Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Széttépik Mészáros Lőrinc cégeit
Fellegi Tamás | 2017. március 6. 12:19
Elszállt az Opimus és a Konzum árfolyama, így ma két kispapír tartja lázban a hazai börzét. A BUX közben esik, a nagyokat ma inkább adják. Gyenge a forint, esik a török líra és az egyiptomi font. Európában is megjelentek az eladók, Amerikában is volt egy kis korrekció, de az Apple megingathatatlan.
Makro / Külgazdaság
Jól felbolygatták a Brexittel a kilépő ország szunnyadó tűzfészkét
Fellegi Tamás | 2017. március 6. 06:08
Észak-Írországban helyi választásokat tartottak, és az ír nacionalista párt, a Sinn Féin váratlanul megerősödött, lényegében beérte a brit-barát unionista pártot. Az ír érzelműeket felkavarta az Európai Unió elhagyásának gondolata, a zűrös tartományban veszélyben lehet a közel 20 éves nyugalom.
Részvény / Deviza / Áru
Dübörög az OTP, zuhan a forint
Fellegi Tamás | 2017. március 3. 10:47
Közzétette éves jelentését az OTP Bank: az eredmény kiváló lett, a válság előtti szintet érte el, szinte egyedüliként a régiós bankok között. Ugyanez történt a részvényárfolyammal is az elmúlt években. Amerika tegnap kissé visszaesett, a Snap óriásit emelkedett, extrémen túlárazott. A forint meglepően nagyot esett.
Makro / Külgazdaság
Jól benézték a jegybankok: megjött az infláció
Fellegi Tamás | 2017. március 3. 06:06
Az eurózónában hirtelen 2 százalékra, a jegybanki cél fölé ugrott az infláció, Amerikában pedig 44 éve nem volt olyan kevés új munkanélküli, mint múlt héten. A EKB és a Fed igen hosszú ideig homokba dugták a fejüket, pedig nyilvánvaló volt, hogy a pénzözön ezt eredményezi, és ki tudja, a folyamat hol áll meg?
Részvény / Deviza / Áru
Ez a következő Facebook, vagy a világ legnagyobb átverése?
Fellegi Tamás | 2017. március 2. 18:30
Ma debütál a tőzsdén a Snap, melyet iszonyatosan drágán bocsátottak ki, meglovagolva a szinte mániákus amerikai tőzsdei hangulatot. A cég által üzemeltetett Snapchat remek játék a tiniknek, de készpénzre még nem sikerült váltani a jópofaságot, csak veszteség van. Ehhez képest máris jóval többet ér, mint a Twitter, úgy gondoljuk, kissé túlárazták.
Részvény / Deviza / Áru
Megjött a várva várt mánia, mindenki bezsákol
Fellegi Tamás | 2017. március 2. 10:51
Eddig békésen álltak a tetőn az amerikai tőzsdék, hiányoltuk is, hogy semmiféle vaduló mozgás nincs, ami ilyenkor jellemző szokott lenni. Most itt van, a devizák és az árupiacok meg sem mozdulnak, mindenki amerikai részvényt vesz. Itthon a holnap jelentő OTP emelkedik, a Richter esik.
Részvény / Deviza / Áru
Egy motorosfutár lett az egyik leggazdagabb kínai
Fellegi Tamás | 2017. március 1. 16:30
Tőzsdére ment az S.F. Express szállítócég Kínában, és fő tulajdonosa, Wang Wei ezzel a harmadik leggazdagabb kínai lett. Ez még nem is lenne olyan nagy különlegesség (bár itthon a Waberersnek nem jött össze), de a különlegesség az, hogy a szerencsés cégtulajdonos feketefuvarokkal indította karrierjét.
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedik az OTP és a Mol, a forint is erőre kapott
Fellegi Tamás | 2017. március 1. 10:30
Újra 308 alatt a forint az euróhoz képest, a dollár is jól tartja magát. A hazai börze visszaesése megállt, az OTP mellett a Mol is feljebb került. Európában is szép emelkedés van, Amerika viszont esett egy kicsit, de ez az erős túlvettségén mit sem változtatott. Törhetetlen az Apple, veszi a guru.
Vállalat
A Tesla-vezér holdutazást indít jövőre
Fellegi Tamás | 2017. február 28. 14:30
Elon Musk vállalkozó szelleme eddig is páratlannak bizonyult, nem riad vissza az igen kemény kihívásoktól sem. Egy holdutazás pedig az, pláne egy magáncégnek. Több hasonló nagyvállalkozó is igyekszik megvalósítani a gazdag utasok számára elérhető űrutazást, saját költségükön.
Részvény / Deviza / Áru
Megoldódott az Apple-rejtély, esik a Mol
Fellegi Tamás | 2017. február 28. 10:35
Amerika továbbra is csúcsra jár, az Apple extrém viselkedését pedig nem más, mint Warren Buffett, a guru idézte elő. Jelentett a Mol, az eredmény jó lett, de még jobbat vártak, a befektetők nem örülnek, a papír esik. Az OTP is esik ma, de korábban rengeteget emelkedett, egy korrekció már időszerű volt.
Makro / Külgazdaság
Meglepően jól halad Moszul ostroma – Irak búcsúzik az Iszlám Államtól
Fellegi Tamás | 2017. február 28. 06:07
Csak egy hete indult meg az iraki Moszul város nyugati felének ostroma, és az ostromló erők máris egy kilométerre vannak a belvárostól. Ha így haladnak, hamarosan búcsút mondhat Irak az Iszlám Államnak, és amerikai parancsnok szerint fél éven belül Szíriában és hasonló sorsra jutna a dzsihádista szervezet.
Makro / Külgazdaság
Magyarországon beköszöntött a teljes foglalkoztatottság?
Fellegi Tamás | 2017. február 27. 14:30
A KSH adatai szerint a rendszerváltás óta nem látott alacsony szintre csökkent a hivatalos munkanélküliség. Kérdés, hogy ez már a gyakorlatban is a teljes foglalkoztatottságot jelenti-e, és mi várható, ha tovább nő az álláshelyek száma, vannak-e még tartalékok?
Részvény / Deviza / Áru
Ritkán látunk ilyet – közeleg a kijózanodás?
Fellegi Tamás | 2017. február 27. 10:45
A hazai tőzsdének sikerült egy kiadósat esni múlt héten, az amerikai piacok viszont bármilyen túlvettek is, hiába próbálkoztak ezzel. Ma a Telekom emelkedik sokat, de az OTP is kapaszkodik. Erős az arany, az olaj is emelkedik, a forint viszont mozdulatlan.
Részvény / Deviza / Áru
Vége a könnyű pénz korának - a legjobbkor gyúrják át a magyar tőzsdét
Fellegi Tamás | 2017. február 24. 12:41
Bikapiac, emelkedő részvények és index – ilyen körülmények között töltötte első évét az immár az MNB, mint 80 százalék fölötti tulajdonos által birtokolt hazai tőzsde. Eltűnőben a brókercégek, új, minőségi részvények és kötvények érkeztek, és a tőzsde reményei szerint még sokkal több fog érkezni a következő négy évben.
Részvény / Deviza / Áru
A brókerházak ideje lejárt? Máshogy kezelik a pénzünket
Fellegi Tamás | 2017. február 23. 12:27
A múlté a hagyományos brókerházi modell, vége a régi szép időknek. A vagyonkezelés a jelen és a jövő, erre állt rá a Concorde Értékpapír Zrt, amint azt a cég mai évindító sajtóreggelijén elmondták. A világban zajló politikai folyamatokat nem látják veszélyesnek, a hazai makrogazdasági folyamatokat kedvezőnek ítélik.
Makro / Külgazdaság
Sokat nőtt a magyarok fizetése, de hogy halad a bérfelzárkózás?
Fellegi Tamás | 2017. február 20. 16:15
A KSH megjelentette a tavalyi évre vonatkozó jövedelmi adatokat, melyekből önmagában viszonylag kevés látszik, de a decemberi adatok már izgalmasabbak. Vajon ezek alapján hogyan alakulhatnak a jövedelmek idén, és mennyit csökkenhet a fejlett EU-tagállamokhoz képesti lemaradásunk?
Makro / Külgazdaság
Megindult a roham az Iszlám Állam utolsó iraki bázisa ellen
Fellegi Tamás | 2017. február 20. 06:07
Megkezdődött Moszul nyugati, még a dzsihádisták kezén lévő felének ostroma, és ennek vélhető sikere esetén az Iszlám Állam teljesen megszűnik Irakban. Ami nem sikerült Obamának, most Trump első hadi sikere lehet, hisz a harcoló koalíciót az amerikaiak vezetik. Az iraki miniszterelnök a polgári lakosság kímélését kérte a hadseregtől a sztálingrádi jellegűnek ígérkező csatában.
Makro / Külgazdaság
Tony Blair visszafordítaná a Brexitet
Fellegi Tamás | 2017. február 17. 14:15
A volt brit miniszterelnök mentené a menthetőt, és megállítaná a brit EU-kilépést, vagy legalábbis módosítana rajta, mentené, ami menthető. Arra hivatkozik, hogy a népszavazáson nem tudták, milyen feltételekkel jár a kilépés, nem voltak tisztában a szavazók döntésük következményeivel.
Részvény / Deviza / Áru
Feljebb kapaszkodott a forint, gyengül a font
Fellegi Tamás | 2017. február 17. 10:20
Több napos mozdulatlanság után erősödésnek indult a forint, az angol font viszont esett, miután sok a bizonytalanság a Brexit körül. Az amerikai tőzsdék megpihentek a sok napos emelkedés után, de esésről szó sincs. A hazai börzén a Mol és a Richter gyengülnek, az OTP korrigál a tegnapi esés után.
Részvény / Deviza / Áru
Meggazdagodhatunk az új aranyon?
Fellegi Tamás | 2017. február 16. 13:51
Ahogy a technika fejlődik, egyre több ritka anyagot is felhasználunk, ami hirtelen keresletet idéz elő az adott anyag iránt. Most ilyen a kobalt, melyet az elektromos autók akkumulátoraihoz használnak fel, így egyre több kell majd belőle. Magasra emelkedhet-e az ár, és ha igen, hogyan profitálhatunk belőle?
Részvény / Deviza / Áru
Napok óta tart a téboly Amerikában
Fellegi Tamás | 2017. február 16. 10:34
Ötödik napja döntenek abszolút csúcsokat az amerikai tőzsdeindexek, miközben már előtte is a tetőn voltak hosszú ideje. Az Apple érdekes viselkedésére is meglett a magyarázat, a dollár viszont visszaesett. A hazai börze ma esik az OTP vezetésével, a forint és az olajár stabil, az arany emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Megviselte az amerikaiak lelkivilágát az árokásás
Fellegi Tamás | 2017. február 16. 06:07
Egy szervezet 10 éve elkezdte felmérni az amerikaiak lelkiállapotát, mennyire nyugodtak vagy aggódnak, mekkora stressznek vannak kitéve. Kiderült, hogy az időszak nagy részében egyre nyugodtabbak voltak, de az eldurvuló elnökválasztási kampány, majd az új elnök első heteinek zűrzavara teljesen kikészítette őket.
Makro / Külgazdaság
A jegybankelnök is üzent Trumpnak
Fellegi Tamás | 2017. február 15. 15:13
Nem eresztheti el kedvére a költségvetést az amerikai kormány Janet Yellen, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerint. Érthető aggodalma, hisz ilyen esetben a jegybank képtelen lenne ennek hatásait kezelni. A kamatemelések jönnek, a rengeteg államkötvényt is visszaadják majd a piacnak: Amerikában helyreáll a normális, válság előtti monetáris politika.
Részvény / Deviza / Áru
Már a dollár is követi az égbe szálló árfolyamokat
Fellegi Tamás | 2017. február 15. 10:41
Minél több a bizonytalanság az új amerikai kormányzat körül, a tőzsdék annál jobban szárnyalnak. Nagyot ment a bankszektor, extrémen túlvett lett az Apple, és most a dollár is szárnyal. A hazai börze is emelkedik, az OTP, a Mol és a Telekom egyaránt. A forint meg sem mozdul, mindenki a dollárra figyel.
Makro / Külgazdaság
200 éves törvény okozott felfordulást Trump körül
Fellegi Tamás | 2017. február 15. 06:07
Amerikában maradt pár elavult törvény az alapító atyák idejéből. Egy ilyen miatt lett elnök Trump (3 millióval kevesebb választópolgár szavazott rá, mint ellenfelére), és most egy ilyen miatt kellett az elnöknek elbocsátania nemzetbiztonsági tanácsadóját. Vajon máris egy Watergate ügyről van szó, vagy ezek csak az első 100 nap turbulenciái?
Részvény / Deviza / Áru
Aki 8 éve Valentin-napon vásárolt be, rengeteget keresett
Fellegi Tamás | 2017. február 14. 15:01
Emlékszünk, mi volt 8 éve ilyenkor? Válság, pánik, világvége-hangulat, még miniszterelnök-csere is lett itthon, egy évvel a választások előtt. Ez volt azonban az a pillanat, amikor részvényeket kellett vásárolni, ez volt az egyszeri és megismételhetetlen lehetőség. Nézzük, mi is történt akkor és azóta.
Részvény / Deviza / Áru
Nincs megállás Amerikában
Fellegi Tamás | 2017. február 14. 11:18
Napok óta döntik az újabb történelmi csúcsokat az amerikai tőzsdeindexek, begyorsult az emelkedő trend. A világ többi része vonakodva követi az emelkedést, a BÉT is megpihent ma. Tovább javul a török líra, és ezúttal egy igen érdekes devizát, az egyiptomi fontot is érdemes megvizsgálnunk: hatalmas zuhanás után most korrigál.
Makro / Külgazdaság
A nagy szomszéd már jóban van Trumppal
Fellegi Tamás | 2017. február 14. 06:07
Élénk a forgalom a Fehér Házban: a japán miniszterelnök után most kanadai kollégája látogatta meg az új amerikai elnököt. Diplomatikus és gyakorlatias volt vele, ha valahol, hát Amerika és Kanada között tényleg lényeges a jószomszédi viszony. Helyreáll a világrend, tovább élnek a fontos szövetségek.
Állampapír / Kötvény
Szabadul a külföld az amerikai államkötvényektől
Fellegi Tamás | 2017. február 13. 13:35
Éveken, sőt évtizedeken át az amerikai állampapír számított gyakorlatilag a legbiztosabb befektetésnek, és néhány ország nagy devizatartalékából jól be is vásárolt belőle. Most megfordult a trend, és elég sokat kiszórtak a papírokból. Ez vajon Trump hatása, vagy ettől függetlenül is törvényszerű a folyamat?
Makro / Külgazdaság
Észak-Korea alaposan megtesztelte Trumpot
Fellegi Tamás | 2017. február 13. 06:05
Észak-Korea ismét rakétakísérletet végzett. Ez mostanában előfordul, de most nagyon célzott volt a lövés. Japán irányába történt, a Japán-tengerre, épp mikor a japán miniszterelnök az amerikai elnöknél vendégeskedik, hogy fenntartsa a két ország közti sok évtizedes szövetségesi viszonyt.
Részvény / Deviza / Áru
Nem minden arany, ami közösségi média
Fellegi Tamás | 2017. február 10. 14:30
Közzétette negyedéves jelentését a Twitter, ami nem lett túl fényes. A részvények régóta gyengélkednek, hiába keltettek bennük a kibocsátás után egy mesterséges buborékot. Nehéz a Facebook és a LinkedIn mellett nagy szeletet hasítani a közösségi média-tortából.
Makro / Külgazdaság
Belendültek a törökök Szíriában
Fellegi Tamás | 2017. február 10. 06:06
Miután megroppantották a Szíria északi részén lévő al-Bab városa körüli ellenállást az ellenzéki szír erők török vezetéssel és támogatással, tegnap megkezdték a város ostromát. Az ostrom sikere súlyos csapás az Iszlám Államnak, hisz utána szíriai fővárosuk, Rakka következik. Úgy tűnik, hatékony a nemzetközi erők együttműködése, és Trump Amerikája is újra bekapcsolódott a harcba.
Részvény / Deviza / Áru
A befektetők rémálma: a profit-figyelmeztetés
Fellegi Tamás | 2017. február 9. 14:52
Van egy kialakult szokás a fejlettebb piacokon, különösen Amerikában: a tőzsdei cégek, ha úgy vélik, hogy kisebb lesz a profitjuk a várakozásoknál, vagy mint amit ők maguk előre jeleznek, figyelmeztetik, valójában megijesztik a részvényeseket. Ez igazán csak arra jó, hogy óriási veszteséget okozzanak, de úgy tűnik, legtöbbször azért vannak előjelek is.
Részvény / Deviza / Áru
Robban az aranyár, és csak lesünk, mit művel az Apple
Fellegi Tamás | 2017. február 9. 10:46
Egyre érdekesebb helyzet, hogy a részvényeket és az aranyat is veszik rendületlenül. Aki fél Trumptól, Le Pentől, Brexittől vagy bármitől, aranyat vesz, mindenki más ül a részvényeken. Emelkedik a Mol és a Richter, mozdulatlan a forint. Stabilizálódott a török líra, korrigált a zloty a nagy vágta után.
Makro / Külgazdaság
Trumpnak van már egy barátja, nem is akárhol
Fellegi Tamás | 2017. február 9. 06:06
Baráti telefonbeszélgetések, meghívás a Fehér Házba, mindez kivel? Egy muszlim ország, nevezetesen Egyiptom elnökével, Abdel Fattah el-Sziszivel. Még szeptemberben összehaverkodtak az ENSZ-ben, Trump fantasztikus fickónak nevezte az egyiptomi vezetőt. Ez megalapozza a jó amerikai-egyiptomi kapcsolatokat, ami nem hátrány, miután a legnépesebb arab országról van szó.
Vásárló
Hová tűnnek a benzinkutak?
Fellegi Tamás | 2017. február 8. 20:30
A világban egyre több a gépjármű, és bár az elektromos autók részesedése növekszik az új eladásokban, a nagy részük még belsőégésű. Ugyanakkor két olyan nagy piacon, mint Anglia és Amerika, csökken a benzinkutak száma, pedig a fogyasztás még növekszik. Miből adódik ez az ellentmondás?
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a mexikói peso, az égig ér az Apple
Fellegi Tamás | 2017. február 8. 11:04
A tőzsdék továbbra is a magasban, semmi nem rendíti meg őket, de az arany emelkedik, reakcióként a politikai bizonytalanságokra. A forint meg sem mozdul, a mexikói valuta az elnökválasztástól a beiktatásig esett, azóta erősödik. Új csúcson az Apple, ismét az egyik legnagyobb kedvenc lett.
Részvény / Deviza / Áru
Mekkora lenne a reálisabb forint árfolyam?
Fellegi Tamás | 2017. február 7. 17:01
Gyakori kérdés, hogy milyen szinten egyensúlyi egy deviza árfolyama egy vagy több másikhoz képest. A forintot egyértelműen alulértékeltnek tartjuk, amit leginkább az éves szinten 10 milliárd euró körüli exporttöbbletünk mutat. Zárt munkaerőpiac mellett ez nem is okozna gondot, de miután emiatt euróban a jövedelmek is alacsonyak, nagy a munkaerő elvándorlás.
Részvény / Deviza / Áru
Egyelőre senki nem ad el Trump vagy Le Pen miatt
Fellegi Tamás | 2017. február 7. 11:00
Ijedelemnek nyoma sincs, a tőzsdék továbbra is a magasban. Az Apple nagyon erős, a BÉT-en a Richter korrigálja a tegnapi esést, de a Telekom is szépen megindult. Tovább erősödik a lengyel zloty, a forint viszont nem mozdul. Az arany is emelkedik, mintha a nemesfém vevői kevéssé szeretnék az utolsó bő 2 hét bizonytalanságait.
Részvény / Deviza / Áru
Az igazán sikeres magyar cég, amely a fél világra exportál
Fellegi Tamás | 2017. február 6. 13:10
Közzétette tavalyi utolsó negyedéves eredményét a Richter, melyben az árbevétel sokat nőtt, de költségek is megemelkedtek, igaz, a pénzügyi eredmény jócskán megnövelte az egy részvényre jutó eredményt. A cég egyre több régióba exportál, csökken az orosz piactól való függése, miközben az itthoni eladásai is növekednek.
Részvény / Deviza / Áru
Drágul az arany, szárnyal a török líra
Fellegi Tamás | 2017. február 6. 11:05
Idei csúcson az arany, a líra nagyot ugrott, és a lengyel zloty is tovább erősödött, míg a forint szinte mozdulatlan. Amerikában szakadatlan a tőzsdei optimizmus, Európa lefelé nyitott, de már megjöttek a vevők. A BÉT-en a Richter esik a negyedéves eredmény közzétételét követően.
Makro / Külgazdaság
Irán szembeszállt Trumppal
Fellegi Tamás | 2017. február 6. 06:05
Hiába szólt rá az amerikai elnök, Irán második rakétakísérletét is elvégezte. Miért is ne tette volna, amikor ott van mögötte új barátja, Oroszország, Trump pedig a fél világgal összeveszett, köztük szövetségeseivel is? A perzsa állam évekig pária volt, de most sokan örülhetnek, hogy szembeszáll valaki a Fehér Ház eddig ijesztő stílusú új urával.
Részvény / Deviza / Áru
Ez lesz a következő Facebook, vagy a garantált bukás?
Fellegi Tamás | 2017. február 3. 17:27
Tőzsdére készül az az üzenetküldő mobilos applikáció, a Snapchat üzemeltetője. A cég erősen veszteséges, és nem is látszik egyelőre, hogy valaha nyereséges lehetne. A Wall Streeten persze jó a hangulat, az árak a magasban, mindent megvesznek. Eleinte a Facebooknál sem ártott az óvatosság, hát még a Snapnél!
Részvény / Deviza / Áru
Nem várt pofont kapott a Facebook
Fellegi Tamás | 2017. február 3. 11:15
Hiába az elképesztően jó eredmény, jól beleadtak a Facebook részvényébe. Az Apple ezzel szemben a magasban maradt, Európában kisebb emelkedés van, itthon a Richtert veszik. Remekül teljesít a lengyel zloty, a forint alig mozdul, a dollár magához tért a tegnapi esés után.
Részvény / Deviza / Áru
Ez az igazi aranybánya: belőled is kaszálnak?
Fellegi Tamás | 2017. február 2. 20:00
Közzétette negyedéves jelentését a Facebook, amiből kiderül, hogy még mindig igen gyorsan nő mind a felhasználószám, mind az árbevétel és a profit. Kérdés, hogy meddig tarthat a folyamat, miután lassan minden szóba jöhető ember felhasználó lesz, igaz, az árbevétel felét a felhasználók 12 százaléka, az amerikaiak és a kanadaiak adják.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, szárnyal az arany
Fellegi Tamás | 2017. február 2. 11:30
A zloty is tovább erősödik, az olajár is emelkedik, viszont a dollár gyengült a tegnapi Fed-ülés után. Nagyot ment az Apple, esik a Google, az indexek közül a Nikkei gyengélkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Meglódult a német piac, rengeteg drága iPhone fogy
Fellegi Tamás | 2017. február 1. 18:40
Nagyot emelkedett ma a DAX, főleg a Siemensnek köszönhetően, de Párizs sem panaszkodhat. Nagyot ugrik az Apple árfolyama, miután a cég olyan sok és olyan drága iPhonet ad el, mint a legjobb időkben. A BÉT-en az OTP emelkedett, a Mol esett. Napközben csökkent az aranyár, drágult viszont az olaj.
Részvény / Deviza / Áru
A Tesla újabb nagy dobása – nem kell csúcserőmű az áramszolgáltatóknak
Fellegi Tamás | 2017. február 1. 14:58
A jónevű autó-, és akkumulátorgyártó és két másik cég három méretes akkumulátortelepet állít üzembe Kaliforniában, ami annyi áramot tud tárolni pár órán át, amennyiből kiszolgálhatók az áramfogyasztási csúcsidőszakok, illetve nap-, és szélmentes napszakok, amikor nem működnek a megújulók.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Egyre többször használnak készpénzt az áruházak pénztárainál az emberek.
38 perce
Részvény / Deviza / Áru
Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
39 havi mélyponton a GKI konjunktúraindexe
08:08
-
A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók
05:05
-
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
16:04
-
Pont a magyar származású volt francia elnök kap nyomkövetőt
15:03
-
Idegesek a magyar menedzserek
15:03
Turizmus Online cikkei
-
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!
22:10
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
2024. december 18. 19:42
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59