Fellegi Tamás cikkei
Makro / Külgazdaság
Merénylet vagy véletlen zuhanás a reptér mellett? A lengyel kormánypárt nem nyugszik
Fellegi Tamás | 2016. április 11. 06:06
Tegnap volt a szmolenszki, az akkori lengyel elnök, Lech Kaczinski életét is kioltó repülőgép-tragédia hatodik évfordulója. Idén viszont immáron az egykori elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski pártja van hatalmon, és az amúgy is „elmúltnyolcévező” politikai erő mindenáron merényletnek akarja látni a tragédiát.
Részvény / Deviza / Áru
Saját súlya alatt rogyadozik a Facebook?
Fellegi Tamás | 2016. április 8. 16:04
A legnépszerűbb közösségi oldal óriásira nőtt, 1,6 milliárd felhasználóval az emberiség színe-virágát lefedi. Ez a cégnek örvendetes, de egyúttal problémákat is felvet. A túlzott nagyságnak árnyoldalai is vannak, a felhasználók időnként egymás agyára mennek, ami visszavetheti a látogatottságot.
Makro / Külgazdaság
Na vajon kit dicsért meg az amerikai külügyminiszter?
Fellegi Tamás | 2016. április 8. 06:05
John Kerry amerikai külügyminiszter egy TV beszélgetésben őszinte volt, és félretéve az értelmetlen ellenségeskedést, elismerte Oroszország szerepét a szíriai tűzszünet létrejöttében és az iráni nukleáris megállapodás létrehozásában. Sőt, Putyint intelligens, jó stratégának nevezte. Vajon ez újabb enyhülés jele a két nagyhatalom között?
Részvény / Deviza / Áru
Vége a lehúzásnak a londoni aranypiacon
Fellegi Tamás | 2016. április 7. 14:43
A londoni aranypiacon a brókerek még mindig közvetlenül egymással kötik az üzleteteket, mint 300 éve. Ez viszont kevéssé hatékony kereskedést és esetleges ármanipulációkat eredményez, míg New Yorkban vagy Sanghajban már sokkal átláthatóbb a kereskedés. Muszáj változtatni, különben senki nem fog Londonban kötni.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot ugrott az olajár
Fellegi Tamás | 2016. április 7. 10:25
Nagy a csapkodás az olajpiacon, pár napi kiadós esés után most újra meredeken felszaladt az ár. Az amerikai részvénypiacok követték az olajat és ugyancsak a magasban zártak. Ázsia és Európa csak mérsékelten emelkedik, viszont Kína ma megint szembement az általános iránnyal, ezúttal lefelé. Jó formában az OTP és a forint.
Makro / Külgazdaság
Fellángolt az ex-szovjet konfliktus – de miért most?
Fellegi Tamás | 2016. április 7. 06:05
Néhány napja Azerbajdzsán megtesztelte a helyzetet az általa követelt, örmények lakta Karabah tartománynál. Harcokba bocsátkozott az örményekkel, de hamar tűzszünetet is kötöttek. Feltehetően a nemzetközi reakciókra voltak kíváncsiak, ami azt mutatja, hogy a befagyott posztszovjet konfliktusok bármikor élesedhetnek.
Makro / Külgazdaság
Felívelőben a 100 éve még fejlett, de évtizedekre válságba hanyatlott ország
Fellegi Tamás | 2016. április 6. 20:02
Latin-Amerikában a válság szó igen gyakori, sok ország gazdasági és politikai helyzete bicsaklik meg időről időre. Van köztük egy, amely 100 éve még a világ egyik legfejlettebb országa volt, de már sok évtizede válság válságot követ. Argentínáról van szó, ahol 4 hónapja új elnök van, és máris heves javulás mutatkozik a gazdaságban.
Részvény / Deviza / Áru
Hogyan lehetne rávenni a magyarokat a tőzsdézésre?
Fellegi Tamás | 2016. április 6. 11:16
A Concorde Csoport kétnapos befektetői meetup rendezvényt tart, melynek megnyitóján a Concorde Értékpapír alapító-elnöke, a jegybank ügyvezetője és a tőzsde vezérigazgatója foglalta össze, mit szeretnének tenni, hogy a hazai tőkepiac jelentősége megnövekedjen.
Makro / Külgazdaság
Észak-Korea már 2000 km-re is ki tudja lőni atomrakétáját?
Fellegi Tamás | 2016. április 6. 06:06
Egy dél-koreai szakértő, aki a másik Korea nukleáris programját tanulmányozza, azt állítja, hogy Észak már elég kicsi atombombát tud építeni ahhoz, hogy azt rászerelje egy középhatóságú rakétára. Lassan, de biztosan haladnak az atomfegyverkezéssel, és egyelőre a szankciók sem riasztják vissza őket.
Vállalatok
A Facebook lehet a világ legnagyobb temetője
Fellegi Tamás | 2016. április 5. 18:01
A közösségi oldalnak immár másfél milliárd felhasználója van, és miután az ember halandó, ez a természetes folyamat a felhasználók közt is szedi áldozatait. A halottak oldalai viszont, ha az erre jogosult rokonok nem töröltetik, megmaradnak. Egy idő után akár több halott felhasználó lehet, mint élő.
Makro / Külgazdaság
Bajban a finnek, le kell mondaniuk a jólétről
Fellegi Tamás | 2016. április 5. 12:31
A jólétet, a magas gazdasági fejlettséget nem csak elérni kell, hanem meg is kell tudni tartani, főleg ha egy ország gazdasága nem elég diverzifikált. A finneket a Nokia és az oroszok vásárlásai tartották el, de ez már a múlt, és szembe kell nézni a megszorításokkal. Saját valuta híján inflálni és leértékelni sem lehet, marad a bércsökkentés.
Részvény / Deviza / Áru
Tovább zuhan az olaj, Norbi felfüggesztve
Fellegi Tamás | 2016. április 5. 10:17
Tegnap még csak bírságot kapott a Norbi Update, ma már az MNB fel is függesztette a részvény kereskedését. Az olaj ára tovább esik, immár 35 dollárnál tart, és ma már a tőzsdék is a mélyben vannak. A hazai börze jól bírja, csak kis mínuszban van, a forint is gyengült egy keveset a tegnapi szárnyalás után.
Részvény / Deviza / Áru
Ki hinné: Svájcban a készpénz a menő
Fellegi Tamás | 2016. április 4. 20:01
Azt hinnénk, a fejlett Svájcban minden fizetési tranzakció elektronikusan zajlik, de nem így van. A banktitok és a más országokból odamenekülő pénz hazájában nagy becsben tartják a minél nagyobb címletű bankjegyeket, kül-, és belföldiek egyaránt szeretik diszkréten kezelni vagyonukat és költekezésüket egyaránt.
Makro / Külgazdaság
Megint zűr van görögöknél – forró lesz a nyár?
Fellegi Tamás | 2016. április 4. 14:53
Közeleg a nyár, ami tavaly is fordulópont volt a görög válságkezelésben. Zajlik a felülvizsgálat, és sok az elmaradás, a költségcsökkentés fájdalmasabb részeit halogatja Ciprasz miniszterelnök. Így újra jöhet a dráma, és megint felvetődhet az eurózónából való távozás is, ha nem közelednek az álláspontok.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, zuhan az olaj
Fellegi Tamás | 2016. április 4. 11:43
A forint hirtelen magához tért a múlt heti gyengélkedésből, nem tudta tartósan megviselni a kamatemelés. Olajból pedig továbbra is rengeteg van, mi mást tehetne, újra esik. Az amerikai tőzsdék a magasban zártak, Európa próbál egy kicsit emelkedni, a BUX nem mozdul.
Vásárló
Rávetették magukat a vevők az új Teslára – de éveket kell rá várni
Fellegi Tamás | 2016. április 1. 14:05
Sor került a Tesla Model 3-asának bemutatójára, egyúttal tegnap óta lehet vételre jelentkezni, akár több éves várakozás mellett, mint egykor nálunk a Trabantért, Ladáért. Elon Musk cégvezér mindenesetre majd kiugrik a bőréből, úgy érzi, csak bejön neki az elektromos autós álom.
Részvény / Deviza / Áru
Új negyedév: zuhanó németek és japánok, erősödő forint
Fellegi Tamás | 2016. április 1. 10:41
A negyedév első napja eddig megfelel annak a várakozásnak, hogy a cégek sajátrészvény vásárlásai leállnak, így vevők hiányában a tőzsdék lefordulnak. Persze az elmélet Amerikára vonatkozik, és azt csak este látjuk, most Ázsia és Európa zuhan.
Makro / Külgazdaság
Aszad belemenne a koalícióba, sőt alkotmányozna is
Fellegi Tamás | 2016. március 31. 20:01
A szír elnök szerint nem lenne gond egy olyan új kormányt összehozni, amely ellenzékieket és függetleneket is magában foglal. Egyúttal egy új alkotmányt is kilátásba helyezett. Aszad magabiztos Palmyra visszafoglalása után, de az ellenzék hallani sem akar a dologról. Aszaddal senki nem óhajt egy hajóban evezni, pontosabban kormányozni.
Részvény / Deviza / Áru
Újra esik az olajár, vágtat viszont a Telekom
Fellegi Tamás | 2016. március 31. 10:50
Sok volt a 40 dolláros ár az olajnak, így ismét lefelé vette az irányt. Amerikában a tőzsdék a magasban, ma van a negyedév utolsó napja, ez most döntő lehet. Európában elromlott a hangulat, és a hazai börze sem olyan erős, mint az elmúlt napokban, de a Telekom több éves csúcsra emelkedett.
Makro / Külgazdaság
Tényleg olyan alacsony a 15 százalékos személyi jövedelemadónk?
Fellegi Tamás | 2016. március 31. 08:56
A kormány kiadta tájékoztató kék füzetét, melyet a legtöbb háztartásnak el is juttatott. Ebben természetesen sok mindenről van szó, most két dolgot, az SZJA mértékét és a minimálbért vizsgáljuk meg belőle, felvázolva a következő évek lehetséges változásait is.
Makro / Külgazdaság
Különös kivonulás: tömött orosz hadihajók tartanak Szíriába
Fellegi Tamás | 2016. március 31. 06:08
Az Oroszország által nemrég bejelentett részleges szíriai kivonulás, ami meglepte a világot, lehet, hogy nem is egészen az, aminek elsőre tűnt. Visznek el ugyan dolgokat, még repülőket is, de közben merülési vonalig süllyedő, tehát dugig rakott hajók tartanak odafelé. Lehet, hogy komolyabb felszereléseket kap Aszad, ezért is a palmyrai siker.
Részvény / Deviza / Áru
Csúcson a Facebook - megrohanták a tőzsdét
Fellegi Tamás | 2016. március 30. 10:30
Tegnap az amerikai FED elnöke ismét bizonytalankodott a kamatemelést illetően, ezután a vevők meg is rohanták a tőzsdét. Ugyanezt teszik most világszerte és nálunk is, közben néhány rekord is született: örökös csúcson a Facebook, az amerikai piacok pedig éves tetőn. Az OTP is újra közelíti 7000 forintos csúcsát.
Makro / Külgazdaság
Álomszerű minimálbér-emelést terveznek - hol vagyunk mi ettől?
Fellegi Tamás | 2016. március 29. 20:01
Kalifornia 2023-ra óránként 15 dollárra, a jelenlegi kötelező amerikai szövetségi szint több mint duplájára szándékozik emelni a minimálbért. Ez még a 8,5 eurós (kb. 9,5 dollár), alacsonynak igazán nem mondható némethez képest is brutális. A kormányzónak viszont lehetősége lenne fékezni az emelés ütemét, ha gazdasági nehézségek lépnek fel.
Részvény / Deviza / Áru
Megérkezett a Tesla első autója, amit nem aranyáron adnak
Fellegi Tamás | 2016. március 29. 14:00
Eddig a Tesla egyik gyengesége az volt, hogy csak luxusautókat gyártott, legalábbis az árat tekintve. Erre limitált volt a kereslet, hisz egy Ferrarit nem kell órákig és óránként tölteni, de most itt egy autó annyiért, mint egy olcsóbb BMW vagy Audi. Úgy néz ki, hogy csak halad az elektromos autózás, és egyre több kategóriában veszi fel a versenyt a benzinessel.
Részvény / Deviza / Áru
Újra esik az olaj, eszement kört tett a Tesla
Fellegi Tamás | 2016. március 29. 10:11
Sok volt az olajárnak a 40 dollár fölötti magasság, legalábbis az amerikai könnyűolajnak, a Brent még tartja magát. Az arany is gyengül, a részvénytőzsdék viszont vidámak. Amerika a magasban, az európai piacok emelkednek, a hazai tőzsde is pluszban.
Makro / Külgazdaság
Putyin újabb sikere: a visszavívott műemlékváros a címoldalakon
Fellegi Tamás | 2016. március 29. 08:00
Közel egy év után a szír kormányerők visszafoglalták az Iszlám Államtól Palmyrát, az ókori szíriai műemlékvárost. Oroszország légitámogatást nyújtott a művelethez, így a nemrég bejelentett haderőkivonás mellett is hatékonyan tud működni, és ennél látványosabb eredményt nem is érhetett volna el: az egész világ a műemlékváros képeivel van tele.
Makro / Külgazdaság
Nem félünk a Brexittől, sem Trumptól
Fellegi Tamás | 2016. március 29. 06:07
A Privatbankár.hu a Fidelity International portfólió menedzserével, George Efstathopoluosszal készített interjút a várható idei piaci kihívásokról. Szó volt az alacsony kamatkörnyezetről, az amerikai kamatemelésről, emellett Kínáról, a Brexitről és Donald Trumpról, valamint mindezek piaci hatásairól.
Részvény / Deviza / Áru
Meghalt az Intel alapítója, a Magyar Inkvizítor
Fellegi Tamás | 2016. március 25. 12:41
Andrew Grove, eredeti nevén Gróf András 79 éves volt, egyik azoknak a magyar tehetségeknek, akik nem itthon lettek világhíresek, és igen sokat tettek a tudományért. A számítógép lelkét, a processzort az általa alapított Intel fejlesztette tökélyre. Munkatársai szerint igen szigorú volt, így érdemelte ki a címbeli nevet.
Makro / Külgazdaság
Amerika elégedetlen a belga terrorelhárítással
Fellegi Tamás | 2016. március 25. 11:00
A tavaly novemberi párizsi merényletek után, melyeket brüsszeli iszlám szélsőségesek követtek el, egy magasrangú, tapasztalt amerikai terrorelhárító szakember érkezett Brüsszelbe, hogy tanulmányozza a kivizsgálást. Nem ok nélkül: Amerika a 2001-es merényletek után gyakorlatilag felszámolta a terrorizmust saját földjén.
Makro / Külgazdaság
Egy alig ismert ország nagyhatalmi seregek gyülekezőhelye lett
Fellegi Tamás | 2016. március 25. 06:08
A gyarmatosításból sok faramuci ország és országhatár maradt vissza Afrika-szerte, de van egy, amelyik stratégiai helyen van, és lényegében abból él, hogy néhány, nem akármekkora ország hadseregét állomásoztatja. Nyolc ország katonái vegyülnek a helyiekkel egy város egy-egy kocsmájában, mint egy Rejtő-regényben.
Részvény / Deviza / Áru
Sokan temetik az angol fontot, de vajon igazuk van?
Fellegi Tamás | 2016. március 24. 12:41
A brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírása óta rengetegen fogadnak az angol font ellen, nagy összegben. Shortokat nyitnak és eladási opciókat vesznek, várják, hogy az árfolyam összeomoljon, és utána zsebre tegyék a vastag nyereséget. Ha ennyien mennek egy irányba, ritkán jön be nekik, pláne, hogy a népszavazás még jól is elsülhet.
Részvény / Deviza / Áru
Megroggyant a forint – az olaj sem bírta a magasságot
Fellegi Tamás | 2016. március 24. 10:50
Általában is véget ért a jókedv a piacokon, a forint mellett az OTP is visszaesett. Amerika is lefordult, a DAX is zuhan az ünnepek előtt, Ázsiában is zsebre tették a befektetők az elmúlt hetek nyereségét. Lehet, hogy mindezt az olajár visszaesése váltotta ki, de lehet, hogy csak ünnepek előtti nyereség-realizálás zajlik.
Részvény / Deviza / Áru
Tényleg rossz nekünk, ha nincs infláció?
Fellegi Tamás | 2016. március 23. 15:06
A jegybank a kamatcsökkentés indokai között első helyen hangsúlyozta a túlzottan alacsony inflációt. Az utóbbi időben ugyanezzel érvel az amerikai FED és az Európai Központi Bank is. De miért nem jó nekünk az árstabilitás, tényleg ártalmas-e, vagy csak egy réges-régi rossz emlék kísért?
Részvény / Deviza / Áru
A tőzsdék jól bírják a terrort, Norbi viszont szenved
Fellegi Tamás | 2016. március 23. 10:52
A nyugat-európai tőzsdeindexek kifejezetten emelkednek, talán azért, mert tegnap néhány ijedt befektető eladott, de nem estek tovább az árak, így visszaveszik papírjaikat. Az olaj erős, a forint viszonylag jól bírja a jegybanki kamatdöntés utáni helyzetet.
Makro / Külgazdaság
Immár negatív kamatunk is van!
Fellegi Tamás | 2016. március 22. 16:18
A jegybank egy viszonylag méreteset vágott az alapkamaton, de ami még ennél is érdekesebb, hogy az egynapos betéti ráta negatív tartományba került, -0,05 százalékra. Eközben az egynapos hitelráta 1,45 százalékra mérséklődött. Az Monetáris Tanács ezentúl a kamatdöntő ülésein az utóbbi két kamatról is határozni fog.
Makro / Külgazdaság
Európa elleni támadás: legyőzhetjük-e a terrort?
Fellegi Tamás | 2016. március 22. 14:14
Mindenki rémült, hirtelen úgy tűnik, nincs ellenszer a terror ellen, legalábbis Európában. Pedig a terror visszaszorítható, legalábbis Amerikának, Angliának és Oroszországnak sikerült. Ha így van, miért ne szedhetné össze magát a kontinentális Európa is?
Makro / Külgazdaság
A faragatlan elnökjelölt már fél lábbal a Fehér Házban érzi magát
Fellegi Tamás | 2016. március 22. 06:06
Hétfőn is kitett magáért az amerikai republikánusok elnökjelöltségéért küzdő ingatlanmágnás, Donald Trump, nem is akárhol. Saját építési területén tartott sajtótájékoztatót Washingtonban, ahol egy hotelt tervez felhúzni. Kiosztotta pártját is, közben pedig már elnöki tanácsadóit válogatja, és megjelöli, kiket helyezne a Legfelsőbb Bíróságba.
Makro / Külgazdaság
Összeesküvés vagy világmegmentés? Soros beszáll az elnöki harcba
Fellegi Tamás | 2016. március 21. 13:15
Ahogy előretör az amerikai republikánus párt elnökjelöltjei között a szélsőségesnek tartott Donald Trump, egyre nagyobb a rémület úgy a pártjában, mint azon kívül. Ilyenkor érthetően megmozdul a tőke is, hisz az amerikai elnökválasztás kampányában jelentős szerepet szokott játszani. Most egy ikonikus kapitalista is megmozdul.
Részvény / Deviza / Áru
Az amerikai olaj vágtat, a közel-keleti elakadt
Fellegi Tamás | 2016. március 21. 11:31
Újabb érdekesség az olajpiacon: az amerikai könnyűolaj 41 dollár körül utoléri a Brent típust. A tőzsdék közben vidáman emelkednek tovább, a DAX ismét 10 ezer pont fölött, a BUX is emelkedik, az OTP a nagy pénteki lefordulás után újra erősödik, lehet, hogy újra megpróbálkozik a 7000 forintos szinttel.
Makro / Külgazdaság
Szaúd-Arábia rájött, miből fog élni az olajkorszak után
Fellegi Tamás | 2016. március 21. 06:06
A legutóbbi olajár-ingadozások után ideje gondolkozni a szinte csak az olaj exportjára építő országoknak, miből fognak élni, ha egyszer az olajkorszak véget ér. Márpedig egyre több jel utal arra, hogy le fog zárulni, jóval előbb, mint hogy kifogyna a földkéregben található olajmennyiség.
Makro / Külgazdaság
A török elnök jól kiosztotta Európát
Fellegi Tamás | 2016. március 18. 16:10
Erdogan török elnök heves kirohanást intézett az Európai Unió ellen, miközben miniszterelnöke Brüsszelben tárgyalt a menekültválság megoldási lehetőségeiről. Kioktatta Európát a menekültekkel való bánásmód, az emberi jogok és a terrorizmus témáját illetően. Mondhatni megmondta a tutit.
Részvény / Deviza / Áru
Kitart az olajár a magasban
Fellegi Tamás | 2016. március 18. 10:30
Tegnap az olaj mindkét fő típusának ára 40 dollár fölé került, és ott sikerült ma is kitartania. Az amerikai tőzsdék is a magasban zártak tegnap, ellenben Európában ma nem mutatkozik erő, a német piac kifejezetten gyengélkedik. A hazai tőzsde továbbra is bivaly, a Mol-OTP páros viszi az égbe.
Makro / Külgazdaság
Létrejött a szíriai kurd állam
Fellegi Tamás | 2016. március 18. 06:07
Bekövetkezett, ami már egyre inkább várható volt: Szíria három, kurdok lakta tartománya úgy döntött, hogy egy szövetségi rendszerben, kvázi egy államban tömörülnek. Persze Törökország és Aszad ellenzi ezt, de a kurdok már 100 éve megérdemelték volna a hazát, most pedig ki is harcolták maguknak.
Részvény / Deviza / Áru
Veszélyes jelenség: egyvalami tartja életben a tőzsdét
Fellegi Tamás | 2016. március 17. 16:10
Meglepő jelenség mutatkozik idén a Wall Streeten: a cégek egyre több, a magánbefektetők egyre kevesebb részvényt vesznek, pontosabban ez az eltérés soha nem látott méretűre növekedett. Egy újabb jele, hogy milyen anomáliákhoz vezet a már 7-8 éve fennálló kamatmentes világ.
Részvény / Deviza / Áru
Drágul az olaj, zuhan a dollár, hasít az OTP
Fellegi Tamás | 2016. március 17. 09:50
Tegnap nem emeltek kamatot Amerikában, erre a tőzsdék kilőttek, a dollár viszont gyengül. Az olaj tovább hasít, immár 40 dollár fölött a két típus átlaga, persze ezt a hatást az eső dollár más valutákban kissé tompítja. 10 ezer pont fölött a DAX, a BUX is megy tovább az ég felé, viszi az OTP és a Mol.
Makro / Külgazdaság
Miért fordított hátat Putyin Szíriának?
Fellegi Tamás | 2016. március 17. 06:09
Többé-kevésbé mindenkit meglepett az orosz elnök bejelentése, hogy lényegében kivonul Szíriából, csak szerény erőt hagy ott. Vajon eleve stratégiája része volt-e a limitált célok megvalósítása, vagy az események menet közbeni alakulása, a tűzszünet megvalósulása és a békekonferencia megnyitása késztette a döntésre?
Befektetési alapok
Kamatmentes világ: becsüljük meg az 5 százalékos hozamot!
Fellegi Tamás | 2016. március 16. 15:11
A Fidelity Alapkezelő befektetői reggeli keretében mutatta be befektetési alapjait, különös tekintettel a Fidelity Global Multi Asset Income Fund nevű vegyes nemzetközi alapra. Az alap stratégiájáról, lehetőségeiről és kockázatkezeléséről az alap portfólió menedzsere, George Efstathopoulos tartott előadást.
Makro / Külgazdaság
Fordított agyelszívás: Amerikából hazatérnek a kínai bankárok
Fellegi Tamás | 2016. március 11. 20:20
Korábban sok fiatal kínai érkezett Amerikába hogy ott tanuljon, majd karriert építsen, és persze sokkal nagyobb jövedelmet vágjon zsebre, mint otthon. Az utóbbi időben megfordult a trend, és tömegesen térnek haza, ahol sokszor még jobb lehetőségek várják őket most, hogy átalakulóban a gazdaság.
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
9 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59