Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Megugrott az olaj és az arany ára, minden szem a cseh koronán
Fellegi Tamás | 2017. április 7. 10:17
A szíriai fokozódó helyzet lehet az oka, hogy az olaj és az arany iráni kereslet hirtelen megnövekedett. A cseh korona árfolyamgátját elengedték, de nincsenek szélsőséges mozgások. A tőzsdék lomhák, itthon az Appeninn és az FHB emelkedik. Továbbra is erős a lengyel zloty, lassan már csak a forint satnya a környéken.
Vállalat
Elszánta magát a világ második leggazdagabb embere: megoldja az űrutazást
Fellegi Tamás | 2017. április 6. 16:00
Jeff Bezos az Amazonnal minden elért, amit lehetett: a cég a világ negyedik legnagyobb tőzsdei vállalata, ő maga a második leggazdagabb ember. Most az Amazonból jókora pénzt csoportosít át űrcégébe, mivel célja nem kevesebb, mint elsőként utasokat vinni a világűr határára, felkészülést érdemben nem igénylő utazás során.
Részvény / Deviza / Áru
Két nagyágyú is belevágott az űrhajózásba - a cégük is csúcsra jár
Fellegi Tamás | 2017. április 6. 10:57
Két nagy és sikeres cég, az Amazon és a Tesla megálmodója és vezetője egyúttal az űrhajózásba is belevágott, ráadásul sikerrel. A részvényesek talán ezt is értékelik, amikor a két papírt csúcsra járatják. A hazai börze ma esik, a forint gyenge szinten áll, a lengyel zloty újra erős.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump két teljesült kívánságára is fény derült egy nap alatt
Fellegi Tamás | 2017. április 6. 06:06
Az amerikai elnök egyes célkitűzései kezdenek megvalósulni, noha még meg sem hozta azokat az intézkedéseket, amikkel ezeket elérhetné. Az amerikai kereskedelmi hiány csökkenése után a mexikói illegális határátlépők száma is megcsappant, pedig még nem áll a tervezett kerítés.
Makro / Külgazdaság
Máris valóra vált Trump egyik legfőbb álma?
Fellegi Tamás | 2017. április 5. 16:23
Az új amerikai elnök egyik legfőbb politikai célja, hogy országa kereskedelmi hiányát mérsékelje, de ennek kapcsán gyakran a külföldi partnereket vádolja valutaleértékeléssel, az amerikai piac elárasztásával. Mielőtt azonban bármit tenne, a piac mintha önmagát kezdené korrigálni.
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi előzés a Teslától
Fellegi Tamás | 2017. április 5. 11:03
Annyit emelkedett a Tesla részvényárfolyama, hogy a cég immár többet ér, mint a Ford, pedig 6-7 millió autót ad el évente, a Tesla egyelőre csak százezret. Itthon az OTP megy jól, az FHB viszont gyengélkedik. Meg sem mozdul a forint, drágul az olaj.
Makro / Külgazdaság
Lengyelország lesz a Brexit vesztese?
Fellegi Tamás | 2017. április 4. 15:30
Mivel Lengyelország az EU-támogatások legnagyobb felvevője és a brit munkaerőpiac messze legnagyobb ellátója, nem vitás, hogy a brit EU-kilépés erre az országra lehet a legnagyobb hatással. Ha a jelenlegi, bezárkózó kormány emellett a többsebességes Európa szélére viszi az országot, ahogy tervezi, akkor vége a sokéves fejlődésnek, ami a rendszerváltás nyertesévé tette az országot.
Részvény / Deviza / Áru
Száll az Amazon, drágul az arany
Fellegi Tamás | 2017. április 4. 10:30
A korábban sok nehézséggel küzdő Amazon nagyon belendült, az áremelkedésnek se vége, se hossza. Az arany is újra nekilendült, a lengyel zloty viszont korrigált a több hetes szakadatlan erősödés után. Emelkedik a Mol, nem mozdul a forint.
Makro / Külgazdaság
Annyira beindult a fogyasztás, hogy már a gyárak sem bírják a tempót
Fellegi Tamás | 2017. április 3. 15:06
Hogy hol történik ez? A monetáris politika alapján a legkevésbé gondolnánk, de bizony az eurózónában. Még hogy recesszió vagy gyengélkedés? Dübörög a gazdaság, ahogy a válság előtt, és a munkanélküliség is nyolcéves mélypontra jutott. A közös jegybank viszont mintha a régmúltban járna.
Makro / Külgazdaság
Az ország, ahol több mint 25 éve nem volt gazdasági visszaesés
Fellegi Tamás | 2017. április 3. 06:07
A legtöbb gazdaság időről időre szembenéz kisebb-nagyobb gazdasági visszaesésekkel, de tényleges recessziónak általában azt szokták tekinteni, ha két negyedéven át csökken a nemzeti össztermék. Kevés ország van, amely ezt még 2008-09-ben is megúszta, de van egy, amelyik bő negyedszázada elkerülte ezt a kellemetlenséget: Ausztrália.
Makro / Külgazdaság
Hogyan hagyják el az EU-t a britek? Ma sok minden kiderült
Fellegi Tamás | 2017. március 31. 14:24
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ma összefoglalót adott ki az Egyesült Királysággal folytatandó tárgyalások menetéről. Ha néhány fontos kérdésben sikerül megegyezni, már menet közben is megkezdődhetnek a jövőbeni kereskedelemről folyó tárgyalások, a 27 tagú blokk viszont egységes lesz.
Részvény / Deviza / Áru
Kicsit javul a forint, baráti valutánk viszont vágtat
Fellegi Tamás | 2017. március 31. 10:24
Szüntelenül erősödik a lengyel zloty, míg a forint szűk sávban mozog. Ma mégiscsak esik a Mol: van hatása a CEZ által nagyon olcsón eladott sok részvénynek, miért ne realizálnák a szép profitot a tőzsdén kívüli vevők. Ismét 50 dollár fölött az olaj, az arany viszont gyengült.
Makro / Külgazdaság
Közel a teljes foglalkoztatottság és elértük a 3 százalékos inflációt
Fellegi Tamás | 2017. március 30. 11:15
A Magyar Nemzeti Bank közzétette inflációs jelentését, melyből kiderül, hogy a jegybanki célok gyakorlatilag teljesültek: 3 százalékhoz közelít az infláció és 3,8 százalékhoz a munkanélküliség, ami közgazdasági értelemben a teljes foglalkoztatottságot jelenti. A monetáris politika ennek ellenére laza marad.
Részvény / Deviza / Áru
Menekülnek a fontból az angolok
Fellegi Tamás | 2017. március 29. 16:30
Tegnap Londonban megszállták a polgárok a valutaváltókat, eurót és dollárt vettek vég nélkül, néhol ki is fogyasztották a készletet. Nem várták meg miniszterelnökük mai lépését, noha a nagy zuhanás már valószínűleg megvolt. A cégek is aggódnak, ők nem annyira az árfolyam, mint az értelmetlen és fölösleges akadályok miatt.
Vásárló
A Tesla már jövőre eláraszthatja elektromos autókkal a piacot
Fellegi Tamás | 2017. március 29. 14:35
Elon Musk, a Tesla szinte határtalan vállalkozó kedvvel és optimizmussal megáldott vezére egy éve jelentette be, hogy megkezdi a korábbiaknál olcsóbb, alsóbb luxuskategóriába tartozó járműve, a Model 3 értékesítését. Rengetegen jelentkeztek, sorban állás van a 35 ezer dolláros autóért, melynek gyártása most fog indulni. Musk rengeteget akar belőle legyártani és eladni.
Részvény / Deviza / Áru
Széttépik a német piacot
Fellegi Tamás | 2017. március 29. 10:30
Kiteljesedett a tegnapelőtti tankönyvi fordulat az amerikai tőzsdéken, mutatjuk, hogyan. A német index, a DAX már tegnap elszállt a kereskedés végén, ma folytatja a hegymenetet. A BUX is szépen emelkedik, az OTP árfolyamára nem hatnak már a múlt héten a Groupama által eladott részvények. Emelkedik az olajár a korábbi nagy esés után.
Makro / Külgazdaság
Sokkal nagyobb nehézségek várnak a britekre a kilépés után, mint gondolták
Fellegi Tamás | 2017. március 28. 19:10
Infláció, recesszió, a költségvetési kiadások megugrása – egy makrogazdasági elemző és egyben alapkezelő szerint ez vár a brit gazdaságra, ha most egy megegyezés nélküli, vagy zord feltételekkel kötött megegyezésbe torkolló EU kilépési folyamatba vág bele. A Virgin-birodalom feje is nyilatkozott, ő visszarántaná országát a szakadék széléről.
Részvény / Deviza / Áru
Tovább erősödik a lengyel zloty, gyengül a dollár
Fellegi Tamás | 2017. március 27. 18:12
A forint alig mozdul, a lengyel valuta sok hónapos csúcson. A tőzsdék esnek, a legfőbb amerikai index el is érte az első támaszt, ami megfordította. Itthon az OTP esett sokat, biztos sok van még a Groupama által eladott papírból. A Richter szembement a piaccal, majdnem fél százalékot emelkedett.
Makro / Külgazdaság
Elárasztják a gazdag kínaiak Amerikát - túl könnyű vízumot venni?
Fellegi Tamás | 2017. március 27. 12:31
Az amerikai kongresszus megemelné azt az összeget, amelyért a letelepedési kötvény helyi változatát, a befektetői vízumot lehet kérvényezni. Eddig félmillió dolláros vállalkozókat láttak szívesen, ez 1,35 millió lenne a jövőben. A kínaiak kapnak az alkalmon, és sokan jelentkeznek még a régi összeggel.
Makro / Külgazdaság
Valóban drámai a januári halálozási adat?
Fellegi Tamás | 2017. március 24. 17:00
Elsőre meglepő, hogy milyen magas az idei januári hazai halálozási szám, de ha figyelembe veszünk több tényezőt, már nem olyan vészes a helyzet. Az igazság pedig úgyis év végén derül ki, amikor látjuk, hogy eltér-e majd az éves adat a sok éve szokásos 130 ezertől. Becsüljük egyúttal, mi lehet a helyzet 30 vagy akár 120 év múlva.
Állampapír / Kötvény
Már telefonon is lehet államkötvényt venni - nem is akármilyen kamattal
Fellegi Tamás | 2017. március 24. 12:55
Immár ilyen is van: mobiltelefonon megvásárolható állampapír, magas kamat mellett. Igaz, hogy nem akárhol, még csak nem is Európában, az országot leginkább egzotikus turistacélpontként ismerjük. Kenyáról van szó, ahol azért van infláció is, de az új, egyszerű kötvénnyel így is pozitív reálhozamot lehet elérni.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot kaszált, aki a Groupamától vett OTP-t
Fellegi Tamás | 2017. március 24. 10:37
Tegnap napközben szépen magához tért az OTP, hiába adott el a Groupama olcsón egy jó nagy pakkot. A tőle vásárló intézményekre szép nap virradt, a forgalom alapján zsebre is tehették a csinos profit egy részét. A papír ma is emelkedik, a forint közben gyengélkedik, a lengyel zloty viszont erős.
Makro / Külgazdaság
Eltévedt a tél: a sarkvidéket hőhullám érte, míg mi vacogtunk januárban
Fellegi Tamás | 2017. március 23. 15:04
Gyakran előfordult, hogy egy-egy területen időnként felborul az időjárás, de ami idén történt, az szinte egyedülálló. Januárban nálunk volt 30 éve nem látott hideg, múlt héten pedig Amerika keleti felét borította el a márciusi hó. Eközben az Északi-sarkon fagypont fölötti hőmérséklet is előfordult, a téli jég kiterjedése pedig a valaha mért legkisebb lett.
Részvény / Deviza / Áru
Hatalmas pakkot adtak el az OTP-ből, mégsem esik az ár
Fellegi Tamás | 2017. március 23. 10:38
Felosztják a Mol-részvényeket, hatalmas pakkot adott el az OTP-ből a Groupama – ma a BÉT-en zajlik az élet, miközben a nemzetközi tőzsdék meg sem mozdulnak, de a devizák is megpihentek. Egyedül az olaj említésre méltó: egy kicsit emelkedett a tegnapi zuhanás után, igaz hogy inkább csak az olcsóbbik típus, a WTI.
Pénzügyi szektor
A Raiffeisen érzi a fellendülést és a kamatmentes időszakot is jól bírja
Fellegi Tamás | 2017. március 22. 14:06
Sikeres éve volt tavaly a hazai Raiffeisen Banknak az alacsony kamatkörnyezet ellenére. Jól jön az építőipar felfutása, van mit finanszírozni, erős a vállalati hitelezés és persze az újra növekvő lakossági hitelezés is sokat jelent. Piacvezető a Raiffeisen a privátbanki szektorban, és a biztosítási termékek eladása is jól megy.
Részvény / Deviza / Áru
Esik az olajár, száguld az arany
Fellegi Tamás | 2017. március 22. 10:48
A tegnapi korrekció után újra esik az olaj, már a Brent is alig van 50 dollár fölött. Az aranyat zsákolják, az amerikai tőzsdék viszont egy kiadósat estek, ami időszerű is volt már. Európa is gyengül, a BUX is közel egy százalékkal van lejjebb. A Richter két százalékot esik, a tegnap gyengélkedő Mol viszont ma jól tartja magát.
Pénzügyi szektor
Menekülnek a bankok Londonból
Fellegi Tamás | 2017. március 22. 06:11
Miután a brit kormány úgy kezd neki az Európai Unióból való kilépésnek, hogy minden bizonytalan a jövőre nézve, így a londoni székhelyű bankok EU-s tevékenysége is, ezért a bankok biztosra mennek és pár hét múlva kezdik a költözést az Európai Unió más országaiba. Nézzük, ki hová megy?
Állampapír / Kötvény
Nem akármilyen képtelenséget értünk meg: nálunk is megjelent a negatív állampapírhozam
Fellegi Tamás | 2017. március 21. 17:03
A ma tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción mínusz 0,01 százalékos hozam mellett is teljesült ajánlat, vagyis aki a pénzt három hónapra kölcsönadja az államnak, egy picivel kevesebbet kap vissza. Talán utolsóként jutottunk el ide, hisz Amerikában a kamatemelések ideje jött el, és a növekvő infláció miatt Európában is lassan vége lesz ennek a szokatlan állapotnak.
Részvény / Deviza / Áru
Csúcson a Netflix, bivaly a zloty
Fellegi Tamás | 2017. március 21. 11:04
Csendesek a nemzetközi tőzsdék, a BUX viszont gyengül, főleg a Molnak köszönhetően. Mészáros Lőrinc cégeit viszont ma ma ismét veszik a felvásárlási ár fölött, nem is kevéssel. A lengyel zloty ereje töretlen, a forint hozzá képest lemaradó. Emelkedik a múlt héten nagyot zuhanó olajár.
Makro / Külgazdaság
Hatalmasra duzzasztják a szíriai kurd hadsereget
Fellegi Tamás | 2017. március 21. 06:06
A szíriai kurdok az utóbbi két évben iraki társaikhoz hasonlóan komoly harci erőt állítottak ki és nagy területeket foglaltak el az Iszlám Államtól, amerikai segítséggel. Haderejük az YPG milícia, melyet hadsereggé szerveznek és év végére 100 ezer fősre duzzasztják, ami egy kétmilliós etnikumtól igen szép teljesítmény.
Makro / Külgazdaság
Szép a 10 százalék, de még nagyon sokat fognak emelkedni a bérek
Fellegi Tamás | 2017. március 20. 15:00
A ma közzétett januári béradatok az egy évvel korábbi adatokhoz képest szép növekedést mutatnak, az előző hónapokhoz képest viszont már nem annyira, és ami a lényeg, igen távol vagyunk még attól a szinttől, amely lefékezné a munkaerő elvándorlását. Sokat segítene a helyzeten egy kiadós forinterősödés.
Részvény / Deviza / Áru
Lenyugodtak Mészáros cégei, erőben a lengyel zloty
Fellegi Tamás | 2017. március 20. 11:10
A sok napos lufifújás, majd pukkadás után a Konzum és az Opimus a rájuk érkezett vételi ajánlat fölötti szinten stabilizálódott. Esik az OTP és a Telekom, emelkedik az arany, tartja csúcsát a Facebook. Remek állapotban a francia tőzsde még a mai korrekció ellenére is, a valuták sztárja a zloty.
Vállalat
Az ukránok is a Tesla-vezérhez fordulnak elektromos áramért
Fellegi Tamás | 2017. március 14. 17:00
Az igencsak vállalkozó szellemű Tesla-vezér, Elon Musk gáláns ajánlatot tett Ausztrália számára, miszerint 100 napon belül megszünteti az áramkimaradásokat megfelelő energiatároló kapacitásokkal. Ez többek figyelmét felkeltette, Ukrajna is szeretne ilyet. Közben Musk egy volt kollégája is akkumulátorgyárat épít.
Részvény / Deviza / Áru
Esnek a Mészáros cégek, gyengül az angol font
Fellegi Tamás | 2017. március 14. 11:01
Ismét lehet kereskedni a tőzsdén a Konzum és az Opimus részvényeivel, de óvatosságpt javaslunk a kisbefektetőknek. Közeleg a Plotinus kivezetése, kár érte, adjuk el, ha van még. Emelkedik a Mol, gyenge a forint, esik az angol font, miután borúsan néz ki a Brexit-helyzet.
Makro / Külgazdaság
Pénteken mégis találkozik Merkel és Trump
Fellegi Tamás | 2017. március 14. 06:06
Eljött (volna) a nagy nap, Donald Trump egyik legnagyobb megmérettetése a nemzetközi politikában, ezt csak az fogja felülmúlni, amikor az orosz elnökkel találkozik. Talán simán mennek a dolgok, hisz a japán miniszterelnökkel is simán mentek, bár Merkel nem csak országát, hanem egész Európát is képviseli bizonyos mértékig. A hóviharok miatt viszont most péntekre halasztották a találkozót.
Makro / Külgazdaság
Végre normális kamatok lesznek, nem is akárhol
Fellegi Tamás | 2017. március 13. 15:24
A hét közepén összeül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris tanácsa, és minden bizonnyal kamatot emel. Ez még nem lenne olyan érdekesség, de most döntő változás érlelődik: vélhetően egy emelési ciklus indul, amely kivezet a modern pénzügy történetében példátlan kamattalanságból, legalábbis Amerikában.
Részvény / Deviza / Áru
Esik az olaj, Mészáros Lőrinc szerzeményei pedig felfüggesztve
Fellegi Tamás | 2017. március 13. 11:19
Se Konzum, se Optimus: mindkettő felfüggesztve. A BUX esik a Richter vezetésével, Európa nem mozdul. Amerika emelkedett pénteken, most a Fed kamatemelését várják, na meg egy kis iránymutatást, hogy hány lehet még idén. Nagyot kapott az olaj, gyenge a forint és a zloty.
Makro / Külgazdaság
A szír diktátor versenyt futna Amerikával az Iszlám Állam utolsó darabjáért
Fellegi Tamás | 2017. március 13. 06:07
Rég hallatott magáról Aszad elnök, de most ellentmondásokkal teli kijelentéseket tett egy kínai tévécsatornának adott interjúban. Amerika megszálló hatalom Szíriában, de azért Aszad várja, hogy segítsen kiűzni az Iszlám Államot, melynek területeit ő maga is elfoglalná, orosz segítséggel.
Makro / Külgazdaság
Infláció jön vagy forinterősödés?
Fellegi Tamás | 2017. március 10. 16:01
Régóta hangoztatjuk, hogy a forint alulértékelt, és hogy ennek óhatatlan következményei lesznek: vagy felértékelődik, vagy inflációval érjük utol a fejlett országok árszínvonalát. A januári adat szerint már itt is van az infláció, és ez még csak a kezdet. Ráadásul nem vagyunk egyedül: egész térségünk hasonló helyzetben van.
Részvény / Deviza / Áru
Esik az olajár, gyenge a forint
Fellegi Tamás | 2017. március 10. 10:35
Tegnap volt 8 éve, hogy elindult az emelkedő trend az amerikai tőzsdéken, de nem voltak nagy mozgások az évfordulón. Izgalmak az olaj és az arany piacán vannak, mindkettő esik. A forint mellett az angol font és a török líra is gyengélkedik. A Konzum ma is limittel esik a korábbi őrület után, de nincs kereskedés, mert csak eladók vannak.
Makro / Külgazdaság
Trump amerikai erősítést küld Szíriába, hogy ott is végezzen az Iszlám Állammal
Fellegi Tamás | 2017. március 10. 06:08
Amerika egy 400 fős tüzérségi egységgel erősíti meg eddig 500 fős szíriai egységét, hogy segítséget nyújtsanak az Iszlám Állam szíriai fővárosának, Rakkának a helyi erők általi körülzárásához, majd felszabadításához. Az iraki Moszul nyugati felének ostroma is jól halad, érik Trump első igazán nagy dobása: az Iszlám Állam véső megsemmisítése.
Részvény / Deviza / Áru
20 százalék elmozdulás napokig, de nem lehet kereskedni – kinek jó ez?
Fellegi Tamás | 2017. március 9. 17:32
Az elmúlt napokban újra felbolydult a Budapesti Értéktőzsde hátsó sora, miután Mészáros Lőrinc két cégbe is bevásárolt. Illikvid részvényekről lévén szó, a hirtelen meginduló spekuláció nagyot mozdít az árfolyamon, de az öröké falakba ütközik, és napokig nem lehet kötni, így az árfolyam elméletivé válik.
Részvény / Deviza / Áru
Megjött Mészáros Lőrincék ajánlata
Fellegi Tamás | 2017. március 9. 10:31
Vételi ajánlat érkezett a Konzum részvényeire, mivel az összehangoltan eljáró nagytulajdonosok részesedése elérte a 75 százalékot. Felfüggesztették az Opimust, lehet, hogy ott is jön az ajánlat. Gyengült a forint, esett az olaj és az arany.
Makro / Külgazdaság
Tele a japánok hócipője: odacsapnának Észak-Koreának
Fellegi Tamás | 2017. március 9. 06:08
A japán törvényhozás néhány tagját aggasztja Észak-Korea gyors fejlődése a nukleáris fegyverek és a rakéták terén, nem is beszélve a kommunista ország állandó fenyegetéseiről, miszerint ezeket be is vetné. Most azt szeretnék, ha Japán készen állnak arra, hogy megelőző csapásokat mérhessen, mielőtt sor kerül a legrosszabbra.
Makro / Külgazdaság
Nagyot zuhant a világ ötödik legnépesebb országának gazdasága
Fellegi Tamás | 2017. március 8. 14:41
A frissen megjelent adatok alapján Brazília gazdasága 3,6 százalékkal zsugorodott tavaly, ráadásul úgy, hogy az előző év is hasonló volt. Az ország nehezen heveri ki a korábbi kormányok baklövéseit, de a pénzügyminiszter szerint a fogyasztásban már látszanak a javulás jelei, és idén talán már egy nagyon pici növekedés is összejön.
Makro / Külgazdaság
Ma 100 éve olyan esemény kezdődött, ami máig meghatározza sorsunkat
Fellegi Tamás | 2017. március 8. 06:08
100 évvel ezelőtt már két és fél éve zajlott az első világháború, de a szembenálló felek nem tudtak dűlőre jutni egymással. Az egyik hatalmas résztvevő azonban jobban kimerült, mint a többi, és ez olyan változáshoz vezetett, ami sokkal későbbi eseményeket is meghatározott, például a hidegháborút.
Vállalat
Újra valóság lehet a többször indítható űrhajó
Fellegi Tamás | 2017. március 7. 17:48
A legelszántabb vállalkozók dolgoznak azon, hogy újra lehessen olyan űrjárművet indítani, amely épségben visszatér a földre, így többször is indítható. 35 éve ez ugyan sikerült az amerikai államnak, de nem bizonyult tartós megoldásnak, így 10 éve leállt a program. Most az amazonos Jeff Bezos újít egy óriás rakétával.
Részvény / Deviza / Áru
Nincs megállás, ma is csúcsra járnak Mészáros Lőrinc cégei
Fellegi Tamás | 2017. március 7. 10:28
Limittel emelkedik az Opimus és a Konzum, nagyon veszik a két céget. Jól ment tavaly az ANY Biztonsági Nyomdának, a részvény emelkedik is ma szépen. Nagyot esett a Deutsche Bank, miután negyedszer kell benne tőkét emelni. Két napi őrület után visszaesett az újonnan kibocsátott közösségi média részvény, a Snap.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Egyre többször használnak készpénzt az áruházak pénztárainál az emberek.
8 perce
Részvény / Deviza / Áru
Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók
05:05
-
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
16:04
-
Idegesek a magyar menedzserek
15:03
-
Pont a magyar származású volt francia elnök kap nyomkövetőt
15:03
-
Összeolvad két magyar nyugdíjpénztár
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!
22:10
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
2024. december 18. 19:42
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59