Fellegi Tamás

Fellegi Tamás cikkei

Makro / Külgazdaság Újra falat építenek a németek, de most nem betonból 
Fellegi Tamás | 2017. június 15. 06:06
Németország választásokra készül, és a választásokat érintő legújabb kihívással, a számítógépes támadásokkal szemben fognak védekezni: tűzfalat építenek. Ugyanakkor megegyeztek, hogy a korábbi támadások során kikerült információkat a pártok nem használják fel a kampány során egymás ellen.
Részvény / Deviza / Áru Méretes olajáresést jósol egy tapasztalt piaci elemző 
Fellegi Tamás | 2017. június 14. 16:45
Egy vezető olajpiaci stratéga arra figyelmeztet, hogy az olajár rövidesen újra 30 dollárig eshet, miután tavaly év elején rövid ideig járt már ott, hacsak az OPEC nem vállal még nagyobb önmérsékletet a kitermelésben. Az olajáresés ugyan az autósoknak öröm, de az olajexportáló országok helyzetének nehezülése veszélyezteti a világgazdaság növekedését.
Részvény / Deviza / Áru Hurrá, erősödik a forint! 
Fellegi Tamás | 2017. június 14. 10:45
Remek hír a külföldi nyaralást tervezőknek: végre sikerült a régiós társak után erednie a hazai valutáknak, és fél éve legerősebb szintjét elérni. A tőzsdék újra vágtatnak, remekel a Tesla. A BÉT-en emelkedik a Richter és az OTP, ma ismét tépik a Mészáros-papírokat. Gyengélkedik az olajár, bővel 50 dollár alatt van.
Részvény / Deviza / Áru Rengeteg Opimust adnának el, ha lenne kinek 
Fellegi Tamás | 2017. június 13. 10:30
Ma is esnek a Mészáros papírok: a Konzummal 10-15 százalék mínuszban kereskednek, az Opimust viszont adnák vég nélkül. Emelkedik az OTP, kissé az olajár is feljebb van. Amerikában eséssel indítottak a nagy netes kedvencek, de nap közben megjöttek a vevők, így csak mérsékelt mínuszok lettek. A Tesla még emelkedni is tudott.
Makro / Külgazdaság A skót miniszterelnök felfüggesztené a Brexit-tárgyalásokat 
Fellegi Tamás | 2017. június 13. 06:07
Nicola Sturgeon, Skócia vezetője, hivatalos nevén első minisztere új szerepet talált magának. Eddig függetlenséget akart országának, most viszont el akarja érni, hogy csak az Egyesült Királyság négy népének bevonásával lehessen csak döntést hozni az EU-ból való kilépés mikéntjéről. Négynemzeti konzultációt kezdeményez.
Vásárló Újabb ok, ami siettetheti az elektromos autók elterjedését 
Fellegi Tamás | 2017. június 12. 16:12
Az autók hátsó ülésén sokkal mérgezőbb a levegő, mint az út melletti járdán, legalábbis egy brit tudós szerint. A gyerekek így különösen nagy veszélynek vannak kitéve, legfőbb ideje először a dízeltől megszabadulni, utána minden belsőégésűtől. Drukkolunk az olcsó akkumulátornak, hogy mielőbb átállhassunk az elektromos autózásra.
Részvény / Deviza / Áru Esik a Konzum, erősödik a cseh korona 
Fellegi Tamás | 2017. június 12. 11:01
Jót tett a BÉT kispapírjainak a pénteki limitmódosítás, normalizálódott a kereskedésük. Amerikában pénteken nagy napközbeni esés volt a vezető papírokban, de a zárás szebb lett. Erősek a régiós valuták, a forint viszont nem mozdul. Az olajár a múlt heti alacsony szinten maradt, 50 dollár alatt.
Részvény / Deviza / Áru Hullik az angol font, szabadok a Mészáros-cégek 
Fellegi Tamás | 2017. június 9. 10:37
Helyreállhat az Opimus és a Konzum piaca, miután gyakorlatilag megszűnt mára az árfolyamlimit. A kezdeti őrület után meg is jött bennük a korrekció, nagy a forgalmuk, róluk fog szólni a mai nap a BÉT-en. Gyengül az angol font a brit választási patthelyzetben, esik az olaj és az arany, emelkednek az európai tőzsdék, szárnyal a Tesla.
Makro / Külgazdaság Remek lehetőség a briteknek, hogy még egyszer átgondolják az EU-tagságot 
Fellegi Tamás | 2017. június 9. 08:40
A brit választások eredménye nagy bizonytalanságot okoz, de ez egy szempontból rendkívül előnyös: átgondolhatják még egyszer alaposan, tényleg ki akarnak-e lépni az Európai Unióból, és ha igen, akkor durván, ahogy Theresa May akart, vagy bársonyosan, a norvég és svájci mintát választva.
Makro / Külgazdaság Döntő lépést terveznek a katalánok a spanyol tiltás ellenére 
Fellegi Tamás | 2017. június 8. 20:20
A katalán regionális kormányzat azt tervezi, hogy pénteken kiírja a régió függetlenségéről, Spanyolországtól való elszakadásáról szóló népszavazást, noha a spanyol kormány szerint ez illegális és alkotmányellenes. Ki alapíthat országot, szakadhat ki egy másikból vagy csatlakozhat egy másikhoz? Örök megoldatlan nemzetközi jogi kérdések.
Részvény / Deviza / Áru Bennfentesség gyanúja színezi a Konzum-őrületet, a mélyben az olajár 
Fellegi Tamás | 2017. június 8. 10:30
Különösen indult a Konzum égig érő emelkedése, a TEBÉSZ bennfentes kereskedést gyanít. Az Opimusban is folytatódik az őrület, sőt ez most már más kispapírokra is kezd átterjedni. A nagyok is mennek, bár ez most alig tűnik föl a kicsik mellett. A Tesla továbbra is napról napra magasabban, az olajár viszont a mélyben.
Makro / Külgazdaság Emiatt nem lesz már többé drága az olaj 
Fellegi Tamás | 2017. június 8. 06:07
Tavaly nagyon megugrott a megújuló energia térhódítása: a jelenlegi paksi atomerőművi kapacitás 80-szorosát állítottak üzembe világszerte. A teljes kapacitás ezzel 2017 gigawatt (1000 Paks) lett. Idén valószínűleg tovább gyorsul a folyamat, az áramtermelés egyre nagyobb hányadát adják majd a megújulók.
Részvény / Deviza / Áru Előkelő helyen a Mészáros-cégek, pedig kereskedni sem lehet velük 
Fellegi Tamás | 2017. június 7. 10:49
A Konzum és az Opimus volt a két legnagyobb forgalmú papír nyitáskor, de most, hogy a felső limit miatt nincs kötés bennük, még mindig a 4-5. helyen állnak. Az őrület teljes, a napi ármozgási limit értelmetlen. Közben per is indult az Opimus ellen. Száguld a Tesla, gyenge az olaj, erős az arany.
Makro / Külgazdaság Egy dolog, amit Trump jól csinál – végre megindult az ostrom 
Fellegi Tamás | 2017. június 7. 06:07
Napok óta ütik-vágják az Iszlám Államot minden irányból, így nap mint nap óriási területeket veszít. Tegnap azonban a kurd-arab koalíció erős amerikai támogatással megkezdte Rakka, a kalifátus szíriai kvázi fővárosának visszafoglalását. Reményeik szerint ez sétagalopp lesz Moszul nyolc hónapos ostromához képest.
Részvény / Deviza / Áru Erős a cseh korona, gyengül a dollár, elszállt az arany 
Fellegi Tamás | 2017. június 6. 10:11
Az olajár tartósan gyengélkedik, az amerikai tőzsdék még pénteken nagyot emelkedtek. Tegnap ugyan megpihentek, de új csúcsra ért a Tesla és az Amazon. A BUX esik, élen a pénteken nagyot emelkedő Richterrel, nem úgy a Konzum és az Opimus: a két kedvenc megint az égben. A Konzum öt tőzsdenap alatt duplázott.
Vásárló Itt a nyár, hová repülhetünk olcsón? 
Fellegi Tamás | 2017. június 2. 20:00
Indul a nyári szezon, és aki még nem tervezte meg nyaralását, viszont szerény összegből szeretné megúszni a dolog utazási részét, találhat még pár igen olcsó repülőjáratot. Persze nem feltétlenül a legfelkapottabb helyekre és nem biztos, hogy a kívánt időpontban, de ezt nem is várhatjuk, így is remek dolog, hogy van majdnem ingyenebéd.
Részvény / Deviza / Áru Ismét az égig szálltak a Mészáros-cégek 
Fellegi Tamás | 2017. június 1. 19:01
Limittel emelkedett a Konzum és az Opimus árfolyama, de az OTP is szépen zárt. A Richter esett, de kevesebbet, mint a ma lekerült osztalék, így a BUX-ot emelte. Az amerikai indexek ma ismét új csúcsokon, tovább száguld a McDonald’s. A francia és a német index is emelkedett, tombol a bika.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon rákaptak a Mekire 
Fellegi Tamás | 2017. június 1. 11:00
Sok részvény ér el új csúcsot szinte minden nap Amerikában, de a május a McDonald’s hónapja volt. A Teslát is zsákolják, ma Európa is emelkedik. Felfüggesztették a Konzumot, emelkedik az Opimus és az OTP. A Richter mától osztalékszelvény nélkül forog, így fél százalékos esése valójában emelkedés.
Részvény / Deviza / Áru Ismét kilőtt a Tesla, Mészáros Lőrinc cégét is tépik 
Fellegi Tamás | 2017. május 31. 10:40
Négy napja vágtat a Tesla részvénye, remek formában van. Ugyanígy a Google, az Amazon, a Netflix és a Microsoft is új csúcson. Zsákolják a Konzumot és a Graphisoft Parkot, erős a lengyel zloty, a forint kevésbé, az angol font pedig gyengül, miután a jövő heti választások előtt lecsökkent a jelenlegi kormánypárt előnye.
Részvény / Deviza / Áru Most akkor hány Konzum is van, hogyan viszonyulnak egymáshoz és Mészáros Lőrinchez? 
Fellegi Tamás | 2017. május 30. 11:00
A Takarékbank megtette kötelező vételi ajánlatát az FHB részvényeire 533 forintért. A befektetők többre számítottak, esik is az ár. A Konzumnál is tranzakció zajlott, de nehéz követni a több Konzum nevű céget, mindenesetre amelyik a tőzsdén van, ma is emelkedik. Esik viszont a Mol és a Richter.
Makro / Külgazdaság Mindenkinek sürgős lett: verik az Iszlám Államot 
Fellegi Tamás | 2017. május 30. 06:07
Iraki részről folyamatos a harc a dzsihádisták ellen, de most hirtelen az orosz támogatású szír kormányerőknek is eszébe jutott, hogy most már az Iszlám Állam ellen kéne harcolni, és két helyen nagy erőkkel neki is kezdtek. Az amerikai védelmi miniszter szerint pedig élő dzsihádista ki nem juthat, hogy aztán máshol robbantson.
Makro / Külgazdaság Veszélyben a miniszterelnöki elképzelés 
Fellegi Tamás | 2017. május 29. 14:48
Theresa May brit miniszterelnök abban a biztos tudatban írt ki soron kívüli parlamenti választásokat, hogy a közvélemény-kutatók által jelzett óriási előnyét parlamenti helyekre váltsa. Lehet, hogy végül nem jön be az elképzelés, az előny gyorsan fogyatkozik, persze ebben nem kis szerepe van a kampányban elkövetett hibáknak is.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az arany, esik a Richter 
Fellegi Tamás | 2017. május 29. 11:25
Visszakapaszkodott hó eleji árára az arany, az olajár viszont gyenge, hiába az OPEC megegyezés. Amerika ma ünnepnap miatt zárva, de pénteken még csúcsra járt. London és Sanghaj sincs ma nyitva, Milánó és Athén börzéi esnek. A BUX is gyengül, egymagában a Richter húzza le.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, gyengül a font 
Fellegi Tamás | 2017. május 26. 10:51
Az amerikai tőzsdék újabb és újabb csúcsokon, vadul veszik a Google-t és az Amazont. Emelkedik a Richter, végre a forint is javul, de a lengyel zloty még gyorsabban erősödik. Gyengélkedik az angol font, miután olvad a brit kormánypárt előnye a választások előtt. Az olajárat már nem tudja felhúzni az OPEC.
Részvény / Deviza / Áru Eljött az euró éve 
Fellegi Tamás | 2017. május 25. 15:00
Az év elején általános aggodalom övezte az eurózónát, különösen a francia választások miatt, mivel a szélsőjobboldali jelölt, Marine Le Pen a zónából való kilépéssel kampányolt. Jött azonban az Európa-barát elnök, és egy csapásra minden megváltozott. A piac észrevette, hogy az euró túljutott a válságon, erősödik is szakadatlanul.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonják az ingyenpénzt 
Fellegi Tamás | 2017. május 25. 11:07
A kamatnál is fontosabb kérdésben döntött az amerikai jegybank: lassan kivonják azt a pénzt, amit fedezetlen kötvényvásárlásokkal a piacra bocsátottak. Kamatot viszont nem biztos, hogy emelnek jövő hónapban, noha eddig mindenki ezt várta. Újabb csúcsokon az Amazon és a Google, esik a Richter és az FHB, emelkedik az OTP. Erősödik a zloty, gyengül a dollár.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyal az olajár, stabil a forint 
Fellegi Tamás | 2017. május 24. 10:39
OPEC-döntés előtt emelkedik az olaj, a szereplők találgatják, mekkora lehet az önkéntes kitermelés visszafogás. A dollár esése megállt, persze lehet, hogy csak erőt gyűjt az euró a további erősödéshez. Az amerikai tőzsdék emelkednek, a Trump-félelmek letudva. A Richter és a Mol ma esik, az FHB erősödik.
Makro / Külgazdaság Látványosan fogynak el az Iszlám Állam utolsó használható területei 
Fellegi Tamás | 2017. május 24. 06:06
Mostanában kevesebb szó esik az Iszlám Állam elleni harcról, pedig az a lényeges területeken meglepően jól halad. Moszulban már csak egy zsebkendőnyi területük van, Rakka körül a kurd vezetésű ostromgyűrű szorul köréjük, ezen túl már csak a sivatag marad nekik. Mindezt most térképen is megmutatjuk.
Részvény / Deviza / Áru Már senkit nem érdekel, marad-e Trump 
Fellegi Tamás | 2017. május 23. 10:37
Ledolgozták az amerikai tőzsdeindexek a múlt heti esést, eltűnt az elnök esetleges korai távozása miatti aggodalom. Az euró tovább erősödik a dollárral szemben, a BÉT-en pedig az FHB-ra fog felvásárlási ajánlat érkezni. Európában is emelkednek a tőzsdék, történhet majdnem bármi: a piac bull.
Makro / Külgazdaság Megszelídül a nagy múltú, de 40 éve szélsőségessé vált ország 
Fellegi Tamás | 2017. május 23. 06:07
Az újraválasztott iráni elnök azt ígéri, hogy országa hátat fordít a szélsőségeknek, és nyit a világ felé. Ezt részben eddigi elnöksége alatt is lehetett már látni, de most talán komolyabb lehetősége lesz ennek megvalósítására. A világnak, különösen Amerikának érdemes ezt észrevenni, hisz a világ egy súlyos gócpont helyett egy békés, stabil országot kaphat.
Makro / Külgazdaság A brit kormánypárt úgy kampányol, mintha el akarná veszíteni a választást 
Fellegi Tamás | 2017. május 22. 14:50
A brit Konzervatív Párt múlt héten kiadott manifesztuma több olyan javaslatot tartalmazott, melyek inkább megszorítás jellegűek (persze ha kilépnek az EU-ból, óhatatlanul kellenek majd a megszorítások), emellett maga a kilépés mikéntje is megdöbbentő volt. A hatás nem maradt: a párt előnye máris megfeleződött.
Makro / Külgazdaság Két észak-koreai csapat versenyzik a rakétafejlesztésen - hamar elérhetik Amerikát 
Fellegi Tamás | 2017. május 22. 06:07
Egy héten belül második rakétáját lőtte ki Észak-Korea, nagy az aktivitás. Megvan a maguk módszere, hogy ösztönözzék saját rakétafejlesztőiket, de hát ment ez a hitleri Németországban is: már minden oldalról szorongatták őket, visszavonulás közben mégis egy rakéta-erdőt tudtak Londonra kilőni. Nem szabad lebecsülni az elszánt rakétaépítőket.
Makro / Külgazdaság Annyi a bruttó bér, amennyinek a nettónak kellene lenni 
Fellegi Tamás | 2017. május 19. 16:01
A KSH mai adatai szerint márciusra az előző hónaphoz képest is nagyot emelkedtek a keresetek, az egy évvel korábbihoz képest pedig több mint 10 százalékot. Ez elképesztő ütem, és valószínűleg folytatódni fog, mert a munkaerő eláramlás csak akkor áll meg, ha nettó bér lesz 1000 euró, míg most a bruttó annyi.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak Amerikában mondatnák le az elnököt 
Fellegi Tamás | 2017. május 19. 10:44
Miközben az elmúlt két napban a washingtoni botrányoktól ijedtek meg a piacok, tegnap ugyanez Brazíliában is lezajlott: támadják az elnököt, zuhan a tőzsde és reál. A BÉT-en az OTP emelkedik ismét nagyot, de a Richter és a Telekom is pluszban vannak. Szépet ugrott az olajár, gyengül a dollár.
Makro / Külgazdaság A brit miniszterelnök felhatalmazást kér népétől az Európával való teljes szakításra 
Fellegi Tamás | 2017. május 19. 06:07
A jelenleg kormányon lévő brit Konzervatív Párt egy manifesztumot adott ki, melyben vázolja, mik a tervei, ha ismét megszavazzák a június 8-i előrehozott parlamenti választásokon a jelenlegi vezetést. A miniszterelnök jelezte szavazóinak: akár a megegyezés nélküli EU-kilépésre is fel fogják őt most hatalmazni.
Makro / Külgazdaság Már Dél-Korea is háborúra számít 
Fellegi Tamás | 2017. május 17. 14:05
Az új dél-koreai elnök, Mun Dzsein közölte, hogy megnőtt a konfliktus valószínűsége a másik Koreával miután az tovább erőlteti nukleáris és rakétaprogramját. Pár órával korábban még azt mondta, tárgyalni akar az északiakkal. Most egyszerre akar tárgyalni és szankciózni, kérdés, mire jut vele. A legnagyobb veszélynek háború esetén mégiscsak saját országa van kitéve.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a forint, középtávon viszont erősödni fog 
Fellegi Tamás | 2017. május 17. 10:40
Ma ismét 310 fölött jár a forint az euróhoz képest, az Equilor elemzője azonban középtávon erősödést vár. A lengyel zloty erős, a dollár gyenge, a BÉT-en a Richter tovább esik, az OTP emelkedik. Tovább szárnyal a Nasdaq, csúcson az Amazon és a Google. Gyengült az olajár, hosszabb távon sem valószínű, hogy jelentősen emelkedne.
Makro / Külgazdaság Végéhez közeledik a sztálingrádi óta leghosszabb ostrom 
Fellegi Tamás | 2017. május 16. 17:02
Belendült az iraki hadsereg Moszulnál: a hónap eddigi részében igen hevesen támadták az Iszlám Állam maradéka által uralt részeket, és most már nap mint nap hatalmas szeleteket szereznek vissza, már csak 12 négyzetkilométer van ellenséges kézen. Ramadánig végezni akarnak a csatával.
Részvény / Deviza / Áru Dübörög az euró, a forint is erősödik, kergetik a Snapet 
Fellegi Tamás | 2017. május 16. 10:26
1,10 dollár fölött az euró, rég volt már ilyen magasan. A forint, a cseh korona és a zloty is erősek. Az OTP ma is emelkedik, nagyot ugrott a Snap, túl sok a short pozíció benne.
Makro / Külgazdaság Az új NATO-tag az orosz turisták paradicsoma 
Fellegi Tamás | 2017. május 15. 20:30
Montenegró június 5-én hivatalosan tagja lesz az észak-atlanti szövetségnek, de van egy iparág, aminek árthat a tagság. Az orosz turisták elárasztották eddig a különösen tengerpartja miatt kedvelt kicsi, de szép országot: kellemes a hely nekik, hasonló a nyelv, megbecsülik őket, és még csak nem is túl drága. Kár lenne, ha elmaradnának, de ettől önmagában valószínűleg nem fognak.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik a forint, magához tért az olaj 
Fellegi Tamás | 2017. május 15. 10:58
Ha lassacskán is, de csak javul a hazai valuta, a zloty és a cseh korona továbbra is bivalyok. A világ tőzsdéi változatlanul az égben, élen az Apple és az Amazon. A BÉT-en a nagyok közül ma csak a Richter emelkedik, az OTP és a Mol visszaadnak múlt heti nagy nyereségükből.
Makro / Külgazdaság Kamu volt a békülékenység: Észak-Korea nem akármilyen rakétát lőtt az orosz partokhoz 
Fellegi Tamás | 2017. május 15. 06:06
Míg szombaton egy észak-koreai diplomata az Amerikával való tárgyalásról beszélt, országa tegnap kilőtt egy rakétát, ami 2000 kilométer magasságig emelkedett, majd a kilövés pontjától 700 km-re ért a tengerbe, nem messze Japántól, és még közelebb Vlagyivosztokhoz. Ha így folytatják, nincs is olyan messze Kalifornia.
Ingatlan Megjelentek az eladó lakások – vége az őrületnek? 
Fellegi Tamás | 2017. május 12. 12:45
A hazai ingatlanpiac közel három éve indult meg, majd a gyors áremelkedés hatására vásárlási őrület tört ki tavalyelőtt. Most arra utalnak a jelek, hogy a hatalmas áremelkedés után egyre több ingatlantulajdonos találja vonzónak az árat az eladásra, mintegy piaci ajándéknak tekintve a hirtelen jött pénzt.
Részvény / Deviza / Áru Dübörög az OTP, összeomlott a Snapchat 
Fellegi Tamás | 2017. május 12. 10:35
Erős negyedévet tud maga mögött az OTP, ami elsősorban a kockázati költségek visszaesésének köszönhető. A befektetők örülnek, a papír 2 százalékot emelkedik. A Mol is felfelé halad, a forint erősödik, a cseh korona is jól tartja magát. A Snap a mélybe hullott, teljes joggal.
Részvény / Deviza / Áru Amerika titkos fegyvere: ezzel győzik le a Közel-Keletet saját pályáján 
Fellegi Tamás | 2017. május 12. 06:07
Valaha olyan egyszerűnek tűnt az olajkitermelés: csak felszínre kellett hozni az olajat és eladni. Ha nem tetszett az ár, megegyezett pár nagyobb játékos, akik létrehoztak egy kartellt (OPEC) és kicsit visszafogták az exportot. Azonban megjelent az innováció: egész iparág épült ki a nehezen drágán kitermelhető olajra, és úgy tűnik, ők a nyertesek.
Részvény / Deviza / Áru Összes bevételének többszörösét bukta el a Snapchat 
Fellegi Tamás | 2017. május 11. 13:33
Közzétette negyedéves jelentését a Snapchatet üzemeltető Snap. A cég valami egész valószínűtlen összeget bukott, persze részben a papírt őrült módon vásárló befektetők pénzéből. A veszteség nagy része ugyan a cégvezetőknek juttatott részvények értéke, de az üzemi veszteség is nagyobb lett a vártnál, sőt a teljes árbevételnél.
Makro / Külgazdaság Törökország megorrolt Amerikára 
Fellegi Tamás | 2017. május 11. 06:07
Amerika döntő szerepet szán a szíriai kurdoknak a Rakka felszabadításáért indítandó hadműveletben, ezért fel is fegyverzi őket. Kétségkívül ők a leghatékonyabb harcosok, a törökök viszont rettegnek tőlük, saját kurd kisebbségük miatt, így semmiképpen sem akarják a felfegyverzésüket.
Részvény / Deviza / Áru A Teslának 3 év alatt sikerülhet, ami a Porschének 10 évig tartott 
Fellegi Tamás | 2017. május 10. 17:02
Egy elemző szerint, ha végre megindul a Model 3 tömeggyártása, ritkán látott növekedés jöhet a Tesla esetében, ami annak köszönhető, hogy tartósan magas bruttó árréssel dolgozhat majd a cég a német autógyárak mintájára, miközben gyorsan növelheti a termelést. A részvény árazása mindenesetre ezt a forgatókönyvet mutatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG