Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Ez a légitársaság nem aggódik, tudja hogy olcsón úgyis repülünk
Fellegi Tamás | 2016. július 25. 15:01
A Ryanair optimista jövő évi terveket tett közzé, nem félnek attól, hogy a legkülönfélébb okok miatt visszaesne a forgalom. A tapasztalatok szerint nem is szokott, az utazási kedv kisebb megtorpanásokkal, de folyamatosan növekszik. Persze az ár döntő, és a Ryanair jól áll a versenyben, ráadásul költségeit is ügyesen csökkenti.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, de hogy bírja a török líra a zűrzavart?
Fellegi Tamás | 2016. július 25. 11:28
A tőzsdék tovább emelkednek, Amerika örökös csúcsokig, mi mást is tehetnének kamatemelés hiányában. Nálunk az OTP és a Richter emelkedik, utóbbi ugyancsak örökös csúcsnál jár. A török líra kezd felépülni a politikai káosz okozta sokkból. Az olajnak sok volt az 50 dollár, lejjebb stabilizálódott az ár.
Makro / Külgazdaság
Rögtön három pofon is jutott a brit kormányfőnek, de hamar begyógyulhatnak sebei
Fellegi Tamás | 2016. július 25. 06:05
Theresa May a hivatalba lépése után három helyre utazott, ahol méretes sallerek várták. Ezt vagy ő is tudta, vagy nagyon optimista volt, de még az is lehet hogy mindez egy színjáték, és a színfalak mögött máris alakul a megegyezés. Nézzük, kinek mik az érdekei, és összejöhet-e egy arany középút a brit népszavazás okozta felfordulásban.
Részvény / Deviza / Áru
Mostantól rosszabbul járhat, aki nem vezeti be az eurót?
Fellegi Tamás | 2016. július 22. 16:30
A közös valutát eddig 19 tagállam vezette be, 9 nem, és nem volt nagy aránytalanság, mert a külön valutával rendelkező országok GDP-je az eurózóna adatának 40 százaléka volt, ha viszont Anglia távozik, ez 16-ra esik. Marginalizálódni fog-e nyolc ország, és a közös pénz bevezetésére kényszerül-e, vagy marad élet a zónán kívül?
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, nem térnek magukhoz az angolok
Fellegi Tamás | 2016. július 22. 11:57
Ismét erőt mutat a forint a tegnapi kísérlet után, az angol font viszont nem tud 1,20 euró fölött megkapaszkodni, látszik, hogy mindenképpen megterheli a brit gazdaságot az EU-val való szakítás. A tőzsdék békésen ácsorognak a magasban, a BÉT kismértékben esik a Richternek és az OTP-nek köszönhetően.
Makro / Külgazdaság
A nők átveszik Európa vezetését, de új országa csak egynek lehet
Fellegi Tamás | 2016. július 18. 06:05
A brit EU tagságról szóló népszavazásba az össze komolyabb brit párt vezetője belebukott, egyet kivéve, aki még meg is erősödött. Eddig gúzsba kötötte egy előző népszavazás, de most elemében van, szerepe megnőtt, országa alakulóban. Ő a skót első miniszter, Nicola Sturgeon, aki most majdnem olyan fontos, mint Theresa May vagy Angela Merkel.
Makro / Külgazdaság
Bukott miniszterelnököt sokat láttunk, de ilyet még nem
Fellegi Tamás | 2016. július 15. 20:20
David Cameron brit miniszterelnök hatalmasat bukott az eltaktikázott népszavazási kezdeményezéssel. Megnézzük, elődei között milyen esetek fordultak elő: ekkora hazardőrt azonban nem találtunk. 300 év érdekességei, párhuzamok, eltérések a BBC kutatásai nyomán.
Részvény / Deviza / Áru
Újra gyengül az angol font és a forint is
Fellegi Tamás | 2016. július 15. 18:20
A részvénypiacok 3 hetes erős mozgások után ma elcsendesültek, Európa kis esést mutatott, és egyelőre Amerika is így néz ki. A hazai börzén a Richter és az OTP esett, a Mol emelkedett, Norbi, bár visszatért, kényszerűen tovább pihent. A forint nagyon gyengén teljesít, az angol font is, de utóbbinál érthető a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru
Mozdulni sem tud Norbi, pedig száguldana
Fellegi Tamás | 2016. július 15. 10:30
Ma visszaengedték a tőzsdei kereskedésbe a Norbi Update részvényeit, amit most már természetesen a felvásárlási ár, 440 forint körül mozogna, de nem hagyják. A Richter ma is esik, Európa mérsékelten gyengül. A forint kicsit gyenge, az angol font stabilizálódott 3 hét vad mozgásai után.
Makro / Külgazdaság
Még hogy nincs növekedés Európában! Egy ország 26 százalékot hozott össze
Fellegi Tamás | 2016. július 15. 06:05
Maga az ír statisztikai hivatal is nehezen tudta elhinni, de Írország gazdasága tavaly 26 százalékkal növekedett. Egyből azt gondolná az ember, biztos van az adatban turpisság vagy torzítás, esetleg egyszeri hatás, és van is, no de még enélkül is 7,8 százalékra számítottak. És végül a torzításmentes szám is lenyűgöző.
Részvény / Deviza / Áru
Amerikai részvényed van? Szépen gazdagszol
Fellegi Tamás | 2016. július 14. 18:08
Nem tud megszakadni Amerika és a kontinentális Európa tőzsdéinek vég nélküli emelkedése. London megállt, a Brexit az Brexit, ahogy az új miniszterelnök is mondotta. A pesti börzén esett a Richter és az FHB, a forint mozdulatlan. Esett az arany, sok volt neki az idei korábbi 30 százalékos erősödés.
Részvény / Deviza / Áru
A jegybankok a feje tetejére állították a meggazdagodás receptjét
Fellegi Tamás | 2016. július 14. 12:00
A kötvények és a részvények szerepe a befektetések között időtlen idők óta azonos: kötvényt veszünk a kamatért (pontosabban hozamért), részvényt a növekedésért. Nos, az egyre alacsonyabb, esetenként negatív kamatok felborították a rendet, de ennek előbb-utóbb meg kell majd fizetni az árát.
Makro / Külgazdaság
Most rajtuk a világ szeme: női kezekben Európa sorsa
Fellegi Tamás | 2016. július 13. 14:00
Miután néhány ambiciózus, de államférfinak a legkevésbé sem nevezhető politikus, élükön David Cameronnal, belehajszolta az Egyesült Királyságot az EU népszavazásba, a romhalmaz női vezetők nyakába zúdul. Úgy tűnik, az európai oldalon is hasonló a helyzet, hisz mintha Angela Merkel fogná össze az elanyátlanodott kontinenst.
Részvény / Deviza / Áru
Elűzi az MNB a banki pénzeket – gyengül a forint
Fellegi Tamás | 2016. július 13. 10:05
AZ MNB a piacra tereli a kereskedelmi bankoknál lévő szabad pénzt, élénkítve a hitelezést. A forint gyengült, bár feltehetően ettől függetlenül. Amerikában széttépték a részvénypiacot, az angol font pedig tudott már egy érdemibbet emelkedni. A pesti börzén esik az OTP, erősödik viszont az FHB.
Makro / Külgazdaság
Irakban az Iszlám Állam utolsó bástyájának ledöntésére készülnek
Fellegi Tamás | 2016. július 13. 06:05
Egy hatalmas városért kell még megküzdeni, Moszulért, és ez nem lesz sétagalopp. Kell hozzá a szuperhatalmi segítség: Amerika több száz katonát küld, hogy irányítsák a harcot. Eddig sikeres volt a hadjárat, és ha Moszult beveszik, vége az Iszlám Államnak Irakban. Akkor viszont békét kell kötni, de nem olyat, mint Szaddam után.
Makro / Külgazdaság
Alkotmányos válság fenyegeti Nagy-Britanniát?
Fellegi Tamás | 2016. július 12. 16:04
Amint közeleg az új és cselekvőképes brit miniszterelnök hivatalba lépésének ideje, fellángolnak a viták, hogy a miniszterelnök megindíthatja-e az Európai Unióból való kiválást, vagy ezt csak a parlament teheti meg. Most visszaüt, hogy nincs írott alkotmány, így ha nincs megnyugtató megoldás, az maga az alkotmányos válság.
Részvény / Deviza / Áru
Öröm a piacokon: forint, font, mindent vesznek
Fellegi Tamás | 2016. július 12. 09:45
A világon részvényvásárlási őrület lett úrrá, Amerikában meg is lett a csúcsdöntés. Japánban is második napja zajlik a rali, sőt a sokat esett, most kicsit korrigáló fontnak köszönhetően a londoni börze is szárnyal. Itthon a Richter emelkedik soha nem látott magasságokba, de a Mol is szépen erősödik.
Makro / Külgazdaság
Észak-Korea háborúval fenyegetőzik, miközben Amerikával most is hadban áll
Fellegi Tamás | 2016. július 12. 06:05
Ismét hallat magáról az elszigetelt, de elszánt, mondhatni fanatikus kis ország: Észak-Korea. Persze nem először fenyegetőzik, az eltérés csak annyi, hogy egyre közelebb áll az atomfegyver kifejlesztéséhez és esetleges bevetéséhez. Amúgy 66 éve hadban áll Amerikával, csak épp tűzszünet van, 63 éve.
Makro / Külgazdaság
Órákon belül új miniszterelnöke lehet Nagy-Britanniának?
Fellegi Tamás | 2016. július 11. 16:00
Ma lemondott Andrea Leadsom, a miniszterelnöki poszt egyik várományosa, így most Theresa May az egyedüli jelölt. Már csak az a kérdés, mennyire rövidíthető le a választási folyamat, mely eredetileg legalább szeptember 9-ig tartott volna, és mikor iktatható be az új kormányfő. Következő kérdés: megindítja-e a kiválást?
Részvény / Deviza / Áru
Meggyógyult a forint, esik az olaj - így örül az egész világ
Fellegi Tamás | 2016. július 11. 11:07
Pénteken olyan vadul rontottak neki a vevők az amerikai piacoknak, hogy sikerült egyből csúcsra vinni a legfőbb indexet. Ázsiát is megtépték, Európában is zajlik a vétel, ha kisebb mértékben is. Szárnyal az OTP, esik a Mol. A hazai valuta helyrerázódott két és fél hét után, az olaj ára pedig újra eső trendbe került.
Makro / Külgazdaság
Nem elég a briteknek az EU-kilépés, még utolsó háborújukkal sem tudnak mit kezdeni
Fellegi Tamás | 2016. július 11. 06:05
Érdekes módon éppen most, 12-13 év után, az ország legnagyobb válságának közepén vették elő az iraki háború kérdését, és marcangolják rajta magukat, de legfőképpen korábbi miniszterelnöküket, Tony Blairt. Politikai harcról van vajon szó, vagy figyelemelterelés a népszavazás utáni bizonytalanságban?
Részvény / Deviza / Áru
Ki nem találnád, ki kaszált ezúttal az angol fonton Soros helyett!
Fellegi Tamás | 2016. július 9. 11:40
Ha egy szóval kéne meghatározni, pontosabban egy nevet megadni, azt mondanánk tréfásan: Borat. De ez nem tréfa: Kazahsztán, pontosabban a kazah jegybank csinált hasonló bravúrt, mint Soros György 1992-ben, a font előző összeomlásakor. De konkrét személy is van: Borat helyett ezúttal Daniyar Akisev kazah jegybankelnök.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb jeles dátum a modern világ egyik legnagyobb átverésében
Fellegi Tamás | 2016. július 8. 18:00
Évek óta izgalomban tartja a pénzügyi világot a bitcoin, a meglehetősen rejtélyes instrumentum, melyet sokan tényleges pénznek hisznek. Valójában egy zseniális trükk, amelyben most újabb fordulat következik: szombattól aki előállítja ezt a bonyolult elektronikus terméket, már csak feleannyit kap belőle.
Részvény / Deviza / Áru
Esik az olajár, erősödik a forint, áll a mélyben az angol font
Fellegi Tamás | 2016. július 8. 10:03
Pont két hete, hogy felfordult a világ a brit népszavazás eredményétől, és a tőzsdék a mélybe zuhantak. Azóta beállt az egyensúly: Amerikában magasan, Európában jóval lejjebb. A forint most kapaszkodik vissza végre a dráma előtti szintre. Az olajnak sok az 50 dollár, áthatolhatatlan ellenállássá kezd alakulni.
Makro / Külgazdaság
Már biztos: egy nőre marad a brit csődtömeg eltakarítása
Fellegi Tamás | 2016. július 8. 06:05
Jó esély van rá, hogy egy-egy hölgy fogja irányítani Amerikát is, Angliát is. Előbbihez még azért lesz szava Donald Trumpnak, utóbbi azonban már lejátszott mérkőzésnek tűnik, miután két nő maradt állva a brit konzervatív párt miniszterelnökségért folytatott versenyében. Feladata azonban távolról sem leányálom.
Részvény / Deviza / Áru
Egymás után dőlnek be a brit ingatlanalapok, a forint viszont kezd erőre kapni
Fellegi Tamás | 2016. július 7. 10:40
Két héttel a brit népszavazás után jönnek a fájdalmak: a brit ingatlanalapokból úgy menekül a pénz, hogy lassan mindegyik beszünteti a fizetést, pont, mint 2008-ban. A tőzsdék viszont ma épp megnyugszanak, a forint megpróbál talpra állni a két hetes sokk után. A pesti börzén a Mol száguld, de az OTP is szépet emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Nem várt helyekről kaptak támogatást az Angliában dolgozó EU polgárok
Fellegi Tamás | 2016. július 7. 06:06
Öt komoly gazdasági és érdekvédelmi szervezet, köztük az ottani gyáriparosok szövetsége és a kereskedelmi kamara, nyílt levélben kérte a brit kormányt, hogy erősítse meg az ott dolgozó EU polgárok jogait hosszú távra. 80 parlamenti képviselő is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Makro / Külgazdaság
Egy EU-tag sziget egyesül, miközben egy másik recseg-ropog
Fellegi Tamás | 2016. július 6. 11:45
Lassan két hete az foglalkoztatja Európát, hogy az egyik legnépesebb ország és egyben a legnagyobb sziget, Nagy-Britannia távozni készül az integrációból, és ennek következtében esetleg két államra hasad szét. A kontinens másik végén ugyanakkor egy eddig két, egymással civakodó népű sziget most hajlana az egyesülésre.
Részvény / Deviza / Áru
A helyzet fokozódik: az aranyár elszabadult, az angol font tovább hullik
Fellegi Tamás | 2016. július 6. 10:10
A napok óta tartó folyamatok felerősödtek: az arany remekel, idén már 30 százalékkal emelkedett. Az angol font ereszkedik, zajlik a tőkekivonás. Az európai tőzsdék második napja gyengélkednek, Amerika csak illendőségből korrigált a nagy rali után. A forint pihen, persze csak az euróhoz képest, a fonthoz viszonyítva erősödik.
Befektetési alapok
Indul a pánik: vinnék a pénzt a brit ingatlanalapokból, de némelyikük már nem fizet
Fellegi Tamás | 2016. július 6. 06:07
Három nagy ingatlanalap, amelyik összesen 9 milliárd font értékű vagyont kezel, felfüggesztette a kifizetéseket a megindult pánikszerű pénzkivonás miatt. Volt már ilyen a 2008-as válságban is világszerte, de most a befektetők a süllyedőnek ítélt brit hajót próbálnák elhagyni, akár nagy veszteségek árán is.
Makro / Külgazdaság
Káosz Venezuelában: az egykori román diktátort utánozzák
Fellegi Tamás | 2016. július 5. 16:20
Sok szó esett már az egyre nagyobb nyomorba süllyedő, közben a világ legnagyobb aranytartalékán ülő Venezueláról. Most már odáig fajult a helyzet, hogy nincs ennivaló, gyógyszer, az üzleteket kifosztják, mindenki úgy marad életben, ahogy tud. Ez már a legalja, de az állam pontosan törleszt hitelezőinek.
Részvény / Deviza / Áru
Tovább esik az angol font, a forint is gyengélkedik
Fellegi Tamás | 2016. július 5. 10:30
Miután Nagy-Britanniában áll a bál, teljes a bizonytalanság, és még a fizetési mérlegben is egy méretes, 6,9 százalékos lyuk tátong, a font sterling tovább esik. Sajnos a forint sem heveri ki a Brexit parát. Az európai tőzsdék újra ereszkednek, az FHB is gyengül. Az arany továbbra is a brit felfordulás nagy nyertese.
Makro / Külgazdaság
A brit miniszterelnök-jelölt zsarolási potenciálként tekint honfitársainkra
Fellegi Tamás | 2016. július 5. 06:05
Theresa May jelenlegi belügyminiszter, esélyes konzervatív miniszterelnök-jelölt eddig többnyire visszafogottan nyilatkozott, ráadásul a kampány alatt bennmaradás párti volt, de most a hatalom közelsége mintha kissé megszédítette volna. Lelki szemeink előtt egy rusnya válási huzavona rémképei kezdenek kibontakozni.
Részvény / Deviza / Áru
Az arany a brit kavarás nagy nyertese
Fellegi Tamás | 2016. július 4. 11:09
Lenyugodtak a világ tőkepiacai, hisz jön a nyár és a briteknél sem eszik olyan forrón a kását, nem sietnek kilépni. A font viszont lenn maradt, az arany pedig az égbe megy, biztos, ami biztos. A hazai börzén az FHB esik újra és a Nyomda is gyengélkedik. Az olaj 50 dollár változatlanul, beállt az egyensúly.
Makro / Külgazdaság
Valójában ezért szavaztak a kilépésre az angolok - mi is benne vagyunk
Fellegi Tamás | 2016. július 4. 06:05
10 nappal a sokkoló eredményt hozó brit népszavazás érdemes után szembenézni azzal, hogy tulajdonképpen mi indította arra a szavazók bő felét, hogy ki akarjon lépni? Szabadságharc, kormányzás visszaszerzése – nos ezek komoly hívószavak, de nem mozgatják meg a fél népet. Az ok 12 évre nyúlik vissza.
Részvény / Deviza / Áru
Nem lesz itt brit kilépés sokáig, minek is izgulna bárki?
Fellegi Tamás | 2016. július 1. 19:00
Erre juthattak a befektetők is, miután már három napja töretlenül veszik a részvényeket, de ma már mindkét esélyes brit miniszterelnök jelölttől is ezt hallották. Lassan minden index a népszavazás előtti szinten van, nem úgy a devizák: lenn maradt a font sterling, és hát sajnos a forint is. A pesti börze már nem tudott emelkedni, de Lázár János nyilatkozata után ki venne hazai részvényt?
Makro / Külgazdaság
Akkora pofont kaptak a britek, hogy még a hazug kampányvezér is elvérzett
Fellegi Tamás | 2016. július 1. 06:03
Nagy-Britannia a múlt heti népszavazás utáni kijózanodás napjait éli. Az EU elhagyását megszavazók most szembesülnek döntésük súlyával, miután kiderült, hogy az őket felheccelő politikusoknak semmilyen konkrét tervük nem volt, ezzel szemben hazudtak reggel, éjjel, este, hogy a klasszikust idézzük.
Részvény / Deviza / Áru
Szanaszét szaggatják az FHB-t
Fellegi Tamás | 2016. június 30. 10:47
Eljött a korrekció ideje: nincs határa a sokat szenvedett bank emelkedésének. Az OTP és a Richter is emelkedik, Amerika is nagyot ralizott még tegnap, Európában azonban ma már alábbhagyott a két napos zuhanást követő két napos emelkedés. Az olaj a legstabilabb instrumentum 50 dolláron, és a forint sem mozdul.
Makro / Külgazdaság
Ragadós vagy elrettentő a brit példa? Mi várna más EU országokra, ha kilépnének?
Fellegi Tamás | 2016. június 30. 06:05
A brit népszavazás eredménye pár nap alatt elképesztő kárt okozott az Egyesült Királyságban: politikai káosz, megosztott lakosság, sőt, az ország esetleges felbomlása, miközben azt sem tudják, mit szeretnének, mi a menetrend. Nézzük meg, más tagállamokra mi várna egy ilyen szituációban?
Vásárló
A világ legnépesebb országa rákap a kávéra – csak nehogy elszálljon az ár
Fellegi Tamás | 2016. június 29. 19:30
Kína eddig hagyományosan a teafogyasztás hazája volt, a kávét korábban alig ismerték. Most azonban nyílik előttük a világ, kezdenek rászokni sok mindenre, ami már máshol is elterjedt. Ráadásul gazdaságuk most már nagyobb hányada fog a fogyasztásra épülni, így az egekbe szökhet Kína (és így a világ világ) kávéfogyasztása.
Részvény / Deviza / Áru
Olajjal teli hajók vesztegelnek a tengeren - mi történik?
Fellegi Tamás | 2016. június 29. 13:35
Az év elején az alacsony olajár mellett logikus volt, hogy sokan bevásárolnak, hajóba töltik az árut, és várják a felpattanást. Nos, a felpattanás megjött, az ár duplázódott, miért van mégis egyre több olajjal telt hajó a kikötők előtt? Magyarázatok, teóriák egy olyan piaci szegmensről, melyet kevesen látnak át igazán.
Részvény / Deviza / Áru
Szédeleg a forint a pofon után, szárnyal az FHB
Fellegi Tamás | 2016. június 29. 10:07
Ma is jó napja van a magyar tőzsdének, különösen az elmúlt hetekben sokat szenvedett FHB-nak. Amerika is egy méreteset emelkedett a tegnapi európai korrekció hátán, de a válság sújtotta öreg kontinensen is kitartanak a vevők. Az olaj ismét közelebb húzódott az 50 dolláros szinthez, az arany jó erőben.
Makro / Külgazdaság
Árokásás a köbön – a magyarokat is érhetik inzultusok?
Fellegi Tamás | 2016. június 29. 06:05
Heves viták a vasárnapi ebédnél, családok végzetes kettéválása az árok két oldalán egy egész országok megosztó politikai kérdésben – ugye ismerős? Nálunk sok évig tartott, és teljesen még ma sem ért végét. Az angoloknál most ugyanezt előállították pár nap alatt, és ez ráadásul nem is csak a belügyük.
Makro / Külgazdaság
Ez az ország gyorsan tanult a brit példából - most jó útra tér
Fellegi Tamás | 2016. június 28. 12:15
Elsőre meglepőnek tűnt, hogy a korábban harcias török elnök gyorsan kibékült Oroszországgal és Izraellel. Valójában azonban nagyon is logikus lépést tett: a hétvégén módja volt látni, hogy az elhibázott politika, a bezárkózás hogyan szakít szét egy többnemzetiségű országot. Győzött a józan ész, nagy pirospont a törököknek!
Részvény / Deviza / Áru
Európa megpróbál talpra állni, mihez kezd a forint?
Fellegi Tamás | 2016. június 28. 10:20
A tragikus kimenetelű brit népszavazást követő két tőzsdenap vég nélküli zuhanása után ma megpróbálkoznak az emelkedéssel az európai piacok, ugyanezt teszi a hazai börze is. Amerika tegnap még nagyot zuhant, a forint viszont ma már ugyancsak gyógyul. Az olaj piacán teljes a nyugalom, az arany is stabilan 1300 dollár felett.
Makro / Külgazdaság
A második önkéntes Trianon 25 év alatt – Putyin emlékezik
Fellegi Tamás | 2016. június 28. 06:07
Az orosz elnök szóvivője a mostani brit helyzet és a Szovjetunió felbomlása közti hasonlóságokat elemezte. Hatalmas bizonytalanság, egy-egy dilettáns politikussal, akik végtelen önzésükben feláldozták hazájuk érdekeit – lényegében önként aláírták saját Trianonjukat, miközben senki nem kényszerítette erre őket.
Személyes pénzügyek
Egy másfajta érdekesség Nagy-Britanniából: 50 éve használnak bankkártyát
Fellegi Tamás | 2016. június 27. 14:30
Épp 50 éve, hogy a Barclays Bank kibocsátotta első, fizetésre használható bankkártyáját. A műanyag lapocska egyúttal hitelkártya is volt, vagyis akkortól automatikusan vásárolhattak a felhasználók egy bizonyos összeg erejéig akkor is, ha nem volt pénzük. Mára elég szépen el is adósodtak, ami a mostani felfordulásban még gondokat okozhat.
Részvény / Deviza / Áru
Most akkor lesz Brexit vagy mégsem? Teljes a bizonytalanság
Fellegi Tamás | 2016. június 27. 11:32
A tőzsdék és a devizapiacok teljes bizonytalansággal találják szembe magukat, miután 3 nappal a brit népszavazás után politikai káosz alakult ki Londonban. Csendesen tovább adják a piacokat, érdekes módon ma a skandináv indexek esnek nagyot. Az OTP megpróbált emelkedni, de elpárolgott a reggeli lelkesedés.
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
10 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
11 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók
05:05
-
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
16:04
-
Idegesek a magyar menedzserek
15:03
-
Pont a magyar származású volt francia elnök kap nyomkövetőt
15:03
-
Összeolvad két magyar nyugdíjpénztár
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!
22:10
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
2024. december 18. 19:42