DAX
Részvény / Deviza / Áru Emelkedik a Volkswagen árfolyama, miközben tombol a botrány 
Privátbankár.hu | 2016. január 13. 12:28
Emelkedett a Volkswagen árfolyama a frankfurti értéktőzsdén, ez az események fényében elég meglepő.
Részvény / Deviza / Áru Visszatért a forint a pokoli mélységből 
Fellegi Tamás | 2016. január 13. 10:40
Ijesztő volt a forint tegnapi összeomlása, de ma már egész vidám a helyzet. A soknapos esés után a tőzsdék is próbálnak korrigálni, Kína körül is enyhülnek a félelmek. A Richter megpihent, az OTP megy az ég felé. Mégis jön a tőzsdére a Duna House.
Részvény / Deviza / Áru Készüljünk a 320 forintos euróra, szörnyű pesszimizmus a kisbefektetők körében 
Eidenpenz József | 2016. január 11. 18:31
A reggeli vastag kínai mínuszok ellenére Európában emelkedni tudtak a tőzsdék, a Richter folytatja elképesztő emelkedését. Még soha nem volt ilyen magas a pesszimista kisbefektetők aránya Németországban. Az euró 317 forint felett volt egész délután, a 318 forintot is megközelítette, készülhetünk a 320-ra.
Részvény / Deviza / Áru 2008 óta nem láttunk ilyen rossz évkezdést 
Fellegi Tamás | 2016. január 11. 12:18
A főbb tőzsdék, élen persze Amerikával, 2008 óta a legnagyobb esést szenvedték el az év első hetében. Ráadásul az elmúlt 80 évben nem is volt ennél rosszabb évkezdet. Kell-e emiatt aggódni, kísért-e a 8 éves emlék, vagy másról van most szó?
Részvény / Deviza / Áru 316 forint felett az euró, megint jobban teljesítettünk Európánál 
Eidenpenz József | 2016. január 8. 18:50
A nyugat-európai tőzsdéken ismét az aggodalom győzött és estek az árak, az amerikai kereskedés viszont enyhe optimizmussal indult. A kínaiak szenvednek és keresik a megoldást a problémáikra, az olaj is mélypontja közelében áll. A BUX viszont szépen emelkedett, vették a hazai részvényeket, mint a cukrot, a forint ugyanakkor gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Kína táncoltatja a világot - hogy viseli ezt a forint? 
Fellegi Tamás | 2016. január 8. 10:30
Az évkezdet igen gyenge lett a tőzsdéken, az esés ritmusát Kína szabja meg: egyik nap összeomlik, a másik nap jön az állam bácsi és megvesz mindent. Amerika egy jó nagyot esett tegnap, Európa próbálja összeszedni magát a tegnapi tragikus nap után.
Részvény / Deviza / Áru Hiába próbálkoznak a kínai hatóságok, széllel szemben nem lehet… 
Fellegi Tamás | 2016. január 7. 10:47
Ismét összeomlott a kínai tőzsde, be is zárták fél óra után. Minél jobban tiltják az eladást, annál inkább menekülnek a befektetők. Erre aztán most Európa is jókorát esik ismét, a BÉT viszont megint csak mérsékelten gyengül. Az olajár is megadta magát, 5 százalékot zuhan.
Részvény / Deviza / Áru Zuhan a zloty, erős a Richter 
Fellegi Tamás | 2016. január 6. 10:46
A piac nem kér a második Kaczynsi-érából, kiszórják a lengyel fizetőeszközt.
Részvény / Deviza / Áru Hát ez az év aztán jól kezdődik – egy méretes zuhanással 
Eidenpenz József | 2016. január 4. 17:54
A távol-keleti és az európai tőzsdék után az amerikaiak is jó nagy eséssel kezdték ezt az évet, a reggeli 6,9 százalékos kínai zuhanás valamivel kisebb mértékben ugyan, de végiggyűrűzött az egész világon. A magyar eszközök viszont még egészen jól állták a sarat.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya összeomlással indul az év 
Fellegi Tamás | 2016. január 4. 12:02
A világ eddig kinyitott tőzsdéi méretes zuhanásban vannak, az élen Kínával, ahol 7 százalékos zuhanást láthattunk. Európában 3 százalék a mértékadó esés, ami délelőtt elég ritka, és az amerikai index határidők is a mélyben nyitást jelzik előre.
Részvény / Deviza / Áru 2015 volt a nagy tőzsdék hetedik emelkedő éve 
Fellegi Tamás | 2015. december 31. 10:37
Itt az év vége, a legtöbb börze már befejezte az évet. Noha ma még lesz egy rövid amerikai kereskedés, a lényeg már nem változik: 2009 eleje óta csak emelkednek a főbb részvénypiacok. A kisebbek már nem ilyen szépek, az árupiaci termékek pedig rekord mélységben vannak.
Részvény / Deviza / Áru Szépített a forint, Amerika belehúzott 
Fellegi Tamás | 2015. december 30. 10:50
A forint nem kezdett év végi hajrába, de azért a tegnapelőtti erősödés után tudott még egy kicsit szépíteni. Amerikában tegnap boldog zsákolás zajlott, így összehozzák az emelkedő piac hetedik évét. Európa a tegnapi rali után ma kissé esik, ugyanez zajlik a BÉT-en is.
Részvény / Deviza / Áru Jót tett az olajár emelkedése a piacoknak 
Privátbankár.hu | 2015. december 29. 20:55
Nagyot ingázott a forint az euróval szemben, a BUX az élmezőnybe tartozott Európában. Az amerikai részvényeknek jót tett az olaj drágulása.
Részvény / Deviza / Áru Egy napig tartott a forint-csoda 
Fellegi Tamás | 2015. december 29. 10:40
Tegnap meglepve tapasztaltuk a forint erősödését, de úgy tűnik, ez csak az ünnepek alatti manipuláció kiegyenlítése volt. Az európai tőzsdék ma szárnyalnak, a BÉT alig mozdul, a Synergon végóráit éli. Összeért a Brent és az amerikai nyersolaj ára, ami extrém piaci helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Csak egy napos volt a kamatemelési öröm 
Fellegi Tamás | 2015. december 18. 10:18
Tegnap még Európa örült nagyon az amerikai monetáris politika normalizálódásának, de aztán az ébredező amerikaiak a profit zsebre tétele mellett döntöttek. Így aztán lett egy szép esés, ami ma már Európában is folytatódik. A Telekom gyógyul a tegnapi incidens után.
Részvény / Deviza / Áru Örülünk a kamatemelésnek, az olaj tovább esik 
Fellegi Tamás | 2015. december 17. 10:30
Tegnap végre sor került a FED várva várt kamatemelésére, melyet Amerikában emelkedés követett. Ázsiában is örültek az amerikai monetáris politika normalizálódásának, és ma Európában is ezt teszik, a tőzsdék szárnyalnak. A török líra szárnyal, a forint gyenge.
Részvény / Deviza / Áru A magyar és a lengyel tőzsde csodásan teljesített a Fed előtt 
Privátbankár.hu | 2015. december 16. 18:39
Az európai és USA-tőzsdék szerényebb, a lengyel és a magyar tőzsdeindex egészen méretes emelkedéssel várták a Fed ma esti döntését. A forint egy kissé gyengült ugyan, de volt már ezen a szinten a napokban. Tovább zuhant az olaj, de emelkedget az arany.
Részvény / Deviza / Áru Megtépték az OTP-t és a Richtert 
Privátbankár.hu | 2015. december 16. 11:45
Ma a hazai tőzsde a sztár, de Amerika is emelkedett tegnap és Ázsiai és szépen ment, különösen a Nikkei. A forint is magához tért valamelyest.
Részvény / Deviza / Áru Gyenge a forint, hullik a török líra 
Fellegi Tamás | 2015. december 15. 10:33
A tőzsdék csapkodásba kezdtek: Európa mindennap nagy pluszban nyit, aztán mikor Amerika ébred, hatalmas mínuszba megy, végül Amerika mégsem esik akkorát. Eközben a mi tőzsdénk viszonylag stabil, a Synergon korrigál.
Részvény / Deviza / Áru Ebből megint jókora zuhanás lett, de a forint stabil 
Privátbankár.hu | 2015. december 14. 18:43
Kedvező kezdés után nagyot estek ismét az európai tőzsdeindexek, az amerikai mutatók inkább stagnálnak. Az OTP nagyot esett, a Mol emelkedni tudott, a forint stabil, az olaj kissé felfelé mozdult el a gödörből.
Részvény / Deviza / Áru Tépik a franciákat, hervad az Enefi 
Privátbankár.hu | 2015. december 14. 11:20
Pénteken méreteset estek az amerikai börzék, de Európa ma már kivirult, a francia index vezetésével. Az OTP is erősödik, a török líra a mélyben.
Részvény / Deviza / Áru Jó nagyot esett minden pénteken a tőzsdéken, nálunk is 
Eidenpenz József | 2015. december 11. 18:38
Pániknak nem neveznénk, de annyira majdnem egyöntetűen estek a részvények pénteken, hogy akár egy kiadós korrekció előszele is lehet. A pesti tőzsde valamivel kevésbé esett európai társainál, de így is elég volt. A forint kissé tovább gyengült, az olaj tovább esett.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanó nyersanyagárak és egy eltűnt kínai milliárdos - mi lesz itt? 
Privátbankár.hu | 2015. december 11. 08:23
Enyhe mínuszban nyithatnak a vezető európai értéktőzsdék, mert a csökkenő nyersanyagárak miatt tovább romlott a befektetők hangulata.
Részvény / Deviza / Áru Erős az euró, fogyatkozik a Synergon 
Privátbankár.hu | 2015. december 9. 09:56
A tegnapi európai ijedelem elmúlt a tőzsdéken, Amerika már csak mérsékelten esett, a BUX emelkedik. A forint gyengécske.
Részvény / Deviza / Áru A Richter rendkívül masszív, míg minden esik 
Privátbankár.hu | 2015. december 8. 18:41
Európa ma jó nagyot esik, Amerika jóval szerényebbet. A BUX úgy maradt a tegnapi szinten, hogy a Richter kompenzálta a többiek esését. Nem tér magához az olaj.
Részvény / Deviza / Áru Hat és fél éves mélységben az olaj ára, esett a Mol is 
Eidenpenz József | 2015. december 7. 18:18
Az európai tőzsdék nap közben nagyon szépen emelkedtek, de a mínuszos amerikai kereskedés megnyílása után elveszítették a többlet mintegy felét. A magyar részvények viszont határozottan lefelé tartottak, élen a Mol-lal és a Richterrel. Az olaj 2009 eleje óta nem látott mélységekbe zuhant, ami persze nem tett jót az olajrészvényeknek sem.
Részvény / Deviza / Áru Tovább esik az olaj, száguld a DAX 
Privátbankár.hu | 2015. december 7. 11:58
Eltűntek a múlt heti eladók, Amerika is szárnyalt, ma a DAX is. A BUX kissé esik, az olaj folytatja lejtmenetét, az arany magához tért.
Részvény / Deviza / Áru Lemészárolták az euró összeomlására spekulálókat 
Fellegi Tamás | 2015. december 4. 10:36
Rossz lóra tették, akik az eurót temették, mert szárnyakat kapott a közös valuta. A tőzsdék azonban, főleg az európaiak, összeomlottak, viszont a BÉT szinte meg sem érezte a vihart. A forint meggyengült, a török líra még inkább.
Részvény / Deviza / Áru Pihenőt tartott a Richter, tovább kapaszkodott az OTP 
Eidenpenz József | 2015. december 1. 18:46
A nap elején inkább kedvező hangulat a nap végére elromlott Európában, az amerikai indexek viszont pluszban járnak és a BUX is megtartotta az emelkedés egy részét. Az újabb Richter-rekord most elmaradt, de felfelé ment a Mol és az OTP. A jó európai munkanélküliségi adat rossz hír is lehet, ha az EKB visszafogja magát csütörtöki ülésén.
Részvény / Deviza / Áru Már nem csak a Richter, az OTP és a Mol is megvadult 
Fellegi Tamás | 2015. december 1. 10:47
A világban nincs olyan nagy öröm, de hazai börze három legnagyobb papírja kitesz magáért. Hogy a Richter húzza-e a többieket, vagy a felminősítési várakozások, netán a börze MNB-hez kerülésének örülnek, ezt nem tudjuk, de masszív a vétel. Még a forint is magához tért.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan a Richter, 311 forint alatt az euró 
Eidenpenz József | 2015. november 30. 18:20
Az EKB e hétre várt intézkedései miatt ismét emelkedtek az európai tőzsdeindexek, annak ellenére, hogy pár kiábrándító amerikai makroadat kissé hűtötte a hangulatot. A Richter rekordot rekordra halmoz, az OTP is emelkedett, visszaesett viszont a Mol.
Részvény / Deviza / Áru Nem lassul a Richter 
Privátbankár.hu | 2015. november 30. 11:13
Ázsia ugyan kissé gyengélkedett, de a DAX, a CAC-40 és a BUX egyaránt emelkednek. A kitört Richter akadálytalanul vágtat felfelé a légüres térben.
Részvény / Deviza / Áru Megint a brókereket szorongatják Kínában 
Fellegi Tamás | 2015. november 27. 10:10
Amerika a pulyakünnepet üli, de idén eseménydús a tőzsdei világ a legnagyobb piac nélkül is. Tegnap a német piacot tépték szét, a mi Richterünkről nem is beszélve, ma pedig az ázsiai piacok kaptak egy nagy pofont, miután a kínai hatóságok újra piszkálni kezdték a brókercégeket.
Részvény / Deviza / Áru Itt a pulyka-szünnap, a németek viszont elemükben vannak 
Fellegi Tamás | 2015. november 26. 11:51
Amerikában a Hálaadást ünneplik, nem tőzsdéznek, ilyenkor semmi sem szokott történni, de most nem így van. A DAX kitört, a BUX is emelkedik, a Richter folytatja útját felfelé a légüres térben, vagyis az új csúcsokon. A dollár lassan, de biztosan erősödik.
Részvény / Deviza / Áru A piacok megnyugodtak, a török incidens nem forgatta fel a világot 
Fellegi Tamás | 2015. november 25. 10:31
Tegnap az európai tőzsdék, valamint az elvileg érintett orosz és török piacok nagyot estek az orosz repülőgép törökök általi lelövése után, de aztán szokás szerint az amerikai kereskedés meghozta a nyugalmat. A bika szarvát nem olyan könnyű letörni.
Részvény / Deviza / Áru Robog a dollár, zuhan a Synergon, gyógyul Norbi 
Fellegi Tamás | 2015. november 23. 11:44
Kitart a dollár ereje, miután az amerikai kamatemelést a piac biztosra veszi, az EKB viszont további lazításra készül. Az amerikai tőzsdék pénteken emelkedtek, Európa ma bizonytalankodás után lefelé indult, a BUX is esik. A héten jön a Hálaadás, az amerikai kereskedés félgőzzel fog menni.
Részvény / Deviza / Áru Mindent vesznek, amit érnek, csúcson a Richter 
Fellegi Tamás | 2015. november 19. 11:02
Tegnap újra vételi őrület lett úrrá Amerikán, ami ma Ázsiában és Európában töretlenül folytatódik. Most már a BÉT is együtt halad a trenddel, a Richter a csúcsdöntés határán, az OTP az éves csúcs közelében. Még a forint is összekapta magát, tovább menetel a török líra.
Részvény / Deviza / Áru Indul a Mikulás rali? Július óta nem látott szinten az OTP 
Eidenpenz József | 2015. november 17. 18:20
Az utóbbi napok, hetek esései után különösen kirobbanó formában voltak ma a tőzsdeindexek, a BUX is két százalékkal ment fel, az OTP valósággal megtáltosodott. A forint erősödött, a dollár úgyszintén. Jól szerepelt a Wal-Mart, az USA tőzsdéi is felfelé tartanak.
Részvény / Deviza / Áru Széttépik a francia börzét a patrióta befektetők 
Privátbankár.hu | 2015. november 17. 10:33
Már tegnap nem akadt eladó Európában, Amerika már beerősödött, Ázsiát és Európát ma szétszaggatják. Még nálunk is akad vevő, főleg az OTP-ben és a Molban, de ma még Norbi is emelkedik. A török líra remek formában van.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyják magukat megijeszteni a tőzsdék, Norbi a mélyben 
Fellegi Tamás | 2015. november 16. 11:58
Múlt héten Amerika lefordult és mintha megint törne az emelkedő trend, Európa viszont csak azért sem esik, mintha még a tőzsdék is azt üzennék, hogy nem félünk a merénylőktől.
Részvény / Deviza / Áru Norbi új mélységekben, a forint viszont összekapta magát 
Privátbankár.hu | 2015. november 11. 10:32
Az európai piacok emelkednek, az Apple esett egy nagyot, az Amazon szárnyal. A forintra végre újra szebb napok köszöntöttek.
Részvény / Deviza / Áru Nem a dollár erősödött, az euró esett – meg a magyar részvények 
Eidenpenz József | 2015. november 10. 18:45
Izgalmas lett a kedd is, az euró/dollár újabb szintet tört át, ám ezúttal nem annyira a dollár ereje, mint az euró elgyengülése lehetett a háttérben. A magyar részvények lefelé csorogtak, de nem kirívó mértékben, kerek 5000 forintra csúszott vissza a Richter. A forint erősödésbe kezdett, a Mol pluszból mínuszba ment át.
Részvény / Deviza / Áru Újra vágtatott a dollárbika, megvolt a 315 forintos euró is 
Eidenpenz József | 2015. november 6. 18:33
Minden idők legjobbjának mondják a Mol eredményét, drágult is a részvény. A jó amerikai adat nyomán a dollárerősödés újabb lendületet vett, a forint pedig tovább gyengült, az árfolyam átlépte a 315-öt az euróval szemben. Felélénkültek az európai tőzsdék, Amerika viszont nem annyira.
Részvény / Deviza / Áru Erős a dollár, megtépték a Teslát, jól megy a Facebook 
Fellegi Tamás | 2015. november 5. 10:38
Az amerikai piacokon tegnap egy kisebb korrekció zajlott, de ez szinte meg sem látszik a charton a magunk mögött hagyott nagy emelkedéshez képest. Közben érik a decemberi amerikai kamatemelés, szárnyal is a dollár. A Facebook jót jelentett, a Volkswagen tovább gyengélkedik.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan euró- és forintgyengülés, éjjel Richter, holnap Magyar Telekom jön 
Eidenpenz József | 2015. november 3. 18:18
Ismét nagyot erősödött a dollár és sok más deviza az euróhoz képest, az euróval szemben szinte csak a forint lett olcsóbb, a keresztárfolyam 314 forint felett is járt. A hazai tőzsdén kivárós volt a hangulat, holnap hajnalban a Richter gyorsjelentése, este a Magyar Telekomé várható. Sokat drágult az olaj, kissé a Mol is.
Részvény / Deviza / Áru Eljött az igazság pillanata: ennyivel nyomta le állam bácsi az OTP-t 
Eidenpenz József | 2015. október 30. 11:06
A tegnapi egész napos felfüggesztés és aukció után a várakozásoknak megfelelően jelentős eséssel indított az OTP, de már elkezdett lassacskán magához térni. Erősödik a forint, az euró beesett 310 forint alá, de még jobban megy a lengyel és a török deviza.
Részvény / Deviza / Áru Jaj nektek, bankok – OTP nélkül kellett kibírnunk egész nap 
Eidenpenz József | 2015. október 29. 18:00
A bankok jegyében telt a nap, a brit és a német indexet is egy-egy nagybank rossz eredménye húzta le, Magyarországon pedig fel volt függesztve az OTP egész napra, mert kiszáll belőle az állam. Mindenki azt találgatta, mekkorát eshet a részvény, ha lesz rá kereskedés. Megfejtették a tegnapi olajárrobbanás rejtélyét.
Részvény / Deviza / Áru Mindig az az izgalmas, ami nem látható - esne az OTP, ha hagynák 
Eidenpenz József | 2015. október 29. 10:51
A Fed este alaposan felkavarta a piacokat, nagyot erősödött a dollár, átmenetileg visszaestek a részvények, fordított az arany és később az olaj. Az egész napra felfüggesztett OTP valószínűleg esne, ha lehetne rá kötni, az aukció eredménye este várható. A Mol ma is szakad, a forint viszont erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG