Fellegi Tamás cikkei
Makro / Külgazdaság
Megenyhül a brit miniszterelnök - pofára eshetnek a Brexit-pártiak?
Fellegi Tamás | 2016. október 19. 17:35
A júniusi népszavazás óta folyik a vita arról, hogy a brit parlamentnek meg kell-e szavaznia az Európai Unióból való kilépést, vagy legalább azt a szerződést, amit az ország az Unióval kötne. Pert is indítottak az ügyben, és mivel írott alkotmány hiányában nincs iránymutatás az ügyre, bíróságnak kell dönteni.
Részvény / Deviza / Áru
Magához tért az angol font, az égbe ment a Netflix
Fellegi Tamás | 2016. október 19. 10:56
A forint erősödik, a font is, egy kis reményt ad, hogy esetleg bevonják a brit parlamentet a Brexit folyamatba. A BÉT-en a Richter, a Telekom és az Opimus emelkedik, Amerika is erősödött, a Netflix kilőtt, nem is akármekkorát. Az európai börzék a kezdeti gyengélkedés után magukhoz tértek.
Makro / Külgazdaság
Béke Afganisztánban? Párttá alakulhat a Talibán
Fellegi Tamás | 2016. október 19. 06:05
Bő 20 éve retteg a világ a táliboktól, és ugyan 2001-ben legyőzte őket az amerikai hadsereg és a mérsékelt afgán erők, azóta is harcolnak, nagy felfordulást okozva. Most lehet, hogy megtetszett nekik a kolumbiai példa, ahol a korábbi lázadó gerillasereg békét kötött a kormányerőkkel, és békés parlamenti párttá alakulnának.
Makro / Külgazdaság
Nem is olyan egyszerű a skót függetlenség
Fellegi Tamás | 2016. október 18. 14:00
Most, hogy az Egyesült Királyság kiválni készül az Európai Unióból, újra aktuálissá vált Skócia függetlenségének kérdése, noha a két éve tartott népszavazáson 55 százalék elutasította azt. A helyzet változott, viszont nem árt megnézni, hogy boldogulna gazdaságilag az önálló Skócia.
Részvény / Deviza / Áru
Meglepően jól megy a Netflix
Fellegi Tamás | 2016. október 18. 10:08
A devizapiacok ezúttal csendesek, az események most a tőzsdéken érdekesebbek. Jól megy ma a milánói piac, Amerikában pedig zajlik a negyedéves jelentési szezon, ezúttal a Netflix okozott pozitív meglepetést. A Twitter részvényesei viszont rosszul jártak, mivel elmarad a felvásárlás. A hazai börze ma is emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Eljött az Iszlám Állam végórája Irakban
Fellegi Tamás | 2016. október 18. 08:00
Hosszú előkészítés után megindult a Moszul városának felszabadítását célzó hadművelet. A harc az iraki hadseregre hárul, de hozzájuk nagy erőkkel csatlakozik az immáron önálló kurd hadsereg, és az egész akciót amerikaiak irányítják. Innen már nem marad esélye az Iszlám Államnak, két év után kiszorul Irakból.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül a forint, a zloty is, a fontról nem is beszélve
Fellegi Tamás | 2016. október 17. 18:00
Messzire került a forint az eurónkénti 300-as szinttől, de most a lengyel fizetőeszköz is ereszkedik. Az angol font a mélységben tartózkodik, különösen a dollárhoz képest. A tőzsdék a világban nem voltak túl eseménydúsak, ezzel szemben a pesti börze szépet ralizott. Esett az olajár, mindig visszatér 50 dollárra, mint a bumeráng.
Részvény / Deviza / Áru
Jön-e az év végi pénzeső?
Fellegi Tamás | 2016. október 17. 13:21
Hosszú évtizedek megfigyelése, hogy a tőzsdék leggyakrabban ősszel, októberrel végződően omlanak össze, majd ezt óriási emelkedés követi év végéig. Lássuk, reális-e ez a vélekedés, és hogy idén számíthatunk-e hasonló jelenségre? Az előző két év mindenesetre érdekes volt, a 2014-es pedig egyenesen tankönyvi.
Részvény / Deviza / Áru
Az angol font elvesztheti tartalékvaluta szerepét
Fellegi Tamás | 2016. október 15. 09:50
Ha Nagy-Britannia az Európai Unióból való kilépés durva változatát választja, és kiszorul az egységes európai piacról, gazdasága úgy meggyengülhet, hogy valutája, a font sterling elveszítheti tartalékvaluta szerepét. A júniusi népszavazás óta a font szakadatlanul veszít értékéből, a brit belpolitikai zűrzavar pedig egyre nagyobb.
Makro / Külgazdaság
Meghalt a világ legrégebbi uralkodója – ekkora gyászt még nem láttunk
Fellegi Tamás | 2016. október 15. 07:30
70 éve volt trónon Bhumibol király, Thaiföld uralkodója. Népe így mást nem is ismerhetett, számukra örök volt, és istenként is tisztelték. Nem csoda, hogy a gyász elképesztő mérteket ölt. Ugyanakkor az ország jövője bizonytalan, mert noha a második világháború óta a térségben egyedülálló prosperitás van, nagy a politikai káosz.
Makro / Külgazdaság
Visszavett a heveskedésből Skócia első asszonya
Fellegi Tamás | 2016. október 14. 16:15
Nicola Sturgeon skót első miniszter kissé visszafogottabban nyilatkozott a skót függetlenséggel kapcsolatban, mint az eddigiekben. Egyrészt talán nem akarja, hogy az a vád érje, miszerint semmilyen kompromisszumra nem hajlandó a Brexit ügyében, másrészt nem biztos benne, hogy most sikerre vinné a népszavazást.
Részvény / Deviza / Áru
Végre egy jó cég jön a magyar tőzsdére
Fellegi Tamás | 2016. október 14. 13:07
Ismét nekifut a Duna House a tőzsdei bevezetésnek, ezúttal már semmi akadály nem áll a kibocsátás útjába. A ma tartott sajtótájékoztatón egy vonzó, növekvő, a tavalyi állami szabályozás okozta kiesést hamar pótló cég mutatkozott be. Időtlen idők óta az első új részvény a tőzsdén, amely vonzó befektetés lehet.
Részvény / Deviza / Áru
Újra összeomlást vizionálnak, kell-e félnünk?
Fellegi Tamás | 2016. október 13. 17:05
A HSBC technikai elemzője a hétfői amerikai részvénypiaci esés után igen pesszimista lett, méretes zuhanás közeledtét látja. A hét és fél éve töretlen emelkedő piacon azonban ez már a sokadik hasonló eset. Kérdés, hogy nagyobb-e most az esélye, mint eddig, és főleg, hogy miből fogjuk észrevenni, hogy nem csak az eddigi korrekciókról van szó?
Részvény / Deviza / Áru
Európa zuhanásba váltott, a forint is gyengélkedik
Fellegi Tamás | 2016. október 13. 10:51
Sok magasban töltött nap után ma lefordultak az európai részvénypiacok, de Ázsiában is akad egy-két csúnyán festő index. A BÉT ehhez képest jól tartja magát, az OTP és a Richter azért kissé gyengélkednek, a Telekom szépíti a helyzetet. A forint is gyengül, az olajár visszatért 50 dollárra.
Makro / Külgazdaság
Az Iszlám Állam beássa magát: közeleg a sztálingrádihoz hasonló ostrom
Fellegi Tamás | 2016. október 13. 06:04
Az év eleje óta sikeresen szorítják ki az Iszlám Államot Irakból, már csak egy komoly város, Moszul van a kezükben. Ennek ostroma is régóta esedékes, de a védők is jó alaposan felkészülnek. Ha komolyan is gondolják a védelmet, nem akármilyen városi harcra készülhetünk. Ez lesz Obama elnök utolsó lehetősége, hogy elnöksége megítélésén szépítsen.
Makro / Külgazdaság
Lányos szülők, ide költözzetek!
Fellegi Tamás | 2016. október 12. 20:00
A Girl’s Opportunity Index aszerint rangsorolja az országokat, hogy milyen a lánygyermekek helyzete.
Részvény / Deviza / Áru
Visszaesett a forint, gyengén kezdett az OTP
Fellegi Tamás | 2016. október 12. 11:00
Sokat erősödött a hazai fizetőeszköz, kijárt már neki egy kis korrekció. Amerikában méreteset estek a tőzsdék, a Nasdaq komoly támasz szintet ért el, az igazán komoly zuhanás azonban Ázsiában, a bangkoki tőzsdén zajlott. Itthon az OTP gyengélkedik, Európa nem mozdul, az olaj tartja az erejét.
Makro / Külgazdaság
A brit parlament állítaná meg a miniszterelnök ámokfutását?
Fellegi Tamás | 2016. október 12. 06:05
Theresa Mayt láthatóan megviselte, hogy az EU tagállamok vezetői nem akarnak vele egyoldalú kompromisszumról, ahogy mondják, cseresznyézésről tárgyalni, így vadabbnál vadabb tervek születnek, melyek szerint Nagy-Britanniát kirántanák az európai egységes piacról. Ez viszont még a párttársaknak is sok, a parlamenthez fordulnának.
Állampapír / Kötvény
Véget ér a pénzeső: Európában is jön a tapír
Fellegi Tamás | 2016. október 11. 12:16
Az Európai Központi Bank valamilyen módon ki kell, hogy vonuljon kötvényvásárlási, azaz pénzszórási programjából. Úgy néz ki, az amerikai módszert választja, fokozatosan csökkenti a vételeket, de az eredeti határidőn túl. Közben azonban már alig van mint megvenni, ezért kissé lazítani kell a szabályokon.
Részvény / Deviza / Áru
Erős a forint, mélyben a font és a líra
Fellegi Tamás | 2016. október 11. 10:40
A forint ereje tartósnak tűnik, míg a brit és a török devizák lélegzethez sem jutnak. A tőzsdék közben egész csendesek, de Amerika azért emelkedett, a Nasdaq ismét csúcsra jutott. Itthon a Richter van jó formában. Az olaj is jó erőben van, bőven 50 dollár fölött, sőt az arany is magához tért kissé.
Makro / Külgazdaság
Kurdisztán jól megnövelte a területét az Iszlám Állam elleni háborúban
Fellegi Tamás | 2016. október 11. 06:06
Miután a kurdok képesek voltak önerőből megállítani, sőt visszaszorítani az Iszlám Államot, most úgy érzik, kissé ki is terjeszthetik területeiket, mondván azt a korábbiakban az őket elnyomó Szaddam Husszein idején vették el tőlük. Még egy konfliktuszóna, ha eddig nem lett volna elég.
Makro / Külgazdaság
Vég nélkül zuhan a font - hol lehet az alja?
Fellegi Tamás | 2016. október 10. 20:10
Hónapok óta esik az angol font, mostanra az év második legnagyobbat zuhanó devizája lett. Ez azonban teljesen érthető is, mivel a népszavazás óta brit részről csak bizonytalankodás látszik, a font pedig eddig menekülővaluta volt, ami most kiárazódik belőle. Fellegi Tamás szerint most sem olcsó, viszont nagyot lehet bukni vele.
Részvény / Deviza / Áru
Ezekkel a részvényekkel lehetett jól keresni
Fellegi Tamás | 2016. október 10. 18:10
A tőzsdék hónapok óta viszonylag magasan állnak és keveset mozognak, ezen belül Amerikában csúcsokon vannak az indexek. Van néhány részvény, mégpedig a legnagyobb cégek között, amely a húzóerőt képviseli, ezeket érdemes volt az idei évben tartani, sőt, van olyan, amelyiket akár évek óta lehetett, persze utólag könnyebb ezt felismerni.
Makro / Külgazdaság
Területének 70 százaléka még megvan, de a méregfogát már kihúzták az Iszlám Államnak
Fellegi Tamás | 2016. október 10. 06:05
Fénykorában, 2015 elején egy magyarországnyi volt az Iszlám Állam által uralt terület, de akkor még ijesztőek voltak és legyőzhetetlennek tűntek. Most 28 százalékkal van kevesebb nekik, de minden utánpótlásuk és bevételi források elapadt. Csak azért léteznek még, mert az elvileg ellenük harcoló erők egymással vannak elfoglalva.
Részvény / Deviza / Áru
Valami nagyon furcsa történt az angol fonttal
Fellegi Tamás | 2016. október 7. 14:31
A ma reggeli angol font összeomlás nagy hullámokat kavart a piacon, ugyanakkor nem ez az első eset: korábban a dél-afrikai rand és az új-zélandi dollár is csinált ilyet, most annyi az eltérés, hogy a világ negyedik legnagyobb forgalmú valutájáról van szó. A trend kicsúcsosodása, robotok harca, vagy a befektetők lehúzása, amit látunk?
Részvény / Deviza / Áru
Most tényleg összeomlott a font, a forint viszont szárnyal
Fellegi Tamás | 2016. október 7. 11:05
Addig-addig esett az angol font már hónapok óta, amíg ma egy igazi pánik, esetleg manipuláció hatására olyan történt benne, mint közel két éve a svájci frankban. A forint viszont töretlenül erősödik legnagyobb örömünkre. Az olaj tovább emelkedik, immár stabilan 50 dollár fölött van, az arany viszont tovább esik.
Makro / Külgazdaság
Egyetlen cég gazdaggá tesz egy egész országot?
Fellegi Tamás | 2016. október 6. 16:40
A koreai elektronikai cég hét éve hatalmas gyárat épített Vietnam északi részén, és a korábban rizstermeléssel foglalkozó környék ma az ország második exportcentruma lett Ho Shi Minh-város, az egykori Saigon után. A multicég az egész országot felpörgette, és sokban hozzájárult, hogy Vietnam a kínai fejlődés útjára lépjen.
Részvény / Deviza / Áru
Bivalyerős a forint, zuhan az arany
Fellegi Tamás | 2016. október 6. 10:46
Másfél éves csúcsára érkezett a forint, most már nem irreális a 2-essel kezdődő euró árfolyam. A török líra közben rekord mélységben, az arany is nagyot zuhant, az olaj stabilan áll a magasban. A részvénypiacok Amerikában emelkedtek, itthon a Mol gyengélkedik.
Makro / Külgazdaság
Iraki-török háborúval fenyeget az iraki miniszterelnök
Fellegi Tamás | 2016. október 6. 06:06
Al-Abadi iraki miniszterelnök megfenyegette Törökországot, hogy ha továbbra is katonákat állomásoztat Irak területen, akár regionális háborút is kockáztat. A helyzetet színesíti, hogy a szóban forgó terület jórészt az iraki Kurdisztán területén található, ahol Iraknak semmilyen tényleges befolyása nincs.
Makro / Külgazdaság
100 éve lüktet Oroszország gazdasági ütőere
Fellegi Tamás | 2016. október 5. 18:30
Oroszország az évszázadok során hatalmas nőtt, de ázsiai része sokáig szinte áthatolhatatlan volt. Óriási vállalkozásba kezdtek: megépítették a Transzszibériai vasutat, amely pont 100 éve készült el. Megindulhatott a közlekedés, és rövidesen a gazdaság ütőere lett. Rendszerek jöttek-mentek, de a vonal fontossága nem változott.
Részvény / Deviza / Áru
Megint erősödik a forint, nagyot emelkedik az olaj
Fellegi Tamás | 2016. október 5. 10:45
Újra összeszedte erejét a hazai fizetőeszköz a múlt heti visszaesés után. Az angol font szakadatlanul esik, ugyanezt teszi a török líra is, meglódult viszont az olajár, és masszívan 50 dollár fölé került. A tőzsdék ma mérsékelten esnek, a hazai börzén a Richter és az OTP esik, a Telekom emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Akadnak még magas kamatok, néhol vágni is lehet rajtuk
Fellegi Tamás | 2016. október 5. 06:06
India kamatcsökkentést jelentett be: 6,5-ről 6,25 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot. Ez esetükben a gazdaság normalizálódásának egyik jele, egy ilyen gyorsan fejlődő de még alacsonyan lévő gazdaságot nem fenyeget a nulla kamat. Van azonban a világon egy-két elképesztően magas alapkamat is, nézzük, hol.
Részvény / Deviza / Áru
Reális értékelés vagy manipuláció? Ha elhisszük, ráfázhatunk
Fellegi Tamás | 2016. október 4. 14:28
A JP Morgan felminősítette az OTP célárát több mint 30 százalékkal. Ugye, furcsán hangzik? A bankkal semmi különös nem történt, az ország adósságának felminősítése már rég aktuális volt, és amúgy sem indokol ekkora eltérést. Mire jók ezek a célárak, fel-, és leminősítések, segítenek, vagy inkább kárt okoznak?
Makro / Külgazdaság
Egy újabb balul elsült, értelmetlen népszavazás, ami polgárháborúhoz is vezethet
Fellegi Tamás | 2016. október 3. 12:15
Sok a népszavazás mostanában világszerte, de nem sok értelmük van, viszont némelyik végzetes károkat tud okozni, ráadásul igen kis többséggel. Na nem a miénkről van a szó, annak szerencsére nincs jelentősége, hanem a hétvégén lezajlott kolumbiairól, ami végre békét hozhatott volna az országnak fél évszázad után.
Részvény / Deviza / Áru
Magasban az olajár, gyengélkedik a török líra és az angol font
Fellegi Tamás | 2016. október 3. 11:02
Kitart az olaj múlt heti ereje, 50 dollár környékén az ár. A forint a heves mozgások után lenyugodott, a török lírát adják nagyon, az angol font is mélyponton. A tőzsdék emelkednek, a németek ma szünnap miatt nem kereskednek, nálunk a Richter megy ma sokat, de az OTP és a Mol is emelkedik.
Makro / Külgazdaság
India atomhatalom szomszédját szorongatja
Fellegi Tamás | 2016. október 3. 06:06
Múlt héten indiai különleges erők hatoltak be a senkiföldje Kasmír tartomány névleg pakisztáni oldalára, és ott terroristákon ütöttek rajta, akik szerintük India ellen terveztek támadást. A növekvő erejű India fokozott nyomást akar gyakorolni a belőle kivált, és azóta is ősellenségnek tekintett, de egyben atomhatalom országra.
Makro / Külgazdaság
Épp egy éves a szíriai beavatkozás – Oroszország az égbe ment
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 30. 14:35
Effektíve is az égbe indultak az oroszok, hisz a légi műveletek voltak a beavatkozás leghangsúlyosabb elemei, és világ szemében is nagyot nőttek – na nem azért, mert egy gyilkos rezsimet támogatnak - hanem mert olyan szervezett és sikeres katonai működést mutattak be határaiktól távol, mint a szovjet korban.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhannak a tőzsdék, összeomlott a forint
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 30. 10:15
Eljött egy eső nap a tőzsdéken, és látunk is okot: ugyan sokan a Deutsche Bank gyengélkedésére fogják, úgy véljük, Mari Draghi egy megjegyzése sokkal döntőbb: véget érhet a kamatmentes világ. A forint feladta a korábbi erejét, az olajnak pedig sok volt az 50 dollár. Esik a Mol és az OTP is.
Makro / Külgazdaság
Túl sokat nyertek az oroszok: Amerika odacsapna Szíriában
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 30. 06:05
A szíriai tűzszünet összeomlása után Aszad elnök erői orosz támogatással Aleppó teljes megszerzésére törekedne, amit most már Amerika nem hagyhat szó nélkül, hisz ez az eddigi hozzávetőleges status quo felborulását jelentené. A tervek szerint más területeken támogatnák meg az ellenzéki erőket.
Részvény / Deviza / Áru
Megugrott az olajár, veszik a Molt is
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 29. 10:24
Az OPEC tagállamok megállapodásra jutottak, hogy majd november végén korlátozzák olajkitermelésüket kis mértékben. Nagy csoda nem várható, mindenesetre 2 dollárt ugrott az ár. A tőzsdék is emelkednek világszerte, itthon a Mol megy nagyon, de az OTP és a Richter is szépen emelkednek.
Makro / Külgazdaság
Évtizedek óta a legizgalmasabb elnökválasztás Amerikában
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 29. 06:05
Az amerikaiak elképesztően nagy hányada követte az első elnökjelölti vitát, ekkora érdeklődés utoljára 1980-ban, Jimmy Carter és Ronald Reagan küzdelmének idején volt. Nem véletlenül, akkor is nagy volt a tét, most is az. Hasonlóságok és eltérések az akkori és a mostani, nagy érdeklődést kiváltó elnökválasztás között.
Makro / Külgazdaság
Tényleg olyan rossz Magyarország versenyképessége?
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 28. 15:08
A Világgazdasági Fórum ma megjelent elemzése szerint igen rosszul állunk a versenyképességi rangsorban, a 69. helyen. Vajon tényleg ilyen rossz-e a helyzet, vagy sok olyan szubjektív elem is van a mérésben, amely torzító hatású? Mindenestre a kistigris Szlovákia is a közelünkben van, úgy hogy olyan nagy gond nem lehet.
Részvény / Deviza / Áru
Kifulladt a forint, soha nem lesz már drága az olaj?
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 28. 10:39
Jó esetben csak visszateszteli a korábbi tetőt a hazai fizetőeszköz. A tőzsdék két napos gyengélkedés után emelkednek, a hazai börze is megpróbálkozik ma az erősödéssel, főleg a Richter és a Mol. Tegnap nagyot esett az olaj, miután csak nincs megegyezés a kitermelés limitálásáról.
Makro / Külgazdaság
52 éves háborúnak sikerült véget vetni
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 28. 06:06
Van egy-két igen rég húzódó konfliktus a világban, most úgy tűnik, egy ilyennek sikerült véget vetni. Kolumbiáról van szó, ahol egy marxista lázadó csoport, a FARC, végre békét kötött a jelenlegi kormánnyal. A háború, ami bizonyos értelemben inkább polgárháború volt, negyedmillió áldozatot követelt.
Részvény / Deviza / Áru
Újra erősödésnek indult a forint
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 27. 10:37
A múlt héten indult heves forinterősödés ma folytatódik, a brit fizetőeszköz viszont nem tud magához térni. Az olaj drágult, az amerikai részvények tegnap második napja estek. A hazai börze jó formában nyitott, de csak a Richter maradt erős. Az OTP nagy reménybeli kitörése, mely a 7400 forintos szintnél következett volna be, elakadt.
Makro / Külgazdaság
Összekaptak a nagyhatalmak a tűzszünetet követő káoszban
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 27. 06:05
Pár nappal azután, hogy összeomlott a legutóbbi szépreményű szíriai tűzszünet és Aszad erői brutálisan támadni kezdték Aleppó városának még felkelők kezén lévő részét, az ENSZ-ben a nagyhatalmak egymást kezdték szidalmazni. Mintha a nyugati oldal érvelésében most több igazság lenne.
Állampapír / Kötvény
A jegybankok szabadulnak az amerikai állampapírtól
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 26. 18:00
Az amerikai államkötvények korábbi legnagyobb vásárlói, köztük a kínai, a japán és a szaúdi kormány most nagy tételben adnak el. Ugyan mindegyiknek megvan a maga specifikus oka, de teljesen logikusan teszik: alacsonyak a hozamok, most lehet nagy nyereséggel eladni a papírokat.
Makro / Külgazdaság
A tűzszünet megszűntével elszabadult a pokol Szíriában
Fellegi Tamás | 2016. szeptember 26. 06:04
Az egyhetes tűzszünet elakadása nem csak nagy presztízsveszteség a válság kezelésében, de egyúttal minden eddiginél nagyobb katonai műveletbe is kezdett a legmohóbb fél. Aleppót akarja mindenáron Aszad serege, és ki tudja, mi kell még majd nekik? Az őket támogató Oroszország katonai tekintélye pedig már a szovjet időket idézi.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Egyre többször használnak készpénzt az áruházak pénztárainál az emberek.
28 perce
Részvény / Deviza / Áru
Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró.
2 órája
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
13 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
39 havi mélyponton a GKI konjunktúraindexe
08:08
-
A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók
05:05
-
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
16:04
-
Pont a magyar származású volt francia elnök kap nyomkövetőt
15:03
-
Idegesek a magyar menedzserek
15:03
Turizmus Online cikkei
-
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!
22:10
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
2024. december 18. 19:42
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59