Fellegi Tamás

Fellegi Tamás cikkei

Részvény / Deviza / Áru Esik az arany, gyengül a svájci frank 
Fellegi Tamás | 2017. május 10. 10:01
Újabb, soha nem látott magasságba emelkedett az Apple, az Amazon és a Google, velük együtt a Nasdaq Composite is. Ilyen jó hangulatban nem veszik az aranyat, az olajat, de még a svájci frankot sem. A pesti börze ma visszaad egy kicsit a tegnapi méretes vágtából, főleg a Mol.
Részvény / Deviza / Áru Újra kezdik szeretni az eurót, talán még a svájci frankról is lemondanak érte? 
Fellegi Tamás | 2017. május 9. 14:12
A 2008-as válság után nehéz idők köszöntöttek az európai közös valutára, hisz kiderült, hogy szükség lenne egy közös pénzügyminisztériumra, vagy ennek hiányában megfelelő szabályozásra. Azóta ezt valamelyest sikerült megvalósítani, és a mostani francia elnökválasztás, úgy tűnik, végleg lezárja az euró válságos korszakát.
Részvény / Deviza / Áru Méretes osztalékot fizetett a Mol, elszállt az Apple 
Fellegi Tamás | 2017. május 9. 10:33
Első ránézésre különösen viselkedik a BUX: fél százalékot emelkedik, miközben a komponensek zuhannak. Ez a Mol 625 forintos osztalékának köszönhető, amely az árfolyamból részben eltűnt, az indexben viszont benne maradt. A Richter jó eredményével, amire sokan számítottak, még nem tudja, mit kezdjen a piac.
Részvény / Deviza / Áru A lengyel zloty lett a legjobb európai valuta, de mi lesz a forinttal? 
Fellegi Tamás | 2017. május 9. 06:07
Az idei év legjobban teljesítő európai valutája eddig a zloty, amely szakadatlanul erősödik, és most már az elemzők is egyre optimistábbak, arra számítva, hogy megváltozott a lengyel jegybank eddigi politikája. A forint ugyanakkor viszonylag gyenge, pedig a rá ható tényezők ugyanazok. Előbb-utóbb azonban nálunk is megjön a fordulat.
Makro / Külgazdaság Egy ország, ahol magasak az adók és mégis nagy a növekedés 
Fellegi Tamás | 2017. május 8. 14:10
Magas adók, erős szakszervezetek, és a megtermelt javak nagyarányú újraelosztása – a svéd pénzügyminiszter szerint ez a siker záloga. Kétségtelen, hogy van mit a tejbe aprítani, azaz elosztani, lévén szó az egyik leggazdagabb országról. A svéd gazdaság az utóbbi 20 évben nagyobb növekedést produkált, mint a legtöbb fejlett országé.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlott az olajár, közben szárnyal a Mol 
Fellegi Tamás | 2017. május 5. 11:08
Begyorsult az olajár napok óta tartó esése, mélyen 50 dollár alá került. A Mol remek negyedévet tud maga mögött, emelkedik is a papír. Esik az Opimus, felfüggesztve a BIF. Jól tartja magát a Facebook a cég figyelmeztetése ellenére, esett viszont a Tesla a vártnál nagyobb veszteség után.
Részvény / Deviza / Áru Elérte határait a Facebook 
Fellegi Tamás | 2017. május 4. 17:02
A Facebook egyébként remek első negyedéves eredményei közlése után ma igyekezett hűteni a befektetők túlzott várakozásit: közölte, hogy nem fér el több reklám anélkül, hogy ne űzné el a felhasználókat. Az emberiség színe-java viszont rajta van az oldalon, ennyi ügyfele még soha senkinek nem volt.
Részvény / Deviza / Áru Esik az olajár, magához tért a Mol 
Fellegi Tamás | 2017. május 4. 11:29
Megnyugodni látszik a hazai börze a tegnapi zuhanás után, főleg a Mol emelkedik. Felvásárlási ajánlat érkezett a BIF-re, elcsendesedett az Opimus és a Konzum piaca. Párizs és Frankfurt emelkedik, Amerikában jelentett a Tesla és a Facebook. Ledolgozta napközbeni esését az Apple.
Részvény / Deviza / Áru Ráfázott, aki Elon Musk ellen fogadott 
Fellegi Tamás | 2017. május 3. 14:04
Vég nélkül emelkedik a Tesla részvénye, értékben sorra megelőzve az évente több millió autót gyártó cégeket, legutóbb a General Motorst. Sokan úgy gondolják, hogy ez túlzás, és arra fogadnak, hogy visszaesik majd a részvény. Ezzel pont ők hajtják fel az árat, és ez néhány más nagy cégnél is így van, mint az Apple, az Amazon vagy a Netflix.
Részvény / Deviza / Áru Kevesebb iPhone-t adtak el, de többért 
Fellegi Tamás | 2017. május 3. 11:07
Kijött az Apple negyedéves jelentése, sokan többet vártak tőle, pedig egész jó lett, ömlik a céghez a pénz. Esik az OTP és a Richter, az Opimus láz mérséklődik. Beszakadt az olajár, megint nagy a túlkínálat. Erősödik a lengyel zloty, a forint viszont nem mozdul.
Részvény / Deviza / Áru Nem hittük volna 17 éve, ami most történik 
Fellegi Tamás | 2017. május 2. 14:40
A 2000. év márciusában a világon látott egyik legnagyobb részvénypiaci lufi pukkadt ki: a technológiai, internetes és telekommunikációs részvények teljesen irreális árakat értek el, majd összeomlottak. Most, 17 évvel később világ öt legnagyobb tőzsdei cége ugyanezt a szektort képviseli.
Részvény / Deviza / Áru Gyenge a forint, erős a zloty 
Fellegi Tamás | 2017. május 2. 10:49
Továbbra sem mutat életjeleket a hazai fizetőeszköz, miközben a lengyel zloty ereje töretlen. Esik az olaj és az arany, Amerikában szárnyal a Nasdaq, húzzák a nagy internetes cégek részvényei. Felfelé indult a hazai börze: a Mol viszi a hátán a piacot, de az OTP és a Telekom is emelkednek.
Makro / Külgazdaság Kibővíthetik az EU-t az írek vagy a románok? 
Fellegi Tamás | 2017. április 28. 16:35
Érdekes kérdés is terítékre kerül az Európai Unió 27 tagjának hétvégi találkozóján, ahol alapvetően az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatos tárgyalási stratégiát vitatják meg. A kérdés úgy szól, hogy ha Észak-Írország kilépne az Egyesült Királyságból és csatlakozna Írországhoz, automatikusan az EU része lenne-e?
Részvény / Deviza / Áru Tart még a Mészáros-láz, az Amazon uralja a felhőt 
Fellegi Tamás | 2017. április 28. 11:00
Még mindig Konzum és az Opimus a kedvencek a hazai börzén. A nagyok közül emelkedik az OTP, esik a Richter. Tegnap este több amerikai óriáscég is nyilvánosságra hozta első negyedéves eredményét, tarol az Amazon és a Google, lesz ma izgalom az amerikai kereskedésben. Végre erősödik a forint.
Makro / Külgazdaság Menekülnek a süllyedő hajóról az Iszlám Állam nyugati zsoldosai 
Fellegi Tamás | 2017. április 28. 06:06
Az utóbbi időben megnövekedett azoknak a külföldi, köztük brit és amerikai állampolgároknak a száma, akik most próbálják maguk mögött hagyni az összeomló kalifátust. Sokukat már a török határon elfogják: szó sincs róla, hogy az egy-két éves randalírozás után csak úgy haza lehetne menni, jobb esetben békés polgárnak, rossz esetben hazai terroristának.
Részvény / Deviza / Áru Tovább növekszik Ázsia legnagyobb cége 
Fellegi Tamás | 2017. április 27. 16:57
2013 óta a legjobb negyedévet tudja maga mögött a Samsung, és a következő negyedév is erősnek ígérkezik. A Samsung korunk Nokiája, hisz az ő telefonja a legnépszerűbb, a nagy nyerőt azonban most a memória chipek iránti kereslet felfutása hozta. Viszik a vevők a cég tévéit is világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc neve mágnesként vonzza a spekulánsokat 
Fellegi Tamás | 2017. április 27. 11:02
A Konzum és az Opimus részvényei lettek a kedvencek, nagy mozgások, nagy emelkedések és esések, végre van mivel kereskedni. A blue chipek iránt ma nincs is érdeklődés, Európa pedig esésbe váltott. Amerikában ma este jönnek majd izgalmas negyedéves jelentések, a Twitteré már megvolt, hullócsillagot rajzolt a grafikonon.
Részvény / Deviza / Áru Majdnem 50 százalékkal növeli osztalékát a Richter 
Fellegi Tamás | 2017. április 26. 20:07
Ma tartotta éves közgyűlését a Richter, 106 forintot fizetnek részvényenként az előző évi 72 forint után. A papír ma az OTP-vel együtt esett, a Mol emelkedett. A Konzum és az Opimus esetében ma véget ért az őrület: az égben nyitottak, de jól megtömték a vevőket napközben. Amerikai ma is emelkedik, a forint gyengült.
Vásárló Nemsokára repülő autóval is taxizhatunk 
Fellegi Tamás | 2017. április 26. 18:01
Az Uber nemcsak az utakon akar kihívója lenni a hagyományos taxizásnak, hanem a levegőben is, ahol egyelőre üres a pálya. Autótaxi áron fognak repülni, de vajon mi lesz, ha másnak is eszébe jut, ki fér el a légtérben, és ki nem? Izgalmas és részben ijesztő új korszak jön.
Részvény / Deviza / Áru Mindent vesznek, csak a forintot nem 
Fellegi Tamás | 2017. április 26. 10:54
Tovább tart az egész világra kiterjedt öröm, ami a francia elnökválasztás után indult. Szárnyal a Nasdaq, Ázsia is emelkedik, erős az euró, és persze Mészáros Lőrinc cégei is vágtatnak. Korrigál a tegnap nagyot vágtázó Richter és az OTP is esik, a Mol és a Telekom viszont emelkednek.
Vásárló 10 év múlva már olcsóbb lehet az elektromos autó, mint a belsőégésű 
Fellegi Tamás | 2017. április 25. 12:58
Eddig nem terjedtek gyorsan az elektromos autók, de ahogy az áruk versenyképes lesz a 100 éve használt belsőégésűekkel összevetve, vélhetően átáll rájuk a világ. Nézzük, hogy történhet mindez, különös tekintettel Kínára, amely már ma is messze az új autók legnagyobb piaca.
Részvény / Deviza / Áru Megjött Mészáros Lőrincék ajánlata az Opimusra 
Fellegi Tamás | 2017. április 25. 10:55
Egy hónapig ajánlhatók fel az Opimus részvények a Konzum PE Magántőkealapnak 45,38 forintos áron, bár a részvények most drágábban forognak. Közben szárnyal a Konzum, a nagypapírok viszont gyengülnek a BÉT-en. Amerikát is felhúzta tegnap az európai fellélegzés, különösen a Google lódult meg. Gyengélkedik az olaj és az arany.
Makro / Külgazdaság Ha Észak-Korea nem támad, egyelőre Trump sem csap oda neki 
Fellegi Tamás | 2017. április 25. 06:07
Trump üzent az ellenségnek, hogy ha az nem támad közvetlenül és nem kísérletezik interkontinentális rakétákkal, megússza az amerikai csapást. Egyelőre a kemény szankciók és Kína segítsége marad, Kína úgyis sokat tehet még a CIA egy volt Kína szakértője szerint. Azt mindenesetre Észak-Korea szándéka ellenére elérte, hogy Kína és Amerika jóban lettek.
Makro / Külgazdaság Turistaparadicsommá válik az iraki kurd főváros 
Fellegi Tamás | 2017. április 24. 16:30
Míg 80 km-rel arrébb, Moszulban folyik az Iszlám Állam elleni harc, és közben szüntelen a rombolás, a már rég biztonságban lévő kurd főváros, Erbil épül-szépül. A város hatalmas citadelláját teljesen felújítják, az ősi város a turisták Mekkája lehet. Talán meglepő, de minden további nélkül utazhatunk is oda.
Vállalat Hazárdírozik a Tesla-vezér, ezúttal is bejön neki? 
Fellegi Tamás | 2017. április 24. 14:30
Indul a Tesla Model 3 típusának gyártása, de nem úgy, ahogy más gyártók szokták, hogy először kitapasztalják a típus gyermekbetegségeit, hanem rögtön belevág a közepébe kísérletezés nélkül. A vevőknek azonban hibátlan autót kell kapniuk, mellényúlni nem lehet. Ezt árazza a részvény is, hisz a cég többet ér, mint a Ford.
Makro / Külgazdaság Észak-Korea egy amerikai repülőgép-hordozó elsüllyesztését ígéri 
Fellegi Tamás | 2017. április 24. 06:06
Folytatódik a fenyegetőzés az észak-koreai kormánypárt újságjában: ezúttal azt írják, ha a Koreai-félsziget közelébe ér a hadihajó, kilövik és elsüllyesztik. Ez nem más, mint egy második Pearl Harbor, és a folytatás is ugyanaz lenne, mint akkor, esetleg ismét atomfegyver bevetésével. Mi van, ha nem csak blöfföl a diktátor-unoka?
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott euróbeáramlás Csehországba 
Fellegi Tamás | 2017. április 22. 12:20
Az utolsó négy évben 90 milliárd, ebből csak az utóbbi pár hónapban 50 milliárd euróval nőttek Csehország devizatartalékai. Ezt a mérhetetlen euró-hegyet a korona erősödésére játszó spekulánsok zúdították a cseh jegybankhoz. 130 milliárd a devizatartalék a méretben velünk egyező országban, miközben a mi tartalékunk csak 24 milliárd, de bőven elég.
Makro / Külgazdaság De ki is az a Macron, aki most a legesélyesebb francia elnökjelölt? 
Fellegi Tamás | 2017. április 21. 16:03
Egy 39 éves, szimpatikus politikus vezeti a francia elnökjelöltek listáját közel 25 százalékos támogatottsággal. Az érdekessége, hogy egy éve alig ismerték, és rekordidő alatt építette fel politikai mozgalmát és elnökjelöltségét. Lássuk, ki is Emmanuel Macron, aki reményeink szerint megmenti Franciaországot Le Pentől.
Részvény / Deviza / Áru Már a környék összes valutája gyengélkedik, nem csak a forint  
Fellegi Tamás | 2017. április 21. 10:48
Ezúttal a zloty és a lej is ereszkedik, a forint továbbra is a mélyben. Csúcsközelben a Nasdaq, csúcson a Facebook, emelkedik a BUX. Marad még egy évet a tőzsdén a Plotinus, de csak dísznek. Tőkepiaci befektetései megszűnnek, jövőre kivezetik, akinek van, jobb, ha eladja.
Makro / Külgazdaság Egy évszázaddal a forradalom után végső nyugalomra lelhet annak vezetője 
Fellegi Tamás | 2017. április 21. 06:05
A Szovjetunió felbomlása óta időről időre felmerül, hogy alapítóját el kellene temetni, ahelyett, hogy moszkvai mauzóleumában mutogatnák őt bebalzsamozva. Eddig megosztotta a kérdés az oroszokat, most azonban a parlament napirendre tűzi a kérdést, 100 évvel a Lenin által kirobbantott forradalom után.
Makro / Külgazdaság Sosem fordult még elő: négy elnökjelölt, közel ugyanakkora eséllyel 
Fellegi Tamás | 2017. április 20. 14:36
Egész elképesztő szituáció állt elő a francia elnökválasztás első fordulója előtt: a négy esélyes jelölt szinte negyedeli a szavazókat. A gond csak abból adódik, hogy a négyből két jelölt szélsőséges: egy szélsőjobb, egy szélsőbaloldali. Jó az esélye, hogy megússzuk a két szélsőségest, de repülhet még légy a levesbe.
Részvény / Deviza / Áru Ez aztán a bravúr: visszakunkorodott a cseh korona 
Fellegi Tamás | 2017. április 20. 10:46
A cseh jegybank bravúrja: ugyanott a cseh korona, ahol az árfolyamgát megszüntetés előtt. A forint nem mozdul, a BÉT emelkedik, a Mol és az OTP vezetésével. Marad a Plotinus a tőzsdén, alvórészvényként. Esik a Netflix, a befektetőknek nem tetszik, hogy a cég csak nyeli a pénzt.
Makro / Külgazdaság Bevethetik-e az atomfegyvert 72 év után újra, ráadásul megint Japán ellen? 
Fellegi Tamás | 2017. április 20. 06:07
Az utóbbi időkben felizzott az Észak-Korea körüli feszültség, miután a kommunista diktatúra rakétát és atombombát próbál építeni, hogy Kaliforniára is lecsaphasson, Trump elnök pedig ezt igyekszik megelőzni, mindenáron. Akár egy helyi háború árán is, ha nincs más lehetőség, és amíg nincs veszélyben Japán vagy akár Amerika.
Makro / Külgazdaság A világ legnagyobb recessziójából menekülne a brazil elnök, ha hagynák 
Fellegi Tamás | 2017. április 19. 14:45
A reformpárt brazil elnök, Michel Temer nagy erőfeszítéseket tesz, hogy országában olyan reformokat vezessen be, melyek tartósan véget vetnek a másfél évtizednyi kvázi szocializmus okozta gazdasági összeomlásnak. Ezek persze fájdalmasak néhol, de az 54 éves nyugdíjkorhatár egy ilyen óriási, szegény országban tarthatatlan.
Részvény / Deviza / Áru Ma is próbálkozik a forint, elakadt a cseh korona, 100 millióan nézik a Netflixet 
Fellegi Tamás | 2017. április 19. 11:01
Tegnap elakadt a hazai valuta a biztató kezdés után, ma újra megpróbál erőt venni. A cseh jegybank ügyesen tereli a koronát. Gyenge a francia tőzsde, erősödik a BUX. Sokan nézik a Netflixet, mégsincs nyereség, de még jöhet Facebook-szerű hatás. Emelkedik a Mol és az OTP.
Makro / Külgazdaság Mégiscsak húz a kínai gazdaság – mikor lesznek világelsők? 
Fellegi Tamás | 2017. április 18. 20:00
Két éve aggódnak közgazdászok és politikusok, hogy a világgazdaság motorjának tekintett Kína növekedése lelassul. Nos, eddig nem ez történt: az első negyedévben a gazdasági növekedés 6,9 százalék volt, a vártnál nagyobb. A fák persze nem nőnek az égig, de az valószínű, hogy Kína rövidesen a világ legnagyobb gazdasága lesz.
Makro / Külgazdaság Zsákutcából menekül a brit miniszterelnök 
Fellegi Tamás | 2017. április 18. 16:00
Theresa May tavaly nyáron vidáman vette át a kormányrudat, azt gondolta, elboldogul országának az EU-ból való kiléptetésével, és jutalmul újra miniszterelnökké választják 2020-ban. Azóta azonban kiderült, hogy a feladat hálátlan, nem lehet jól megoldani. May így kényszerhelyzetbe került, melyből előrehozott választásokkal akar előre menekülni.
Részvény / Deviza / Áru Próbál feltápászkodni a forint, a magasban az arany 
Fellegi Tamás | 2017. április 18. 11:00
Az ünnepekre roppant mód meggyengült forint ma kísérletet tesz, hogy magához térjen. Az aranyár elszállt, amit a koreai helyzet fényében indokoltnak tartunk. A tőzsdék ma lefelé indultak, a BÉT épp csak, hogy lejjebb van. A Richter viszont ma sem tud esni, hetek óta remek formában a hazai gyógyszergyár.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge a forint, esik a Snap 
Fellegi Tamás | 2017. április 13. 18:51
Napok óta remek formában a Richter, egyedüliként a pesti börze papírjai közül történelmi csúcson áll. A Mol és a Telekom is emelkedett, az OTP esett. Amerikában esik a Snap részvénye, aki jegyzett belőle és nem adta el, alig van nyeresége. Fizetőeszközünket egyfolytában ütik, lélegzetet sem tud venni.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az arany, nagyon gyenge a forint 
Fellegi Tamás | 2017. április 13. 10:54
Csak a mi valutánk gyenge az ünnepek előtt, az aranyár viszont a magasba szállt. Az amerikai tőzsdék továbbra is enyhén korrigálnak, ma Európa is esik. Itthon a Richter mutat erőt, az OTP kissé gyengül, de ez nem meglepő azok alapján, hogy Csányi Sándor szerint is Európa legdrágább bankrészvényéről van szó.
Makro / Külgazdaság Újabb szélsőséges francia elnökjelölt tört előre, egy jó ötlete azonban van 
Fellegi Tamás | 2017. április 13. 06:09
A francia elnökválasztástól hosszú ideje retteg a kontinens, sőt a fél világ, tartva a szélsőjobbos Le Pen győzelmétől. Most a paletta másik végén a szélsőbalos Jean-Luc Mélenchon is belehúzott. Egyik kutya, másik eb, de mi lesz, ha ők kerülnek a második fordulóba? Rossz a szisztéma, reformra szorulna az ötödik köztársaság.
Makro / Külgazdaság Donald Trump hirtelen jófiú lett 
Fellegi Tamás | 2017. április 12. 17:06
Szép lassan amúgy is változni kezdett az amerikai elnök kezdeti nem túl fényes megítélése, de most sokat növelt a népszerűségén, hogy odavágott a mérges gázzal gyilkoló szír diktátornak. Most nem más enyhült meg iránta, mint korábbi morcos bírálója, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP a legjobb európai bankrészvény: árfolyama a válság előtti szintre került 
Fellegi Tamás | 2017. április 12. 11:23
Ma tartja éves közgyűlését az OTP Bank. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató rendkívül jó 2016-os évről számolt be, amikor is a bank végleg maga mögött hagyta nemcsak a 2008-as válságot, de az orosz-ukrán válságot is. A részvényárfolyam az égben, az OTP szinte a legmagasabbra értékelt bank lett Európában.
Makro / Külgazdaság Kína is megelégelte az észak-koreai atomfenyegetést 
Fellegi Tamás | 2017. április 12. 06:08
Kína előírta a kereskedelmi cégeknek, hogy nem vehetik át az észak-koreai szénszállítmányokat, így az azokat szállító hajók tömegesen térnek haza, rakományukkal telten. Úgy tűnik, Amerika maga mellé állította Kínát, akinek amúgy is egyre kellemetlenebb a nukleáris fegyverekkel és rakétákkal fenyegetőző szomszéd.
Makro / Külgazdaság Ennyi üzletet még sosem zártak be Amerikában 
Fellegi Tamás | 2017. április 10. 15:10
Idén Amerikában több kiskereskedelmi üzlet fog bezárni, mint 2008-ban, az összeomlás idején. Nem mintha válság lenne: a gazdaság dübörög, csak épp átrendeződik a piac. Túl sok üzlet nyílt, miközben az internetes vásárlás szerepe is növekszik. Azért lesz még hol vásárolni: a méretes országban csak plázából 1200 várja a közönséget.
Részvény / Deviza / Áru Csúcson a Tesla 
Fellegi Tamás | 2017. április 10. 11:23
Az amerikai részvények kissé estek, de a Tesla ereje kitart. Az OTP esik, a forint gyengélkedik, a cseh korona megfontoltan erősödik.
Makro / Külgazdaság Trump odacsapott Szíriában: Észak-Korea lesz a következő? 
Fellegi Tamás | 2017. április 10. 06:08
Az előző elnöki ciklus alatt Amerika sokszor nem volt olyan határozott egy-egy világrendőri feladat vállalásában, mint korábban. Így nem is vették annyira komolyan, béna kacsának tűnt, de ez most megváltozott: a mérgesgázzal civileket gyilkoló Aszad-rezsim kapott egy maflást néhány cirkálórakéta formájában.
Részvény / Deviza / Áru A csehek megmutatták Svájcnak, hogy kell jegybankot működtetni 
Fellegi Tamás | 2017. április 7. 15:11
Máig húzódó hatásai vannak a svájci jegybank bő két évvel ezelőtti hatalmas baklövésének, melyet a frank árfolyamgátjának megszüntetésekor követett el. Most a cseh jegybank szüntette meg a gátat, de rendkívül körültekintően, gondosan, nem is lett semmilyen drámai esemény. Az SNB tanulhat tőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG