OTP
Részvény / Deviza / Áru
Hiába a jó eredmény, gyengélkedik az OTP
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 17. 11:21
Ma sem veszik a bankpapírt, Ázsiában is inkább az eladók uralták a tőzsdéket, Európa nyaral. Az olajban egy érdekesség: immár a Brent is beszakadt.
Részvény / Deviza / Áru
Lerántotta az OTP a magyar börzét
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 14. 17:54
Mínuszban zárt a BUX, a bankpapír húzta le nagyon a BÉT-et.
Részvény / Deviza / Áru
Zúdul az olaj - a magyar brókerek meg talán nem is csaltak
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 14. 09:37
Még mindig esik az olaj, de már csak az amerikai, megkeressük rá a magyarázatot. Az értéktőzsdék lecsendesültek, viszont a tegnap kiderült londoni tőzsdebotrány több érdekességet rejthet. Az OTP nem véletlenül száguldott tegnap, ott bizony készülhettek már a ma megjelent jó negyedéves eredményre.
Részvény / Deviza / Áru
Senki sem gondolta, hogy ekkorát szakít az OTP
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 14. 07:04
A vártnál jóval jelentősebb mértékben, az elemzői várakozásokat 18 százalékkal megverve, 38,2 milliárdos profitról adott hírt az OTP. Miközben a várttal ellentétben szépen történt korrekciós leírás, az eredményt megtámasztotta a kockázati költségek vártnál nagyobb ütemű csökkenése.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb mélységekben az olaj
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 13. 18:20
Az amerikai WTI olaj sokéves mélyponton, a részvények viszont csendesen emelkednek, az OTP-t szétszaggatták. A forint is erősödött egy kicsit.
Részvény / Deviza / Áru
Úgy táncol a világ, ahogy a jüan fütyül
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 13. 10:26
Véget ért a tőzsdepánik, ahogy a jüan megfordult és erősödött a dollárhoz képest, megszaggatták a részvényeket. Vicces dolog, de ilyen a tömegpszichológia, pláne nyár közepén, mikor kicsi a forgalom. Erőre kapott az euró is a dollárhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru
Nyaralnak a brókerek, alig kereskedtek ma valamit
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 10. 17:50
Nyugalmas nap volt ma a Budapesti Értéktőzsdén, forgalom sem nagyon volt.
Részvény / Deviza / Áru
Közelít az olaj a sokéves mélyponthoz
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 7. 19:51
Szakadatlanul esik az olaj, de ugyanezt teszik az amerikai tőzsdék is, komoly szintek vannak veszélyben. A BUX emelkedett egy kicsit, Európa esett.
Részvény / Deviza / Áru
Kegyelmi állapotban az OTP? Na ne vicceljenek...
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 7. 15:38
Ilyen is rég volt: lényegében korrekciós tételek nélküli gyorsjelentést és 32,3 milliárd forintos konszolidált számviteli adózott eredményt várnak az elemzők az OTP Bank II. negyedévétől. A bank a konszenzus szerint a csökkenő kamatkörnyezetben is növelni tudja kamatbevételeit, s szépen tornázza felfelé a jutalékoldalt is.
Részvény / Deviza / Áru
Vastag prémiumot fizetnek a görög bankokért, érti ezt valaki?
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 7. 11:14
A görög tőzsde egyensúlyba jutott, az agyonütött bankok tegnap 25 százalék körül emelkedtek és ma is pluszban vannak. Amerikában viszont komoly öntés volt, különösen a Nasdaqon. A Tesla nagy pofont kapott, nem tetszett a befektetőknek a negyedéves eredmény. A forint továbbra is harmatos.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy zakó a BÉT-en, a forint is szenved
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 6. 17:23
Napközben bezuhant a BUX, a görögök viszont emelkednek, még a bankok is. Amerika mínuszban, az olajár tovább esik.
Személyes pénzügyek
Díjazták az egyik magyar nagybankot
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 6. 11:09
Az OTP kártyahasználatot ösztönző facebook-aplikációját díjazta a The Banker magazin.
Részvény / Deviza / Áru
Széttépték a tőzsdéket, csak a görögök esnek
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 5. 17:59
Ma vételi őrület száguldott végig a világ tőzsdéin, csak a görögök esnek, de őket is csak a bankpapírok húzzák le, melyek megint majdnem limittel esnek.
Részvény / Deviza / Áru
Gyógyul a forint a tegnapi vérfürdő után
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 5. 10:55
A tegnapi kereskedésben nagyot zuhanó valuta kezd magához térni, az euró 309 alatt van. Ma a BÉT is emelkedik, sőt Európa nagy része is. A görögök kissé esnek, bankjaik gyengélkednek, ugyanakkor egy érdekes anomália is megfigyelhető bennük. Kína is esett kissé, az olaj viszont korrigál.
Személyes pénzügyek
Jön a levél: 600 ezer OTP-s várhatja a postást
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 2. 08:31
Augusztus elsején indult az elszámolás a forinthitelesekkel és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőkkel, a bankok szeptember 30-ig számolhatnak el érintett ügyfeleikkel.
Részvény / Deviza / Áru
Mi történik a tőzsdén, amikor nyaralnak a brókerek?
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 2. 07:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójának forgalma 36,26 milliárd forint volt a héten, ez mintegy 7,5 milliárd forinttal több az előző hetinél. A vezető részvények közül csak a Mol és a Richter árfolyama erősödött. Napról napra, ez történt a magyar börzén július utolsó hetében.
Részvény / Deviza / Áru
Kitörés jön? Szépen muzsikált a Richter, 308 forint alatt az euró
Eidenpenz József | 2015. július 30. 18:14
Kellemes pezsgést hozott a várnál jobb Richter-gyorsjelentés a magyar tőzsdére, de a Mol emelkedése is hasonlóan szép volt. Egy időre 308 alá is beesett az euró, erősödött a dollár, emelkedtek az európai tőzsdeindexek is. Az olajért viszont kissé többet kellett fizetni.
Részvény / Deviza / Áru
A Fed-re várnak a tőzsdék, kilőtt az olaj, esett a Mol
Eidenpenz József | 2015. július 29. 18:33
Nyárias, kis forgalmú kereskedés volt a tőzsdéken szerdán, de nem minden esemény nélkül. Nálunk a Mol esése volt feltűnő, amiatt nem tartottunk lépést Európával. A kőolaj ára délután ugrott meg egy készletadat után. Este Fed-nyilatkozat várható, ha ott meglepetés születik, meglódulhat sok árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru
Jó nagy buktát hozott a tőzsdén a csicsergés
Fellegi Tamás | 2015. július 29. 09:52
Jelentett a Twitter: jók a számok, csak ahhoz nem eléggé, hogy a cég nyerőt is termeljen. Péntekre tervezik a görög tőzsde nyitását, de elég felemás lesz, mivel pont a görögök nem kereskedhetnek majd szabadon. Amerika felpattant, Európa emelkedik, itthon is előkerült 1-2 vevő.
Részvény / Deviza / Áru
Újra 310 alatt az euró, venni kezdték az olajat
Privátbankár.hu | 2015. július 28. 18:34
Több nap után végre emelkedtek az amerikai tőzsdeindexek, nálunk is jó volt a hangulat. Erősödött a forint, négyből három részvényünk drágult. Az olaj zuhanása egyelőre megállt, a réz is magához tért kicsit.
Részvény / Deviza / Áru
Szakadatlan ömlik az olaj, izmozik a forint
Fellegi Tamás | 2015. július 28. 10:41
Mostanában nincs nap olajáresés nélkül, de a legtöbb árupiaci termék csökkenő trendje is töretlen. Az amerikai tőzsdék tegnap ötödik napja estek és komoly szintre ért a legfőbb index. Kínában nagy hullámzás volt, úgy tűnik, az állam ma ismét beavatkozott. Szép lassan erősödik a forint, a svájci frank gyengül.
Részvény / Deviza / Áru
Kínaiak reggelire, BUX és forint ebédre – nem leszel tőle boldog
Privátbankár.hu | 2015. július 27. 18:37
Szinte minden árfolyam piros. A tőzsdenap alaphangulatát a reggeli hatalmas kínai esés adta meg, nem is igen tudott egyik tőzsdemutató sem magához térni azóta. De valójában nem minden volt mínuszban, néhány furcsa dolgot mégis vettek: például a forintot.
Pénzügyi szektor
Nyolcvanmillió eurós kártérítést úszott meg az OTP
Privátbankár.hu | 2015. július 27. 17:08
Egy szerb fafeldolgozó üzem még 2013-ban indított kártérítési pert a magyar bankkal szemben, a bíróság most hozott ítéletet.
Részvény / Deviza / Áru
Szakad a DAX, de szárnyal a forint
Privátbankár.hu | 2015. július 27. 14:48
Európában mindenki szórja a részvényeket, a BÉT is kapja magát, ellenben nemzeti valutánk magára talált.
Részvény / Deviza / Áru
Nincs nap olajáresés nélkül
Privátbankár.hu | 2015. július 24. 19:12
Az árupiacokon teljes a kitárazás, mindent adnak, amit érnek, de most már a részvénypiacokon is egyre több az eladó.
Részvény / Deviza / Áru
Két forinttal drágább az euró, de olcsóbbodik az olaj
Privátbankár.hu | 2015. július 23. 17:56
Megint főleg a devizapiacok és az árupiacok szolgálnak izgalmakkal, az euró két nap után ismét elérte a 310 forintot. Az olaj gyengélkedik, a nemesfémek nem nagyon térek magukhoz. A négy nagy közül két részvényünk esett, kettő emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru
Stabil maradt a forint, nem úgy a Mol és az OTP
Eidenpenz József | 2015. július 22. 18:14
Az előző napi kedvezőtlen amerikai gyorsjelentések nyomasztották a tőzsdéket még szerdán is, a kamatemelés valószínűsége is nőtt, így aztán mindenütt pirosra váltottak a mutatók. A forint megtartotta keddi erejét, a magyar részvények viszont elég nagyot estek.
Részvény / Deviza / Áru
Elmúlt a görög öröm, vicceset szólt az ex-miniszter
Fellegi Tamás | 2015. július 22. 10:36
A tőzsdéken véget értek a felhőtlen napok, tegnap már Európában megindult az esés, Amerikában folytatódott, és ma megint az eladóké a főszerep. Nem ússza meg a Richter és az OTP sem, viszont a forint remek formában van. Az euró is magához tért, az olaj és az arany gyengélkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Ennyi lett az OTP új célára, Matolcsy felbeszélte a forintot
Eidenpenz József | 2015. július 21. 18:05
Az újabb kamatcsökkentés és az MNB sajtótájékoztatója nyomán hitelen 307 forintig esett az euró ára, hogy aztán visszatérjen 308-ra. Az egyik nagy bankház 33 százalékkal emelte az OTP részvényeinek célárát, de az tovább birkózik a 6000 forintos határral. Szenvednek a nyersanyagok.
Részvény / Deviza / Áru
Ismét 310 felett az euró, kéthavi csúcsán a DAX
Eidenpenz József | 2015. július 20. 18:53
Két hónapos csúcsán a DAX, a görög problémák enyhülése és az amerikai eredményszezon jót tettek a tőzsdéknek. A BUX nem változott, a forint kissé gyengült. Hatalmasat esett az arany.
Pénzügyi szektor
Komoly összeggel támogatja az egészségügyet az OTP Bank
Privátbankár.hu | 2015. július 18. 16:17
Két nagyértékű műszert adományozott az OTP Bank a Péterfy utcai kórház számára.
Uniós pályázatok
Dupláznának a sikeres uniós pályázók
Privátbankár.hu | 2015. július 17. 10:51
Az uniós pályázatokon győztes cégek újra pályáznának - EU-pénz nélkül csak a cégek 21 százaléka tervez beruházást.
Részvény / Deviza / Áru
Norbi feléledt, de gyengélkedik
Fellegi Tamás | 2015. július 17. 10:24
Európa tőzsdéin teljes a nyugalom, a görög ügy egyelőre rendben, a befektetők elvonultak nyaralni. Kínában viszont zajlanak az események, ma épp egy méretesebb korrekció zajlott, Amerika is csúcsra jár. A BÉT enyhén esik, viszont előkerült a Norbi Update és a mélységben kereskednek vele.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyon jó volt ma részvényesnek lenni, 308-nál az euró
Eidenpenz József | 2015. július 16. 18:06
Az éjszakai görög szavazás miatt nagyon szép emelkedést értek el a tőzsdék Európában, a BUX index is velük tartott. Ismét a Mol volt a vezető nálunk, de az OTP is megközelített egy fontos határt. Erősödött a forint, esett az olaj, az euró és a nemesfémek.
Részvény / Deviza / Áru
Szárnyal a forint, benézhet 300 alá?
Fellegi Tamás | 2015. július 16. 10:25
A világ börzéin a nyugalom jelei mutatkoznak, miután a görög ügyek nehezén sikerült túljutni. Európa és a BÉT emelkedik, Kína is korrigált, a dollár erősödik, ennek következtében az arany és az olaj dollárban számolt ára esik. A forint szépen erősödik, újra hiszünk a 2-essel kezdődő árfolyamban…
Részvény / Deviza / Áru
310 alatt az euró, 5900-nál az OTP, de a Mol ment legjobban
Privátbankár.hu | 2015. július 15. 18:12
A legtöbb európai és amerikai tőzsdeindex enyhe emelkedést ért el a reggeli kínai esés ellenére. A BUX felülteljesített, az OTP pár forintra volt az 5900-as határtól, a Mol másfél százalékkal tudott menetelni. Ismét 310 forint alá süllyedt az euró árfolyama.
Pénzügyi szektor
Hónapokig nem kapják meg pénzüket a quaestorosok
Nagy László Nándor | 2015. július 15. 16:03
Az OTP után az UniCredit Bank is megtámadja a Quaestor Kártalanítási Alapról létrehozásáról szóló törvényt az Alkotmánybíróság előtt. A beadványokra hivatkozva nem fizetik ki a károsultaknak a törvény értelméében járó teljes kártalanítást - ugyanakkor a taláros testület a jövő héten nyári szabadságra megy.
Karrier
Elgondolkodtál azon, hogy milyen lesz a világ 35 év múlva?
Privátbankár.hu | 2015. július 15. 10:39
A mostani pályakezdők generációja várhatóan 2050 körül megy majd nyugdíjba.
Részvény / Deviza / Áru
Az euró 310 alatt, az OTP 5800 felett, mi kell még?
Eidenpenz József | 2015. július 14. 18:15
Kellemes tőzsdenap volt kedden, a tőzsdeindexek szerényen emelkedtek mindenütt, a forint erősödött. Megállapodtak Iránnal, ettől azonban csak átmenetileg ment felfelé az olaj ára. Erősödött a dollár, estek a nemesfémek.
Részvény / Deviza / Áru
Tőzsdéznek az OTP-vezérek: 360 milliós forgalom
Privátbankár.hu | 2015. július 14. 11:19
Több mint 364 millió forintért adott el OTP-részvényeket Pongrácz Antal, az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának alelnöke és Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese hétfőn.
Pénzügyi szektor
Döntött a bíróság: tisztességtelen volt az OTP
Privátbankár.hu | 2015. július 11. 08:39
A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Nemzeti Banknak az OTP Jelzálogbank, illetve OTP Bank elleni közérdekű perben kihirdetett ítélete szerint a bankok forinthiteles szerződései általános szerződési feltételeinek (ászf) kikötései tisztességtelenek és ezért érvénytelenek voltak.
Részvény / Deviza / Áru
Ciprasz kapitulációjának örvend a világ, megindult a forint is
Fellegi Tamás | 2015. július 10. 09:58
Kínában a sok napos zuhanás után most korrekció bontakozott ki, erre fellélegeztek a piacok. A görög miniszterelnök pedig beadta azt a javaslatot, amit a nép elutasított, ennél jobb hír nem is lehet a tőzsdéknek, Európa az égbe tör. Az olaj is magához tért, sőt még szegény kis forintunk is összeszedte magát.
Részvény / Deviza / Áru
Ettől mehetett fel ennyire az OTP és a forint
Eidenpenz József | 2015. július 9. 18:13
Kellemes tőzsdenap sikeredett a csütörtökiből, Európában, Amerikában és Ázsiában is emelkedtek a tőzsdeindexek, a BUX is jól szerepelt. Az OTP és a forint árfolyama különösen jól alakult, a magyar piac felminősítésre vár. Korrigáltak az árupiaci termékek is.
Részvény / Deviza / Áru
A tárgyalók jól meglifteztették a piacokat
Fellegi Tamás | 2015. július 8. 10:53
Tegnap egy kora délutáni pánikkeltés után az égig húzták Amerikát, majd ismét nagyon zuhant Kína, ma reggel pedig megint a rossz hírek dominálnak.
Részvény / Deviza / Áru
Meglepetés: sokkal nagyobbat is eshetett volna a forint és az OTP
Eidenpenz József | 2015. július 6. 18:19
Majdhogynem nyugisnak mondható nyári nap volt a tőzsdéken a görög népszavazás gazdaságilag kedvezőtlen eredménye ellenére, minden esett, de nem akkorát, mint várhattuk volna. A piacok valószínűleg abban bíznak, hogy az EKB és az IMF beavatkozik, ha szükséges.
Részvény / Deviza / Áru
A BUX a világ élvonalában, az OTP a padláson
Eidenpenz József | 2015. július 2. 18:19
Ismét szépen felülteljesített a BUX, miközben a főbb európai indexek egy százalék körüli esést szenvedtek el, nálunk emelkedés volt, főleg az OTP-nek köszönhetően. Az amerikai rossz hírek először emelkedést okoztak, majd elmúlt a jó kedv. A forint nem változott sokat.
Részvény / Deviza / Áru
Tankönyvien ereszt le a kínai lufi
Fellegi Tamás | 2015. július 2. 10:14
A csődbe jutott Görögország hétfőig hidegen hagyja a piacokat, Kínán a világ szeme. A BÉT és a forint kissé magához tért, az arany esik.
Részvény / Deviza / Áru
Csányi Sándorék tőzsdéztek - repkedtek a százmilliók
Privátbankár.hu | 2015. július 2. 08:47
Július 1-jén több vezető is OTP-részvényhez jutott a javadalmazási program keretében, a csúcsvezetők el is adtak egy nagyobb pakkot.
Friss
MBH Bank elemzés
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
Piac&Profit cikkei
-
A feje tetejére állítja az ingatlanpiacot az Airbnb terézvárosi betiltása?
16:04
-
Egynapos sztrájk jön, szinte az összes járatát törli a légitársaság
14:02
-
Megkopasztják a biztosítókat a szeptemberi viharok
12:12
-
Van egy szabályozás, amely egyre több vállalatot érint, mégsem foglalkoznak vele
11:11
-
Titkos raktárra bukkantak a NAV-osok
10:10
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól
2024. augusztus 30. 07:22
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Putyin pezsgőt bont, Európa megremeg – nagy jobbos jön vasárnap Németországban
2024. augusztus 30. 15:01
-
Megmondjuk, kit fog megkopasztani legközelebb Orbán Viktor - de mit fog szólni ehhez Magyar Péter? Ez Viszont Privát
2024. szeptember 13. 18:44
top 24
-
Megmutatjuk, mennyibe kerül péntek reggel az euró
2024. szeptember 20. 06:55
-
A nap képei: lassan a járdát nyaldossa a Duna a Lánchídnál
2024. szeptember 20. 13:51
-
Keményen odaszólt Brüsszelnek Gulyás Gergely
2024. szeptember 20. 16:01
-
Agyafúrt átveréssel akarnak megkopasztani minket, de van megoldás
2024. szeptember 20. 07:10
-
Peking és Moszkva óriási hadgyakorlattal üzen a Nyugatnak
2024. szeptember 20. 09:34