DAX
Részvény / Deviza / Áru Megint Amerika mentette meg Európát 
Fellegi Tamás | 2015. június 17. 10:35
Tegnap Európa teljesen elhagyta magát, de Amerikában minden nap megjönnek a vevők, érdemes nyitásban halászgatni.
Részvény / Deviza / Áru A csődöt választják a görögök, zuhannak a piacok 
Fellegi Tamás | 2015. június 15. 11:15
Ma reggelre minden részvénypiac esésre kapcsolt, Ázsia, Európa, a BÉT egyaránt zuhan. Csak egy legény van talpon: a Richter.
Részvény / Deviza / Áru Európát még szívatják a görögök, az IMF már megunta 
Fellegi Tamás | 2015. június 12. 10:33
Az európai piacok a nagy korrekció után megpihenni látszanak, a BÉT esik, Kína továbbra is megállíthatatlan. Tegnap a görög bankokat tépték, a befektetők azt hiszik, a logika mégiscsak erősebb, mint a Ciprasz kormány eszelőssége, és azt gondolják, úgyis megegyeznek. Pedig a cérna könnyen elszakadhat, ahogy az IMF-nél már meg is történt.
Részvény / Deviza / Áru Elege lett az IMF-nek a görögökből, de ezt az OTP nem bánta 
Eidenpenz József | 2015. június 11. 18:42
A korábbi szép emelkedések java része szertefoszlott, amikor az IMF kivonult a görögökkel folytatott tárgyalásokról, de a Budapesti Értéktőzsde tartotta magát. Az OTP kifejezetten erős volt, három százalékkal ment fel, de a Mol is drágult és erősödött a forint. Az egyik brókercég szerint nem olcsó a bankpapír.
Részvény / Deviza / Áru Egy napig tartott csak az öröm 
Fellegi Tamás | 2015. június 11. 10:04
Tegnap megvadultak a tőzsdék és az égbe mentek, de egy fecske nem csinált nyarat. Az olajat viszont lelkesen veszik.
Részvény / Deviza / Áru Túladott lett az OTP? - őrülten vették az olajat 
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 19:19
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró viszont nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett. Az amerikai indexek is nagy emelkedéssel nyitottak.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt 
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, miért kezdődött 2-essel a forint árfolyam, és most miért nem 
Fellegi Tamás | 2015. június 10. 06:08
A forint euróhoz képesti szereplése az év eddig eltelt részében meglehetősen mozgalmas volt. A január eleji mélyrepülést egy páratlan felívelés követte, ott volt a hőn áhított 2-es számjegy az árfolyamban, de aztán elfogyott az erő, és visszaszállt a januári mélységek közelébe. Már kezd látszani, mi okozta mindezt.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlottak a németek, széttépték az OTP-t 
Privátbankár.hu | 2015. június 9. 20:04
Tovább estek az európai tőzsdék, Amerika viszont megkapaszkodott. Nagyot ralizott az olaj, erősödött a norvég korona.
Részvény / Deviza / Áru Menekülés a részvényekből 
Fellegi Tamás | 2015. június 9. 10:45
Amerika is visszahullott, a DAX-ban elesett szint, Kína sem megy már, és az OTP is feladja lassan a gigantikus év eleji nyerőket. Józanodik a világ.
Részvény / Deviza / Áru Vége az európai őrületnek, eljött a készpénz ideje? 
Fellegi Tamás | 2015. június 5. 16:08
Az európai tőzsdék egész héten esnek, és a mai nap sem csökken az eladói nyomás. A kötvények is lefordultak az elképesztő magasságokból, vagyis hozamaik elmozdultak nulláról. Véget érni látszik az európai őrület, melyet az EKB idézett elő későre maradt pénznyomtatási programjával.
Részvény / Deviza / Áru Esik az OTP és az olaj 
Fellegi Tamás | 2015. június 5. 10:21
A tőzsdék idegesek, Amerika adatot vár, a görögök nem fizetnek, és a kötvénypiac is megbolydult. A forint legalább gyógyul.
Részvény / Deviza / Áru A német kötvények miatt esett a forint, a BUX, az olaj 
Eidenpenz József | 2015. június 4. 18:08
Elsősorban az európai kötvényhozamok emelkedése mozgatta a tőkepiacokat csütörtökön, a német hozam majdnem elérte az évi egy százalékot, amire október vége óta nem volt példa. Ez lejtőre küldte a részvényeket, átmenetileg a dollárt is, de a nap végén visszaerősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru A nap grafikonja: ezért drágul az euró 
Eidenpenz József | 2015. június 4. 18:00
A tőkepiaci folyamatoknak sokszor a legfontosabb mozgatórugója a piaci kamatszint, az állampapír-hozam, most főleg ez okozhatja az euró erősödését és a forint gyengeségét is. A részvényeknek sem tesz túl jót ez a folyamat, legalábbis Európában.
Részvény / Deviza / Áru Tovább esnek az európai kötvények, de miért kell ettől berezelni? 
Fellegi Tamás | 2015. június 4. 16:10
Mind Frankfurt, mind Párizs közel 2 százalékkal esik, de még London is lejtőre került, pedig nem kéne izgulni, hisz csak normalizálódik a kötvénypiac. A befektetőknek azonban szokatlan a változás, mert már el is feledkeztek arról, hogy nem a 0 kamat a normális (a piac emlékezete rövid, szokták mondani).
Makro / Külgazdaság Szárnyal a görög piac, pedig nagyon csúnyát mondtak 
Privátbankár.hu | 2015. június 3. 15:10
Kora délutánra 4 százalék pluszba lendült az athéni tőzsde, és a német és francia index is szárnyal, miközben egy görög parlamenti szóvivő fenyegetőzött.
Részvény / Deviza / Áru Párizs és Frankfurt zuhan, bye-bye BTel 
Privátbankár.hu | 2015. május 29. 17:20
Napközben zuhanni kezdett a német és a francia tőzsdeindex, itthon a Molt adták, az áramszolgáltatókat vették. Könnyes búcsú a botránycégtől.
Részvény / Deviza / Áru Merre tovább, magyar részvények? – hirtelen kilőtt a dollár 
Eidenpenz József | 2015. május 22. 18:49
A hosszú hétvége előtt óvatosak voltak a befektetők, a BUX végül nem ment sehová, bár az OTP esett, a Richter pedig nagyot emelkedett. A forint gyengült, a dollár megint hatalmasat erősödött, esett az olaj ára. Alacsony célár érkezett a Mol-ra, amely keddtől osztalékszelvény nélkül forog.
Részvény / Deviza / Áru 60,60 a WTI, 66,60 a Brent, csúnya állapotban az OTP árfolyama 
Eidenpenz József | 2015. május 21. 17:50
Az OTP mélyrepülése húzta le a tőzsdeindexet Pesten, miközben az európai részvények tétováztak, az amerikai papírok pedig megint emelkedtek. Kilőtt a kőolaj egy jó készletadat hatására, kissé gyengült a forint. Kevesebbet esett a Nyomda, mint az osztaléka.
Részvény / Deviza / Áru Hiába veszi magát, esik az OTP – Amerikában álmos kúszás folyik 
Eidenpenz József | 2015. május 21. 10:05
A Fed-jegyzőkönyv nem tartalmazott fontos újdonságokat, az amerikai tőzsdék rekordszint közelében maradtak este. Kína újra száguld, a dollár erősen tartja magát, az olaj kissé magához tért. A BUX mínuszban nyitott, főleg az OTP esik, pedig saját részvényeket is vett.
Részvény / Deviza / Áru Az EKB felbeszélte a részvényeket és lebeszélte az euró/forintot 
Eidenpenz József | 2015. május 19. 18:32
Nagyon jó napja volt a tőkepiacoknak kedden, miután az EKB a kötvényvásárlási program egy részének előre hozását jelentette be. A BUX és a forint is hálás lehetett neki, ismét zuhanni kezdett az euró, az olaj. Az euró 304,50 forint körül is volt. A Molról hírek is jöttek, sokat drágult.
Részvény / Deviza / Áru Új barázdát szánt a QE, ilyen következményekkel járhat 
Eidenpenz József | 2015. május 19. 14:35
Az EKB előre hozza a QE egy részét, vagyis májusban és júniusban több pénzt pumpálna az európai kötvénypiacokra, igaz, szeptemberben meg kevesebbet. A hír alaposan felkavarta a tőkepiacokat, a BUX-ot és forintot is erősítette, de kérdés, mennyire lesz ez tartós.
Részvény / Deviza / Áru A hullámvasútból nekünk csak a hullámvölgy jutott, főleg a forintnak 
Eidenpenz József | 2015. május 18. 19:10
Európában eséssel kezdtek a tőzsdék, de nap közben gyökeres fordulatot vettek, a DAX 1,3 százalékos pluszban zárt. Nálunk maradt a lecsorgás a nap végéig, de csak a Mol-nál volt jelentős az esés. Az euró 309 forint fölé ment. Emelkedett az olaj, majd visszaesett a Goldman Sachs miatt.
Részvény / Deviza / Áru Dübörög a volt KGST, hasít az arany 
Fellegi Tamás | 2015. május 18. 11:39
Csúcsra jár Amerika, veszik Kínát, adják a görögöket, a BÉT-en a fű se nő. A DAX próbálkozik az emelkedéssel, Londonban múlik a Cameron-öröm.
Részvény / Deviza / Áru Rossz adatok jöttek, 304 forinton eurót kell venni? 
Eidenpenz József | 2015. május 15. 18:37
Csökken az érdeklődés a magyar részvények iránt? A gyenge amerikai makroadatok visszavetették az emelkedést a tőzsdéken, a BUX is megingott, de végül pluszban maradt. Jól szerepelt gyorsjelentésének napján az OTP. A forint gyengécske, a dollár leesett, drágultak a nemesfémek, kissé gyengült az olaj.
Részvény / Deviza / Áru Közelíti a 308 forintot az euró, de megtáltosodott az OTP 
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 18:44
Van, aki szerint a Telekom gyorsjelentése felemásra sikerült, más szerint a várakozásoknak megfelelő volt, a papír mindenesetre esett, akárcsak a legtöbb európai részvény. A görög helyzeten, az emelkedő kötvényhozamokon túl a gyenge német GDP-adat is nyomasztotta az európai tőzsdéket. A forint gyengécske, az OTP viszont megtáltosodott.
Részvény / Deviza / Áru Komoly akadály lehet a 308-as euró/forint 
Eidenpenz József | 2015. május 12. 18:52
Borús volt ma a hangulat Európában és a Budapesti Értéktőzsdén is, ami nem vezethető vissza egyetlen okra, több tényezője volt – mondta Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. A forint és a magyar államkötvények az emelkedő európai kötvényhozamok miatt gyengültek. A BUX kissé felülteljesítette Európát, kevésbé esett.
Részvény / Deviza / Áru Dőreség volt görög rendezésben bízni, menekülnek a befektetők 
Fellegi Tamás | 2015. május 12. 10:12
Tegnap újabb Eurogroup találkozó volt, de semmi esély nem volt a megállapodásra. A piac azonban mindig reménykedik (pedig már 4 hónapja mutatja a görög kormány a foga fehérjét), így most elszomorodtak és Amerikában, Európában egyaránt kiszórják részvényeiket. Csak Kína menetel, és persze az olaj stabil.
Részvény / Deviza / Áru 300 alá mehet az euró a nyáron - kiesett a tőzsdénk a befektetők kegyeiből? 
Eidenpenz József | 2015. május 11. 19:04
Nem volt jó hangulat hétfőn az európai tőzsdéken, főleg a Görögországgal kapcsolatos aggodalmaknak lehetett ebben szerepe. A magyar részvények is vegyesen teljesítettek, mintha megszűnt volna a korábbi felülteljesítés. Gyengült a forint.
Részvény / Deviza / Áru Kína stimulálja magát, szárnyal is tovább 
Fellegi Tamás | 2015. május 11. 11:38
A tőzsdék vegyesen mozognak: most épp Amerika a sztár. Kína hasít, Európa gyengélkedik, a BÉT csendes. Az olaj stabilan tartja magát, Kína nagyon veszi.
Részvény / Deviza / Áru Megtépték Londont a választási eredményre, jól megy a Molnak 
Fellegi Tamás | 2015. május 8. 11:10
Örülnek a piacok Cameronnak, nincs több bizonytalanság. Tegnap még úgy tűnt, hogy patthelyzet lesz, de a közvélemény kutatások alaposan megtévesztették a piacokat. Amerika is gyógyul, Kína is magához tért, a forint erősödik, a Mol pedig erős negyedévet hozott, nem véletlenül emelkedik hetek óta. Csak az olaj esik, annak viszont már ideje is volt, túl sokat ment.
Részvény / Deviza / Áru Megroppantak a tőzsdék, hasít az olaj, elárasztja a pénz a Richtert 
Fellegi Tamás | 2015. május 6. 10:51
Tegnap akkora pofont kaptak az európai és amerikai piacok, amilyet január óta nem láttunk. Ma Ázsiát is megszórták, az olajat viszont szakadatlanul veszik. A forint is elhagyta magát, ellenben a Richter a negyedévben méretes profitot termelt, dől a pénz. Meg is tépték ma rendesen.
Részvény / Deviza / Áru Nem döntötték el a piacok, hogy jó hír-e a rossz hír? 
Eidenpenz József | 2015. május 4. 19:18
Vegyes hírek érkeztek a múlt héten az amerikai gazdaságból, rossz hírek esetén korábban többnyire emelkedtek a tőzsdeindexek, mert így a pénzbőség, a QE fennmaradása volt a valószínűbb. Most mintha a piacok nem tudnák eldönteni, mi a jó, mi a rossz hír - mondja a szakértő. A BUX felülteljesít, ami főleg külföldi vevőknek köszönhető. Bár ma a nap végén lenyomták a Molt, a nap nagy részében szép pluszban volt a BUX.
Befektetési alapok Ezek voltak a legjobb befektetések nálunk az utóbbi tíz évben 
Eidenpenz József | 2015. május 4. 18:25
A legtöbbünk inkább rövid távon gondolkodik, de vajon érdemes volt-e hosszú távra megtakarítani? Mely eszközök hozták a legtöbbet?
Részvény / Deviza / Áru A Tesla-vezér kezében a világ jövője? 
Privátbankár.hu | 2015. május 4. 15:17
A Facebook visz mindent a közösségi oldalak piacán, az Apple a telefonokén. A görög válság elszigetelt marad, ezúttal nem terjed át más országra.
Részvény / Deviza / Áru Mi van a piacon? Nemcsak a dollárt, a forintot is lepofozzák 
Fellegi Tamás | 2015. április 30. 10:47
Zajlanak az események: a dollár zuhan, Európa is, az olaj megint az égbe megy. Itthon a Richter kapott nagyot, a haldokló BTel pedig megkapta a kegyelemdöfést. Se iroda, se reorganizációs program, se fizetőképesség: marad a felszámolás.
Részvény / Deviza / Áru Vér, verejték – összezuhant a dollár, a BUX, a DAX, de egekben az olaj 
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 18:17
Nagyon izgalmas nap volt a tőkepiacokon, eleve eléggé rossz hangulatban indult minden, hogy azután még rosszabbra forduljon. A várva várt amerikai makroadat sokkal gyengébb lett a vártnál, erre szinte összeomlott a dollár, még nagyobbat estek a részvények, felment viszont az olaj. Az euró/forint volt 303 is, a Richter három százalékot zuhant.
Részvény / Deviza / Áru Bolondozik velünk a forint, kilőtt az arany és a Richter 
Eidenpenz József | 2015. április 27. 18:08
Furcsa dolgokat művelt manapság a forint, miután pénteken felugrott az euró 303,70 forintra, hétfőn ismét kőként hullott vissza 300 alá. A szakember szerint szerdáig, a Fed-ülésig ideges, volatilis kereskedés várható. A nemesfémek megtáltosodtak, ahogy egyre többet hallani inflációs veszélyről. A Richter új gyógyszeréről jó hír érkezett.
Részvény / Deviza / Áru Kivégezték a Telekomot, elgyengült a forint, esik az olaj 
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 10:21
A Mol is elgyengült, az OTP erőt mutat, a DAX is éledezik, a Nasdaq végre 5000 pont fölött zárt. Az olajban megérkezett a hőn áhított esés.
Részvény / Deviza / Áru Ledolgozták a tőzsdék a múlt heti esést, a forint is a csúcs felé közelít 
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 10:42
Tovaszállt a múlt heti rettegés, a befektetők hangulata olyan, mint idén eddig általában: boldogan vesznek mindent, elsősorban a vezetőket: Kínát, a német részvényeket, és persze a forintot. A BÉT-et is szeretik újra: tegnap a Molt kapták fel, ma már az OTP-t is. Az olaj kicsit megpihent az őrült vágta után.
Részvény / Deviza / Áru Gyógyulnak a pénteken beszakadt tőzsdék, az olaj és a svájci frank az ég felé tart 
Fellegi Tamás | 2015. április 20. 10:44
A pénteki pesszimizmus után ma Ázsia is mínuszban zárt. Hazai tőzsdénk is összeomlott pénteken, de ma már jókedv uralkodik kontinens szerte, így nálunk is. A svájci frank újra erősödik, az olaj megállíthatatlanul nyeri vissza tavalyi veszteségét.
Részvény / Deviza / Áru A forint teljesen kidőlt, a BÉT is lefordult, de még a DAX is kapott egy tockost 
Privátbankár.hu | 2015. április 16. 19:30
A lengyeleket bezzeg megtépték, az olaj tovább emelkedik. A görög bankoktól szabadulnak a részvényesek, Amerikában a Netflixet széttépték.
Részvény / Deviza / Áru IMF, Világbank, G20: ma rájuk figyelnek a befektetők  
Privátbankár.hu | 2015. április 16. 08:37
Vegyes nyitásra számítanak elemzők a főbb európai tőzsdéken. Fontosabb makroadat kevés lesz, esemény annál inkább.
Részvény Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében 
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nincs igazi reakció a kínai adatra, de a Mol emelkedik 
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 09:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25 pontos csökkenéssel, 21 951 ponton nyitott, azaz 0,11 százalékkal gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Nem szárnyal tovább a magyar madár? 
Privátbankár.hu | 2015. április 14. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 21975 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Az ukrajnai konfliktus mozgathatja a héten a piacokat 
Privátbankár.hu | 2015. április 13. 08:10
Szerény indexemelkedést jeleznek tőzsdei szakértők az európai értékpapír piacok hétfői nyitására, makroadatok nem nagyon jönnek a héten.
Részvény / Deviza / Áru A BUX és a DAX megállíthatatlanok 
Privátbankár.hu | 2015. április 10. 19:38
Ma az OTP volt a hazai húzópapír, a németeknél az autóipar. Amerika szerényebben emelkedik, talán mert a dollár az égbe szállt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG