Végtörlesztés
Pénzügyi szektor
Egyre tudatosabbak a fogyasztók a pénzügyi szférában
Privátbankár.hu | 2012. február 27. 17:59
A PSZÁF Balogh László alelnök vezetésével szakmai konzultáción egyeztetett a pénzügyi fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel. Az egyre több pénzügyi tárgyú megkeresés a fogyasztók növekvő tudatosságára utal. Ez azonban egyelőre nagyobbrészt még az ügylekötések után, s nem azt megelőzően érződik – állapították meg a felek. A PSZÁF újabb közérdekű pereket indíthat a fogyasztók nevében.
Pénzügyi szektor
Lehet-e nyerészkedni az árfolyamgáttal?
Privátbankár.hu | 2012. február 24. 16:26
Míg a végtörlesztés esetében szabályozták, hogy csak a rögzített árfolyam alatt hitelt felvevők élhessenek a lehetőséggel, addig az árfolyamgát esetében erre (egyelőre legalábbis) nem tér ki külön a jogalkotó. Sem az első szabályozás, sem pedig az új rendszer nem szűkíti le az érintettek körét attól függően, hogy milyen árfolyamon vették fel a hitelüket. Az új szabályozás ebben az értelemben nyereséget jelenthet egyes hiteleseknek – bár az érintettek biztosan nem ebből fognak meggazdagodni.
Pénzügyi szektor
Óriási hitelbukta: 13 év után újra veszteséges a magyar bankszektor
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 11:55
2011. végén a hitelintézetek mind a háztartásoknak, mind pedig a vállalkozásoknak lényegesen kevesebb hitelt nyújtottak, mint korábban. A szokásos év végi betétroham idén sem maradt el, a végtörlesztés és a rosszul teljesítő hitelekre képzett tartalékok miatt azonban hosszú idő után újra veszteségessé vált a bankszektor.
Pénzügyi szektor
Erdei Tamás: nem bankválság van, hanem bizalmi válság
Privátbankár.hu | 2012. február 23. 10:33
Erdei Tamás, az MKB Bank távozó elnök-vezérigazgatója a növekedés és a hitelezés kulcskérdésének a bizalom visszaszerzését tartja. A nemzetközi bizalmat is kiemelte, mert amíg nem épül vissza addig Magyarország sérülékeny marad. Véleménye szerint 2011-ben nem csak az MKB fog veszteséget kimutatni, 2013-tól azonban a kilátások remélhetőleg javulnak.
Befektetési alapok
Tényleg a végtörlesztés volt a hibás, februárban fordulat jött
Eidenpenz József | 2012. február 22. 11:33
Míg januárban, a végtörlesztés hajrájában százmilliárdos nagyságrendű volt a tőkekivonás a hazai befektetési alapokból, addig február első három hetében számításaink szerint már csak 10,4 milliárd forintot vettek ki a befektetők. Ha ránézünk egy nagyobb alap grafikonjára, szembetűnően pont a hónap végétől álltak le a jelentősebb visszaváltásokkal.
Pénzügyi szektor
Végtörlesztés: csak a jók mentek el
Privátbankár.hu | 2012. február 20. 13:23
Az MNB statisztikái szerint 2011. IV. negyedévében folytatódott a háztartási hitelportfólió minőségének romlása: a nem teljesítő hitelek aránya mind a fizetési késedelem, mind a minősítési kategóriák szempontjából tovább emelkedett. Jellemzően a jó adósok végtörlesztettek, azaz kerültek ki a rendszerből.
Biztosítás
A végtörlesztés az életbiztosításoknak is keresztbe tett
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 12:36
Az életbiztosítási díjbevételek lényegében stagnáltak, a nem életbiztosítási üzletágból származó díjak pedig – elsősorban az autóbiztosítások díjcsökkenése miatt – csaknem öt százalékkal zsugorodtak 2011-ben. Feltehetően főként a végtörlesztés miatt 47 ezerrel kevesebb életbiztosítási szerződés volt, ugyanakkor nőtt a hosszú távú megtakarítások értéke.
Ingatlan
Felpörgött ingatlanpiac: a drága lakásokat is vették
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 10:04
A lakáspiac november óta tartó élénkülése ebben a hónapban is folytatódott. A végtörlesztési eladások, és a befektetési célú vásárlások, azonban nem csak az 5-10 millió forintos ingatlanokat érintették, de a 20 millió fölötti lakások piacán is jelentősen emelkedett a forgalom.
Makro / Külgazdaság
Megjött az adat: a GDP 80,3 százaléka az államadósság
Privátbankár.hu | 2012. február 17. 08:55
Az MNB adatai szerint az államháztartás adóssága 2011 végén a GDP 80,3 százalékát, 22 649 milliárd forintot ért el. Az államadósságot a negyedik negyedévben a forint gyengülése 765 milliárd forinttal növelte meg. Tavaly a harmadik negyedében jelentősen, a GDP 82,6 százalékára ugrott fel az államadósság a forint gyengülése miatt.
Makro / Külgazdaság
A végtörlesztés miatt 1,56 milliárd euróval csökkent a devizatartalék
Privátbankár.hu | 2012. február 13. 10:51
A végtörlesztés kapcsán a jegybank januárban 707 millió eurót fizetett ki a kereskedelmi bankoknak, amely jelentős megugrást mutat a korábbi hónapokhoz képest. Októbertől januárig tartó időszak alatt a végtörlesztéshez kapcsolódó eurótendereken 1,56 milliárd eurót adott az MNB a devizatartalékokból a kereskedelmi bankoknak.
Pénzügyi szektor
Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
Privátbankár.hu | 2012. február 12. 08:45
Aki lemaradt a végtörlesztésről, annak sem kell aggódnia, az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a devizahitellel rendelkező adósoknak. Szakértő szerint pedig az új típusú árfolyamgát jobb megoldást jelent a végtörlesztésnél, mivel bizonyos árfolyamszint felett az árfolyamkockázatot nem az ügyfél viseli, így egy további forintgyengülés kevésbé terheli meg az adósokat.
Pénzügyi szektor
A K&H adósainak 30 százaléka vett részt a végtörlesztésben
Privátbankár.hu | 2012. február 9. 10:27
A hazai végtörlesztés miatt a K&H Bank két részletben 174 millió eurós veszteségleírást hajtott végre 2011-ben. A hazai pénzintézet adósainak 30 százaléka vett részt a végtörlesztésben. A belga KBC csehországi és szlovákiai hitelezés szépen bővült, a magyarországi viszont zsugorodott. A belga bankcsoport tavalyi eredménye nulla közelébe süllyedt.
Vásárló
Bővülő irodahálózattal várja a vidéki panaszosokat a PSZÁF
Privátbankár.hu | 2012. február 8. 13:40
Áprilistól bővülhet a PSZÁF támogatásával működő, a fogyasztók számára ingyenesen elérhető vidéki pénzügyi tanácsadó irodák száma. A PSZÁF a kedvező lakossági visszajelzések hatására írt ki közbeszerzési pályázatot, mely szerint az eddigi 8 helyett 11 megyeszékhelyen lesz elérhető az irodahálózat.
Személyes pénzügyek
Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
Privátbankár.hu | 2012. február 8. 12:29
A végtörlesztéshez lehetőség volt forint hitel igénybevételére, ennek folyósítása azonban nem volt kötelező a pénzintézetek számára. A kiváltó hitelek a megvalósult végtörlesztések mintegy negyedét finanszírozták - a PSZÁF összeállításában többek között a lehetséges egyéb forrásoknak járt utána.
Pénzügyi szektor
Egyévnyi hitelkihelyezés egy hét alatt - felpörögtek a takarékok
Privátbankár.hu | 2012. február 8. 11:47
Csaknem 58 milliárd forint új forinthitelt folyósítottak az integrált takarékok a devizahitelek kedvezményes árfolyamon való végtörlesztéséhez tavaly októbertől 2012. január végéig. A kihelyezések a legerőteljesebben januárban nőttek, volt olyan hét, amikor megközelítőleg akkora összeggel finanszírozták a devizahitelek kiváltását, mint 2011-ben összesen.
Ingatlan
Januárban a lakások 37 százalékát végtörlesztés miatt adták el
Privátbankár.hu | 2012. február 8. 10:16
Budapesten az eladók 37 százaléka a végtörlesztés miatt értékesítette lakását januárban. Darabszámban kiemelkedő, az elmúlt évek legnagyobb forgalmával zárt az idei első hónap. A Duna House becslése szerint országosan 12 970 darab adás-vételi tranzakció zajlott le.
Pénzügyi szektor
Végtörlesztették a devizahitelek ötödét - közel 300 milliárdot buktak a bankok
Privátbankár.hu | 2012. február 7. 14:55
Idén január 30-ig meghaladta a 141 ezer darabot a fix árfolyamon végtörlesztett szerződések száma, s további 19 ezer szerződés esetében igazolták az ügyfelek a szükséges fedezet meglétét – derül ki a PSZÁF összesítéséből. A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1073,7 milliárd forint, ebből 776 milliárdot fizettek meg az ügyfelek - a különbözetet lenyelették a bankokkal.
Befektetési alapok
Ez már a vég(törlesztés)? - újabb gyászos hónap az alappiacon
Eidenpenz József | 2012. február 7. 06:00
Januárban több, mint 111 milliárd forintot vettek ki a hazai befektetési alapokból, amiben komoly szerepe lehetett a végtörlesztésnek is. Minden alapfajtából vitték a pénzt, egyedül az árupiaci alapoknál volt szerény, százmillió forintos nagyságrendű tőkebeáramlás. A kivét nagy része forint, de euróból is nyolcmilliárd forint értékű hagyta el az alapszektort.
Pénzügyi szektor
Ennyit buknak az osztrák bankok a magyar végtörlesztésen
Privátbankár.hu | 2012. február 3. 13:37
Miután lejárt Magyarországon a határideje a háztartások devizahitel-végtörlesztésének, az osztrák bankok kezdik megvonni a mérleget. Az Erste és a Raiffeisen nem várnak újabb kellemetlen meglepetéseket Budapesttől. Az Erste eddig képzett 200 millió eurós tartaléka várhatóan fedezi a veszteségeket, a Raiffeisen 55-60 millió eurós kárral számol, az Unicredité ennél kevesebb lehet.
Pénzügyi szektor
Összehangoltan emelték a bankok a végtörlesztőknek adott forinthitelek kamatát?
Privátbankár.hu | 2012. február 2. 16:20
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) annak kiderítésére indított eljárást tavaly, hogy volt-e a bankok között megállapodás, amikor a végtörlesztés bejelentését követően megemelték jelzáloghiteleik kamatait. A Bankometer megvizsgálta, hogy az érintett pénzintézetek végtörlesztés kiváltására felhasználható termékeinek kamata hogyan alakult a kérdéses időszakban. Az adatok egyértelmű együttmozgást nem mutatnak.
Pénzügyi szektor
Patai: a végtörlesztés 210 milliárdos veszteséget okoz a bankoknak
Privátbankár.hu | 2012. február 2. 13:16
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, hogy míg január közepén a magyar bankrendszernek a végtörlesztésből eredő vesztesége 143 milliárd forint volt, addig a legújabb becslés szerint 210 milliárd forint lesz február végére.
Karrier
Képviselők vagyona: 200 ezres nyugdíj, végtörlesztés és földbirtokok
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 15:23
Van olyan frakcióvezető, aki 214 000 forintos nyugdíja mellett dolgozik a hazáért, a vezető politikusok többsége növelni tudta megtakarításait, a fiatalabbak a diákhitelüket, az idősebbek a jelzáloghitelüket törlesztették. A csúcs-végtörlesztő a hajléktalan ügy miatt országos ismertségre szert tevő Kocsis Máté volt: 40 milliót fizetett vissza.
Ingatlan
Mi maradt a végtörlesztési kiárusítás után az ingatlanpiacon?
Privátbankár.hu | 2012. február 1. 12:34
Január 30-ával lezárult a végtörlesztési lehetőség azon ingatlantulajdonosok számára is, akik az ehhez szükséges tőkét az ingatlanuk eladásából teremtették elő. A jelentős árcsökkenés ugyan elmaradt, de több vevő juthatott kedvezményes áron lakáshoz: fővárosi családi házat 17 százalékkal olcsóbban lehetett megszerezni.
Pénzügyi szektor
Nem menekült a pénz: híztak a hazai betétek, pörgött a végtörlesztés
Privátbankár.hu | 2012. január 31. 09:53
2011 decemberében a háztartások hitelállománya a végtörlesztésnek köszönhetően jelentősen csökkent, betétállományuk ennek - és a betétekkel kapcsolatos pletykák - ellenére is komolyabb növekedést mutatott. A vállalatok forintban és devizában is nettó hiteltörlesztők voltak, betétállományuk csökkenést mutatott.
Pénzügyi szektor
Újabb 62 milliárd forintot tolnak be az MKB-ba a németek
Eidenpenz József | 2012. január 30. 13:05
Az MKB Bank bejelentette, hogy zárt körben alaptőkét emel, 62 milliárd forint árfolyamértéken. Az összeg lejegyzésére a fő tulajdonos BayernLB kötelezettséget vállalt. A hazai banknak ez a harmadik tőkeemelése másfél év alatt. A magyarországi veszteségek miatt várhatóan a német tulajdonos is mínuszban végzett 2011-ben.
Pénzügyi szektor
Közszolgák végtörlesztése: Orbán szerint a bankokon múlott
Zsiborás Gergő | 2012. január 27. 14:59
Kedvezményt ígért a végtörlesztéshez a miniszterelnök, kiterjesztett árfolyamgát lett belőle. Azt is ígérte újabb levelet ír, a postások azonban nem kapnak plusz munkát, Orbán Viktor most e-mailezik a közszolgákkal, nehogy kifusson az időből.
Pénzügyi szektor
Már nincs sok idő: közeleg a végtörlesztés határideje
Privátbankár.hu | 2012. január 27. 07:17
Egy újabb végtörlesztési határidő jár le hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.
Pénzügyi szektor
Végtörlesztés: a takarékok nélkül nem ment volna?
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 10:10
A végtörlesztéshez december végéig folyósított 25 milliárd forinttal az összes hiteligény 28 százalékát fedték le az integrált takarékszövetkezetek, az előzetes számok szerint azonban a januári kihelyezések akár a decemberit is meghaladhatják.
Pénzügyi szektor
Végtörlesztés: vissza nem térítendő támogatást is kapnak a közszolgák
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 10:21
Gyerekszám függvényében kamattámogatást és egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak azok a közszolgák, akik nem tudtak végtörleszteni. Az árfolyamgátas rendszert nyitják ki számukra, mert a kormány a végtörlesztéshez nyújtandó kamattámogatás ötletével jócskán elkésett.
Pénzügyi szektor
Sokan fordultak a PSZÁF-hoz a végtörlesztés miatt
Privátbankár.hu | 2012. január 25. 07:13
Több mint 8300 ügyfélmegkeresés érkezett a pénzügyi felügyelethez szeptember vége óta a végtörlesztéssel kapcsolatban, az ügyfelek egy része információt kért, más részük panaszt tett; a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságához további 300 írásos fogyasztóvédelmi beadvány érkezett.
Ingatlan
Csúcsbefektetés lett a magyar ingatlan
Privátbankár.hu | 2012. január 22. 12:58
A végtörlesztés bejelentésekor sokan hitték azt, hogy a magyar lakásárak tovább esnek majd. Nos, volt némi árcsökkenés, de messze nem akkora, mint amekkorát a piac várt. Mindemellett nálunk még mindig kifejezetten érdemes befektetni. A lakások ára is mélyponton van, de a kiadással is kiemelkedő hasznot lehet elérni. A Duna House elemzése szerint tavaly decemberben a vevők negyede befektetési céllal vásárolt.
Pénzügyi szektor
Orbán újabb levele, 70 ezer közszolgának segítenek hitelt törleszteni
Privátbankár.hu | 2012. január 20. 14:40
Döntött a kormány arról, milyen segítséget ad azoknak az állami alkalmazottaknak, akik devizahitellel rendelkeznek - közölte a miniszterelnök.
Pénzügyi szektor
Ketyeg a végtörlesztők órája: 30-áig elő kell teremteni a pénzt
Privátbankár.hu | 2012. január 19. 15:35
A devizahitelüket rögzített árfolyamon, készpénzben végtörleszteni kívánó ügyfeleknek 2012. január 30-ig kell bankjuknak átutalniuk a végtörlesztés összegét, illetve ha hitelből kívánnak előtörleszteni, akkor eddig az időpontig a hitelező pénzügyi intézmény által kiállított nyilatkozattal kell igazolniuk a végtörlesztéshez szükséges fedezet meglétét.
Makro / Külgazdaság
Orbán bűneinek listája és a családi ezüst elkótyavetyélése
Privátbankár.hu | 2012. január 18. 13:46
„Magyarország elkótyavetyélte a családi ezüstöt” címmel közli a Handelsblatt német gazdasági napilap Bajnai Gordon vendégkommentárját. Szerinte az inkompetens gazdaságpolitika az országot mélyen a válságba taszította, és óv az államcsődtől. A cikk mellé a Handelsblatt saját listát állított össze Orbán Viktor bűneiről.
Pénzügyi szektor
Közszolgák végtörlesztése: döntés születik a héten
Privátbankár.hu | 2012. január 17. 17:59
A kormányszóvivő szerint még e héten megszületik a döntés a köztisztviselők végtörlesztésével kapcsolatban.
Pénzügyi szektor
Hitelek végtörlesztéshez: úgy tűnik, az OTP is kiszállt
Zsiborás Gergő | 2012. január 17. 16:31
A legnagyobb hazai lakossági bank legújabb hirdetménye arra enged következtetni, hogy az OTP sem folyósít már hiteleket a végtörlesztéshez. Január végéig van még lehetőség jelezni a végtörlesztési igényt, úgy tűnik több tízezer közszolga hoppon marad.
Befektetési alapok
Nyolcvanöt milliárd forintot vittek el decemberben a befektetők
Privátbankár.hu | 2012. január 17. 14:28
Decemberben a gyengélkedő forint és állampapírpiac is rányomta a bélyegét a befektetési alapok piacára, de a végtörlesztések is vagyoncsökkentő hatással voltak. A nyilvános részvényalapok kivételével minden egyéb alapkategóriában tőkekiáramlás volt, összesen 85 milliárdot vittek el. A nyugdíjpénztári vagyonátadás utóhatásaként ebből 13 milliárd a zártkörű részvényalapok vagyona volt.
Pénzügyi szektor
Végtörlesztés: Matolcsy megpróbálja a lehetetlent
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 13:30
A nemzetgazdasági miniszter ugyan a bankokkal eddig nem tárgyalt a közszféra dolgozóinak támogatott hiteleiről, hogy a végtörlesztéshez szükséges forrást ők is elő tudják teremteni, mégis kormányrendelet születhet egy 2 százalékpontos kamattámogatásról. Szinte lehetetlen, hogy időben átverjék az ötletet - Brüsszelnek is rá kellene bólintania.
Pénzügyi szektor
Támogatott forinthitelek: hoppon maradnak a közalkalmazottak?
Privátbankár.hu | 2012. január 16. 11:38
A hazai nagy lakossági bankokkal nem tárgyalt az NGM egy kedvező kamatozási forinthitel-konstrukcióról, amit korábban a közalkalmazottaknak ígért a vértörlesztéshez. Ők adókedvezményt ugyanis nem kaptak a munkáltatói kölcsönhöz.
Ingatlan
Végtörlesztés: a bankok nem fogadhatják el az adásvételi szerződést?
Privátbankár.hu | 2012. január 15. 09:57
Az Openhouse Országos Ingatlanközvetítő Hálózat szerint fekete folt van a végtörlesztés szabályozásában, a bankok ugyanis nem fogadhatják el az önerő igazolására a megkötött adásvételi szerződést, így azok, akik ingatlanuk eladásából végtörlesztenének, hátrányt szenvednek. Az Openhouse a PSZÁF elnökétől kért állásfoglalást az érintett kör érdekében.
Deviza / Áru
Az árfolyamgát új rendszere előnyösebb, mint a végtörlesztés
Privátbankár.hu | 2012. január 13. 14:18
A Bankszövetség álláspontja szerint míg az év végén a devizahitelesek számára a végtörlesztés látszott kedvezőbbnek, mára a makrogazdasági helyzet változása miatt az árfolyamgát áprilistól életbe lépő új rendszere lesz előnyösebb. A szövetség szerint a forintkamatok megugrása miatt a forinthitelből végtörlesztők rosszabbul járnak, mintha megvárták volna az árfolyamgát új rendszerét.
Pénzügyi szektor
862 millió eurót adott a jegybank a végtörlesztéshez
Privátbankár.hu | 2012. január 12. 11:08
Az MNB október óta 862 millió eurót fizetett ki a végtörlesztésekhez kapcsolódó eurótenderek alapján a bankoknak. Decemberben a bankrendszer forintlikviditása csökkent; a külföldi követelések és a központi kormányzat betétei jelentősen csökkentek, míg a hitelintézetek egynapos betétei nagymértékben növekedtek az MNB-kötvényállomány rovására.
Pénzügyi szektor
A német óriásbank is Magyarországra mutogat
Privátbankár.hu | 2012. január 12. 11:06
A német BayernLB, a magyar MKB Bank anyabankja saját számításai szerint veszteséggel zárta a tavalyi évet, amelyet a magyar leánycégénél keletkezett leírásoknak tulajdonít.
Pénzügyi szektor
Patai: konzultációból rosszul vizsgázott a kormány
Privátbankár.hu | 2012. január 12. 09:54
A kormány jól nyúlt hozzá a legfontosabb kérdésekhez, a konzultáció terén azonban rosszul vizsgázott; a kamatnövekedést a gazdasági körülmények változása indokolta; a bankoknak nem volt elegendő forintbetét-állományuk ahhoz, hogy a végtörlesztés kapcsán hitelháborúba kezdjenek - nyilatkozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban.
Pénzügyi szektor
Last minute végtörlesztés: két kiskapu bezárult az OTP-nél
Privátbankár.hu | 2012. január 11. 17:29
Január 11-től nem fogad be új gyorsított hitelkérelmeket az OTP Bank. Pedig a végtörlesztők körében nagy kedveltségnek örvendhettek a "Standard Plusz" és a "Máris" nevű hitelek, amelyek hét, illetve három munkanapon belül is lehetővé tették a hitelfelvételt, külön díj ellenében.
Pénzügyi szektor
Nincs több hitel végtörlesztésre az Ersténél
Privátbankár.hu | 2012. január 11. 08:48
Az Erste Bank a hazai nagybankok között szinte utolsóként 2012. január 11-től nem fogad be forint alapú kiváltó hitelekre vonatkozó igénylést. Az intézkedés nem érinti a folyamatban lévő ügyeket, a már befogadott hitelek elbírálása a normál ügymenet szerint zajlik tovább.
Befektetési alapok
Síelés helyett befektetési jegyeket váltanak vissza az ügyfelek
Eidenpenz József | 2012. január 10. 14:52
Január első hetében már 26,5 milliárd forintnyi befekttési jegyet váltottak vissza az ügyfelek a nyilvános befektetési alapokból. Erre kézenfekvő magyarázatnak látszik a végtörlesztés és a külföldi számlanyitási hullám. Ezúttal az eurót és a dollárt is kivették az alapokból.
Vásárló
Volt, aki az autót is beáldozta a végtörlesztésért
Privátbankár.hu | 2012. január 10. 09:40
A lassú, folyamatos évközi lecsorgást követően az év végére időlegesen magára talált a használtautó-piac - ehhez is köze van a végtörlesztésnek. A regisztrációs adó kedvező változása ellenére azonban várhatóan a jövő év első felében sem kap lendületet a piac, ami a gyenge forint miatt is szenved.
Friss
Nemzetközi
Putyin örülhet: az oroszok elfoglaltak egy települést, amiről talán még nem is hallott
11 órája
Nemzetközi
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
Fico szerint az uniós forrásokból megvalósult beruházásokkal semmi gond nincs.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
top 24
-
Megjöttek a 12 órás lengyel adatok, durvák a számok
2025. június 1. 16:19
-
A román után a lengyel elnökválasztáson is elbukik ma Orbán Viktor szövetségese?
2025. június 1. 08:41
-
Robbanás Oroszországban, terrorcselekmény történt?
2025. június 1. 11:39
-
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
2025. június 1. 13:26
-
Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
2025. június 1. 09:32
