédja példáján, január elején hasonló intézkedést vezetett be. Ez alapján egy ingatlan minden megkezdett 50 négyzetmétere után egy parkolóhelyet kell biztosítani, egy parkolóhely megváltása pedig 2 millió forint plusz áfa költséggel jár.

2018 első három negyedévében, egy év alatt 20 százalékos növekedéssel az átlagos kerületi négyzetméterár meghaladta az 555 ezer forintot. Egy rövidtávú lakáskiadásra szánt, befektetési céllal vásárolt 40 négyzetméteres lakás vételárát így akár 10 százalékkal is megnövelheti a parkolóhely megváltás díja.

„A korábbi tapasztalatok alapján az új rendelet nem fogja jelentősen visszavetni a befektetési kedvetA szomszédos Terézváros adataiból is látszik, hogy az árnövekedés nem állt meg, továbbra is vonzó a kerület a vásárlók számára. Az új szabályozás hatására ugyanakkor az Airbnb helyett megerősödhet a hosszabb távú, hagyományos lakáskiadás. Mivel folyamatosan változnak az egyes kerületi építési szabályzatok, önkormányzati rendeletek, ezért, aki ingatlanbefektetésben gondolkodik, mindenképpen keressen fel helyben jártas ingatlanszakértőt. Így el lehet kerülni az akár több millió forintba is kerülő, kellemetlen meglepetéseket” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Erzsébetváros és Terézváros mellett a VIII. kerület vezetése is lépett már a rövid távú lakáskiadás szabályozásának irányába. Itt az év elejétől az Airbnb-n kiadott lakások alapterülete után négyzetméterenként évi 1820 forintos befizetésre kötelezi a tulajdonost. Már csak az a kérdés, melyik kerület lesz a következő a sorban?

10 millió forint az álomotthonhoz

Lakásvásárlás előtt állsz és a legkedvezőbb kölcsönt keresed? Lakáshitel kalkulátorunk segít dönteni! 20 éves futamidővel 10 millió forintos hitelt az alábbi konstrukcióval vehetsz fel, ha fontos a törlesztőrészlet nagysága: az egyik legkedvezőbb ajánlatot jelenleg a K&H Bank üzleti feltételű lakáshitele nyújtja 53 234 forintos induló törlesztőrészlettel és 2,75 százalékos induló THM-mel. Ezt az Erste Bank lakáscélú hitele követi 54 712 forintos törlesztőrészlettel és 2,89 százalékos THM-mel. Szintén kedvező a Raiffeisen Bank lakáshitel ajánlata: 57 024 forintos induló törlesztőrészlet és 3,38 százalékos kezdő THM-mel kínálja a bank a kölcsönt. Szintén jó lehet még céljainkhoz a Budapest Bank lakáshitele 58 190 forintos törlesztőrészlettel és 3,83 százalékos kezdő THM-mel. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Orbán Jeruzsálemben – Netanjahu és Trump háborút akar Iránnal

Orbán Jeruzsálemben – Netanjahu és Trump háborút akar Iránnal

A V4-ek ma első ízben tartják csúcstalálkozójukat külföldön. A Netanjahu-kabinet szembekerült az EU-val, mert az támogatja a független palesztin állam megteremtését és az iráni nukleáris megállapodás megmentését. Berlin elzárkózik a neokonzervatívok befolyása alá kerülő Fehér Ház közel-keleti politikájától. Káncz Csaba jegyzete.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Brexitből?