Vállalat
Vállalat
Tokió torkán lenyomják az olimpiát, ha tetszik, ha nem
Marosi Gergely | 2021. június 7. 05:17
Hiába a lakosság és a helyi orvosi közösség ellenérzései, a tokiói nyári olimpiai játékokat már aligha törlik, törölhetik: július végén megkezdődik a világ legnagyobb sportrendezvénye. A rendezés létfontosságú a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a helyi szervezőknek, a japán kormánynak, illetve a sportban dolgozóknak, ugyanakkor a legnagyobb kockázat lehet, amelyet a NOB valaha vállalt.
Vállalat
Megsérült a kazán, leállt Mészáros Lőrinc egykori érdekeltsége, a Mátrai Erőmű
MTI | 2021. június 5. 10:04
Még tart a Mátrai Erőmű Zrt. 5. blokkjának tervezett éves nagyjavítása, amely mellett a 3. és 4. blokk leállásával is meg kellett birkózni az elmúlt napokban az erőmű személyzetének - tájékoztatta a Mátrai Erőmű Zrt. az MTI-t szombaton.
Vállalat
18 milliárd forintot kapott a Gazdaságvédelmi Alapból a kormány műemlékvédő vagyonkezelő alapítványa
Privátbankár.hu | 2021. június 4. 08:24
A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány pár hónapja már kapott egy közel 16 milliárd forint értékű pakkot.
Vállalat
10 milliárd forint osztalékot vesznek ki a hazai Auchanból
MTI | 2021. június 4. 06:43
A cég adózott eredménye 2,8 milliárd forintról 6,6 milliárdra nőtt tavaly.
Vállalat
Komoly veszteséggel zárt a WizzAir
MTI | 2021. június 3. 15:57
Az előző évinek a töredékére csökkent forgalom mellett veszteséges pénzügyi évet zárt a WizzAir, de erős mérlegpozícióval és beruházásokkal készül a járvány utáni helyzetben kínálkozó növekedési lehetőségek kihasználására.
Vállalat
Mit kell tudni a nagyméretű kivetítő falak telepítéséről?
Márkázott tartalom | 2021. június 3. 13:11
Sokak számára régebben megfizethetetlennek számított egy jobb minőségű kivetítő fal beszerzése, telepítése. Ma már azonban egyre inkább elterjedt elsősorban a vállalati, kereskedelmi, szórakoztatóipari és az oktatási területeken. Fontos szerepe van ezeknek a falaknak a vezérlőtermekben, az ún. Mission Critical Control Roomok-ban, különböző ipari létesítményekben és a forgalomirányításban is. Napról napra bővül az alkalmazási területek száma és egyre több meglepő környezetben találkozhatunk ilyen kisebb-nagyobb kivetítő falakkal.
Vállalat
Miért jó ötlet online vállalkozást indítanod?
Márkázott tartalom | 2021. június 3. 12:18
A koronavírus-járvány jelentősen felgyorsította a digitális átállást a cégeknél. Sokan a gyakorlatban is megtapasztalhatták, milyen home office-ban, online dolgozni. Valószínűleg a legtöbben élvezték, hogy nem kell bejárni a munkahelyre és utazással tölteni 2-3 órát.
Néhány embernek talán az is megfordult a fejében, hogy hosszú távon is szívesen dolgozna online, indítana el valamilyen online vállalkozást. Ehhez szeretnénk némi bátorítást vagy kezdőlöketet adni ezzel a cikkel.
Vállalat
Állami tulajdonba kerül Csányi Sándor bizalmasának fegyver- és ruházati kereskedőcége
Csabai Károly | 2021. június 2. 05:32
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem talált kivetnivalót abban, hogy az Ecsedi Ferenc többségi tulajdonában lévő Milipol Zrt.-t a Honvédelmi Minisztérium egyik érdekeltsége, a Techimpex Kft. vegye meg. Az ügylet részleteiről, egyebek mellett arról, hogy miért váltak meg az eladók az utóbbi éveket rendre masszív árbevétellel és nyereséggel zárt Milipoltól, lapunk érdeklődésére a cég üzleti titokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, a honvédelmi tárca által birtokolt vevő társaság pedig válaszra sem méltatott minket.
Vállalat
Immár tény: megszerezte a Hungaro DigiTel többségét a 4iG
Privátbankár.hu | 2021. június 1. 19:14
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyását követően lezárult az a többlépcsős folyamat, melynek eredményeként a 4iG Nyrt. közvetett módon 75 százalékos többségi tulajdont szerzett a Hungaro DigiTel (HDT) Kft.-ben, a régió egyik meghatározó műholdas távközlési szolgáltatójában. A tranzakciósorozat korábbi bejelentéseinek megfelelően az Antenna Hungária Zrt. tulajdonrésze 25 százalékra csökkent a céltársaságban, az Alpac Capital kezelésébe tartozó a Bartolomeu Investments Kft. pedig apportálja portfoliócége, a Portuguese Telecommunication Investments Kft. 100 százalékos üzletrészét a 4iG Nyrt.-be. Az apport ellenértékét a vállalat zártkörű ázsiós alaptőkeemelés keretében, új részvények kibocsátásával egyenlíti ki, melynek részleteit is nyilvánosságra hozta a 4iG Nyrt. a mai bejelentést követően.
Vállalat
Még be sem indult igazán a gigantikus vasútprojekt, de Mészáros Lőrinc cégei már osztalékhoz jutottak
Baka F. Zoltán | 2021. június 1. 18:49
Tavaly nyáron indult el az érdemi munka, az RM International Zrt. 30 milliárd forintos előleget kapott a feladatok elvégzésére.
Vállalat
Állami támogatásból épül a balatonboglári borbirodalom
Privátbankár.hu | 2021. június 1. 07:38
Egyebek mellett élményösvény, látogatóközpont, borteraszok is épülnek azokból a támogatásokból, amelyeket a Magyar Turisztikai Ügynökség Balatonboglár önkormányzatának adott. A csavar a történetben, hogy az önkormányzati konzorciumban szereplő vállalkozások egy család kezében vannak, írta a 24.hu.
Vállalat
Mélyen a zsebébe kellene nyúlnia a kormánynak, ha tényleg meg akarják venni a repteret
Varga G. Gábor | 2021. június 1. 05:33
Idén sem számíthat fényes évre a Budapest Airport, de mindez önmagában nem jelenti azt, hogy a koronavírus okozta gazdasági körülmények miatt a budapesti repülőtér, mint vagyonelem, kevesebbet érne. A friss éves jelentése szerint a reptér pénzügyileg stabil, a jövőbelátáshoz még mindig kristálygömb kell. Az állami visszavásárlásról szóló hírek felerősödése kapcsán megnéztük, mire számíthat idén a Budapest Airport Zrt. milyen gazdasági törvényszerűségeket érdemes figyelni a politikai nyilatkozatok mögött.
Vállalat
Milyen válság? Ötödével több, 19 milliárdos osztalékot fizetett a Mészáros-holding
Székely Sarolta | 2021. május 31. 16:58
Minden szempontból rekord éve volt Mészáros Lőrinc zászlóshajó cégeinek, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, illetve az R-Kord Kft.-nek. A bővülés töretlenül folytatódott a koronavírus-járvánnyal beárnyékolt évben is.
Vállalat
Rekordprofitot termelt Mészáros Lőrinc érdekeltsége, milliárdos osztalékra is jutott
Privátbankár.hu | 2021. május 31. 15:32
A felcsúti vállalkozó érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. határidőre leadott éves beszámolója felemás számokról árulkodik. A tulajdonosoknak azonban nem lehet oka panaszra.
Vállalat
Jól ment a bánya-biznisz: 756 millió osztalékot hozott Orbán Győzőnek
Székely Sarolta | 2021. május 31. 15:15
A bányák jól jövedelmező biznisznek bizonyulnak a koronavírus-járvány és gazdasági válság idején is. Noha nincs ezen mit csodálkozni, a nagy állami projektek és építőipari beruházások nem igazán álltak le úgy, mint a gazdaság más ágazatai.
Vállalat
Nem került új kézbe a Rác fürdő
Szakonyi Péter | 2021. május 31. 13:34
Egyetlen licitálóként a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) indult a Rác fürdő és a mellette levő hotel árverésén. Ötmilliárd forintos áron meg is szerezte a páratlan értéket képviselő épületegyüttest.
Vállalat
A SPAR a hazai kiskereskedelem egyik motorja
PR | 2021. május 31. 12:01
Jubileumi évfordulóhoz érkezett a SPAR Magyarország, amely 30 éve a hazai gazdaság meghatározó szereplője. A vállalat Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója, mintegy 13 ezer embernek biztosít munkát és üzleti partnerként a magyar családi vállalkozások, termelők és gazdák mellé áll. Áruházait folyamatosan modernizálja, hogy megfeleljen a változó vásárlói igényeknek és csökkentse környezeti lábnyomát.
Vállalat
A pandémia nyomot hagyott a paksi atomerőmű bővítésének számain is
Baka F. Zoltán | 2021. május 31. 11:33
Döcögősen halad a 4000 milliárdos beruházás megvalósítása.
Vállalat
Nagyon jól ment a Szerencsejáték Zrt.-nek a járvány alatt
MTI | 2021. május 31. 10:23
A járványügyi helyzet ellenére is újabb rekordévet zárt Szerencsejáték Zrt. 2020-ban: 6 százalékkal 575,4 milliárd forintra nőtt az árbevétele - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Vállalat
A partnercégeit is felvásárolja Mészáros Lőrinc birodalma
Székely Sarolta | 2021. május 30. 18:16
A felcsúti milliárdos cégbirodalma rendkívül terebélyes, köztük több építőiparban tevékenykedő társasággal, amelyek egy részének az út- és vasútépítés a profiljába vág. A jól prosperáló társaságok azonban kevésnek bizonyultak, hiszen az elmúlt hetekben két cégben is meghatározó részesedést szerzett Mészáros Lőrinc érdekeltsége. Az egyik társaság gyakorlatilag üzletfélnek is nevezhető.
Vállalat
Megszűnik a bértámogatás, de a kamatmentes hitel megmarad
MTI | 2021. május 30. 10:54
Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, de június 1-től még számos intézkedés, így például a kedvezményes áfa az elviteles ételre és a kamatmentes gyorskölcsön is tovább segíti a családokat, a lakosságot és a vállalkozásokat - tájékoztatott Tállai András.
Vállalat
A budapesti éttermeket megütötte, a vidékieknek meg se kottyant a Covid
Vég Márton | 2021. május 29. 16:35
Nagyon vegyes a kép arról, hogy mennyire viselte meg az egyes éttermeket tavaly a koronavírus-járvány miatti leállás. A balatonszemesi Kistücsök például szép nyereséggel zárt és állami támogatást is kapott, míg például a budapesti Kárpátia közel 150 év után bezárt, és nem kapott kormányzati segítséget.
Vállalat
Visszavonták a fővárost délről elkerülő vaspályára kiírt közbeszerzést
Privátbankár.hu | 2021. május 29. 15:21
A NIF helyett nagy valószínüséggel az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezényli le a következő pályázatot.
Vállalat
Új tulajdonosa van a Budapesti Metropolitan Egyetemnek
Privátbankár.hu | 2021. május 28. 18:05
A vevő a Közép-Európa Alfa Vagyonkezelő Kft., melynek befektetője az Optima Befektetési Zrt.
Vállalat
Nem eladó Ferihegy - üzente a kormánynak a Budapest Airport
Privátbankár.hu | 2021. május 28. 16:01
Közleményháború alakult ki pénteken az ITM és a ferihegyi repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport között. Utóbbi azt írta, hogy hosszú távon elkötelezett a repülőtér iránt, vagyis nem adja el. Előzőleg az ITM közölte, hogy Palkovics László kormánybiztosként fog tárgyalni erről.
Vállalat
Minden mutatójában javított tavaly az MVM Csoport
MTI | 2021. május 28. 14:15
Az MVM Csoport nettó árbevétele tavaly 1835 milliárd forintot tett ki, ami 25 milliárddal magasabb a 2019-es eredménynél, 2016-hoz viszonyítva pedig 91 százalékos növekedést mutat - közölte Sum János, az MVM Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese online sajtótájékoztatón pénteken.A csoport EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) mutatója 164 milliárd forintra nőtt 2020-ban az egy évvel korábbi 131 milliárd forinthoz képest.
Vállalat
Visszavenné az állam a ferihegyi repteret
MTI | 2021. május 28. 06:32
A kormány megvenné a repülőtér üzemeltetési jogait, írja a Népszava pénteki számában a Magyar Nemzet értesülései alapján.
Vállalat
Itt az újabb focis agyrém - futószalagon jönnének a világbajnokságok
Marosi Gergely | 2021. május 28. 05:30
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a szaúdi tagszövetség javaslatára megvizsgálja, hogy megvalósítható-e a világbajnokságok sűrítése: négyévente rendezett vb helyett kétévesre csökkentett ciklus a terv. Hogy ez FIFA-agyrém-e? Lehetőség a labdarúgásból származó bevételek tisztességesebb elosztására? Jól használható fegyver a különböző futballcentrumok tusakodásában a 2024-től érvényes versenynaptár véglegesítése előtt? A válasz alighanem is-is.
Vállalat
Itt az újabb víruspara, napi szinten támadja a hazai cégeket a zsarolóvírus
Privátbankár.hu | 2021. május 27. 10:44
Az adataink D-vitaminja a megelőzés. Ha fizet az adatok dekódolásáért, bűncselekmény részesévé válik, utólag menteni pedig szinte lehetetlen.
Vállalat
INA: a horvátok ajánlata messze lehet a Mol által várttól
MTI | 2021. május 27. 07:25
Úgy tűnik Zágráb sokallja az INA vételárát, a közeljövőben születhet döntés az esetleges vásárlásról, írja a Világgazdaság.
Vállalat
Most a Rábából adna oda 20 százalékot az állam az egyik egyetem alapítványának
Baka F. Zoltán | 2021. május 26. 19:19
A Széchenyi István Egyetem fenntartójához kerülne még egy rész a győr-péri repülőtérből is a tőzsdei cég mellett.
Vállalat
Az Amazon bekebelezi az MGM-et
MTI | 2021. május 26. 17:58
A Jeff Bezos alapította Amazon megállapodott a Metro Goldwyn Mayer (MGM) megvásárlásáról - áll az internetes kiskereskedelmi vállalat honlapján. A vételár 8,45 milliárd dollár, azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül sor az ügylet lezárására. Az Amazon ígéretet tett arra, hogy nem változtat az MGM eddigi koncepcióján.
Vállalat
Kitört az optimizmus a legnagyobb magyar vállalatoknál
Privátbankár.hu | 2021. május 26. 13:24
Jelentősen javultak a hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami vállalatok következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai.
Vállalat
Óriási az igény az intézményi kezességvállalásra
Privátbankár.hu | 2021. május 26. 11:54
Május közepére az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által a Garantiqa Krízis Garanciaprogram keretében támogatott vállalkozói hitelek összege átlépte az 1100 milliárd forintot, ehhez kapcsolódóan a társaság által vállalt kezességek állománya közel 1000 milliárd forintot tett ki.
Vállalat
A megújuló energia rendkívüli népszerűsége
PR | 2021. május 26. 11:04
Világszerte kézzelfogható elmozdulás történt a megújuló energia felé, különösen az elmúlt 12 hónapban. Joe Biden egyesült államokbeli elnök új energetikai kilátásai, valamint Európa szilárd fenntarthatósági tervei a következő hat évre egyértelművé teszik, hogy a megújuló energia jó úton halad ahhoz, hogy vezető energiaforrássá váljon.
Vállalat
Egy hónappal meghosszabbították az egyik céges programot
Privátbankár.hu | 2021. május 26. 09:46
Június elsejével kibővül a Vállalatok munkaerő támogatása program.
Vállalat
450 ezer cég kap levelet a NAV-tól
MTI | 2021. május 25. 18:17
Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 450 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla-egyenlegéről, június végétől pedig már a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók is várhatják a tájékoztatásokat.
Vállalat
Rengeteg pénzt fizethettek Mészáros Lőrincék egy alvó cégért
Székely Sarolta | 2021. május 25. 16:57
Megtérülő befektetési lehetőséget láthattak Mészáros Lőrincék egy alcsútdobozi kft.-ben. Bár a cég maga hivatalosan is értéktelen, a benne lévő ingatlanvagyon sokat érhet, és a későbbiekben még annál is többet.
Vállalat
Nem a valós helyzetet tükrözik a német és a magyar fizetésképtelenségi adatok
Privátbankár.hu | 2021. május 25. 16:36
Drasztikusan növekedtek a fizetésképtelenségekhez köthető kárigények.
Vállalat
Óriásit robbantott a 4iG
Privátbankár.hu | 2021. május 25. 10:23
Három hónap alatt 566 millió forintos nyereséget regisztráltak, ami 81 százalékos növekedés a tavalyi január-márciusi profithoz képest.
Vállalat
100 százalékban cseh kézbe került a Colt
MTI | 2021. május 24. 11:44
220 millió dollár készpénz és 1,1 millió új saját részvény volt a legendás amerikai fegyvergyártó ára.
Vállalat
Úttörő változások jöhetnek az angol futballban, szigorít az UEFA
Pásztor András | 2021. május 22. 05:44
A Szuperliga és elbukása még mindig nagyon komoly hullámokat ver, főleg Angliában. A brit kormány létrehozott egy testületet, amely az angol futballt hivatott átvilágítani - a szurkolók segítéségével. A szurkolói csoportok tiltkozása néhol erőszakos formát öltött, és több helyen fogalmaztak meg a klubok irányítására vonatkozó javaslatokat, hogy miként kellene őket bevonni a klubok irányításába. Tegnap a Liverpool vezetői és szurkoló csoportjai jutottak olyan elvi megegyezésre, amely alapvetően alakíthatja át az angol futballt. A topfutball elmaradt bevételei eközben 9 milliárd euróra nőnek az UEFA szerint. Ezért az európai futball irányító testülete olyan lépéseket tervez, amelyek a játékosok fizetését és átigazolási díjait szorítaná fenntartható keretek közé. Pont ahogy a Szuperliga kiötlői javasolták.
Vállalat
Amerika rájött, hogy nem érdeke kekeckedni az oroszokkal
MTI | 2021. május 20. 07:01
A felismeréshez vezető út az energiaiparon keresztül vezetett.
Vállalat
Bűnügyi vizsgálat indult a Trump ingatlancége ellen
MTI | 2021. május 19. 06:25
Eddig polgári vizsgálatot folytattak a volt amerikai elnök Trump Organizationjával szemben, ez keményedett most be.
Vállalat
Netflixét keresi a sport, meddig bírják a tévék?
Marosi Gergely | 2021. május 19. 05:14
"A sportközvetítések piaca fordulóponthoz érkezett. A streamingszolgáltatókat már nem kiegészítőknek tartják a tradicionális tévézés mellett, hanem a meccsnézési élmény teljesjogú részesei lettek". Ha nem is hadüzenet ez, de egyértelműen jelzi, hogy a DAZN, a világ egyik legnagyobb sportstreaming-szolgáltatója miként látja a közvetítési piac jövőjét.
Vállalat
Legyengült cégek – mi segíthetne leginkább az mkkv-szektornak?
Csath Magdolna Dsc. | 2021. május 18. 10:44
A hazai kisvállalati szektor járvánnyal kapcsolatos helyzetét vizsgálta a Pázmány Péter Egyetem professzora által most publikált felmérés. Többek között kiderült, hol történt a legnagyobb elbocsátás, hányan terveznek a közeljövőben új termék, új szolgáltatás bevezetését. Arra is rávilágított, hogy milyen támogatást hiányoltak leginkább a vállalatok.
Vállalat
Eladta egyik cégét Orbán Viktor édesapja - sok százmilliós tranzakciót bonyolított
Székely Sarolta | 2021. május 17. 17:24
Egy jól prosperáló, 13 éves családi alapítású cégtől vált meg a miniszterelnök édesapja Orbán Győző az idén év elején. A tranzakció tavasszal zárulhatott le, ekkor történt meg a tulajdonosváltás bejegyzése is a cégkivonatba. Az ügyleten sok százmilliós tiszta nyereségre tehetett szert Orbán Győző, miközben a cég nem került túlságosan messze az Orbán-családtól.
Vállalat
Elképesztő vesztese a járványnak a nyugdíjas társadalom
Valkai Nikoletta | 2021. május 15. 11:16
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője volt a csütörtöki Klasszis Klub rendezvényünk vendége. A szakember úgy látja, az önfoglalóztatói vállalkozói kör magára maradt a járvány alatt. Komoly problémát jelent, hogy nincs pontos munkaügyi statisztika arról, hányan vannak állás nélkül. Szó volt még az állam megnyújtott kezéről, kamarai sarcról, svindlerekről és a vesztes pozícióban lévő nyugdíjasokról is.
Friss
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Kínai űrturistákkal indult el a Blue Origin
09:09
-
Rendkívüli: meghalt az iráni elnök
09:09
-
Orbán Viktor eltévesztette a házszámot
05:05
-
Több mint 18 milliárd dollárt hozhatnak az USA-nak a kínai árukra kivetett új vámtételek
16:04
-
Csökkentek a nyaraló árak a Balaton déli partján, kínálatcunami a piacon
16:04
Turizmus Online cikkei
-
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben
08:08
-
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
13:01
-
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?
13:01
-
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember
10:10
-
Már látogatható a londoni Dívák & Ikonok utazókiállítás a Zene Házában
08:08
A vidék hírei
-
Folytatódik a zivataros-napos idő
07:47
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Tuti, hogy elszalad egy pénzváltóhoz, ha ezt meglátja
2024. május 19. 11:13
-
Fico-merénylet: a szlovák újságírók attól tartanak, hogy ők végzetes lövést kapnak
2024. május 19. 12:47
-
Ismét megszólaltak Robert Fico orvosai
2024. május 19. 13:01
-
Hol a legjobb Európában vonatozni?
2024. május 19. 14:22
-
Vadászat politikusokra - a Fico-merénylettel újrakezdődik a véres sorozat? Vigyázat, felkavaró tartalom!
2024. május 20. 05:44