Európai Bizottság
Makro / Külgazdaság Nincs B-terv: Fellegi hitet tett az IMF-tárgyalások mellett 
Privátbankár.hu | 2012. március 8. 10:19
A kormánynak nincs B-terve - hangsúlyozta egy csütörtöki konferencián Fellegi Tamás. Az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter leszögezte: "a kormány a tárgyalások mielőbbi megkezdésére és gyors lezárására törekszik". Ez azonban nem csak Magyarország tempóján múlik, hanem a tárgyalófeleken is, és azt is tudjuk, hogy lesznek még konfliktusok - vetítette előre a tárca nélküli miniszter.
Makro / Külgazdaság Kohéziós támogatás: Orbán is lobbizni kezdett  
Privátbankár.hu | 2012. március 8. 09:54
A miniszterelnök Barrosónak és Van Rompuynak írt levelében elismeri, hogy tavaly és idén is egyszeri tételekkel sikerült úrrá lenni a hiányon, az uniós vezetőket mégis arra kéri, vegyék figyelme Magyarország erőfeszítéseit. Az EU-s pénzügyminiszterek március 19-én döntenek arról, befagyasztják-e a Magyarországnak folyósítandó 150 milliárdos támogatást.
Makro / Külgazdaság Hogyan lett a kétharmadból 90%-os siker?  
Zsiborás Gergő | 2012. március 7. 18:52
A kormányszóvivő a mai brüsszeli döntésekről, mint "90%-os sikerről" számolt be, utánamentünk, hogyan is jött ki ez az arány. Valamivel beljebb vagyunk, de a kormányzati számtan így is kissé sántít. Egy biztos: a kötelezettségszegési eljárások kétharmadát ma tovább léptették, vagyis nem sikerült meggyőzni Brüsszelt az igazunkról.
Makro / Külgazdaság Az év második hónapjában a cél 32 százalékánál tart a hiány 
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 16:12
A januári többlet után februárban jelentős deficittel zárt az államháztartás. A februári hiány 393,9 milliárd forint volt, így az első két hónapban a deficit a 2012. évre kitűzött hiánycél 32 százalékánál jár. A február havi bevételek 7 milliárd forinttal csökkentek az előző év azonos időszakához képest.
Deviza / Áru 298 forint az euró - a héten kiüthetik a forintot (frissítve)  
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 16:00
Jelentősen gyengült a héten a forint és mai is folytatódott az esés a hazai deviza piacán. A csütörtöki kötvénycsere-program mindent felboríthat, részben emiatt van az idegesség, de az sem tett jót a forintnak, hogy újabb jelei vannak annak, hogy elhúzódhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.
Pénzügyi szektor Brüsszel megengedte, hogy a magyar kormány adjon még kölcsönt a bankoknak 
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 15:14
Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy Magyarországon június 30-ig meghosszabbítsák azt a likviditás-támogatási intézkedéscsomagot, amelynek keretében a jogosult pénzintézetek kölcsönöket kapnak az államtól, hogy tovább hitelezhessenek a reálgazdaságnak. A program két éve indult.
Makro / Külgazdaság Uniós eljárás: még nem beszélhetünk a pénzről 
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 14:47
Az Európai Bizottság szerint még nem teljesültek annak a feltételei, hogy bármilyen pénzügyi támogatásról nemzetközi tárgyalások kezdődhessenek Magyarországgal. A bizottság a jegybanktörvényről további információkat kér, a bírák nyugdíjazásában és az ombudsman kérdésében pedig folytatják a kötelezettségszegési eljárást.
Makro / Külgazdaság Érthetetlen: 90%-os sikerről beszél a kormány  
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 14:02
A kormány örömmel értesült arról, hogy az Európai Bizottság (EB) az általa kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, így ezeket az ügyeket le lehet zárni - közölte a miniszterelnök szóvivője és a kormányszóvivő.
Makro / Külgazdaság Döntöttek: két eljárást folytat Brüsszel Magyarország ellen  
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 12:24
A jegybanktörvény ügyében Brüsszel újabb tájékoztatást kér Magyarországtól, a másik két ügyben, melyet januárban indított az Európai Bizottság, folytatódik a kötelezettségszegési eljárás - ráadásul gyorsított ütemben.
Makro / Külgazdaság NGM: az eszközökről lehet vitatkozni, de a célt elértük 
Privátbankár.hu | 2012. március 7. 12:05
Bár nem mindig egyértelmű, mi alapján szabja meg az EU a költségvetési számokkal kapcsolatos normákat, Magyarország a jövőben is igyekszik az elvárásokhoz igazodni - ez a válasza az NGM-nek arra az ajánlattervezetre, miszerint az EB szeptemberig adna időt Magyarországnak a költségvetéssel kapcsolatos "hatékony akciók" végrehajtására.
Makro / Külgazdaság "Hatékony akcióra" akarja kényszeríteni az EB Magyarországot  
Privátbankár.hu | 2012. március 6. 18:05
A végrehajtó testület kedden közleményben bejelentette, a téma várhatóan a miniszteri tanács március 13-án tartandó találkozóján kerül napirendre.
Makro / Külgazdaság Andor László szerint sem bukjuk az uniós pénzeket 
Privátbankár.hu | 2012. március 5. 13:16
Andor László szerint Magyarországtól nem vesznek majd el uniós forrásokat. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa ezzel csatlakozott Orbán Viktor miniszterelnök véleményéhez - lehet, hogy tényleg nem veszítünk egy petákot sem?
Makro / Külgazdaság Szijjártó: egy-két ügyben "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás 
Privátbankár.hu | 2012. március 5. 07:55
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság. Szijjártó Péter azt azonban még nem tudta megmondani, hogy ez az egy-két ügy akár bírósági eljárást is jelenthet-e.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: megsértették Magyarország méltóságát 
Privátbankár.hu | 2012. március 4. 14:53
"Van egy rejtett Európa" címmel interjút közölt Orbán Viktorral a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című, vasárnap megjelenő konzervatív német lap.
Makro / Külgazdaság Nem biztos, hogy kell nekünk az IMF? 
Privátbankár.hu | 2012. március 4. 11:09
Csaba László egyetemi tanár szerint alakulhatnak úgy a külső feltételek, hogy nem lesz szükség IMf-megállapodásra. A közgazdász szerint itt az ideje, hogy Magyarország unalmas ország legyen, amellyel nem foglalkozik kiemelten a nemzetközi sajtó.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint se egy petákot, se egy fityinget nem vesznek el tőlünk 
Privátbankár.hu | 2012. március 2. 09:18
Orbán Viktor biztos abban, hogy Magyarországtól nem vonnak el európai uniós felzárkóztatási támogatásokat 2013. január 1-jétől. Lehetetlen dolog, hogy egy ilyen jó pozícióban lévő országtól bárki akár egyetlen fityinget elvegyen - mondta. A fiskális paktumot aláírjuk, bár még jó sokáig nem vonatkoznak ránk az abban leírtak.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen: kisütött a nap? Már nem a válságról beszél Európa 
Privátbankár.hu | 2012. március 2. 07:48
Hosszú idő óta először fordult elő csütörtökön, hogy az uniós tagországok állam- és kormányfői éjfél előtt berekesztették az ülést és pihenőre vonultak, lényegében nem hagyva maguk után elvarratlan szálakat. Válságkezelés helyett a növekedésről és a munkahelyteremtésről egyeztettek az európai potentátok.
Makro / Külgazdaság Orbán: hamarosan megoldódik a befagyasztott támogatások ügye 
Privátbankár.hu | 2012. március 1. 15:26
Orbán Viktor úgy vélekedett csütörtökön Brüsszelben, hogy hamarosan megoldódik a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek kérdése. A miniszterelnök szerint a kohéziós alap befagyasztása technikai ügy, ami megy a maga útján.
Makro / Külgazdaság EU-csúcs: Spanyolország dob nekünk mentőövet? 
Privátbankár.hu | 2012. március 1. 09:06
Barroso kevés drámára számít a mostani EU-csúcson. A spanyol miniszterelnök viszont nehéz helyzetbe hozhatja, hiszen a deficitcél rugalmas kezelését fogja kérni majd a Bizottságtól, mely Magyarországot - mi papíron teljesítettük a hiánycélt, igaz, egyszeri tételekkel - épp hogy megbüntetné.
Makro / Külgazdaság Javuló gazdasági hangulat: az egész Unió örül 
Privátbankár.hu | 2012. február 28. 13:30
Februárban már második egymást követő hónapban javult az üzleti és a fogyasztói hangulat az Európai Unióban és az euróövezetben. Az Európai Bizottság átfogó hangulatindexe (ESI) az Unió esetében 1,1, míg az euróövezet esetében 1 pontot javult, így jelenleg 94,4 ponton áll az index. Az elemzők 94,0 pontot vártak februárra.
Pénzügyi szektor Simor: nem Orbán Viktor miatt segítjük a banki hitelezést  
Privátbankár.hu | 2012. február 27. 07:25
Simor András szerint az EU/IMF tárgyalásokon Brüsszel úgy tárgyal velünk mint hitelfelvevővel, nem pedig mint egy EU-taggal, ez jóval többről szól, mint a jogról. A jegybank elnöke szerint nem Orbán Viktor miatt indul a "magyar QE'", a fizetéséről pedig örömmel lemond, ha ezzel elősegíti a tárgyalásokat.
Makro / Külgazdaság Orbán: a kohéziós pénzek befagyasztása "illegális" 
Privátbankár.hu | 2012. február 25. 12:09
Illegálisnak nevezte Orbán Viktor a kohéziós támogatások befagyasztására tett brüsszeli javaslatot a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerkesztőségében tett látogatásakor, amelyről a német konzervatív újság a címoldalon kezdődő írásban számolt be szombaton.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint az EB kettős mércét alkalmaz - videó  
Privátbankár.hu | 2012. február 24. 07:19
A miniszterelnök tegnap először beszélt arról, mit gondolt az Európai Bizottság azon javaslatáról, mely szerint a túlzott hiány miatt Magyarországnak járó támogatásokat fagyasztana be Brüsszel.
Makro / Külgazdaság Megérdemli-e Magyarország, hogy megbüntessék? 5 érv pro és 5 érv kontra  
Zsiborás Gergő | 2012. február 24. 06:00
Szigor vagy növekedés - ez a kérdés foglalkoztatja most az Európai Unió tagállamait. A Magyarországra tegnap az Európai Bizottság által kirótt büntetés ebből a szempontból is érdekes, hiszen a hiánycél tartásának fontosságát folyamatosan hangoztató magyar kormány növekedési kilátásait alaposan leronthatja, ha a GDP 0,5%-ának megfelelő pénzösszeget 2013-tól valóban befagyasztja az Európai Bizottság. Öt érv pro és kontra.
Makro / Külgazdaság Orbán az uniós büntetésről: tőlünk elveszik, máshova zsákszámra öntik a pénzt 
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 18:00
Teljesen ésszerűtlennek tartja Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot. A miniszterelnök először beszélt az Európai Bizottság döntéséről. Azt mondta, a magyar kormány ki fog tartani gazdasági céljai mellett. "Tőlünk elveszik a pénzt, máshova meg szákszámra öntik" - mondta a kormányfő.
Deviza / Áru Gyengül a forint, megint 290 az euró 
Borbély Péter | 2012. február 23. 14:25
Folytatódott a forint tegnap kezdődött gyengülése. A hazai deviza tegnap gyorsan és nagyot, ma egyelőre lassan, de biztosan gyengült. A háttérben ismét megjelentek a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak, bár a nemzetközi hangulat is korrekciót jelez. Ezúttal szerepet játszhat a forintgyengülésben az olaj árának tartós emelkedése is.
Makro / Külgazdaság Ismét a külföldi lapok címoldalára került Magyarország  
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 13:34
A kohéziós források felfüggesztésére vonatkozó brüsszeli indítvány példa nélküli az EU-ban - emelték ki vezető amerikai és európai lapok. Többen úgy vélik, hogy a tegnapi bizottsági döntés bár erőfitogtatás, ismét szembeállíthatja a magyar kormányt és az európai döntéshozást. Egyes lapok a kormány bírálják, mások Brüsszelt.
Makro / Külgazdaság Az EU szerint visszaesik Magyarország, de nem annyira mint az euróövezet 
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 13:01
Az első negyedév után növekedési tendenciát jósol Magyarország számára idén az Európai Bizottság, de az éves növekedési szint Brüsszel előrejelzése szerint mínusz 0,1 százalékos lesz. Időszakos prognózisában az Európai Unió végrehajtó testülete jelezte, hogy a teljes EU szintjén is zéró növekedést, azaz stagnálást vár ez évben, míg az euróövezetben mínusz 0,3 százalékot jelzett előre.
Makro / Külgazdaság Magyarországot büntetik, de Európa sem bír a deficittel 
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 09:50
Spanyol lapértesülés szerint az Európai Bizottság kész arra, hogy a válság mélyülésével párhuzamosan enyhítsen az idei évre vonatkozó hiánykritériumokon - több állam inkább növekedésösztönző gazdaságpolitikát látna szívesen. Erre nagy szükség is lenne: egy olasz lap szerint ma jelenti be a Bizottság, hogy a vártnál gyengébb lesz az európai növekedés.
Makro / Külgazdaság Cséfalvay szerint a gyakorlatban nem lesz kohézióspénz-befagyasztás 
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 17:28
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten megismételte egy nappal korábbi brüsszeli nyilatkozatát, miszerint a gyakorlatban nem kerül sor Magyarország kohéziós forrásainak befagyasztására.
Vásárló Nem érinti a fájlcserélőket? - az ACTA-t az Európai Bíróság vizsgálja 
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 16:51
Az Európai Bizottság február 22-ei ülésén úgy döntött, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA) az Európai Unió Bírósága elé terjeszti. A Bíróság vizsgálata arra irányul majd, hogy a megállapodás összeegyeztethető-e az Európai Unió által biztosított alapjogokkal, így különösen nem sérti-e a szólás- és információs szabadságot, valamint az alapvető adatvédelmi előírásokat.
Személyes pénzügyek Válságban a nyugdíjrendszerek: több embernek kell dolgoznia több ideig 
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 16:49
A társadalom idősödése és a válság miatt egész Európában át kell értékelni a nyugdíjak szerepét - hangsúlyozta Andor László uniós biztos az MSZOSZ nyugdíjrendszerről rendezett konferenciáján. Az MTA egyik kutatója szerint Magyarországon látványpolitizálás folyik nyugdíjügyben, egyes intézkedések egyenesen "röhejesek"
Makro / Külgazdaság Megugrottak az adóbevételek: szufficittel zárult a január 
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 15:09
Az adóemelések következtében 107,3 milliárd forintos többlettel kezdte az évet az államháztartás. A januári többletet elsősorban a vártnál nagyobb áfából, jövedéki adóból, valamint a játékadóból származó bevételek okozták. A 2,5 százalékos hiánycél tartása érdekében azonban máris takarékossági intézkedéseket kellett eszközölnie a kormánynak.
Makro / Külgazdaság A kormány kiigazításról beszél, az NGM szerint szó sincs ilyesmiről  
Zsiborás Gergő | 2012. február 22. 14:15
A Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett mai Európai Bizottság-i javaslat megalapozatlan és méltánytalan - ismertette szerkesztőségünkkel a Miniszterelnökség.
Pénzügyi szektor Mehetnek a milliárdok: Brüsszel rábólintott az FHB állami megsegítésére  
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 13:40
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a magyar FHB Bank 30 milliárd forint összegű feltőkésítését és a magyar likviditási program alapján a banknak nyújtott közel 120 milliárd forint összegű kölcsönt.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: egyelőre 143 milliárd forintnyi támogatást buktunk 
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 12:34
495 millió eurónyi magyar kohéziós kötelezettségvállalást fagyaszt be 2013. január 1-jétől az Európai Bizottság – derült ki a testület déli sajtótájékoztatójára kiküldött meghívóból, amelyen a gazdasági és a regionális politikai EU-biztos ismertetik majd a Magyarországgal szembeni bizottsági döntés részleteit.
Makro / Külgazdaság Kohéziós Alap: milliárdos bírságot kaphat ma Magyarország  
Privátbankár.hu | 2012. február 22. 10:23
Több mint 50 milliárdos büntetést kaphat ma Brüsszeltől Magyarország. A kormány felkészült a Kohéziós Alapokból származó források egy részének felfüggesztésére, a veszteség presztízs szinten fájdalmas. Brüsszel ilyen szankciót uniós tagállammal szemben még soha nem alkalmazott, mi lehetünk az elsők.
Makro / Külgazdaság Bekeményít az EU? – A románoktól visszavontak pénzeket, rólunk órákon belül döntenek 
Privátbankár.hu | 2012. február 21. 18:36
Az Európai Bizottság szerdán tárgyalja azt a javaslatot, amellyel a túlzott deficit miatti eljárásban ideiglenesen és részlegesen felfüggesztenék az újabb magyar kohéziós támogatásokat - derül ki abból a napirendtervezetből, amelyet a Reuters szerzett meg. Az Európai Bizottság kedden felfüggesztette Románia egyik operatív programját. Az EU fogja a pénzt, nekünk meg nincs eurónk.
Makro / Külgazdaság A német recept ellehetetleníti a gazdasági növekedést 
Privátbankár.hu | 2012. február 21. 15:49
Ha az európai politikusok végre nem beszélnek egyenesen választóiknak, és ha nincs mielőbb összeurópai egyeztetés a közös pénzpolitikáról, a megszorítások és a gazdasági élénkítések viszonyáról, akkor az egész euróövezet Görögország sorsára juthat - mondta el Jean Pisani-Ferry. A német recept, amely csak az államadósság csökkentésére koncentrál pedig ellehetetleníti a gazdasági növekedést.
Makro / Külgazdaság Varga: a támogatások felfüggesztésével akar példát statuálni a bizottság 
Privátbankár.hu | 2012. február 21. 10:25
Varga Mihály szerint ha az Európai Bizottság felfüggeszti a kohéziós alapokból való támogatást, azzal példát akar statuálni, jelezve, hogy azok az országok, amelyek nem szorítják le a hiányt 3 százalék alá, úgy járhatnak, mint Magyarország.
Vásárló Az NGM nem érti a SZÉP és Erzsébet-kártyák brüsszeli vizsgálatát 
Privátbankár.hu | 2012. február 20. 16:28
Az Európai Bizottság múlt héten szakértői felvilágosítást kért a magyar hatóságoktól az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban. Sajtóhírek szerint korábban panasz érkezett egyes piaci szereplőktől. A Nemzetgazdasági Minisztérium viszont nem érti, miért kifogásolják most a juttatást, amikor korábban nem volt bajuk vele.
Makro / Külgazdaság Hiteltárgyalások előtt még a nekünk járó támogatásokat is felfüggeszti az EU? 
Privátbankár.hu | 2012. február 20. 15:22
A tervek szerint hamarosan foglalkozik az Európai Bizottság azzal a kérdéssel, hogy a túlzott deficit miatti eljárás keretében javasolja-e az európai uniós tagországoknak, ideiglenesen és részlegesen függesszék fel a Magyarországnak járó kohéziós támogatásokat. A támogatások felfüggesztésével több száz milliárd forint folyósítása fagyna be. Állítólag már szerdán történhet ilyen értelmű bejelentés Brüsszelben.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy írják le a görög adósságot 
Privátbankár.hu | 2012. február 19. 13:20
Március 8-án indítaná és március 11-én le is zárná a magánhitelezők adósságcseréjét a görög kormány. Az adósságcsere része az újabb 130 milliárd eurós mentőcsomagnak, amelyet a várakozások szerint hétfőn hagynak jóvá az euróövezeti pénzügyminiszterek. A görög államadósságból a magánhitelek 50 százalékát elengedik, a másik felét új, harmincéves lejáratú kötvényekre váltják az érintett hitelezők, bankok és biztosítók. Így Görögország kormányzati adóssága 100 milliárd euróval csökkenhet a mostani, körülbelül 350 milliárdhoz képest.
Makro / Külgazdaság A jegybank alelnöke elárulta mit kért az IMF  
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 22:19
A jegybank alelnöke szerint nem az MNB elnökének eskütétele és fizetése a leginkább kifogásolt kérdés az EU/IMF hiteltárgyalásokon, hanem az, hogy a jegybanki függetlenség a monetáris döntéshozók mandátumával függ össze. Karvalits Ferenc, aki részt vett a tárgyalások washingtoni és brüsszeli előkészítő szakaszában, az InfoRádióban elmondta, hogy a hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek el. Az említett partnerek törvényi kifogásokat vetettek fel a jegybanki és a bírói függetlenséggel, illetve a stabilitási törvényben kétharmaddal elfogadott adótörvényekkel kapcsolatban.
Karrier A Vidékfejlesztési Minisztériumnál tervezgetik a létszámleépítést 
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 15:43
"A Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti egységeit érintő létszámcsökkentési mértékek megállapítása jelenleg folyamatban van" - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Oláh Lajos független országgyűlési képviselőnek adott válaszában, amelyet az Országgyűlés honlapján tettek közzé. Az Európai Bizottság 5,2 millió euró területalapú támogatást követel vissza Magyarországtól.
Makro / Külgazdaság A kormány már elküldte, Brüsszel még nem kapta meg a válaszlevelet 
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 14:50
Szijjártó Péter és Giró-Szász András közös közleményben közölte, hogy a kormány elküldte válaszait a Bizottságnak. A Bizottság azonban még nem erősítette meg, hogy megkapta volna a válaszlevelet, amelyben a kormány az uniós végrehajtó intézmény által egy hónappal ezelőtt indított kötelezettségszegési eljárásokra reagál.
Vásárló Diszkriminatív az Erzsébet-utalvány? Brüsszel vizsgálódhat  
Privátbankár.hu | 2012. február 16. 08:51
Az Európai Bizottság szakértői felvilágosítást kértek a magyar hatóságoktól az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban - írta csütörtökön a Népszabadság brüsszeli forrásokra hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Orbán: megszületett a válasz Brüsszel kifogásaira 
Privátbankár.hu | 2012. február 16. 08:30
Orbán Viktor elmondta, hogy megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban, a választ holnap küldik el. A miniszterelnök kiemelte, hogy amint megérkezik a válasz Brüsszelből, a kormány azonnal beterjeszti a módosításokat az Országgyűlésnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG